Isten műhelyében: Az Istennel való élet alaptörvénye (II.)

,,Ha az Urat keresitek, megtaláljátok, de ha õt elhagyjátok, õ is elhagy titeket.,,- (2 Krónika 15, 2)

Isten engedi, hogy megtaláljuk õt. Micsoda vigasztalás ez! Az eredménytelen keresés megbénít, nyomasztólag hat, elbátortalanít. Viszont mennyi mindent elér az ember, ha buzgón, törekvõ módon keres. Hány ember szeretne valamire jutni földi vonatkozásban és soha nem ér célt. De aki keresi Istent, az megtalálja õt. Persze e keresésnek teljes komolysággal kell történnie. Vannak ugyanis istenkeresõk, akik soha nem jutnak elõre, mindig csak keringenek, mert nem komoly náluk a dolog, inkább csak játék. Értelmük kételkedik és egyik kételybõl a másikba esnek. Lehet, hogy tényleg Istent keresik, de vagy nem akarnak alázatosan meghajolni, vagy valamiféle bûnükkel nem akarnak szakítani.

Istent mindenekelõtt ott és olyan úton kell keresnünk, ahol megtalálható, azaz Igéjében és Fiában, Jézus Krisztusban. Isten a Fiúban lépett hozzánk közel, úgyannyira, hogy testünket is felvette. Mihelyt Jézust mint Szabadítódat hitben megragadod, megtalálod az Istent. A legnagyobb nyomorúság az Istentõl való elhagyatottság érzése, mint ahogy minden boldogság teljessége az, mikor Isten szeretete vesz minket körül. Az ember azonnal ellenségei hatalmába kerül, mihelyt elhagyja õt az Isten. Izrael népérõl olvassuk, hogy Isten „átadta õket ellenségeik kezébe" (Neh 9, 28). Isten minden lelket, mely elhagyja õt, ellenség kezére ad, azaz kiszolgáltatia õket sötét szenvedélyeknek és gonosz hajlamoknak. Mihelyt kezét leveszi valakirõl, annak lelkén az ellenség vesz erõt és feltartózhatatlanul levonja õt a mélybe. A vége mindig súlyos bukás. Isten olyan értelemben is elhagyhat valakit, hogy elveszi a bizonyságtevõket és helyükbe a hazugságot hirdetõk, vak õrállók kerülnek. Kérjük tehát az Urat, hogy ne vegye le rólunk a kezét, mert az minden csapásnál, még a halálnál is súlyosabb ítélet. De bármennyire is rettenetesen hangzik ez, hogy „ha õt elhagyjátok, õ is elhagy titeket" - még ebben is van rejtett vigasztalás. Isten nem ejt el senkit csak úgy, minden ok nélkül, mint valami szeszélyes zsarnok. Nem ötletszerûen jár el, hanem szent törvényszerûséggel. - És abban is vigasztalás van, hogy nem örökre hagyja el az embert. Izraelt, az õ népét is csak egy idõre hagyta el. Azért tette, hogy a bajok súlya alatt hozzá térjenek, ismét õt keressék és szívükben vágy támadjon az igazi békesség után.