AZ ATYA ŐT IS MEG AKARJA NYERNI❣️

"💞Atyja azért kimenve, kérlelte őt: fiam, te mindenkor velem vagy és mindenem a tied. "(Luk 15, 28. 31)

Mennyi gonoszság tört elő az idősebb fiúból pillanatokon belül! Megsérti atyját, amidőn igazságtalansággal vádolja és megvetőleg nyilatkozik testvéréről. 

Az utóbbit még csak nevén sem nevezi. "Ez a te fiad" - mondja megvetőleg és hidegen. 

Valóban, külsőleg kegyesek lehetünk, és a szívünk mégis távol, nagyon távol van Istentől. 

Ez az Istentől való eltávolodottság a tékozló fiú esetében napvilágra jött, de a nagyobbik fiúnál rejtve maradt. Az, aki nagyon meg van elégedve önmagával és cselekedeteivel, az semmit sem tud a meg nem érdemelt kegyelemről. 

Mivel az Írás azt mondja: "Mindnyájan elhajlottak, együttesen haszontalanokká lettek, nincs aki jót cselekedjék, nincs egyetlenegy sem" - ezért még a kegyes és külsőleg feddhetetlen embereknek is meg kell térniök. Persze a megtérés éppen nekik sokkal nehezebb, mint a tékozló fiaknak, hiszen ez nem emeli tekintélyüket a világ előtt. 

Belső, szívbeli megfordulás ez, melyet a távol állók sokszor észre sem vesznek, de a közel levők, különösen a családtagok előtt nem marad elrejtve. 

Megérzik a változást; aki előzőleg könyörtelenül ragaszkodott saját igazához, most irgalmas szívű.

A kegyelem csodája az, amikor valaki szabadulást talál a bűn mélységeiből. 

De nem kisebb csoda az sem, amikor a külsőleg kegyes és makulátlan ember keménységét meglágyítja vagy összetöri az isteni kegyelem. Isten az önigazultakat is szívére akarja vonni. "Fiam!" - mondja szeretetteljesen a felindult és megkeseredett embernek. 

Azt is biztosítja szeretetéről, aki abból kizárta magát; szeretetlenségét nem kárhoztatva, hanem szelíden és rábeszélőleg tárja elé. Milyen nagy az Úr jósága! 

Oly nagy, hogy a szeretetlen emberi szív alig foghatja fel. Már a tékozló fiú iránt is túláradó és megindító volt az atyai szeretet, de még sokkal inkább az a nagyobbik fiú felé. 

A fiatalabb szeretetre vágyva és megtörten jött vissza. 

Odasimult az atyához és hálás volt minden szerető pillantásért. 

A nagyobbik fiú eltaszította magától az atya szeretetét, amikor az befelé hívogatta a házba. 

Szavaiból gyűlölet áradt és szörnyű dacosság. És mégsem engedte őt az atya továbbmenni, hanem teljes szelídséggel igyekezett őt tévedéséről meggyőzni. Ilyen az isteni szeretet. 

Meddig védekezel még ellene és nem engeded, hogy a te szívedet is rabul ejtse?

Isten kegyelmes útja Izraellel (I.)

"Térj vissza hát Izrael az Úrhoz, a te Istenedhez, mert elbuktál álnokságod miatt! Vegyétek magatokhoz e beszédeket és mondjátok neki: végy el minden álnokságot és fogadd el azt, ami jó, és ajkaink tulkaival áldozunk neked. " (Hós 14, 2-3)

"Elbuktál álnokságod miatt" - mondja a próféta Izrael népének. Többféle okot is lehetett találni arra a gyászos katasztrófára, mely a népre rászakadt. Többek között arra az ellenséges túlerőre lehetett rámutatni, mellyel Izrael szembekerült.
De a bukás legmélyebb oka mégiscsak a nép álnoksága volt.
Az Istenhez vezető út még nem zárult le.

"Térj vissza hát Izrael az Úrhoz, a te Istenedhez!"
Az Isten. még mindig Izrael Istene volt, készen arra, hogy könyörüljön rajtuk a szövetség vére miatt (2 Móz 24,8.

Egy népet sohasem a szabadságszerető felfogása vagy a munka terén tett erőfeszítései emelnek fel, hanem egyedül és kizárólag a visszafordulás ahhoz, akitől elhajlott.
Ez az út oly egyszerű és mégis olyan kevéssé járt.
Nem arról van szó, hogy levezekeljük vagy jóvátegyük a bűnt; nyílt megvallásra van szükség.
"Végy el minden álnokságot!"
De milyen sokáig tart az, míg egy ember belátja: bajomnak magam vagyok az oka és csak azt kapom, amit tetteimmel megérdemeltem. Különös, hogy Isten először csak vallomást, azaz csupán szavakat kíván tőlünk.
Azoknak azonban szívből kell jönniök. Istent nem lehet üres szavakkal kifizetni.
A szív mélyéből kell előtörni: vétkeztem, bocsáss meg! - szószerint: "Végy el minden álnokságot!"
Ez az elvenni szó valami teherre utal, mely súlyos és lenyom. Ha ilyen tehernek látjuk a bűnt, akkor kérhetjük elvételét.
"Fogadd el azt, ami jó" tulajdonképpen azt a kérést fejezi ki, hogy "légy jó hozzánk".
Nem azt kérjük tehát, hogy jó dolgunk legyen, hanem azt, hogy Isten jó legyen hozzánk.
A valódi bűnbánat ismertetőjele az, hogy a lélek Isten kegyelme után vágyakozik.
Többé nem azt kívánjuk, hogy Isten jósága földi áldásokban és adományokban jelentkezzék, hanem őt magát akarjuk, amint Luther mondta egyszer:
"A kegyelmes Istent akarom megtalálni."

Annak a számára azonban, aki Istent eltaszította magától, a bűnnek elviselhetetlenné kell válnia.
Csak akkor tud ismét Istenhez közeledni. - "Ajkaink tulkaival áldozunk neked."
A kegyelemből ajándékképpen kapott megbocsátást buzgó hálaadással kell viszonoznunk.
- A mi áldozatunk ajkaink dicsérete.

NAÁMÁN ÉS KÍSÉRETE

Fordulópont ez ebben a történetben.

Naámán nemcsak a bélpoklosságból tisztult meg, hanem eljutott az igaz Isten megismerésére is, s amikor hazatért, többé nem a pogányok képzelt világosságában, hanem az igazság fényében járt.

Naámán számára egy lelki alászállást is jelentett ez.
Elõzõleg még túl magasan volt. Ezért haragudott meg, hogy Elizeus látszólag olyan kevéssé törõdött vele és mások által üzente, hogy fürödjék meg hétszer a Jordánban. Több megbecsülést és valami egészen más gyógymódot várt volna. Gõgje ágaskodott az olyan eljárás ellen, mely nevetségesnek és gyerekesnek látszott elõtte. De éppen ebbõl a gõgbõl kellett elõször kigyógyulnia.
Ezért is bocsátotta rá Isten a bélpoklosság megalázó szenvedését, mely utálattá tette õt még környezete felé is. Gõgje miatt rendel ki Isten egy fiatal rabszolgaleányt útmutatóul, s ezért van az, hogy Elizeus sem hajlongva jön eléje, hanem egy megalázónak tûnõ gyógymódra utasítja.

Nekünk is le kell szállnunk a magas lóról, ha meg akarunk tisztulni és gyógyulni a bûn bélpolklosságától. Le kell szállnunk arról a magas lóról, melyre állásunk, kiválóságunk, pénzünk vagy más egyéb következtében kerültünk; arról a magas lóról, melyre ügyességünk, teljesítményeink, bátorságunk vagy makulátlan voltunk lendített fel minket. Le kell szállnunk tanultságunk, éles elméjûségünk, valódi vagy képzelt adottságaink magas lováról. Az önigazult embernek szegény bûnössé kell lennie, a magasból lekerül a vádlottak padjára és önnön szemében sem lehet más, mint elveszett, elkárhozott ember. A dacos fejnek meg kell hajolnia, mert különben soha nem tapasztalhatja meg az irgalmasságot. Amint Naámán szemében a felajánlott gyógymód igen megvetett volt, így a nekünk felajánlott megváltás és a bûnbõl való szabadulás útja is annak látszik.
A kereszt, mint a gyógyulás és a Krisztus vérével való meghintés eszköze a mûvelt görögök szemében bolondság volt, az erényeikre büszke és önigazult zsidóknak pedig botránkozás. 

Így van ez ma is. Isten Fiának a gonosztevõkre kimért kereszthalála csak azoknak lesz örömmel fogadott gyógyulás, akik önmagukat gonosztevõknek s a keresztre méltónak tekintik.
Csak az alázatosak és összetörtek azok, akik vágyva nyúlnak utána és gyógyulnak meg az õ sebei által.

Naámán nemcsak a bélpoklosságból tisztult meg, hanem eljutott az igaz Isten megismerésére is, s amikor hazatért, többé nem a pogányok képzelt világosságában, hanem az igazság fényében járt.