Izrael, vagy: éjszakából világosságra (VI.)

,,És megkérdé Jákób és monda: Mondd meg kérlek a te nevedet. Az pedig monda: ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá õt ott.,, (1 Móz 32, 29)

Jákób most végre áldást nyert, amit valamikor csalárd módon próbált magának biztosítani. 

Ugyan mibõl állt ez az áldás? Nem szavakból. Isten mindig valósággal és tettekben áld meg minket. Ebben az órában Jákób elõtt felragyogott Isten kegyelmes arca. 

Megkapta bûneinek teljes bocsánatát. Isten önmagát ajándékozta neki. Szívét és szeretetét nyitotta meg elõtte.

Jákób ugyancsak sok áldást tapasztalt meg már. Õ maga tesz vallomást arról: „kisebb vagyok minden te jótéteményednél". Most végre igazán elnyeri az áldást. 

Nem gondol többet még arra a veszélyre sem, mely Ézsaú részérõl fenyegette. Csak egy dolog töltötte be szívét, hogy kegyelmet találjon Istennél. 

És ezt meg is találta. - Istennek sok földi ajándéka tulajdonképpen áldásának a jele. 

Jákób most végre beletekinthetett Isten irgalmasságtól sugárzó tekintetébe. 

Mikor elnyerte az áldást, egész lénye áradt a világosságtól és a szeretettõl. S midõn Jákób késõbb összetalálkozott Ézsaúval, igazán elmondhatta: „mindenem van nekem" (1 Móz 33, 11), míg Ézsaú csak annyit mondhatott: „van nekem elég". 

Miért volt meg Jákóbnak mindene? Mivel rátalált az Úrra.

Jákób azt kérdezi, „mi a te neved?" Ez a kérdés felesleges volt. 

Annak, aki Isten kegyelmét és békéjét elnyerte, Istenrõl személyes megtapasztalása lett. 

Sok mindent el lehet mondani vagy tanítani Istennel kapcsolatban. 

De igazán a személyes megtapasztalás útján ismerhetjük meg Õt. 

Úgy van ez a bûnnel is. Sokféle magyarázatot lehet adni arról, hogy mi a bûn, de csak az tudja igazán, akinek lelkiismerete felébredt s megtapasztalta, mit jelent Isten ítélete alatt állni. 

És hogy kicsoda Isten, azt csak az tudja igazán, aki elnyerte, amit senki emberfia nem adhat nekünk: a bûnbocsánat bizonyosságát és a szív békességét. 

Most már Isten nem a megismerhetetlen és kikutathatatlan nagyság elõtted, hanem könyörülõ Istened, aki szeret téged.

Jákób ezt a helyet Penielnek nevezte, ami magyarul azt jelenti: Isten orcája. 

Ott lett elõtte ugyanis nyilvánvalóvá Isten orcája, azaz legbensõbb lénye, az õ kegyelme. Isten keze a hatalmát fejezi ki, Isten orcája azonban az õ szeretetét sugározza.

Izrael, vagy: éjszakából világosságra (V.)

,,Mi a te neved? És õ monda: Jákób. Amaz pedig monda: nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izraelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel és gyõztél.,, (1 Móz 32, 27. 28)

Mielõtt Jákób az áldást elnyerte volna, meg kellett neveznie önmagát. 

Az Úr már régen ismerte õt ezen a Jákób néven, de most magának Jákóbnak kellett kimondania azt, hogy milyen is az õ természeti lénye: ravasz, cselszövõ - ezt jelenti szószerint Jákób neve. 

Aki azt akarja, hogy felülrõl áldást nyerjen, annak fenntartás nélkül be kell vallania, hogy kicsoda. 

Az az éjszakai óra a Jákóbban levõ óembernek az órája volt. Jákób ezt az óembert most a maga teljes undokságában elismerte és be is vallotta.

 - Jákób életének nagy fordulata ebben az új névben fejezõdik ki: Izrael, azaz Isten harcosa, vagy Istennel harcoló. Harcolt Istennel és gyõzött. Tulajdonképpen Isten most vette teljesen kezébe Jákóbot. De ugyanakkor valami csodálatos módon lehajolva hozzá, õt nyilvánítja gyõztesnek. 

A hit harcol Istennel és legyõzi õt.

„Küzdöttél emberekkel." Jákób már eddig is küzdelmes életet élt. 

Most azonban az Istennel való harcban felülmarad. Olyan ez, mint amikor a Megváltó azt mondja: „a te hited megtartott téged." 

A hit tehát az a gyõzelem, amely nem csupán az egész világot, hanem még magát Istent is legyõzi.

 Mert a hit még a sötétben is Isten ragyogó ígéreteihez ragaszkodik. 

Miközben Isten ítélete alatt áll, kegyelmének ígéretei felé nyúl. 

A hitben van valami szent makacsság és ellenállás. Nem hagyja magát könnyen elutasítani.

Minden hitbõl fakadó imádság Isten meggyõzése. Isten gyermekei tehát Istennel harcoló emberek. 

Ha valami nehéz dolog jön elõ életedben, ne harcolj a nehézségekkel szemben, az kilátástalan dolog, hanem engedd, hogy az Úr harcoljon, azaz harcolj az Úrral! 

Amikor Jákób erõt vett az Úr felett, Ézsaút is legyõzte. Mihelyt Istennel rendezõdött a dolga, a többi problémája is megoldódott. 

Szabad út nyílt elõtte. Ne akarjunk mi a gonosz és kellemetlen emberekkel hadakozni, hanem menjünk az Úrhoz, hogy õ beszéljen a szívükkel. 

Ugyanez a helyzet, ha gondok vesznek minket körül. Igazán felesleges dolog a gondokkal hadakozni. Mihelyt keresztülimádkozzuk magunkat a nehézségeken, egészen az Úrral való közösségig, a gondjaink is eltûnnek, mert föléjük kerültünk.

Izrael, vagy: éjszakából világosságra (IV.)

...és monda: bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet. - (1 Móz 32, 26)

Jákób elõször még szívesen szabadult volna attól a férfitõl, aki éjszakának idején megtámadta. 

Utána azonban már nem tudott elszakadni tõle, sõt ellenkezõleg, amikor az azt mondotta: „bocsáss el engem"- Jákób erõsen belekapaszkodott. 

Ezekkel a szavakkal - bocsáss el engem - az Úr próbára tette õt. 

Éppen úgy, mint ahogy Jézus is az emmausi úton úgy tett, mintha tovább akart volna menni. Nyilvánvalóvá kellett lennie, vajon a két tanítvány ragaszkodik-e hozzá, vagy sem. 

Jézus azonban szívesen vette, hogy azok ragaszkodtak hozzá. 

Hasonló volt az eset a kánaáni asszonnyal. 

Jézus el akart tõle fordulni, de az nem engedte õt el, hiába utasította el az asszonyt, az még szaván is fogta õt.

„Nem bocsátlak el téged!" Ez a hitnek a szava. Jákób átérezte Istennek a bûn iránt való haragját, de ragaszkodott ahhoz a szeretethez, mely e harag mögött rejtõzött. Igazat adott Istennek, amikor az komolyan számadásra vonta, de ugyanakkor ragaszkodott az Isten kegyelméhez.

Amikor Isten eléd lép az úton, vagy elrekeszti utadat, akkor azt akarja, hogy te a karjába hullj. 

Lehet, hogy te szívesen kitérnél. 

Ne tedd, hanem állj oda a kínos ítélet alá és ne hagyd ott a vádlottak padját. 

De ne is engedd magad kétségbeesésbe taszítani. Ragadd meg a harag mögött levõ kegyelmet.

Jákóbnak Isten húsz évvel ezelõtt csodálatos ígéreteket adott és ezekhez tartotta magát. 

- Minket Isten még hatalmasabb módon biztosított szeretetérõl. 

Engedte, hogy Fia meghaljon értünk a kereszten. Amikor a Mindenható rettentései utolérnek minket és kénytelenek vagyunk magunkat halálra méltó bûnösnek nyilvánítani, szabad tekintetünket a keresztre irányítani. Isten nem akarja a bûnös halálát. 

Ezért engedte, hogy egyszülött Fia meghaljon értünk. Nem megsemmisíteni, hanem megmenteni akar. Az õ gondolata a békesség gondolata, még akkor is, ha bûneink miatti haragját érezteti velünk. 

A hit még az ítélet közepette is ragaszkodik a kegyelemhez. 

És igazán akkor kezdõdik el a hit, amikor nem bocsátja el az Urat. Isten az ilyen hitet figyelembe veszi, mert nem válhat hûtlenné ígéreteivel kapcsolatban. ű

A hit tehát még magát Istent is legyõzi.