JÉZUS ARCKÉPE! (III.)

,,A szeretet nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.,,

(1 Kor 13, 5-6)

A szeretet nem rója fel a rosszat a másikkal szemben, azaz nem vezet könyvet a sértésekrõl, amiket kapott. Ellenkezõleg! Törli az adósságtételt, megbocsát és elfelejt. Nem hánytorgat fel. 

Természetünk sajnos olyan, hogy jobban megjegyezzük magunknak a minket ért rosszat, mint a jót. 

Miért felejtjük el olyan nehezen a bántásokat? 

Mivel mindig visszatérünk rá, ha nem szóval, akkor gondolatban. 

Túlságosan pontosan könyveljük el a minket ért sértéseket és nem írjuk le a másik számlájáról, ezért mindig abban a kedvezõtlen megvilágításban látjuk a másikat, amibe az elõzõ események állították õt. 

Pedig a szeretet nem rója fel a gonoszt. Isten sem emlékezik meg vétkeinkrõl. 

Õ az örök szeretet és ezért a tenger mélyébe veti õket. Megbocsát és elfelejt. 

Felségesen fejezi ki ezt az Úr az Õ Igéjében: „Eltörlöm álnokságaidat önmagamért és bûneidrõl nem emlékezem meg" (Ézs 43, 25). 

Vagy: „Eltöröltem álnokságaidat mint felleget és mint felhõt bûneidet" (Ézs 44, 22). 

Nem akarunk-e Isten követõi lenni, hogy ugyanabban a szeretetben járjunk? 

A Megváltó Péternek sem vetett a szemére semmit.

A szeretet nem örül az igazságtalanságnak. Amíg ezt a szeretetet nem ismerjük, csak a rossznak és gyalázatnak örülünk, amit mások véghezvisznek. 

Szívesen mondjuk tovább és mások kíváncsian hallgatják. Sokan élvezik a bírósági tárgyalásokat is, falják a rablótörténeteket, krimifilmeket és mindenféle rémhistóriákat. 

Nyomozzák a csúnya ügyeket és kedvüket lelik bennük (Róma 1, 32). 

A szeretet nem tesz így. Szomorú minden gonosz dolog miatt, ha lehet, meg sem hallgatja. 

Inkább jót, szépet és tiszta dolgokat szeret hallani.

A szeretet örül az igazságnak. Örül, ha Isten igazsága derül ki, hiszen Õ maga az igazság. 

Ujjong, ha az evangélium, az igazság Igéje gyõzelmet arat, ha emberek az igazság megismerésére eljutnak. 

A világ embere fanyar képet vág ehhez, agyonhallgatja az ilyesmit vagy éppen kigúnyolja. 

János apostolnak az volt a legnagyobb öröme, ha látta, hogy a testvérek igazságban járnak. 

A szeretet embere az igazságot segíti elõ, utat készít neki és örül, ha az gyõz, még akkor is, ha õ maga nem részesül benne.

AZ IGAZI KEGYESSÉG- ALÁZATOSSÁG💞

"Kisebb vagyok minden te jótéteményednél és minden hűségednél, amelyeket a te szolgáddal cselekedtél. " (1 Mózes 32, 10)

Az igazi kegyesség jele a szívbeli alázat, a meghajlás.
Ki vagyok én, hogy ennyire előrevittél? - kiált fel Dávid. Istenének ez a lehajló jósága felfoghatatlan előtte. Isten útja kicsivé akarja tenni az embert. 

Jákóbnak 20 évig kellett az alázatosság iskolájába járni fösvény, szeretetlen nagybátyjánál,

Lábánnál. Ott nem kényeztették, hanem keményen bántak vele és kihasználták.

Ez az ő felfelé törő, becsvágyó lényét lenyomta. Belsőleg gyötrődött, de nem keseredett el. Istenének irgalmassága és hűsége most lett csak igazán naggyá előtte, ellentétben az emberi keménységgel és hűtlenséggel. Isten kegyelme jeleivel árasztotta el és megtartotta szavát.
Ez alázta meg igazán Jákóbot.
A belső szerénység és őszinte alázatosság vonzóvá és szeretetre méltóvá teszik az embert mindenki számára; az elbizakodottság hideggé és taszítóvá tesz. 

Az alázatosságban mindig van valami meleg és megnyerő. "Miért nem szeret engem senki?" - kérdezik sokan keserűen. 

Mert teli vagy igényekkel és azt kívánod, hogy mindenki hozzád igazodjék. 

A szív alázatosságával együtt jár a hála és az imádat Isten kegyelméért. 

"Mivel érdemeltem ezt?" - kérdezi mélyen megindultan az alázatos lélek, amikor valami jóban részesül. Ha pedig nehézség éri, szívében belátja, hogy még rosszabbat is érdemelt volna, ha Isten a bűnei szerint bánt volna vele. 

Más a nem töredelmes szívű ember.

Isten jóságát természetesnek tartja, mintha jogcíme lenne rá. A szenvedések zúgolódást, elégedetlenséget váltanak ki belőle. "Miért érdemeltem én ezt?" - hangzik szívéből, ajkáról a keserű kérdés. De az alázatos szívű meghajlik Isten hatalmas keze alatt és új kegyelmet nyer.

Az irgalmasság új megtapasztalása még jobban a porig alázza. "Szeretnék a föld alá süllyedni, ha végiggondolom mindazt a kegyelmet, amit Istentől kaptam" - mondta egyszer egy súlyos beteg ifjú.
Ha álmatlan éjszakákon gyötörte is a köhögés, szívében boldog volt. 

Mélyen felüdítette az a nyugalom, amit Jézus neki is megígért és megadott.
Maradjunk alázatosak, nehogy úgy járjunk, mint azok a szőlőmunkások, akiket elsőnek fogadtak fel. Igényeik támadtak, megkárosítottnak érezték magukat a későbben jöttekkel szemben és zúgolódtak, követelőztek. Elsőkből utolsók lettek.

ALÁZATOS vagy VITATKOZÓ LELKÜLET❣️

"Semmit se cselekedjetek versengésből, sem hiú dicsőségvágyból, hanem egymást magatoknál különbnek tartsátok! "  (Fil 2, 3) 

A versengés sokszor vitatkozásra, botránkozásra, összeütközésekre vezet. Az ember hangoztatja igazát, jogait és nem akar engedni. 

Mindenből vitát csinál. "Ha valaki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsóruhádat, engedd oda neki a felsőt is" (Máté 5, 40). 

Ez véget vet a vitának. "Ha valaki téged egy mérföld útra kényszerít, menj el vele kettőre." - Jézus idejében még nem volt rendszeres posta, mint ma. A kormányzatok küldöncöket indítottak útnak, nehéz küldeményekkel megrakva. Ha az ilyen futár valakit útközben elkapott, kényszeríthette rá, hogy egy darabon segítsen neki cipelni a terhet. Ez persze mindenkinek nehezére esett, húzódozott tőle, kimagyarázkodott és próbált mást odatolni maga helyett. Jézus tanítványai ne hárítsák át másra a terhet, ne lázadozzanak és ne panaszkodjanak, ha valami kellemetlenség éri őket. 

Ellenkezőleg, zúgolódás helyett teljesítsék inkább a kétszeresét annak, amit kérnek tőlük. 

Akkor vége a viszálykodásnak. 

Önző emberek mindig perlekednek, nem fogynak ki a panaszkodásból.

A hiábavaló dicsőség keresése az érzékenykedés, a neheztelés és a harag kimeríthetetlen forrása. 

Az alázatosság szabaddá teszi az emberi együttélést a súrlódásoktól és csúnya viszályoktól. 

Az alázatos tanítvány nem tartja magát méltónak a dicséretre, és hálás azért a meg nem érdemelt megbecsülésért, hogy Isten gyermeke lehet. Ehhez képest minden más értéktelen előtte. 

A lélekben megalázkodó emberek mélyen belelátnak a saját bűnös, romlott szívükbe. 

Ismerik magukat és ezért másokat különbnek tartanak maguknál, tisztelettel vannak irántuk. 

Ilyen alázatos, önzetlen, békességkeresők vagyunk-e, akikben a Megváltó báránytermészete uralkodik?

"A tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek!" Az az ember dicsősége, hogy Isten képére teremtetett. Ezt kell tisztelnünk a legelesettebb emberben is. Még sokkal inkább kellene tisztelnünk Isten gyermekét, akiben ez az Isten képére teremtettség újra helyreállt. 

Ha meg is van még benne Ádámnak néhány rút vonása, szemünk ne ezekre szegeződjék, hanem azt lássuk meg, amit Isten Lelke már megvalósított benne.