"Látom köztetek a jó rendet." (Kol 2, 5)
Az apostoli keresztyének Isten ügyének harcosai voltak.
Az evangéliumban való hitért harcoltak (Fil 4, 3)
Mennyire elveszett ennek a tudata az évszázadok sorául
A legtöbb ember csak magánkeresztyénséget folytat, a nyilvános életben semmit sem látni belőle.
Természetesen ne keveredjenek a keresztyének a közélet vitáiba, civakodásaiba, ne akarjanak ítélőbírót játszani.
Jézus visszautasította, amikor örökségi ügyben bíróvá akarták tenni - ellentétben olyan keresztyénekkel, akik előszeretettel avatkoznak világi ügyekbe.
De a keresztyén hitnek meg kell mutatkoznia az életben, még a közéletben is.
Mindent a Biblia mértékével kell lemérnünk. Persze a világ szeretné elhallgattatni a keresztyéneket, azt akarja, hogy húzódjanak egy zúgba és ne vegyék észre őket. Ezzel a keresztyénség holt vágányra kerülne és pusztulásra volna ítélve. A Megváltó azonban kiküldte tanítványait e széles világra.
Az evangéliumnak mint kovásznak kell áthatni egész életünket. Az Úr Jézus nyilvánosan tanított és az apostolok nem zúgprédikátorok voltak.
- Akkor azonban harc is van. Aki gondosan elrejti hitét, azt nem éri támadás, sértetlenül jut keresztül.
- De hogyan érkezik meg majd odaát?
Az igazi hívőnek harcolnia kell, amint nyíltan előáll.
Először a saját hitéért, nehogy kiforgassák belőle, mert az ellenség minden oldalról támadja; leginkább saját hozzátartozói. De harcolnia kell az evangélium terjedéséért is imádsággal és bizonyságtétellel.
A hívő keresztyén nem maradhat néma, nem vonulhat vissza a négy fal közé, megelégedve az áhítatos könyv olvasásával.
Igaz, csendesen - mint ahogyan Jézus hangját sem hallották az utcán, de ha gyáván megbújnak és harctól, szenvedéstől félve visszavonulnak, akkor ez azt jelenti majd egyszer:
"Aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt."
- Ezért hát fel a szent harcra! Kegyelem, ha szenvedhetünk érte!
(Fil 1, 29).
