Nincs áldottabb foglalatosság, mint Isten kegyelmes tetteinek a visszaidézése!
Eközben felismerjük azt az előkészítő irgalmasságot, amellyel Isten megtérésünk útját egyengette.
Bár még vakok és értelmetlenek voltunk, Isten jóságos keze már formálta életutunkat és készítgette a nagy fordulatot.
Az igazi szabadság és a belső megbékélés utáni vágyakozás, megkötözöttségünk fájdalmas felismerése, anélkül hogy tudtunk volna róla, közelebb vittek minket a Megváltóhoz.
Ezután kegyelmének teljes gazdagságával lépett be életünkbe. Életünk legdöntőbb órái ezek.
A születésünkre emlékeztetnek. Valami új kezdődik és ezeknek az óráknak a hatása kiárad az egész elkövetkező időre, még az örökkévalóságra is. Nem felejtjük el őket soha. Senki nem ragadja meg a kegyelmet azonnal a maga teljes gazdagságában. Egyesek, akiket különösen megkínzott lelkiismeretüknek a vádaskodása, először talán a kegyelemnek bűnbocsátó jellegét ragadják meg. Mások, akik esetleg hosszú, de sokszor eredményetelen harcban álltak a maguk bűneivel, a kegyelemnek minden akadályt legyőző erejét ismerik fel, amely úrrá lett a magunk tehetetlenségén. Életünk további szakaszaiban a kegyelem újabb megtapasztalásai jönnek elő.
Vajon megragadtuk-e már a kegyelem vigasztaló és mindenre elégséges erejét?
Vajon megragadtuk-e már a kegyelem vigasztaló és mindenre elégséges erejét?
Nem adtunk-e gyakran teret magunkban az elégedetlenségnek és az aggodalmaskodásnak?
És nem engedtünk-e gyakran a gonosz és utálatos gondolatoknak, ahelyett hogy a kegyelem által legyőztük volna azokat? Mennyi mulasztás terhel minket ezen a téren!
Most látjuk csak igazán, hogy milyen megszégyenítően nagy az a jóság és irgalom, amely minket mindezek ellenére hordoz és nem vet el magától.
Továbbá van nevelő és fegyelmező kegyelem!
Gondoljunk csak a megaláztatásokra, amiket Isten kegyelme küldött ránk azért, hogy még több kegyelem befogadására legyünk képesek. Ő "mértékkel" fenyített meg minket.
Ha Isten úgy bánna velünk, amint azt megérdemelnénk, akkor mindent el kellene, hogy vegyen tőlünk.
Szét kellene zúznia minden tagunkat, hiszen szinte valamennyit bűnre használtuk fel.
Csak az Ő jósága és kegyelme az, hogy még nincs végünk. Könyörületességének nincsen határa.
Mennyi kegyelem, mennyi ok a hálaadásra! -
És nem engedtünk-e gyakran a gonosz és utálatos gondolatoknak, ahelyett hogy a kegyelem által legyőztük volna azokat? Mennyi mulasztás terhel minket ezen a téren!
Most látjuk csak igazán, hogy milyen megszégyenítően nagy az a jóság és irgalom, amely minket mindezek ellenére hordoz és nem vet el magától.
Továbbá van nevelő és fegyelmező kegyelem!
Gondoljunk csak a megaláztatásokra, amiket Isten kegyelme küldött ránk azért, hogy még több kegyelem befogadására legyünk képesek. Ő "mértékkel" fenyített meg minket.
Ha Isten úgy bánna velünk, amint azt megérdemelnénk, akkor mindent el kellene, hogy vegyen tőlünk.
Szét kellene zúznia minden tagunkat, hiszen szinte valamennyit bűnre használtuk fel.
Csak az Ő jósága és kegyelme az, hogy még nincs végünk. Könyörületességének nincsen határa.
Mennyi kegyelem, mennyi ok a hálaadásra! -
Olvasd el 1 Pét 5, 10-11 verseit.
10. A minden kegyelemnek Istene pedig, a ki az ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, a kik rövid ideig szenvedtetek, ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosokká,
11. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.
