ÚJRAKEZÉS KEGYELEMBŐL

Ekkor hátrafordult az Úr, rátekintett Péterre.
És megemlékezett Péter az Úr szaváról, amint neki mondta: Mielőtt ma a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem. És kiment Péter és keservesen sírt. " (Lukács 22, 61-62)

Az Úr felemelte elbukott tanítványát. Már bukása előtt imádkozott érte, hogy a hite el ne fogyatkozzék és most, amikor a főpap udvarában Péter mellett vezették el, odafordult feléje.
Jézus nem merült el oly mélyen a saját szenvedésébe, hogy ne lett volna egy pillantása tanítványa számára.
Még az sem tartotta vissza, hogy Péter olyan gyalázatosan megtagadta Őt.
Nem gondolkodott úgy, mint mi:
"Ha te nem akarsz tudni rólam, te sem létezel többé a számomra."
Komolyan, de nem lesújtóan nézett rá; mély irgalom csillant fel tekintetében.
Ez át meg átjárta tanítványát és felébresztette tompa kábultságából.
Magához tért és visszaemlékezett az Úr elfelejtett szavára:
"Mielőtt a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem."
Ekkor zuhant rá teljes súlyával a bűn.
De mégis úgy érezte: "A Megváltó nem vetett el teljesen, még van számomra egy pillantása, még tudomást vesz rólam."
Ez megolvasztotta kemény szívét, kiment és keservesen sírt.
A Megváltó nem veti el mindjárt az elesett tanítványt.
Péterért már bukása előtt imádkozott, hogy el ne fogyatkozzék a hite, nehogy meghasonlásában és kétségbeesésében úgy fejezze be életét, mint Júdás. 

Nekünk is Ő az egyetlen szószólónk az Atyánál, ha vétkezünk. Ránk is vet egy tekintetet, ha eltévedünk, és ez mindig kijózanítólag hat. - János látja Isten Bárányát, akinek hét szeme van. Ez Isten hét Lelke.
Egyszer nyugtalanít és megijeszt, ha elvetnivalót fedez fel bennünk, máskor ismét kegyelmesen néz ránk, úgy hogy a bűne miatt aggódó szív megvigasztalódik.
Sokszor az Igét teszi hathatóssá egy-egy ilyen ránknézésével és teljesen személyessé válik a szava, vagy egy régebben befogadott Igét juttat eszünkbe és világosság árad szét bennünk.
Jézus nem vonja meg tőlünk "szelíd szemét", ha ránk rohant a gonosz és mint Pétert, minket is legyőzött.
Ez a tanítvány tudatosan, de mégsem szándékosan vétkezett, mint Júdás vagy Ananiás és Safira.
Nagy bukása és a még nagyobb kegyelem, amit átélt, irgalmassá és alkalmassá teszi Pétert arra, hogy megtévedő, gyenge testvéreit hitben és kegyelemben erősítse.
Amint Jézus feléje fordult, úgy fordult később ő is elesett testvéreihez.

ELŐRE a MEGSZENTELŐDÉSBEN!

"Tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki szennytől és Isten félelmében vigyük véghez a mi megszentelődésünket. " (2 Kor 7, 1)

A második korinthusi levél 6. fejezetének nagy ígéretei indítsanak erőteljesen a megszentelődésre!
A megtisztulás eszköze Jézus vére. Ha a lélek e vérben bízva alapvető megtisztuláson ment át, akkor őrizze meg magát tisztán. A mázoló kabátján néhány folttal több nem jelent semmit, de ha új és nemrégen kitisztított ruhát viselünk, arra vigyázunk, mert a legkisebb folt is zavaró rajta. 

A megszentelt keresztyén is tartsa tisztán belső ruháját, amit Jézus vérében megmosott! 

Isten gyermekeinek a lelkét is eltorzítja a bűn. Érvényre jutnak még bennük is a testi bűnök: tisztátalanság és mértéktelenség; és a szellemi jellegűek, mint az irigység, gyűlölködés, szeretetlen ítélkezés, hamisság, érzékenykedés, akaratosság, önfejűség.

Legyenek mások a hívők, mint a meg nem tért emberek! Azok ugyanis egyre mélyebbre jutnak a tisztátalanságba, mert megtűrik a szennyet. A Bárány vérében megtisztult lélek azonban nem vak, látja foltjait és utálatosnak érzi azokat. Nem is nyugszik, míg meg nem szabadult tőlük. 

Egyre előbbre jut a megszentelődésben, nem áll meg! Sajnos, mégis elég sok olyan hívő ember van, akiknél nincs előrehaladás, még mindig a régi utakon járnak.

Pál apostol szüntelenül futott, nem volt megállása. Így kell előrehaladnunk a megszentelődésben. 

Aki nem törekszik tökéletességre, az visszaesik, eltompul és elhal. Megszokja régi hibáit, beletörődik, elfogadja a megjegyzést: "Mindenkinek megvan a gyenge oldala." Ezeket cipeli magával, mintha elkerülhetetlenül szükséges lenne és elszárad, ahelyett hogy lelki élete naponként gyökeréig megújulna. Vegyük komolyan ezt a figyelmeztetést: "Isten félelmében vigyük véghez a megszentelődésünket!" 

Ne álljunk meg félúton, ne elégedjünk meg gyatra részeredményekkel!

Isten adja az erejét: engedd magadba hatolni! Az Úr Jézus minden hibát, minden bűnt le tud győzni. Még régi, megrögzött szokások, kedvenc bűnök, vérmérsékleti hibák alól is felszabadít! 

Harcold meg te is Jákób harcát: "Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz engem!" 

Ne add át magad a gonosz szokásoknak, mintha ennek úgy kellene lenni!
Ne vigasztalódj másokkal, hogy ők sem különbek. Hatolj előre a hit és imádság harcában! 

Sokan futnak ugyan, de nem teljes odaadással. Csak egy nyeri el a jutalmat!

EGY ŐSZÍNTE, EGYENES EMBER!

,,Mind e mai napig állok." (Cselekedetek 26, 22)

Sokatmondó Ige ez! Mennyi vihar támadt az apostolra a látható és láthatatlan világból egyaránt.
De semmi nem tudta leteperni. Élete csodálatos láncolata volt Isten megmentõ segítségének. 

Mióta állt ilyen erõsen az apostol?
Amióta az Úr Jézus elõtt a földre hullt és összetört elõtte.
„Kelj fel, állj lábadra!" - mondta neki az Úr. Senki nem juthat szilárd álláspontra, amíg összetörve nem hever az Úr elõtt.
Amikor Pál még Saul volt, úgy látszott, hogy erõsen áll.
Erõsen állt a saját igazsága, a saját szándékai talaján.
Amikor a damaskusi útra készült, ráállt a felhatalmazásra, amit a fõpapoktól kapott, hogy elfogja és börtönbe vesse a keresztyéneket.
Erõsen állt a tévedéseiben és a saját akaratában. „Én bizonyára elvégeztem magamban, hogy ama názáreti Jézus nevé ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem."
De amikor fölébe került az Úr Jézus, Saul összeesett.
Az ember minden godolata összetörik, mint a nádszál, amikor Isten Lelke hatalmat vesz rajta. És akkor valóban az igazság kõsziklájára vethet alapot.
Így erõsen állhatunk a kegyelemben (Róm 5, 2), a hitben (1 Kor 16, 13), az Úrban (Ef 6, 10). Nélküle az ember olyan mint a részeg, mint az ingadozó nádszál vagy szélkakas. Azt gondolja, hogy áll, de ez a beképzelt állhatatosság, erény és vélt igazság bukással végzõdik.
A világ emberei kifelé erõsnek, következetesnek mutatkoznak, belül mégis ingatagok.
Akit az Úr állít fel, az úgy áll, mint a cövek.
Magában ugyan gyengének és sokszor teljesen tehetetlennek érzi magát.
De elõbb Krisztusnak kellene elesni, mielõtt elesne az, aki reá épít.
A száraz ágak lehullanak a viharban, a polyvát elfújja a szél.
Aki Jézussal jár, az biztosan megáll és a szenvedések tengere sem nyeli el.
Az ilyen ember az ítélet napján is megállhat majd az Embernek Fia elõtt és nem vetik ki, mint salakot.
Életünket ne alapozzuk se e világ javaira, se a saját erõnkre!
A világ elmúlik és a hatalmunk hamar odavan.
Ne a saját igazságunkra építsünk, mert az korhadt, ne is szívünk érzéseire, mert azok ingadozók; s végül emberi gondolatokra vagy véleményekre sem, mert azok olyanok, mint a lidércfény.
Legyen életünk alapállása Jézus Krisztus és az Õ Igéje.
Akkor Pállal együtt így kiálthatunk fel: „Mind e mai napig állok!"

EMBERFÉLELEMBŐL VERESÉG!

"Péterrel képmutatóskodott a többi zsidó is, úgyhogy képmutatásukba Barnabás is belesodródott. "(Gal 2, 13)

Antiokhiában a zsidó-keresztyének mellett pogányokból lett keresztyének is voltak. 

A törvényhez szigorúan ragaszkodó zsidók nem ettek együtt - még ma sem! - a nem zsidókkal.
Még a jeruzsálemi zsidó-keresztyének között is voltak ilyenek; nem vállaltak asztalközösséget a pogány-keresztyénekkel.
Egyáltalán nem tekintették őket igazi keresztyéneknek, ha nem metélkedtek körül (Csel 15, 1)

Péter nem így gondolkodott. Külön kijelentéssel győzte őt meg az Úr arról, hogy a pogányoké is a Megváltó, anélkül, hogy be kellene olvadni nekik a zsidóságba.
Az Úr világosan megmutatta neki ezt Kornélius századossal kapcsolatban (Csel 10, 28)

Ezért teljes belső meggyőződéssel evett együtt Antiokhiában a pogányokból lett testvérekkel, nem ragaszkodott a zsidó étkezési törvényekhez, hiszen maga az Úr mondta:
"Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami a száján bemegy" (Máté 15, 11. Lásd 1 Tim 4, 4-et is!)

De amikor Jeruzsálemből néhány szűkkeblű zsidó-keresztyén jött, akik Jakabnál, a vezetőjüknél, szélsőségesebbek voltak, akkor Péter visszavonult. Jakab egy értelemben volt Pállal a pogány-keresztyének egyenjogúságát illetően.

De a többiek válaszfalat akartak húzni és Péter, emberfélelemből, engedett nekik. Ez képmutatás volt.
Saját meggyőződését tagadta meg és ezzel elítélte saját magát.
Ez a nem őszinte magatartás fájt Pálnak, mert a többi zsidó-keresztyén is követte példáját és még maga Barnabás is belesodródott. Pál nem tudta ezt elhallgatni.

Nyilvánosan megfeddte Pétert a gyülekezet előtt, mert nyilvános botránkozást keltett és megzavarta a pogányokból lett keresztyéneket. Péter azonban elfogadta a feddést; - ez alázatosság volt!

A képmutatás, a nem őszinte magatartás kísértése igen nagy. 

Képmutatás ott van, ahol a külső fellépés és magatartás nem egyezik meg a szív szerinti gondolkozással. 

Még élenjáró keresztyének is abban a veszélyben foroghatnak, hogy emberfélelemből - vagy hogy el ne veszítsék tekintélyüket - hűtlenek lesznek meggyőződésükhöz.

Akkor egyenes és képmutatás nélküli az utunk, ha egyedül csak az Úrra nézünk és nem az emberek megbecsülésére vagy megszégyenítésére. 

Amint Jézus mindig egyformán ugyanaz volt, úgy az Ő igazi tanítványai is őszintén és egyenesen járnak, minden kétszínűség nélkül (Jn 7, 18)

NE REJTŐZKÖDJ!

"Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne jönne és olyan titok, amely ki ne tudódnék. "
(Lukács 12, 2)

Jézus azt akarja, hogy tanítványai nyílt bizonyságtevéssel álljanak elő. Ragyogtassák világosságukat, vallják meg az Ő nevét mindenki előtt. Amit a Megváltó bizalmasan, szinte a fülükbe súgva mondott nekik, azt a háztetőkről hirdessék.
Az Úr Jézusnak nincsenek titkos tanai. Ő nem volt zúgprédikátor. Nyíltan beszélt a templomban, tehát a legnagyobb nyilvánosság előtt. Tanítványainak sem kell elrejtőzködni. Persze ez nem könnyű.

Jézus minden igazi tanítványát ősidőktől fogva gúnyolták, megvetették, üldözték, félvállról kezelték; elmaradottnak vagy túlzónak, egyoldalúnak, betegesnek és rajongónak nyilvánították. Ha valaki emberfélelemből megbújik, kockáztatja a felülről kapott lelki javait.
Az a legokosabb, ha az ember nyíltan Jézus tanítványának vallja magát, mert az emberek úgyis észreveszik, ha valaki belsőleg, vagyis lelkileg nem egyezik velük.
"Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne jönne."
Minél óvatosabb, félénkebb és szerényebb valaki, annál merészebben és gonoszabbul fordul ellene a világ.
Ezért tegyünk bizonyságot az Úrról és az igazságról, amikor gonosz beszédet, haszontalan fecsegést és rossz vicceket kell hallgatnunk! Ne legyünk néma ebek, hanem emeljük fel szavunkat és védekezzünk - Urunkért!
Már az is bizonyságtétel, ha nem tartunk velük és nem nevetünk együtt ízléstelen tréfáikon.

A szóval és cselekedettel való bizonyságtétel összetartoznak. A kegyes szavak, amelyek nem egyeznek meg életünkkel, csak a világ gúnyólódását váltják ki. A nyílt bizonyságtételt a világ is tiszteli. Hamar észreveszik, hogy Jézus bátor tanítványát nem tudják befolyásolni, mert minden fáradozásuk, amivel a hit útjáról le akarják téríteni, hiábavaló.

Szép példa az egyre bátrabb vallástételre Nikodémus.
Először éjjel ment Jézushoz. Azután bátorságot vett arra, hogy a tanácsban is mellé álljon.
Rátámadtak: "Te is galileai vagy-e?" De nyílt vallomásával növekedett a bátorsága. Közvetlenül Jézus halála után a Megváltóhoz tartozónak vallotta magátt, akit az ő népe gyűlölt és megvetett, és bebalzsamozta Jézus testét.
Ez bátor cselekedet volt, mert az apostolok közül egy sem mert előállni ebben a veszélyes helyzetben. -
Ha bátran Jézus mellé állunk, akkor Ő is egészen mellénk áll.