"A nemes harcot megharcoltam. ,,

"A nemes harcot megharcoltam. " (2Tim 4, 7)

Pál nemcsak lelki gyermekét, Timótheust inti:
"Harcold meg a hit nemes harcát" (1 Tim 6, 12), hanem pályafutása végén ő maga is örömmel és győztesen vallhatja:
"A nemes harcot megharcoltam."
Ezzel nem magát dicsőíti, hanem Urát, akinek egyedül köszönhető ez a győzelem.
Ahol Jézus ott van egy ember életében, ott győzelem van.
- A keresztyén embernek nemcsak élete végére, hanem a hit kiteljesedésére is el kell jutnia.
- A keresztyén élet harcot jelent.
Senki sem jut át a szoros kapun, aki nem komolyan küzd.
A keskeny úton is csak harcolva lehet megmaradni. Jobbról is, balról is veszély leselkedik, látható és láthatatlan ellenfelek torlaszolják el az utat. Van létért való küzdelem is, de a nemes harc nem az ideigvalókért, hanem az örök életért folyik.
Nem a test megtartásáért és megőrzéséért, hanem a lélek megmentéséért.
Nem ideigvaló nyereségért, hanem az örök koronáért.
- Bennünk tanyázik a legveszedelmesebb ellenség. Önmagunkat legyőzni a legnehezebb dolog, de egyúttal a legszebb győzelem. -
"Megsanyargatom testemet és szolgává teszem" - mondja az apostol (1 Kor 9, 27).
Tehát nem a levegőt vagdosta, hanem az ellenségre csapott le ott, ahol annak a legfájdalmasabb.
Mi szívesen ápolgatjuk, kényeztetjük testünket. Pál felismerte a veszélyt, amit a test okoz, ha nem keményen bánunk vele, hanem dédelgetjük. Tudta, milyen könnyen támadnak a testből kívánságok, a nagyobb kényelemre irányuló igények, a jólétre és nyugalomra való vágy.
De amint a test első helyre kerül, csak akadályára és ártalmára van a lelki életnek.
Ezért Pál kíméletlen volt önmaga iránt, semmit nem nézett el magának.
Megharcoltam ezt a harcot - mondja. Tehát nemcsak belefogott, de végig is harcolta életét.
Csak aki győz, nyer majd örökségül mindent. Sokan harcolnak, de azután leteszik a fegyvert, kifáradnak, győzelem helyett vereséget szenvednek.
Amíg e testben vagyunk, nincs nyugalmunk. Boldog az az ember, aki lankadatlanul harcol mindvégig!
"Hány hívő érte el az égi célt! Hű volt, kitartott, harca véget ért.
Ó, Jézus áldva légy e szentekért!
- Kőszáluk, váruk voltál szüntelen, míg tartott itt lenn a nagy küzdelem.
Fény voltál, csillag a vak éjjelen.
- Bár vívná harcát minden gyermeked oly híven, bátran, mint e győztesek!
És velük zengné majd az éneket: Halleluja! Halleluja! Halleluja!"

Megpróbált emberek

"...megpróbáltalak a nyomorúság kohójában"
(Ézs 48,10)

Ez az igevers már régóta jelmondatként van felírva hálószobánk falára, és sokféleképpen be van írva a szívünkbe is. Nem kis dolog, ha Isten megpróbálja az embert. Akit Isten kiválaszt magának, azt megpróbálja, és akit megpróbál, az kipróbált ember lesz. Jobb Isten kiválasztottjának lenni, mint ha egy egész ország választana bennünket vezetőjéül. Olyan nagy kiváltság ez, hogy örömmel elfogadhatjuk a vele járó hátrányt, ahogy a zsidók is megették a keserűfüveket a páskabárány kedvéért (2Móz 12,8). Nekünk is el kell fogadnunk a "nyomorúság kohóját", mert Isten abban próbálja meg választottait.

Kiválasztásának eszköze a nyomorúság, nem a bőség és a jólét, a helye pedig a tüzes kemence és nem a palota.
A tüzes kemencében szépségünk eltorzul, erőnk felemésztődik, dicsőségünk megolvad, de csak itt nyilatkoztatja ki az örökkévaló Szeretet számunkra titkait, és itt jelenti ki Isten, hogy választottai vagyunk.
Ezt mi is így tapasztaltuk meg. A legsúlyosabb próbák idején tette Isten világossá számunkra, hogy választottai vagyunk, és tett bizonyossá a szolgálatra nézve.
Amikor így tudatosan is az Urat választottuk Istenünknek, Ő is megmutatta, hogy kétségtelenül választottai vagyunk.
Ezért, ha ma a kemence hétszeresen is van befűtve, nem akarunk félni tőle, mert Isten dicsőséges Fia jár-kel velünk az izzó parázs között.

A nagy belső átváltozás

"A násznagy pedig megízlelte a borrá lett vizet. " (János 2, 9)

A kánai menyegző csodája nemcsak egy pillanatnyi zavarban jelentett segítséget, hanem mélyebb és maradandóbb hatása is lett. A hat kőveder a törvény által előírt kézmosás céljaira állt ott. 

Vizük egyszersmind az ószövetségi törvényt jelképezte. Csak külső tisztulásra volt jó. 

Nem volt meg benne a bor ereje és tüze.

A tanítványok is mindaddig az ószövetségi törvény emberei voltak, azaz a törvény szempontjából kegyesek és komolyak, most azonban mélyreható átalakulást kellett megtapasztalniok. Új életre volt szükségük. Ma is sok templomos és buzgó ember akad közöttünk, aki a törvény oldaláról nézve kegyes, de hiányzik náluk a fődolog, az új élet. Kegyességük megszokott vágányon mozog, időnként imádkoznak vagy néhány verset elolvasnak a Bibliából. Életmódjuk kifelé tisztességes és a törvény betűinek megfelelő. Mindenesetre még az ilyen kegyesség is jobb, mint a zabolátlan élet és a teljes istentelenség; de hiányzik belőle az Isten iránt való szeretet ereje, mert minden csak kötelességből történik.

A törvény csak akkor tölti be célját, ha nevelőként Krisztushoz vezet minket. Azonban hányan akadnak el egész életükben a keresztyénségnek ilyen törvényes fokán. Egész kegyességük önerőből jön létre, Isten ereje nélkül. A legrosszabb azonban az, hogy tévhit keletkezik bennük, mintha mindenük meglenne és teljesen kielégíti őket egy formális vallásosság. Az ilyen ember gazdag és nincs szüksége semmire. Nem is sejti, mennyire nyomorult, szegény, vak és mezítelen Isten felől nézve. Másokat lenéz és nem tudja, hogy önmaga még ott sem tart, ahol azok. Szembekerül mindazokkal, akik komoly lelkiéletet élnek, gyűlöli és üldözi, sőt szidalmazza őket, pedig közben éppen ezáltal kerül egyre messzebb Isten országától. Nem egyszer a világ gyermekei nyitottabbak az igazság felé, mint az ilyen megcsontosodott kegyesek.


A víznek borrá való átváltozása látatlanul ment végbe, és az kitűnőnek bizonyult. Ilyen a belső áltváltozás is, s az sem marad elrejtve. Észreveszik a családtagok, munkatársak és mindazok, akiknek dolguk van az újjászületett emberrel. A bor jókedvet teremt. Akit a Szentlélek újjáformált, az másokat is üdít és erősít. - Jézus csak azt változtatja át, aki belátja, hogy neki erre mindenképpen szüksége van.

Jézus megújító munkája

"Azt tanácsolom neked, végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy. "
(Jelenések 3, 18)

Az Úr tűzben megpróbált arany birtokában van, melynek megbízható és valódi volta pontos ellentéte minden látszólagos értéknek és selejtes munkának. Isten Igéje szerint az ember a maga megtéretlen állapotában tartalmatlan és üres. Így is mondja a Biblia: "hiábavaló". Minden a láthatók és a mulandók körül vagy saját személyünk körül forog. Minden, amit ez a világ produkál, beleértve a legnemesebbet is, salakos, azaz szennyezett. Vannak például emberek, akik újjászületés nélkül is hűségesek, becsületesek, kötelességtudók, de mindezek a jó tulajdonságok az önszeretet salakját hordják magukon. Mindjárt észre lehet ezt venni az illetők érzékenységén vagy megkeseredésén, mihelyt szorgalmukat vagy nemes törekvésüket félreismerik, vagy éppen hálátlansággal viszonozzák. Tehát még erényeink is salakosak.

Mit értsünk most már az aranyon? Azt az Istenből való életet, melyet a megigazult bűnös nyer. Krisztus gondolkodásmódja, a mennyei bölcsesség, az új értelem az, mely Isten gyermekeinek osztályrészül jut. Az önzéstől mentes tiszta szeretet, egyszóval az az isteni teljesség és a Lélekkel való megteljesedés, amit Jézustól nyerünk, midőn őáltala bűneinkből megtisztulunk.

Az Úr itt vételről beszél. "Végy tőlem aranyat." Különös kifejezés ez. Hát nem ad az Úr mindent ingyen? Dehogynem! Olyan pénznélküli vételre vonatkozik ez, amilyenről Ézsaiás próféta beszél (Ézs 55, 1). A "venni" igének itt kettős értelme van. 1.) Az, hogy valamire igényt tartunk és kérjük a magunk számára. Kérjed tehát tőle buzgón és sürgetőleg imádságban ezt az aranyat és fogd szaván az Urat. Ha egyszer azt a tanácsot adja neked, hony "végy", akkor nem tagadhatja meg tőled ajándékát. Csak könyörögj érte állhatatosan! - 2.) Venni azt is jelenti, hogy valamit valamiért felkínálni, mint árat adni. Ha te például Jézustól szeretnéd megkapni azt a világosságot, hogy minden körülmények között felismerjed az igazságot, oda kell adnod minden eddigi hamis tündöklést és hamis elképzelést. Ez pedig nem könnyű dolog, mert az ember szívesen ringatódzik édes álmokban és visszariad a meztelen valóság felismerésétől. Mindazt a szegényes rongyot, melybe oly szívesen takargatod magad, oda kell adnod. Ekkor tesz Jézus gazdaggá mennyei javakban és örömökben.

Pál vallomása a bűnről és 2

"De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban bennem mutassa meg az ő teljes hosszútűrését, hogy példaképe legyek azoknak, akik majd hisznek benne az örök életre. "

(1 Tim 1, 16)

Az az isteni irgalom, melyet az apostol megtapasztalt, nemcsak neki vált javára, hanem tanulság és vigasztalás lett mindazoknak, akik őutána hitre jutottak. Pál Jézus nevének gyalázója, gyülekezetének pedig üldözője volt s az Úr mégis legyőzte őt.

"Tudatlanul cselekedtem, hitetlenségben." Úgy hangzik ez, mint valami mentegetődzés, pedig ha pontosabban megfigyeljük, nem az. A hitetlenség ugyanis a Szentírás szerint mindig valami kárhozatos dolog. Magva az igazsággal szemben való ellenállás. Amit magyar Bibliánk így fordít le, hogy "tudatlanul", az az egész Újszövetség tanúsága szerint olyasmit jelent, hogy valaki nem is akar valamiről tudni. Pál tehát nem akarja egykori sötét állapotát szépíteni, mintha valamiképpen kiérdemelte volna Isten könyörületességét. Ezt mi soha nem tudjuk kiérdemelni, legfeljebb eljátszani s ezt is csak akkor, ha valaki, miután hitben állt és megismerte az igazságot, ismét istenkáromlóvá és a hivők üldözőjévé lesz. - Pálnak bőségesen volt alkalma, hogy megragadja az evangélium igazságát. Akadtak ugyan a kezére került szegény áldozatok között olyanok is, akik hitüket megtagadták (Csel 26, 11), de sokan voltak olyanok is, akik állhatatosak maradtak mindhalálig. Látta és hallotta, mint fejezte be életét István, Jézusnak ez a ragyogó bizonyságtevője, de behunyta szemét az ott szétáradó fény elől.

Minden időkben akadtak emberek, akik harcoltak a keresztyénség ellen, üldözték Isten gyermekeit és elzárkóztak Isten dicsőségének azokból kiáradó ragyogása elől. De még az ilyeneket sem szabad feladnunk. Az Úr a legerősebbet is rabjává teheti. Ő tudja egyedül, kik elől zárja el az utat és kit enged magához. - Pál példája igen nagy vigasztalás lehet azoknak, akik hasonló utakat jártak. Amikor egy megrögzött bűnös megvilágosodik, lehet, hogy először azt gondolja: nálam már késő, túl gonosz voltam. Krisztus kifejezett ellenségei, akik másokat is elfordítottak, könnyen kételkedhetnek saját menekülésükben. De Pál példája számukra is bátorítólag hathat. Bármilyen nagy is a bűn, Isten kegyelme még nagyobb. Senki se kételkedjék a szabadulásban. Aki előtt Isten felfedi elesett voltát, azt át is segíti az örök életre.

Pál vallomása a bűnről és..

"A bűnösök közül első vagyok én. " (1 Tim 1, 15)

Előzőleg Pál ott állott az igazak első sorában.
A törvény betű szerinti értelmében feddhetetlen volt.
A farizeusokhoz, ehhez a szigorú zsidó irányzathoz tartozott. Ugyan ki vádolhatta volna őt valami gonoszsággal? És most íme, a bűnösök közül az első. Így van ez, amikor világosság támad egy lélekben. Pál is vak volt még Saul korában.
Azt hitte, hogy ismeri Istent és őt szolgálja, közben pedig üldözte az Isten gyülekezetét. Úgy gondolta, hogy helyes úton van, pedig tévutat járt.

A zsidóságért való fanatikus buzgóság arra hajtotta, hogy üldözze a keresztyéneket. Hitehagyottakat, eretnekeket látott bennük, akiket írmagostól ki kell irtani. Irgalmatlan keménységgel járt el velük szemben. Elhurcolta őket házaikból, elszakította szeretteiktől, kínozta őket és némelyiket talán még hite megtagadására is sikerült rávennie. Másokat viszont, akik állhatatosak maradtak, kiszolgáltatott a halálnak. Mindent a saját erejéből akart elintézni.
Fogalma sem volt arról, hogy lelki dolgokban az Úré a cselekvés. Erőszakos, önző, szívtelen, ráadásul beképzelt volt ez a Saul megtérése előtt. "Egyszerre mintha pikkelyek estek volna le szeméről" - micsoda elvakult ember voltál!
Hogy megbántottad Istent és ártatlan vért ontottál. Gonosztevővé és bűnössé vált, mindenki mást megelőzve.

A legtöbb ember nagyon könnyen túlteszi magát bűnein. Keresztyéneknek tartják magukat, de semmi szeretet nincs bennük Isten és Jézus Krisztus iránt. Sokra tartják feddhetetlenségüket s közben sok rejtett gonoszt és undokságot hordoznak magukban. Nem Isten tökéletes akaratának szent mértékéhez mérik magukat, hanem másokhoz hasonlítják életüket és úgy látják, hogy nem roszszabbak, sőt jobbak, mint azok.

Ha valaki isteni világosságot nyer, akkor ismeri fel igazán lelke teljes sötétségét. Megrendül és belátja, hogy szörnyű önáltatás rabja volt. Előzőleg talán azt mondta, hogy valamennyien gyarlók vagyunk, de ekkor: "a bűnösök közül első vagyok én". Amikor az ember Isten parancsainak, de különösen a szeretet nagy parancsának mértéke alá áll, tévedéseinek és mulasztásainak tömegével találja magát szemben. Felismeri, hogy egész életét megmérgezte a bűn. De amikor valaki Isten Lelkétől vezettetve erre a felismerésre eljut, már nyílóban van előtte a kegyelem kapuja.

A megkötözöttségből feloldozva

"...és ezt mondta neki: Effata, azaz: Nyílj meg! "
(Márk 7, 34)

A süketnéma esetében az Úr Jézus először cselekszik és csak azután beszél. Az egész beszéd tulajdonképpen egyetlenegy szó, de tele erővel. Jézusnál a cselekvés mindig megelőzi a szót, szavai pedig mindig tettek.

Mi mennyit beszélünk és a tett vagy elmarad, vagy csak valahol hátul sántikál és szavaink olyanok, mint a buborék. Lukács mondja a maga evangéliumáról később, hogy mindazokról a dolgokról írt, "amelyeket Jézus cselekedett és tanított" (Csel 1, 1).
A földről való eltávozása óta is ugyanezt teszi az Úr. Mindmáig cselekszik és tanít az övéin keresztül. De mindig a cselekvés a döntő. Követői sem merülhetnek tehát ki puszta szavakban. Ő cselekedni akar általuk, nekünk pedig őt kell szóhoz juttatnunk.

Ezt a felszólítását - Effata - az Úr minden szívbe és életbe bele akarja kiáltani. Először azonban tudatára kell ébrednünk a magunk nyomorúságos, megkötözött voltára.
Fel kell ismernünk a magunk vétkes voltát, bűnös hajlamaink bilincseit, amiktől önerőnkből nem tudunk szabadulni.
El kell jutnunk egy pontig, ahol már nincs tovább s a mélységből hozzá kell kiáltanunk. 

Ekkor mondja ő ki az "Effata" szót.

A süketnéma esetében azonnal jött a feloldás.
"Megnyílt a füle." Mi is szellemi értelemben mindaddig süketek vagyunk, míg Jézus ezt a süketséget át nem töri. Készek vagyunk ugyan a földi hangok és fecsegések meghallására, de nem halljuk a Jó Pásztor hangját. Isten Igéje felé zárkózottak vagyunk, s ezért unalmas az a számunkra.

Ha pedig fel is fogunk valamit abból, kiderül, hogy hamisan értelmeztük. Sokszor csak életünknek és cselekedeteinknek megítélését halljuk ki belőle s haragosan elfordulunk. Így lesz az evangélium halál illatává számunkra.
Mindaddig nem tudjuk meghallani a szeretet hangját, mely megmentésünkről szól, míg el nem határozzuk magunkat a megfordulásra és engedelmességre.
Akkor nyílik meg fülünk fölfelé és halljuk a békességről szóló üzenetet. Nyelvünk kötelékei is feloldódnak, magasztaljuk Isten kegyelmét és vallást teszünk a Megváltóról, aki olyan nagy dolgokat tett velünk.
Amikor lelkiismeretünk felszabadul a bűntudat terhe alól, a nyelv is megoldódik. Isten szeretete árad szét szívünkben.

Azt fogjuk szólni, ami épít és Isten dicsőségét szolgálja.

Egy gonosztevő kegyelmet talál (III.)

(I.)

"Mi ugyan méltán, mert cselekedetünk méltó büntetését vesszük, ez azonban semmi gonoszt nem cselekedett. " (Luk 23, 41)

A két gonosztevő, akik között Jézust megfeszítették, találó képe az egész emberiségnek. Mindketten egyaránt közel vannak a Megváltóhoz, ugyanazt látják és hallják. Mégis közülük csak az egyik jut hitre. A másik Jézus közelsége ellenére is az örök kárhozatba hull, ahonnan nincs visszatérés. Így oszlanak meg az emberi szívek és utak is. A belsőleg kemény és dacos, még a bitófán is gőgös embert semmi sem fordítja meg. Gúnyolódása is szellemi gőgjéből ered. A gúnyolódó ember mindig fölényben érzi magát a kigúnyolttal szemben. Ezért még gonosztevő társának rendreutasítása és őszinte bűnvallása is hatástalanul pattan le szívéről. Csak egy vágy élteti: kiszabadulni kínos helyzetéből. Magasabb rendű igénye nincs. Milyen sokan vannak hozzá hasonlók, akik soha nem maguk miatt, hanem szomorú körülményeik miatt szomorodnak meg, s nem kegyelmet keresnek bűneikre, hanem csak kimenekülést a testi bajokból. Ezért fülük süket a keresztről jövő szóra.

Eleinte a bűnbánó gonosztevő is hasonló módon gondolkozott. Amint Máté feljegyzi, a másikkal együtt ő is gúnyt űzött Jézusból. De sokan teszik ugyanazt, amit mások és kiáltozzák ugyanazt, mint a többiek (Csel 19, 32)! Ez a gonosztevő azonban egyszerre csak elcsendesedett és gondolkodni kezdett. Jézusnak a kínzóiért a kereszten mondott imája s még inkább magatartása mély benyomást gyakorolt rá. Világosság gyulladt fel benne bűneit illetően. Lelkiismereti nyomorúsága egyszerre nagyobb lett, mint szörnyű fájdalmai. Felismeri, hogy nem érdemel jobbat és kegyelemért könyörög.

Az ember azt hinné, hogy ez tulajdonképpen magától értetődő egy olyan valakinél, akinek bűnös voltát törvényszékileg is megállapították. És mégis csodával állunk szemközt. Mert sokszor éppen a legnagyobb bűnösöknek van a legkisebb bűntudatuk. Szerintük mindenki más hibás, az emberek, a körülmények, sőt még maga az Isten is, csak ők nem. Az, akit külsőleg elítélnek, még nem biztos, hogy lelkiismeretében elítéli önmagát. Ez már Isten műve. És az valami nagy dolog, amikor ember el tudja mondani: "cselekedetünk méltó büntetését vesszük". Még hívő emberek körében is kevesen vannak, akik vétküket fenntartás nélkül elismerik.

2 rész -
"Uram, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz a te királyságodba. "- (Luk 23, 42)

Csodálatos ennek a gonosztevőnek a megfordulása is és a hite is. Szilárdan hiszi, hogy az a Jézus, aki most ott haldoklik a kereszten, visszajő majd királyi dicsőségben. "Akkor gondolj majd rám - kéri őt - és engedd meg, hogy részt vegyek az igazak feltámadásában."

"Jézus, a zsidók királya" - ezt íratta Pilátus gúnyból Jézus keresztjére. És ez vezette el a gonosztevőt a helyes ösvényre. Azoknak a lelkeknek, akiket Isten meg akar menteni, minden javukra szolgál, még maga a gúny is. De ezért a gonosztevő hite még mindig nagy csoda marad. Jézusban csak a tehetetlenséget látja, egy hasonlóképpen halálra ítélt gonosztevőnek gondolja, és mégis elhiszi, hogy népének ő a megígért királya, aki visszatér majd a halálból. Ezzel a hitével még az apostolokat is túlszárnyalja, akiket ezekben az órákban a Jézus Messiás voltáról való elképzelésük tévútra vezetett. Ez a mélyre süllyedt gonosztevő oly szilárd volt a maga hitében, hogy még népe szellemi vezetőinek, a főpapoknak és írástudóknak ítéletével sem törődött. Az igazi hit nem igazodik mások ítéletéhez, még ha azok tanultak is. Maga az igazság vonzza őket (Ján 4, 42). Így volt ez a vakon születettel is. Az előzőleg teljesen tudatlan embert a tanultak ellenvetései sem tudták megingatni (Ján 9, 30-34). Az egyre növekedő istentelenség korszakában nekünk is ilyen hitre van szükségünk.

A gonosztevő kérése igen szerényen hangzik: "emlékezzél meg rólam". Az ilyen alázatos lelkek mindig többet kapnak, mint amennyit várnak. "Ma!" - így válaszol a Megváltó. Tehát nem majd egyszer, a távoli jövőben, hanem már most magához veszi azt az embert. Általában a Megváltó nem ismer halogatást. Most akar megmenteni, csak te légy készen arra, hogy elfogadd az üdvösséget. "Velem" - Jézus tehát a legelesettebb bűnössel is közösséget vállal. Nem szégyenli őt, sőt úgy tekinti, mint valami nagy értéket. Mindent megoszt velünk: igazságát, békéjét, királyi székét. - "A Paradicsomban" leszel majd velem. Az átoknak tekintett bitófáról egyenesen a Paradicsomba. Micsoda óriási lépés ez! A golgotai gonosztevő helyet kap Isten bűntelen Fia mellett. Odakerülése nem fokozatosan történik, hanem egyszerre. Amint a bűnös hitben megragadja a kegyelmet, máris Isten gyermeke.

3 rész
"Bizony mondom neked: ma velem leszel a paradicsomban. "
(Luk 23, 43)

Jézus világos ígéretet tesz neki s mintegy pecsétül a "bizony" szóval erősíti meg azt. Most már a gonosztevő egészen bizonyos abban, hogy Isten őt elfogadta. Teste még a kínok poklában gyötrődik, de lelke már az üdvösségben van. Szenvedni vigasz nélkül rettenetes. Az Isten szeretetének vigasztalásában szenvedni nem elviselhetetlen. Mindenesetre a gonosztevő üdvbizonyosságát még néhány dolog próbára tette; például Jézusnak ez a kiáltása: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" Hogyan? Hát még ezt a Jézust is elhagyhatja Isten? Mi lesz akkor velem? De Jézusnak a kereszten mondott két utolsó szava ismét vigasztalást nyújtott neki. Akkor azonban egy újabb próba jött, az Úr Jézus kiszenvedett. Most már egyedül maradt és Jézus látható jelenléte nem tudta többé erősíteni. Hite most már csak azokra a szavakra támaszkodhatott, melyeket az Úr mondott neki.

A hitnek mindig az ígéretnek soha meg nem ingó szavára kell támaszkodnia. Tulajdonképpen az a teljes hit, melynek nincs egyéb támasztéka, csak az Ige. S ekkor jött a legutolsó próba. Neki és társának a katonák szétzúzták végtagjaikat. Ez aztán minden egyéb volt, csak nem csendes befejezés. És mégis tudta: ma a Paradicsomba jutok. Nem mindenkinek jut a békés meghalás. Gyakran éppen Isten gyermekei a végén még súlyos szenvedéseken mennek keresztül, de a fő dolog a küszöbönálló boldog hazatérésről való szilárd meggyőződésük. Oda pedig éppen úgy eljuthatunk, mint a gonosztevő. Vállalod-e, hogy hajszállal sem vagy különb, mint ő volt? Tudsz-e te is kizárólag arra a kegyelemre építeni, mely a bűnöst saját érdeme nélkül is üdvözíti?

E gonosztevő kegyelemre jutása régóta nagy vigasztalás azoknak, akik úgyszólván életük végén ismerik meg a Megváltót. Valóban igaz az, hogy soha nincs késő az őszinte bűnbánatra. 
Persze a gonosztevő példája könnyen félre is magyarázható. Óvakodjunk attól a gondolattól, hogy van még idő, elég ha a halál kapuja előtt ragadjuk meg a kegyelmet. Ne feledjük el, hogy ez a gonosztevő ott a Golgotán találkozott első ízben Jézussal és már az első találkozáson átadta magát neki. 
Milyen gyakran lépett már Jézus a közelünkbe! Aki a megtérést halogatja, az a hozzávezető utat is lassan elrekeszti.

Egy gonosztevő kegyelmet talál (II.)

"Uram, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz a te királyságodba. "- (Luk 23, 42)

Csodálatos ennek a gonosztevőnek a megfordulása is és a hite is. Szilárdan hiszi, hogy az a Jézus, aki most ott haldoklik a kereszten, visszajő majd királyi dicsőségben. "Akkor gondolj majd rám - kéri őt - és engedd meg, hogy részt vegyek az igazak feltámadásában."

"Jézus, a zsidók királya" - ezt íratta Pilátus gúnyból Jézus keresztjére. És ez vezette el a gonosztevőt a helyes ösvényre. Azoknak a lelkeknek, akiket Isten meg akar menteni, minden javukra szolgál, még maga a gúny is. De ezért a gonosztevő hite még mindig nagy csoda marad. Jézusban csak a tehetetlenséget látja, egy hasonlóképpen halálra ítélt gonosztevőnek gondolja, és mégis elhiszi, hogy népének ő a megígért királya, aki visszatér majd a halálból. Ezzel a hitével még az apostolokat is túlszárnyalja, akiket ezekben az órákban a Jézus Messiás voltáról való elképzelésük tévútra vezetett. Ez a mélyre süllyedt gonosztevő oly szilárd volt a maga hitében, hogy még népe szellemi vezetőinek, a főpapoknak és írástudóknak ítéletével sem törődött. Az igazi hit nem igazodik mások ítéletéhez, még ha azok tanultak is. Maga az igazság vonzza őket (Ján 4, 42). Így volt ez a vakon születettel is. Az előzőleg teljesen tudatlan embert a tanultak ellenvetései sem tudták megingatni (Ján 9, 30-34). Az egyre növekedő istentelenség korszakában nekünk is ilyen hitre van szükségünk.

A gonosztevő kérése igen szerényen hangzik: "emlékezzél meg rólam". Az ilyen alázatos lelkek mindig többet kapnak, mint amennyit várnak. "Ma!" - így válaszol a Megváltó. Tehát nem majd egyszer, a távoli jövőben, hanem már most magához veszi azt az embert. Általában a Megváltó nem ismer halogatást. Most akar megmenteni, csak te légy készen arra, hogy elfogadd az üdvösséget. "Velem" - Jézus tehát a legelesettebb bűnössel is közösséget vállal. Nem szégyenli őt, sőt úgy tekinti, mint valami nagy értéket. Mindent megoszt velünk: igazságát, békéjét, királyi székét. - "A Paradicsomban" leszel majd velem. Az átoknak tekintett bitófáról egyenesen a Paradicsomba. Micsoda óriási lépés ez! A golgotai gonosztevő helyet kap Isten bűntelen Fia mellett. Odakerülése nem fokozatosan történik, hanem egyszerre. Amint a bűnös hitben megragadja a kegyelmet, máris Isten gyermeke.

Egy gonosztevő kegyelmet talál (I.)

"Mi ugyan méltán, mert cselekedetünk méltó büntetését vesszük, ez azonban semmi gonoszt nem cselekedett. "
(Luk 23, 41)

A két gonosztevő, akik között Jézust megfeszítették, találó képe az egész emberiségnek. Mindketten egyaránt közel vannak a Megváltóhoz, ugyanazt látják és hallják. Mégis közülük csak az egyik jut hitre. A másik Jézus közelsége ellenére is az örök kárhozatba hull, ahonnan nincs visszatérés. Így oszlanak meg az emberi szívek és utak is. A belsőleg kemény és dacos, még a bitófán is gőgös embert semmi sem fordítja meg. Gúnyolódása is szellemi gőgjéből ered. A gúnyolódó ember mindig fölényben érzi magát a kigúnyolttal szemben. Ezért még gonosztevő társának rendreutasítása és őszinte bűnvallása is hatástalanul pattan le szívéről. Csak egy vágy élteti: kiszabadulni kínos helyzetéből. Magasabb rendű igénye nincs. Milyen sokan vannak hozzá hasonlók, akik soha nem maguk miatt, hanem szomorú körülményeik miatt szomorodnak meg, s nem kegyelmet keresnek bűneikre, hanem csak kimenekülést a testi bajokból. Ezért fülük süket a keresztről jövő szóra.

Eleinte a bűnbánó gonosztevő is hasonló módon gondolkozott. Amint Máté feljegyzi, a másikkal együtt ő is gúnyt űzött Jézusból. De sokan teszik ugyanazt, amit mások és kiáltozzák ugyanazt, mint a többiek (Csel 19, 32)! Ez a gonosztevő azonban egyszerre csak elcsendesedett és gondolkodni kezdett. Jézusnak a kínzóiért a kereszten mondott imája s még inkább magatartása mély benyomást gyakorolt rá. Világosság gyulladt fel benne bűneit illetően. Lelkiismereti nyomorúsága egyszerre nagyobb lett, mint szörnyű fájdalmai. Felismeri, hogy nem érdemel jobbat és kegyelemért könyörög.

Az ember azt hinné, hogy ez tulajdonképpen magától értetődő egy olyan valakinél, akinek bűnös voltát törvényszékileg is megállapították. És mégis csodával állunk szemközt. Mert sokszor éppen a legnagyobb bűnösöknek van a legkisebb bűntudatuk. Szerintük mindenki más hibás, az emberek, a körülmények, sőt még maga az Isten is, csak ők nem. Az, akit külsőleg elítélnek, még nem biztos, hogy lelkiismeretében elítéli önmagát. Ez már Isten műve. És az valami nagy dolog, amikor ember el tudja mondani: "cselekedetünk méltó büntetését vesszük". Még hívő emberek körében is kevesen vannak, akik vétküket fenntartás nélkül elismerik.