"Őérette mindent kárbaveszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem. "
(Fil 3, 8)
De hogyan jut el az ember idáig? Nyilván igen szilárd elhatározás kell hozzá.
De ami még fontosabb, valaminek felülről kell történnie.
Mielőtt Pál mindent átadott, már előzőleg minden elvétetett tőle. Értékei és kiváltságai egy csapásra eltűntek.
Senki sem adja oda könnyen a maga dicsőségét, hacsaknem az Úr Jézus elveszi tőle.
Zákeus sem adta volna oda magától a pénzét. - Lehetetlen megválnunk dolgoktól, amikhez a szívünk odanőtt, hacsaknem felülről történik valamiféle feloldás a megkötözöttségtől.
Különben még a bajainktól és nyomorúságainktól sem tudunk megválni.
Az iszákos ember sem szabadul meg, noha időnként átérzi nyomorúságát. Az ember iszonyatos módon oda van kötve sötét szenvedélyeihez.
Mennyivel kevésbé válunk meg dolgoktól, melyeknek önmagukban véve bizonyos értékük is van és csak az Úrral való összehasonlításban bizonyulnak értéktelen szemétnek.
Valami igen nagy dologban kell részesülnünk, hogy minden más ahhoz képest elhalványuljon.
Valami igen nagy dologban kell részesülnünk, hogy minden más ahhoz képest elhalványuljon.
Ezt kapjuk meg Jézusban. Akkor minden más úgy hullik le rólunk, mint elszáradt levelek az új hajtásról. Mélységes szégyenkezéssel ismerjük fel, hogy nagy önáltatásban éltünk.
Nagynak tartottuk magunkat, pedig Isten előtt nem vagyunk azok, és értékesnek véltünk dolgokat, melyeknek az örökkévalóság szempontjából nincs értékük.
Pál apostol is csak akkor ítélt szemétnek sok mindent, amikor azok már amúgy is veszendőbe mentek.
Miután az Úr Jézus előtt önmaga is porba hullott, lett porrá és szemétté sok minden a Iába alatt.
Ha egyszer téged az Úr Jézus megragadott, vedd azt komolyan és tedd teljessé a döntést.
Mivel pedig mi annyira ragaszkodunk önnön szegényes dicsőségünkhöz s annyira nincs szemünk Isten dicsőségének a Krisztusban való megpillantására, Isten kénytelen sok esetben súlyos életpróbákkal segítségünkre sietni. Ott, ahol mi nem akarunk engedni, ő szakítani és tépni fog.
Sokszor az önigazult ember erényeire való büszkeségét töri szét és olyan bukást enged meg nála, ami súlyos módon meggyőzi önigazságának semmis voltáról.
Nagyot kell zuhannunk ahhoz, hogy elfogadjuk nyomorult bűnös voltunkat, melyben nem tudunk többé semmi jót találni. Az ilyen embernek ajándékozza oda Jézus önmagát.
