AZ ÜDVÖS ELÉGEDETLENKEDÉS❣️

"💞Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűnéért zúgolódjék. "
(Jeremiás siralmai 3, 39)

Mikor Jeremiás a siralmait írta, nehéz idők jártak.
Szörnyű összeomlás történt. A népet Isten büntetése sújtotta és úgy látszott, hogy teljes pusztulás következik.
A hatalmas Nabukodonozor nem ismert kíméletet.
Drágaság és éhínség uralkodott az elpusztult és kiürült országban. Volt tehát elég ok a panaszra és zúgolódásra. Sokan kételkedtek, hogy van-e egyáltalán Isten az égben, aki az emberek sorsát irányítja.
Nem tudták ezeket az eseményeket és állapotokat Isten igazságával összeegyeztetni.
Elégedetlenségre mindig és nálunk is van ok bőven.
Hányszor hallunk keserű kifakadásokat. De kritizálásunkkal vagy szitkozódásunkkal a legkisebb mértékben sem változtatunk a tényeken és helyzeteken. Nem is jutunk előbbre. Az élet haszontalan és értelmetlen panaszkodásban és szemrehányásban merül ki, ha az ember nem ismeri fel végül is nyomorúságának legmélyebb okát: a bűnt.
De "ki-ki a maga bűnéért zúgolódjék!" Ha megszólal ez a hang:
"Keményen megostorozott engem az Úr, de nem adott át engem a halálnak" (Zsolt 118, 18), akkor ez már félnyereség.
Mert ha minden nehézséget és rám jövő bajt úgy veszek, mint az Úr fenyítését és belátom, hogy az én engedetlenségem miatt van ilyen büntetésben részem, akkor már a helyes nyomon vagyok. Nem perlekedem sorsommal, hanem önmagamat vonom elsősorban számadásra.
Attól pedig nem kell félnünk, hogy nagyon keményen járunk majd el, mert természettől fogva túlságosan is tekintettel vagyunk önmagunkra. Soha nem ítéljük el magunkat túlzott szigorral.
Mihelyt elismerjük saját vétkeinket, a zúgolódás könnyen változik át imádsággá és kegyelemért való fohászkodássá. Sokszor rábírnak minket a külső bajok is az imádkozásra, de ez könnyen megtéveszthet, különösen ha a kért segítség elmarad.
Egészen más az, amikor az ember saját bűne és lelkiismerete dolgában kerül szorítóba. Ilyenkor imádságunk már nem felületes többé, hanem így szólunk:
"A mélységből kiáltok hozzád Uram! Uram, hallgasd meg az én szómat; legyenek füleid figyelmetesek könyörgő szavamra"
(Zsolt 130, 1-2).
Az ilyen könyörgés feltétlenül meghallgatásra talál és zúgolódásunk, panaszkodásunk dicséretté és magasztalássá változik át.

ÉBRESZTŐ KIÁLTÁS❣️

"💞Serkenj fel, aki aluszol! " (Ef 5, 14)

A lélek mindaddig alvó állapotban van, míg felülről el nem éri őt az ébresztő szó.
Semmit sem hall, Iát vagy érez abból, ami körülötte végbemegy. 

Fogalma sincs a veszélyekről, melyek fenyegetik. 

Ha tűz üt ki a házban, az alvó semmit sem vesz észre mindaddig, míg a füst be nem tölti a szobát, vagy már lángok veszik őt körül. Tolvaj hatol a házba: az alvó mit sem tud róla. Rablógyilkos lép az ágyához, hogy halálos csapást mérjen rá, de ő nyugodtan alszik tovább. Ilyen annak az embernek is a képe, aki még mindig távol él Istentől.

Közömbösen, nemtörődöm módon tölti napjait s nem gondol a veszéllyel, melyben lelke van. Nem gondol az előtte álló romlásra sem, míg végül is már túl késő.

Az alvó ember álmodik is, akárcsak az alvó lélek. 

Ez utóbbi arról álmodik, hogy nem is áll ő olyan rosszul, a helyes úton halad és végül is jó helyre visz útja. Magáról azt gondolja az ember, hogy rendes, jószívű és nem is sejti, mennyire romlott, mennyire gonosz a szíve.

 
Vannak azután olyan emberek is, akik szándékosan altatgatják a lelkeket. 

Nyugtatgatják a bűnöst, ahelyett hogy ébresztgetnék.
Hamis reményekkel áltatják, megerősítik önszeretetében, önigazságában vagy könnyelműségében.

Szájaíze szerint beszélnek hozzá és ha megmozduló, ébredező lelkiismeretében nyugtalanság támad, igyekeznek azt elhallgattatni. 

A lelki alvók egymást kölcsönösen erősítgetik a rosszban.

"Serkenj fel, aki aluszol!" - ez az Igének ébresztő kiáltása.
Az élőhitű keresztyén, az igazság élő tanúja, aki nevén meri nevezni a bűnt s annak szörnyű következményeit nem hallgatja el, felébreszti az alvókat.
A szívben egyszerre csak vágyakozás támad a békesség után és a lelkiismeret ébredezni kezd. De nyugtalan is.

Hiszen még az sem kellemes, ha valakit hirtelen testi álmából riasztanak fel, de ha veszély van, az alvó mégiscsak hálás ezért és gyorsan összeszedi magát.
Amikor egy lelket felébresztünk a bűn álmából, először talán még fel is háborodik és dühös lesz arra, aki őt a hamis biztonságból felrázta. Kényelmesebb tovább aludni. 

Szegény, elkábított bolondok, akik kitartóan csak tovább alszanak, jóllehet az ébresztő kiáltás lelkiismeretükig hatolt.
Viszont áldott az, aki hagyja magát ébreszteni és szemét kinyitja a valóság meglátására.

KEMÉNY, DE JÓ AKARATÚ DORGÁLÁS❣️

"💞Mérges kígyók fajzatai, ki figyelmeztetett titeket, hogy a bekövetkező harag elől meneküljetek? " (Lukács 3, 7)

Túlságosan kemények, szinte taszítók Keresztelő János fenti szavai. 

De nem szidalom volt az, amikor Keresztelő János még népének kegyeseit is viperafajzatoknak nevezi.
Ez felelt meg a valóságos tényeknek. A mérges vipera kis, jelentéktelen és ártalmatlannak tűnő lény.
De méregfoga van, amin keresztül a halálos méreg egy cseppje belejut a sebbe. 

Ez igazolódott be nagy mértékben a farizeusoknál, törvénytudóknál, papoknál és főpapoknál. 

Ezeket a lelki vezetőket, a kegyesség e vélt példaképeit valóságos sátáni gyűlölet töltötte el az Úr iránt.
Addig nem nyugodtak, míg halálra nem adták őt.
A külsőképpen kegyes ember, aki valójában azonban nem akar megtérni, rosszabb a világ gyermekeinél.
Lelke mélyéig gonosz. Ezt látjuk az áruló Júdás esetében is.
Keresztelő János idejében ezek a kegyesek igen magabiztosak voltak. 

Sokan azt gondolták róluk, hogy nekik sikerült megtalálniok azt az utat, melyen védve vannak az eljövendő ítélet elől.
"Ki mutatta meg nektek ezt az utat?" - kérdezte a Keresztelő. Senki! És mégis, a legkisebb aggodalmat sem érezték a jövő miatt. Ilyen az elvakult ember mindaddig, míg meg nem tér. 

Azok a kegyesek, akik valóban megtértek és életük gyökeresen megújult, soha nem olyan biztosak dolgukban, mint a meg nem tért ember. Néha még aggodalom is elfogja őket, vajon megállhatnak-e majd az elkövetkező ítéletben.
A bűneit meg nem bánt ember viszont olyan nyugodtan halad a maga útján, mintha számára a menny már teljesen biztosítva lenne. János komor, súlyos szavakkal tárta e magabiztos emberek elé a rájuk váró szörnyű jövőt, azaz az elkövetkező isteni ítélet és harag tüzét.
Ugyanekkor elvett tőlük minden olyan hamis vigasztalást, amivel a meg nem tért ember olyan szívesen nyugtatgatja magát: "Hiszen mi nem vagyunk pogányok!
A választott néphez tartozunk!" Tény, hogy Ábrahámtól származtak, de nem voltak az ő lelki gyermekei, hitének örökösei.
Azt hitték pedig, hogy úgyszólván nélkülözhetetlenek Isten számára. 

Isten azonban a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak.
Nem azok az igazi jó barátok, akik kellemesen és finoman közelednek hozzánk. 

Sokkal inkább azok, akik pillanatnyilag talán még fájdalmat is okoznak, de ugyanakkor megóvnak attól, hogy örök halál legyen a részünk.

A KERESZTÉNYSÉG NEM ELMÉLET, HANEM ÉLET❣️

"💞Az evangélium Isten hatalma, minden hívőnek üdvösségére. " (Róma 1, 16)

Iskolai hittanórákon vagy teológiai főiskolákon sajnos többnyire nem sokat vesz az ember észre abból, hogy az evangélium Istennek hatalma, ereje.
Évről-évre gyűlik ugyan az ismeret az elmékben, de a szívek üresen maradnak.
Sok fiatal lélek fordult el már a keresztyénségtől ilyen értelmi síkon történt megközelítési kísérletek után.

Az így szerzett ismeretanyag sem marad meg emlékezetükben. 

Ugyanakkor, ha valaki személyes hitre jut s így indul el a lelki élet útján, micsoda örömmel jegyez meg igehelyeket, lelki énekeket, mert a szív és értelem egybecsendülnek. 

Valakit, aki éveken keresztül távol állt Istentől, templomba nem járt, Bibliát nem vett a kezébe, egyszer csak megragadott a kegyelem.
Az Igével foglalkozva nemcsak egyes versek maradtak meg emlékezetében, de egész bibliai könyveket tanult meg kívülről. Mikor élete végén betegágyon feküdt, nem tudott többé olvasni, de egész apostoli leveleket el tudott mondani önmagának és másoknak.

Nem csoda, ha az értelmi síkon megragadott hit pelyvaként repül el az élet viharaiban, vagy az Igébe vetett hit elhamvad a kételyeK tüzében. Hiányzik a tulajdonképpeni hittapasztalat. 

Igazán csak azoknak lenne szabad Isten Igéjét szájukra venni és tanítani, akik annak hatalmát személyes módon megtapasztalták. 

Ekkor nem lenne többé tátongó szakadék hit és tanítás között. Egy igehallgatónak vagy diáknak bámulatos érzéke van annak felmérésére, hogy valaki valóban hiszi-e, éli-e azt, amit tanít. 

Ha a keresztyénség a hirdető személyében testet ölt s nemcsak szavakban, hanem lélekben és életben lesz nyilvánvalóvá, akkor az az élet új életeket támaszt.

"Az ismeret felfuvalkodottá tesz" - mondja az apostol. - Nemcsak az ismeret lényeges, de a lelkiismeret is, melyet átjár az evangélium, hogy megújítsa egész lényünket.
"Nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben" (1 Kor 4, 20).

A keresztyén hit életformáló erő. Nemcsak elménket akarja megvilágosítani, hanem az egész ember újjászületését munkálja, beleértve értelmét, akaratát, érzéseit.
Az evangélium új embereket létrehozó hatalom.
Követőinek más a gondolkodásuk, akaratuk, érzéseik, mint annakelőtte.
Az tehát, aki megelégszik csupán az evangélium hallgatásával, olvasásával vagy ismeretével, önmagát csapja be.

CSAK LÁTSZÓLAGOS ÉHSÉG AZ ÉLET❣️

,,💞Csak látszólagos éhség az élet"Íme, egy törvénytudó felkelt és kísértve őt, ezt mondta: 

,,Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem? " (Lukács 10, 25)

Ez az írástudó a legsúlyosabb kérdéssel fordult Jézushoz.
De számára ez az életbevágó kérdés csupán értelem és elmélet problémája volt. Nem volt ő igazán üdvösség után vágyakozó, kereső lélek. Csak az Urat akarta próbára tenni, hogy vajon ért-e a Bibliához?
Ma is sokan vannak ilyenek, akik a Bibliával s általában Isten dolgaival csak értelemszerűen foglalkoznak.
Szívesen bocsátkoznak vitába, de csak azért, hogy ismereteiket csillogtassák s emellett mindig nekik van igazuk, mindent jobban tudnak.
Jézus nem utasította csak úgy egyszerűen el ezt a tudományára büszke férfiút, de megszégyenítette isteni bölcsességével és fölényével.
Megkérdezi a törvénytudót, ha ennyire jártas az isteni dolgokban, hogy a "törvényben mi van megírva?"
Persze, hogy a törvénytudó nem akar a tudatlanság látszatába keveredni és egészen helyes választ ad.
S hogy zavarát leplezze és a látszatot is megőrizze, úgy csinál, mint aki felvilágosítást szeretne kapni:
"De ki az én felebarátom?"
Jézus azonban nem siet megrajzolni, pontosan körülhatárolni a "felebarát" fogalmát. 

Mit használt annak a zsidó embernek, aki rablók kezébe esett, hogy a pap és a lévita elvileg, névszerint felebarátai voltak?
Nem cselekedtek vele testvéri módon, hanem lelketlenül sorsára hagyták.
A samaritánus viszont nem tartozott szorosan vett felebarátai körébe. 

A zsidók sohasem ismerték el őket testvérnépnek.
És mégis a samaritánus testvérként viselkedett a szerencsétlenül járt zsidó emberrel szemben.
Mindenki felebarátod, aki segítségedre szorul.
De ne csak névleg légy felebarát, hanem úgy is cselekedjél. 

Nem a kegyes szavak és ismeretek használnak, hanem a tett. Sokan úgy gondolják, hogy azoknak a szűk köréhez tartoznak, akik Krisztusban testvérek, a szükség idején azonban nem bizonyulnak annak. Jaj az ilyeneknek! 

Jó viszont azoknak, akik nem dicsekesznek keresztyén látásaikkal, de keresztyén módon járnak el másokkal szemben.
Minden elméleti ismeretnél, amivel az ember csak önmagát csapja be, többet ér az isteni élet után való igazi éhség és a gyakorlati hivő élet. Lehet, hogy ez az írástudó is lelkiismeretében tövissel ment tovább.
Talán felderengett előtte az is, hogy mindent újra kell kezdenie. S ha ez így történt, akkor Jézus vele is elérte célját.