(Róma 7, 19)
Csak megtérésekor ismerte fel az apostol saját lelkében a fájdalmas hasadást az akarás és a tehetetlenség között. Vagy lehetséges az, hogy már megtérése elõtt ilyen belsõleg hasadt állapotba került? Ez elképzelhetetlen. Az üldözõ Saul nem volt belsõleg megbénult, tehetetlen ember.
Sokkal inkább a törvényért buzgólkodó zsidók büszke öntudata hatotta át.
Csak amikor a felülrõl adatott tövis a szívébe fúródott, került a belsõ forrongás állapotába.
Most vált világossá elõtte Isten akarata a maga teljes mélységében. Felismerte és akarta a jót, de nem tudta azt megvalósítani.
Így válik az ember önmaga elõtt is talánnyá: „Nem tudom, mit csinálok!" Alapjában véve gyûlölöm a gonoszt - és mégis cselekszem. Tiszta akarok lenni - és tisztátalanságnak adom át magam.
Isten minden parancsát helyeslem - és mégis áthágom azokat. Honnan jön mindez?
Aki egy idegen hatalomnak eladta magát, az kénytelen a végsõkig kiszolgálni azt. Ahhoz, hogy az ember a bûntõl megtartóztassa magát, önmagából kellene kiszakadnia. Benne lakik a bûn.
Ezért az „óembernek" meg kell halnia.
Amikor az ember önmagában semmi jót nem talál már, csak gonoszt, a törvény betöltötte feladatát. Nem tud új életet teremteni, csak felnyitja az ember szemét, hogy önmagát bûnösnek lássa.
Megmutatja neki lényének teljes romlottságát és sivárságát. Ez az állapot, amibe az ember kerül, annál nyomasztóbb, mivel belsõ embere, hajlamai, erkölcsi felfogása szerint a jót akarja.
A felülrõl jövõ ébresztés elérte azt, hogy az ember a jó felé vonzódik és jót akar.
Meg is kísérli, hogy Isten akaratának saját erejébõl eleget tegyen. De minél inkább harcol a bûn ellen, annál jobban érzi annak kényszerítõ hatalmát. Tagjaiban egy különös törvényszerûséget fedez fel, a bûn törvényét, amibõl nem tud szabadulni. Mély és tragikus hasadás: Isten törvényét szereti.
Kívánná a jót, de a testében jelentkezõ bûn hatalma ellen tehetetlen. Az ember kénytelen engedni neki és tehetetlen vele szemben. De közben érzi, hogy meg kell változnia. Õ maga is meg akar változni, azonban gyakran még ez az akarás sem teljes.
Csak hányódik ide-oda, s csupán újabb és fájdalmasabb vereségek megtapasztalása után formálódik ki benne a teljes és mindenre elszánt akarás: Adj szabadulást Uram, nekem, nyomorult embernek!
Sokkal inkább a törvényért buzgólkodó zsidók büszke öntudata hatotta át.
Csak amikor a felülrõl adatott tövis a szívébe fúródott, került a belsõ forrongás állapotába.
Most vált világossá elõtte Isten akarata a maga teljes mélységében. Felismerte és akarta a jót, de nem tudta azt megvalósítani.
Így válik az ember önmaga elõtt is talánnyá: „Nem tudom, mit csinálok!" Alapjában véve gyûlölöm a gonoszt - és mégis cselekszem. Tiszta akarok lenni - és tisztátalanságnak adom át magam.
Isten minden parancsát helyeslem - és mégis áthágom azokat. Honnan jön mindez?
Aki egy idegen hatalomnak eladta magát, az kénytelen a végsõkig kiszolgálni azt. Ahhoz, hogy az ember a bûntõl megtartóztassa magát, önmagából kellene kiszakadnia. Benne lakik a bûn.
Ezért az „óembernek" meg kell halnia.
Amikor az ember önmagában semmi jót nem talál már, csak gonoszt, a törvény betöltötte feladatát. Nem tud új életet teremteni, csak felnyitja az ember szemét, hogy önmagát bûnösnek lássa.
Megmutatja neki lényének teljes romlottságát és sivárságát. Ez az állapot, amibe az ember kerül, annál nyomasztóbb, mivel belsõ embere, hajlamai, erkölcsi felfogása szerint a jót akarja.
A felülrõl jövõ ébresztés elérte azt, hogy az ember a jó felé vonzódik és jót akar.
Meg is kísérli, hogy Isten akaratának saját erejébõl eleget tegyen. De minél inkább harcol a bûn ellen, annál jobban érzi annak kényszerítõ hatalmát. Tagjaiban egy különös törvényszerûséget fedez fel, a bûn törvényét, amibõl nem tud szabadulni. Mély és tragikus hasadás: Isten törvényét szereti.
Kívánná a jót, de a testében jelentkezõ bûn hatalma ellen tehetetlen. Az ember kénytelen engedni neki és tehetetlen vele szemben. De közben érzi, hogy meg kell változnia. Õ maga is meg akar változni, azonban gyakran még ez az akarás sem teljes.
Csak hányódik ide-oda, s csupán újabb és fájdalmasabb vereségek megtapasztalása után formálódik ki benne a teljes és mindenre elszánt akarás: Adj szabadulást Uram, nekem, nyomorult embernek!
