2024. május 1., szerda

Isten kegyelmes útja Izraellel❣️ (III.)

,,Olyanná leszek Izraelnek, mint a harmat. Virágozni fog mint a liliom és gyökeret ver, mint a Libanon ,, (Hós 14, 6


Isten szeretetének hatására mi emberek valósággal feléledünk, megifjodunk. Még öregségünkben is ez tart frissen. Nélküle csak zúgolódunk, rossz hangulatban vagyunk és mindenben hibát találunk. Ha azonban Isten harmata hullik reánk, mi magunk is harmatként hatunk másokra. Isten népe olyan, „mint az Úrtól való harmat" a sok nép között (Mikeás 5, 7). - És Isten gyermekei úgy virágzanak, mint a liliom. Micsoda pompás kép ez. A liliom fehérsége úgy él a köztudatban ma is, mint annak a tisztaságnak és igazságnak a jelképe, amivel Isten az övéit ékesíti.

Isten gyermekeiben a finomság mindig erõvel párosul. Ezért nemcsak a liliom tulajdonságaival rendelkeznek, hanem az olajfáéval is, mely az életerõ és szilárdság jelképe, ellentétben a Jónás könyvében emlegetett tökkel, mely éjszaka kisarjadt és felnõtt, de hajnalra ismét elszáradt. Isten gyermekei olyan szilárdak, mint Libanon, mert gyökereiket szent talajba bocsátják, ahonnan senki nem tépheti ki õket. Az Ige még azt is megemlíti, hogy „illata, mint a Libanoné". - „Krisztus jó illatja vagyunk"- mondja az apostol (2 Kor 2, 15), azaz Istentõl nyert új életet hordunk magunkban. Ezzel szemben az istentelenekrõl azt mondja az Ige, hogy torkuk olyan, mint egy nyitott sír. Beszédük belsõ rothadtságot árul el, mely mérgezõleg hat környezetükre. Isten gyermekeinek jó illata beszédükben és életükben jelentkezik. Mihelyt az ember belsõ viszonya rendezõdik, külsõ körülményei is megváltoznak. Isten belülrõl kifelé munkálkodik bennünk. Elõször a szívet újítja meg, azután a nyomorúságos külsõ körülményeket is el tudja rendezni, hiszen ez már kis dolog a számára.

„Én meghallgatom és figyelek rá." Az élõ Isten meghallgatja az imádságot és figyel ránk, azaz vezet minket. „Olyan vagyok, mint a zöldelõ ciprusfa." Isten hûségének a képe ez. 
Nem változtatja színét, mindig ugyanaz marad. - S végül a legjobb: „tõlem származik a te gyümölcsöd". Isten gyermekei életének a gyümölcsei attól az Úrtól származnak, akivel hitük összeköti õket s akivel eggyé lettek. Tehát nem önmagunkból kell valami jót elõhoznunk, hiszen nem támaszkodhatunk többé önerõnkre és saját cselekedeteinkre. 
Az Úrnak engedtük át a cselekvést. „Aki bennem marad - így szól Jézus -, az terem sok gyümölcsöt."

AMIKOR MÉG A SAJÁT ÉNEM A MINDENEM❣️

"💞Ha bárki más úgy véli, hogy testben bizakodhatik, én sokkal inkább. " (Fil 3, 4)

A hitetlen embernek jellegzetes ismertetőjele a testi dicsekedés. 
Igen nagyra van azokkal a tulajdonságaival, melyek testi, természeti életéhez tartoznak, ellentétben az újjászületés életével. Különösen a maga személyiségének előnyös vonásaival pöffeszkedik.
Így volt ez Pál apostolnál is mindaddig, míg távol volt Jézustól.
Minden oka megvolt, hogy másokkal szemben bizonyos előnyökre hivatkozzék.
Büszke volt arra, hogy Isten népének a tagja, Benjámin törzséből. 
Tudatosan nevezte magát hébernek.
Izraelnek a kegyelmi kiválasztás miatt nevezték a népet, azaz hogy bennük áldatnak meg a föld összes nemzetségei.
Hébereknek viszont természeti sajátosságaik és bizonyos jellemvonásaik értelmében nevezték őket: éles értelmük, gyakorlati ügyességük és szívós kitartásuk után.
Büszkesége volt az is, hogy a farizeusok szigorú rendjéhez tartozott. 
Mindenekelőtt azonban igen nagyra volt a zsidóság iránti buzgóságával. Éppen ez tette őt a keresztyének üldözőjévé. 
Hitehagyott és káros személyeknek tartotta őket. Végül igazságával is dicsekedett.
Elmondhatta a gazdag ifjúval együtt: "Minden parancsolatot megtartottam ifjúságomtól fogva."

A megtérés előtt valamennyien el vagyunk telve saját dicsőségünkkel. 
Az ember büszke a származására, ügyességére, képzettségére, tanultságára, állására, tulajdonára. Milyen sokan büszkék például az erényeikre, vagy nagyra tartják kifogástalan magatartásukat és viselkedésüket. Jaj annak, aki ezen a ponton meg meri támadni őket! 
Az ember olyan nagynak és gazdagnak gondolja magát, pedig alapjában véve mindez csak értéktelen, mulandó testi dolog Isten előtt és az örökkévalóság szempontjából a nagy önhittség mindig a nagy vakságnak és visszásságnak a bizonyítéka.

A test szerinti Izraelnek semmi érdeme nem volt Isten előtt. Előtte csak a szív körülmetélt volta és a belső tisztaság számít. Saul azt gondolta, hogy Istennek szolgál, a valóságban pedig Isten ellen harcolt, mivel Isten gyülekezetét üldözte. 
Igazsága Isten szemében csak hamisság volt, csalóka látszat, hiszen szívében gonosz önzés és becsvágy élt. - Ilyen hiábávaló öndicsőítésben élünk valamennyien, mielőtt Jézus dicsősége felragyog előttünk.

A Biblia beszél azokról, akik "szívűk gondolatában felfuvalkodottak", s mindnyájan ilyenek vagyunk természet szerint.