A nagyravágyás mélyen a természetünkben gyökerezik.
Az alapvető bukást tulajdonképpen ez okozta.
"Olyanok lesztek, mint az Isten."
A kígyó ezzel a csábító kilátással ébresztette fel a gőgöt a paradicsomban.
Ezért bukott el az első ember és veszítette el igazi nagyságát. Alapjában véve az ember lealacsonyítja magát a gőgössége, elbizakodottsága által.
Csak az alázatosság ad igazi nagyságot!
A kevélyeket Isten kitaszítja és a pokol mélyéig alázza.
A gőg pontosan ellentéte Istennek.
Az önteltség mindig önistenítés, ezért Isten a kevélyeknek ellene áll.
Önmaga dicsőítésével Isten dicsőségét rabolja meg az ember.
Nemcsak külső fellépésben vagy magatartásban kell felismernünk a gőgöt.
Bár a büszke szavakból, öltözetből és járásból, tekintetből és mozdulatokból is kiolvasható, mégis a szív mélyén fészkel, mégha külső szerénység vagy alázatosan hangzó beszéd mögé rejtőzik is.
Lehetséges, hogy úgy teszünk, mintha szívesen félreállnánk, mégis felháborodunk, amikor háttérbe szorítanak bennünket.
A gőgöt két dologról lehet felismerni: a gőgös embernek nem lehet semmit sem mondani, nem lehet figyelmeztetni; hibátlannak tartja önmagát, sem helyreigazítást, sem ellentmondást nem tud elviselni.
A gőgös emberek érzékenyek, ingerlékenyek, könnyen megsértődnek.
Szeretetlenek és hidegek mások iránt, lenézik a másikat, és ha az többet ér vagy jobb eredményt mutat fel, akkor gyűlölik és irigylik őt. A gőgöt a legnehezebb kiirtani.
Míg az ember meg nem tér, akadálytanul nő, hízik és terpeszkedik.
A megtéréskor hatalmas ütést kap és egy időre talán el is tűnik, mert a bűnbánat fájdalmában az ember átérzi semmivoltát és értéktelenségét.
De azután újra feltámad, ha nem is a régi durva formában, hanem mint lelki gőg.
Az ember elbizakodott lesz a bibliaismeretére, ítélőképességére, igehirdetői adottságára és lenéz másokat.
Így nem egy hívő bukott el megszégyenítő módon.
Isten pedig megengedte, mert hamis magasságokba tévedt.
A bukást legtöbbször a kevélység előzi meg.
Ha mi nem hajlunk meg, akkor Isten mindig mélyebbre vet le.
A gőgös emberek érzékenyek, ingerlékenyek, könnyen megsértődnek.
Szeretetlenek és hidegek mások iránt, lenézik a másikat, és ha az többet ér vagy jobb eredményt mutat fel, akkor gyűlölik és irigylik őt. A gőgöt a legnehezebb kiirtani.
Míg az ember meg nem tér, akadálytanul nő, hízik és terpeszkedik.
A megtéréskor hatalmas ütést kap és egy időre talán el is tűnik, mert a bűnbánat fájdalmában az ember átérzi semmivoltát és értéktelenségét.
De azután újra feltámad, ha nem is a régi durva formában, hanem mint lelki gőg.
Az ember elbizakodott lesz a bibliaismeretére, ítélőképességére, igehirdetői adottságára és lenéz másokat.
Így nem egy hívő bukott el megszégyenítő módon.
Isten pedig megengedte, mert hamis magasságokba tévedt.
A bukást legtöbbször a kevélység előzi meg.
Ha mi nem hajlunk meg, akkor Isten mindig mélyebbre vet le.
- Uram, őrizz meg a nagyravágyástól és tégy alázatossá engem! Ne engedd, hogy a gőg hamis magaslatai felé törtessek!
Lukács 18:10-14
,,💞Két ember ment fel a templomba imádkozni, az egyik farizeus, a másik vámszedő.
A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, parázna vagy olyan, mint ez a vámszedő is.
Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szereztem.
A vámszedő pedig távol állva még a szemét sem akarta az égre emelni, hanem mellét verve ezt mondta: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!
Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz, mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.,, (Károli rev.)
Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szereztem.
A vámszedő pedig távol állva még a szemét sem akarta az égre emelni, hanem mellét verve ezt mondta: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!
Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz, mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.,, (Károli rev.)
