(Máté 10, 28)
A világ könnyelmű gyermekei tréfát űznek a kárhozatból; az istenfélelem eltűnőben van az emberek között.
Ennek egyik elszomorító jele az, hogy a kárhozat sokak előtt nem létezőnek tűnik fel, másoknak pedig egyenesen nevetség tárgya. Isten gyermekei azonban tudják, hogy van kárhozat és van pokol.
Ha mi Isten előtt remegünk, akkor nem remegünk az emberek előtt.
Ennek egyik elszomorító jele az, hogy a kárhozat sokak előtt nem létezőnek tűnik fel, másoknak pedig egyenesen nevetség tárgya. Isten gyermekei azonban tudják, hogy van kárhozat és van pokol.
Hisznek Isten Fia szavának, aki a láthatatlan világból jött el közénk és pontos betekintése van a menny és pokol dolgaiba. Milyen élesen és nyomatékosan állítja elénk Jézus a kárhozat borzalmait (Márk 9, 43-48)!
Isten gyermekei tudják, hogy van pokol, mert aki egyszer komoly bűnbánaton ment át, az szinte maga is alászállt a poklokra. Felismerte az Istentől való elhagyatottság irtózatos voltát és remeg attól, hogy örök elvettetés lehet része.
Az Isten szentségétől való félelem nehezedett rá, meglátta azt a szörnyű szakadékot, amely a bűnöst Istentől elválasztja. Ezért tudja, hogy van pokol. - Akit azonban a Megváltó kegyelme megragadott, éppen olyan jól tudja azt is, hogy van mennyország. Tudja abból a békességből, amit a bűnbocsánat adott szívébe és abból a bizonyosságból: Isten engem is szeret, gyermeke vagyok.
Isten gyermekének a szívében minden üdvbizonyosságon túl is kell az az üdvös és hasznos félelem maradjon, amelyről Jézus azt mondja: "Attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában."
Jézus ezt a megdöbbentő Igét éppen a tanítványoknak mondta el. Tehát nem szabad magunkat hamis bizonyosságba ringatni. Nem árt, ha néha elfogja lelkünket az aggodalom: vajon valóban célba érek-e?
Ez annál inkább a Megváltó karjaiba kerget minket.
Különösen akkor gondoljunk nyomatékosan az elbukás szörnyű következményeire, amikor a bűn izgat és csábítgat minket.
Ha Isten gyermekei ismét a gonosz birtokába kerülnek, kárhozatuk kétszeresen súlyos.
Még Pál apostol szívében is feltámadt időnként az a szorongó érzés, hogy vajon nem kerül-e majd elvettetésre.
Mennyivel inkább kell nekünk helyet adnunk e gondolatnak, hogy azután annál jobban óvakodjunk a bűntől.
- Az Isten előtti félelem azonban jó és hatékony ellenszere az emberektől való félelemnek is.Isten gyermekei tudják, hogy van pokol, mert aki egyszer komoly bűnbánaton ment át, az szinte maga is alászállt a poklokra. Felismerte az Istentől való elhagyatottság irtózatos voltát és remeg attól, hogy örök elvettetés lehet része.
Az Isten szentségétől való félelem nehezedett rá, meglátta azt a szörnyű szakadékot, amely a bűnöst Istentől elválasztja. Ezért tudja, hogy van pokol. - Akit azonban a Megváltó kegyelme megragadott, éppen olyan jól tudja azt is, hogy van mennyország. Tudja abból a békességből, amit a bűnbocsánat adott szívébe és abból a bizonyosságból: Isten engem is szeret, gyermeke vagyok.
Isten gyermekének a szívében minden üdvbizonyosságon túl is kell az az üdvös és hasznos félelem maradjon, amelyről Jézus azt mondja: "Attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában."
Jézus ezt a megdöbbentő Igét éppen a tanítványoknak mondta el. Tehát nem szabad magunkat hamis bizonyosságba ringatni. Nem árt, ha néha elfogja lelkünket az aggodalom: vajon valóban célba érek-e?
Ez annál inkább a Megváltó karjaiba kerget minket.
Különösen akkor gondoljunk nyomatékosan az elbukás szörnyű következményeire, amikor a bűn izgat és csábítgat minket.
Ha Isten gyermekei ismét a gonosz birtokába kerülnek, kárhozatuk kétszeresen súlyos.
Még Pál apostol szívében is feltámadt időnként az a szorongó érzés, hogy vajon nem kerül-e majd elvettetésre.
Mennyivel inkább kell nekünk helyet adnunk e gondolatnak, hogy azután annál jobban óvakodjunk a bűntől.
Ha mi Isten előtt remegünk, akkor nem remegünk az emberek előtt.
