2024. április 21., vasárnap

ELVESZETT ÉS MEGTALÁLTATOTT❣️ I.rész

,,💞Atyám, add ki a vagyonból rámesõ részt.,, (Luk 15, 12)

A tékozló fiú szomorú bukása ott kezdõdött el, amikor eltökélte, hogy függetleníti és az atya ellenõrzése alól kivonja magát. Ezáltal belsõleg elszakadt apjától. 
Az ilyen szabadságra való törekvésekben már ott van a bukás csírája. De tekintsünk csak Jézusra. 
Egy lépést sem tudott és akart az Atya megkérdezése nélkül tenni. 
Nem volt egy szava, amit ne az Atyától kapott volna ajándékba és csak azt tette, amire az Atya õt indította (János 5, 19-20). A legteljesebb függõ viszonyban volt az Atyával.

A bûn lényegéhez hozzátartozik, hogy az ember nem akar Istentõl függni, hanem a saját maga ura kíván lenni. Közben azokat az ajándékokat és erõket, azokat a képességeket, amiket Istentõl nyert s amiket neki köszönhet, a bûnös ember a maga tulajdonába veszi.
 Úgy érzi, hogy azok õt illetik s õ akar azok felett rendelkezni ahelyett, hogy Isten állandó felügyelete alatt sáfárkodna velük. 
Ez az önállóságra való törekvés különösen az ifjúságban jelentkezik igen erõsen. 

Saját belátásuk és akaratuk szerint akarnak cselekedni. És mivel az ember szíve gonosz, a sötét gondolatok is hamarosan felbukkannak és a gonosz tanácsok és az akarat is hamarosan megmozdul azok megvalósításra. Elõször a gonosz vágyak csíráznak ki szívében, azután szavakba is foglalja õket s végül tettre kerül a sor.

A tékozló fiú összeszedett mindent és elhagyta az atyai házat, hogy szabaduljon a terhes felügyelettõl. Hamarosan lekerült életérõl minden szép és elpocsékolt mindent. 
A tékozló fiú nem akart függeni atyjától, aki pedig szerette õt és csak a javát kereste, most azután függõ viszonyba került vadidegen és szeretetlen emberekkel, akik még a disznóknak szánt moslékot is sajnálták tõle. 

„Elszegõdött annak a tartománynak egyik polgárához." 
Kérni és könyörögni kellett valami nyomorúságos szállásért és a legalacsonyabbrendû munkáért is. 
Annak elõtte a legínycsiklandozóbb falatokkal traktálta magát, most pedig szívesen megtöltötte volna gyomrát olyan eledellel, mely azelõtt csak utálattal töltötte volna el. 
Régebben alig tudott eleget tenni a sok társasági meghívásnak, most pedig teljes és szomorú magányba került. Az egykor boldognak tartott, fékevesztett életbõl csak boldogtalanság lett. 
Helyzetét, amibe került, bizonyára irtózatos szerencsétlenségnek fogta fel, pedig az elõkészítõje volt a késõbbi boldogságnak.