Nem olyan embereknek szól a kegyelem, akik minden további nélkül napirendre térnek vétkeik felett. Csak azok részesülhetnek benne, akik a bűnt komolyan veszik.
A bűneit könnyelműen vevő bűnös gyakran azzal vigasztalja magát, hogy a "jó Isten" úgyis könyörületes.
Az ilyen ember szeret a vámszedő imádságára hivatkozni: "Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!"
De Isten a maga kegyelmét csak azoknak kínálja fel, akik a bűn álmából felébredtek és a szent Isten jelenlétében tudják magukat.
Az ember a maga istentelensége következtében igen mélyre bukott.
Az ember a maga istentelensége következtében igen mélyre bukott.
Amire feltétlenül szüksége van, az a Lélek által megvilágosított Ige, mely Isten világosságába állítja a szívet. Ekkor ugyanis a magabiztos bűnöst félelem és szorongás fogfa el.
Eddig be nem ismert bűnei napfényre kerülnek.
Vétkei többé nem "megbocsátható gyarlóságok", hanem iszonyatos vádlók.
Az ilyen ember bocsánatért kiált. - Az istenfélelem tehát a kegyelem elfogadásának szükséges feltétele és előzménye, de egyszersmind a kegyelem gyümölcse, azaz következménye is.
Az ember rádöbben: nálad van a megbocsátás, "hogy féljenek téged".
Lehet-e nagyobb dolog a világon, mint a megkegyelmezett bűnös hálás szívéből jövő istenfélelem, azaz igazi gyermeki félelem Isten előtt?
Sokszor még hívő körökben sem veszik eléggé komolyan az istenfélelem gondolatát s azt az ótestamentumi kegyesség egyik fogalmának tartják csupán.
Elfeledkeznek arról, hogy a Zsidókhoz írt levél szerint Isten gyermekeinek életében a kegyesség félelemmel, azaz istenfélelemmel párosul (Zsid. 12, 28).
Sok ember csak lelki áradozásokban merül ki, de ugyanakkor nem látja meg az Isten jelenlétében való járás szükségességét, amikor az ember minden dologban csak őrá tekint és őt keresi.
Az ember rádöbben: nálad van a megbocsátás, "hogy féljenek téged".
Lehet-e nagyobb dolog a világon, mint a megkegyelmezett bűnös hálás szívéből jövő istenfélelem, azaz igazi gyermeki félelem Isten előtt?
Sokszor még hívő körökben sem veszik eléggé komolyan az istenfélelem gondolatát s azt az ótestamentumi kegyesség egyik fogalmának tartják csupán.
Elfeledkeznek arról, hogy a Zsidókhoz írt levél szerint Isten gyermekeinek életében a kegyesség félelemmel, azaz istenfélelemmel párosul (Zsid. 12, 28).
Sok ember csak lelki áradozásokban merül ki, de ugyanakkor nem látja meg az Isten jelenlétében való járás szükségességét, amikor az ember minden dologban csak őrá tekint és őt keresi.
Sokszor még tapasztalt lelki emberek sem éreznek semmi félelmet Isten szent fensége előtt.
A szeretet mellett szükség van istenfélelemre is, különben szeretetünk tiszteletlenséggé fajul.
Isten féleleme az, ami valódi alázatosságban tarthat valakit.
Ezért mondja a hivőknek az apostol:
"Félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez üdvösségteket!"
A bölcsesség azzal az istenfélelemmel kezdődik, amely visszariad a bűntől és azzal a félelemmel lesz teljessé, mely az Isten iránti szeretettel párosul.
"Félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez üdvösségteket!"
A bölcsesség azzal az istenfélelemmel kezdődik, amely visszariad a bűntől és azzal a félelemmel lesz teljessé, mely az Isten iránti szeretettel párosul.
