Egy gonosztevő kegyelmet talál (I.)

"Mi ugyan méltán, mert cselekedetünk méltó büntetését vesszük, ez azonban semmi gonoszt nem cselekedett. "
(Luk 23, 41)

A két gonosztevő, akik között Jézust megfeszítették, találó képe az egész emberiségnek. Mindketten egyaránt közel vannak a Megváltóhoz, ugyanazt látják és hallják. Mégis közülük csak az egyik jut hitre. A másik Jézus közelsége ellenére is az örök kárhozatba hull, ahonnan nincs visszatérés. Így oszlanak meg az emberi szívek és utak is. A belsőleg kemény és dacos, még a bitófán is gőgös embert semmi sem fordítja meg. Gúnyolódása is szellemi gőgjéből ered. A gúnyolódó ember mindig fölényben érzi magát a kigúnyolttal szemben. Ezért még gonosztevő társának rendreutasítása és őszinte bűnvallása is hatástalanul pattan le szívéről. Csak egy vágy élteti: kiszabadulni kínos helyzetéből. Magasabb rendű igénye nincs. Milyen sokan vannak hozzá hasonlók, akik soha nem maguk miatt, hanem szomorú körülményeik miatt szomorodnak meg, s nem kegyelmet keresnek bűneikre, hanem csak kimenekülést a testi bajokból. Ezért fülük süket a keresztről jövő szóra.

Eleinte a bűnbánó gonosztevő is hasonló módon gondolkozott. Amint Máté feljegyzi, a másikkal együtt ő is gúnyt űzött Jézusból. De sokan teszik ugyanazt, amit mások és kiáltozzák ugyanazt, mint a többiek (Csel 19, 32)! Ez a gonosztevő azonban egyszerre csak elcsendesedett és gondolkodni kezdett. Jézusnak a kínzóiért a kereszten mondott imája s még inkább magatartása mély benyomást gyakorolt rá. Világosság gyulladt fel benne bűneit illetően. Lelkiismereti nyomorúsága egyszerre nagyobb lett, mint szörnyű fájdalmai. Felismeri, hogy nem érdemel jobbat és kegyelemért könyörög.

Az ember azt hinné, hogy ez tulajdonképpen magától értetődő egy olyan valakinél, akinek bűnös voltát törvényszékileg is megállapították. És mégis csodával állunk szemközt. Mert sokszor éppen a legnagyobb bűnösöknek van a legkisebb bűntudatuk. Szerintük mindenki más hibás, az emberek, a körülmények, sőt még maga az Isten is, csak ők nem. Az, akit külsőleg elítélnek, még nem biztos, hogy lelkiismeretében elítéli önmagát. Ez már Isten műve. És az valami nagy dolog, amikor ember el tudja mondani: "cselekedetünk méltó büntetését vesszük". Még hívő emberek körében is kevesen vannak, akik vétküket fenntartás nélkül elismerik.

Isten kegyelmes útja Izraellel❣️ (III.)

,,💞Olyanná leszek Izraelnek, mint a harmat. Virágozni fog mint a liliom és gyökeret ver, mint a Libanon ,, (Hós 14, 6)

Isten szeretetének hatására mi emberek valósággal feléledünk, megifjodunk. 

Még öregségünkben is ez tart frissen. Nélküle csak zúgolódunk, rossz hangulatban vagyunk és mindenben hibát találunk. Ha azonban Isten harmata hullik reánk, mi magunk is harmatként hatunk másokra. Isten népe olyan, „mint az Úrtól való harmat" a sok nép között (Mikeás 5, 7). 

- És Isten gyermekei úgy virágzanak, mint a liliom. 

Micsoda pompás kép ez. A liliom fehérsége úgy él a köztudatban ma is, mint annak a tisztaságnak és igazságnak a jelképe, amivel Isten az övéit ékesíti.

Isten gyermekeiben a finomság mindig erõvel párosul. Ezért nemcsak a liliom tulajdonságaival rendelkeznek, hanem az olajfáéval is, mely az életerõ és szilárdság jelképe, ellentétben a Jónás könyvében emlegetett tökkel, mely éjszaka kisarjadt és felnõtt, de hajnalra ismét elszáradt. 

Isten gyermekei olyan szilárdak, mint Libanon, mert gyökereiket szent talajba bocsátják, ahonnan senki nem tépheti ki õket. Az Ige még azt is megemlíti, hogy „illata, mint a Libanoné".

 - „Krisztus jó illatja vagyunk"- mondja az apostol (2 Kor 2, 15), azaz Istentõl nyert új életet hordunk magunkban. 

Ezzel szemben az istentelenekrõl azt mondja az Ige, hogy torkuk olyan, mint egy nyitott sír. 

Beszédük belsõ rothadtságot árul el, mely mérgezõleg hat környezetükre. 

Isten gyermekeinek jó illata beszédükben és életükben jelentkezik. 

Mihelyt az ember belsõ viszonya rendezõdik, külsõ körülményei is megváltoznak. 

Isten belülrõl kifelé munkálkodik bennünk. 

Elõször a szívet újítja meg, azután a nyomorúságos külsõ körülményeket is el tudja rendezni, hiszen ez már kis dolog a számára.

„Én meghallgatom és figyelek rá." Az élõ Isten meghallgatja az imádságot és figyel ránk, azaz vezet minket. „Olyan vagyok, mint a zöldelõ ciprusfa." Isten hûségének a képe ez. 

Nem változtatja színét, mindig ugyanaz marad. - S végül a legjobb: „tõlem származik a te gyümölcsöd". Isten gyermekei életének a gyümölcsei attól az Úrtól származnak, akivel hitük összeköti õket s akivel eggyé lettek. Tehát nem önmagunkból kell valami jót elõhoznunk, hiszen nem támaszkodhatunk többé önerõnkre és saját cselekedeteinkre. 

Az Úrnak engedtük át a cselekvést. „Aki bennem marad - így szól Jézus -, az terem sok gyümölcsöt."