A kegyelem Pál apostol életében (I.-II.)

"Saul, Saul, miért üldözöl engem? " (Csel 9, 4)

Saul nem magától tért meg, hanem az Úr Jézus akaratából.
A megtérés lényege mindig az, hogy az Úr ránk talál.
Akár hirtelenül, akár fokozatosan történik a megtérés, alapjában véve az mindig az Úr műve.
Az Úr Jézus nevén szólítja üldözőjét: Saul, Saul!
A névismétlésben Jézusnak az a sürgető kívánsága és vágya jut kifejezésre, hogy kiragadja őt a mélységből.
"Miért üldözöl engem?" Ezzel a kérdéssel gondolkodásra akarja őt késztetni; én, Jézus és az enyéim mivel adtak okot neked az üldözésre? Mondd meg nekem, mivel bántottalak meg téged? 

A fájdalmas szeretetnek ez a kérdése sokkal mélyebben hatolt Saul szívébe, mintha az Úr éles szavakkal ítélte volna el üldözőjét.
Saul Jézus tanítványait üldözte, de tulajdonképpen Jézus volt az, akit gyűlölt. Bűnünk mélyén rendszerint ez a Jézus iránti ellenségeskedés van elrejtve. Amikor valaki ellenszenvvel viseltetik komoly keresztyének iránt, nem más az, mint a Krisztus iránti gyűlölete. Jó ezt az alapbűnt felismernünk és nem szabad elakadnunk az egyes bűnöknél.
"Miért üldözöl engem?" Ezekből a szavakból a szeretet aggodalma csendül ki: mit csinálsz, te szerencsétlen?

Állj meg, különben vesztedbe rohansz. Hiszen a leghatalmasabbat üldözöd, én vagyok Jézus!
A hirtelen fényjelenség testileg vetette Sault a földre, Jézusnak ez a kérdése azonban bensőleg zúzta őt szét.
Az a názáreti Jézus, akinek még a nevét is kiirtani életfeladatának tartotta, valóban a Messiás és Isten dicsőségének képe. Akkor pedig ő mindezideig téves utat járt és céltévesztett életet élt.
A feltámadt Megváltó mély tövist helyezett el Saul szívében. Most már csak az a kérdés, ellenáll-e annak?

Az Úr még figyelmeztetőleg azt teszi hozzá:
"Nehéz neked" - azaz súlyos, meggondolandó és veszélyes "ez ellen rugódoznod".
Isten kegyelmi hívása mindig hatalmas erejű, de nem erőszakoskodó. Szeretné rabul ejteni az embert, de csak úgy, ha az szívből kész megadni magát.
Ellen is állhat, de rossz vége lesz annak.
Azok az emberek, akik gyakran hallják Isten Igéjét és mégsem engednek, igen meg tudnak keményedni és megtérésre soha nem kerül sor náluk.
Ragadjuk meg azokat az alkalmakat, amikor a kegyelem keres minket.

A kegyelem Pál apostol életében (II.)

,,És (Saul) három napig nem látott, nem evett és nem ivott.,, (Csel 9, 9)

A dühös üldözõ ott feküdt Jézus lábainál. Az, aki másokat reszketésben tartott, most maga is reszketett. De még mindig nem volt bensõleg összetörve; az azonban már eldõlt benne, hogy az ellenállást feladja. Jézust Urának nevezi. „Mit cselekedjem, Uram?" Engedelmeskedni akar Jézusnak. - 

A megtérés nem csupán érzelmi dolog, hanem saját akaratunk kiszolgáltatása. Az érzelmek változnak, az akarat azonban állandó és állhatatos. Saulnak oda lett a szeme világa és vezetésre szorult. 

Azt az erõs férfit, aki valósággal vágóhídra hurcolta a keresztyéneket, most mint valami gyenge gyermeket kezénél fogva kellett vezetni: Damaszkuszba legyõzöttként érkezik. Három napig sötétség veszi körül. 

A külsõ vakság szívének sötétségét is tudatossá teszi elõtte. Teljes magánosság szakad rá. 

De éppen ezáltal megy végbe benne az az imádságos tusakodás, mely végül is gyõzelemre vezeti. Három napig nem evett és nem ivott.

Micsoda harc tombolhatott Saul lelkében ezekben a napokban. Legsúlyosabban ez a gondolat nehezedhetett rá: mit mondanak majd népem vezetõ emberei, ha most én is Jézus tanítványa leszek? - Hiszen õ volt a kedvencük és büszkeségük. Micsoda megszégyenüléssel jár most annak bevallása: mindeddig utat tévesztett ember voltam. Egész addigi életét el kellett ítélnie s mindazt, ami benne érték volt, el kellett dobnia. A régi Saulnak meg kellett halnia. Ez volt a harc lényege. 

De megharcolta imádságban. Az ember csak térdein jut el az igazi megtérésre. Mindaddig az imádság csak valami megszokott dolog volt számára, most azonban Istennel való küszködéssé vált.

Jézus jól látta ennek a léleknek a küzdelmét és az egyszerû tanítvány, Anániás személyében elküldte hozzá a maga eszközét. Anániás így szólt Saulhoz: „Testvérem, láss újból!" 

- Ekkor nyerte vissza szeme világát, a szó mélyebb értelmében is.
Attól kezdve Jézust látta maga elõtt.
- „Most tehát miért késel?" - hangzott tovább (Csel 22, 16)

„Mosd le bûneidet!"
És Pál nem késlekedett. Megtérése teljes volt. Többé nem pillantott vissza.

 Milyen sokan elakadnak, sõt megtorpannak különféle fontolgatásaik miatt! - A teljes megtérés a keresztyén élet kiindulási pontja. Csak az jut célba, aki kezdettõl fogva komolyan veszi azt.

Elõször le s azután fel (II.)

,,Ímé én azt gondoltam, hogy kijõ hozzám és elõállván segítségül hívja az Úrnak, az õ Istenének nevét. ,, (2 Kir 5, 11)

Naámán egészen mást gondolt, amikor gyógyulást keresve Elizeushoz jött: hogy Isten embere - legalábbis ezt várta - maga fog személyesen körülötte szorgoskodni s ünnepélyes kézrátétel után szívbõl az Úrhoz kiált majd. Ehelyett Elizeus egy követ útján csak annyit üzent neki, hogy fürödjék meg a Jordánban.

Isten gondolatai mindig egészen mások, mint a mi emberi elképzeléseink.
Legtöbbször helytelenül és fordított módon gondolkodunk, de annyira belebonyolódunk saját elképzeléseinkbe, hogy nehezen tudjuk elengedni azokat. A különösen mélyre gyökerezett kedvenc elképzeléseinket a világért sem adnánk fel.
Jézus tanítványai is azt gondolták, hogy Mesterük ügyének egészen más kimenetelt kell vennie. Elképzelésükben egy dicsõséges befejezés élt és nem a gyalázatos halál.
„Pedig mi azt reméltük, hogy õ az, aki meg fogja váltani Izraelt" - ti. a római elnyomás alól. Jézus ellene volt ezeknek a téves elképzeléseknek és ismételten bizonyságot tett arról, hogy az õ útja a szenvedés útja. - Pálnak a maga meg nem tért állapotában az volt a véleménye, hogy Istennek nem tehet jobb szolgálatot, mintha tûzzel-vassal irtja a Názáreti gyûlölt követõit. „Egykor én is úgy véltem, hogy ama názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem."
- Mózes „úgy vélte" Egyiptomban, hogy népének fel kell ismernie, hogy Isten éppen az õ - Mózes - keze által nyújt majd szabadulást, amikor önfejû módon erõszakhoz nyúlt.

Nincs veszélyesebb dolog, mint a hitetlen emberek téves elképzelése: „hiszen én már a helyes úton vagyok, miért ne jutnék célba? Semmi rosszat nem teszek és teljesítem Isten iránti kötelességemet". Keresztelõ János és elõtte valamennyi próféta ilyen téves vélekedések ellen harcoltak.
Jézus maga is ellene volt kortársai téves elképzeléseinek s utána ugyanígy volt ezzel az igazság minden tanúja.
Csak a hazug próféták erõsítették meg hallgatóikat fonák vélekedésükben, hogy a helyes úton vannak.

Engedd meg, hogy Isten Igéje korrigálja saját egyéni elgondolásaidat. Naámánnak is nehezen ment ez. Már-már kedveszegetten visszafordult, de azután mégis meggondolta magát.
Jó annak, akit Isten Igéje helyes belátásra bír és értelmét foglyul adva engedelmeskedik az igazságnak!