Izrael, vagy: éjszakából világosságra❣️ (II.)

Egy férfiú tusakodott vele egész a hajnal feljöveteléig. (1 Mózes 32, 24)

Jákóbnak úgy kellett megtapasztalnia Istent, mint ellenfelet. Hiszen Istennek még oly sok ellenvetése volt vele szemben. Igaz, hogy Ézsaúnak is sok kifogása volt Jákóbbal kapcsolatban, de az semmi sem volt ahhoz képest, ami Istennek volt irányában. Ott volt például az a hazugság, amit valamikor atyjával szemben elkövetett. 

Azután ahogyan kiravaszkodta magának az elsõszülöttségi áldást. 

Micsoda álnokság volt benne, amivel mindent saját elõnyére igyekezett fordítani.

 - Milyen különös az, ahogy Jákób, Izrael népének õsatyja magán viseli a mindenkori ember jellemvonásait. 

Persze nemes vonás is akadt benne; valami magasztosabbra, nagyobbra vágyott. 

Ebben a tekintetben egészen más volt, mint Ézsaú, akirõl az Írás azt mondja, hogy istentelen volt, azaz földhözragadt gondolkodású, szentségtelen ember, aki egy tál lencséért oly könnyelmûen lemondott örökségérõl. 

De Jákóbban még sok hiábavaló, nemtelen vonás is volt. Nem véletlen a neve sem. 

A Jákób név több mindent is jelent: valakinek a sarkát fogó, ravasz és alattomos. 

Emellett tele volt energiával; szívós volt és kitartó.

Ez az embernek a természeti alkata, mindig szeretne elöl lenni, vezetõszerepet vinni. ű

Ravaszsággal és álnok hazugságokkal elõnyökre próbál szert tenni; becsvágy és pénzsóvárság uralják. 

Istennek kell itt belenyúlnia, midõn az embert elviszi egészen Penielig s ott megkóstoltatja vele a bûn felett kimondott isteni ítéletet és az arra kiszabott büntetést.

Jákóbnak is le kellett vetnie régi énjét. Izraellé kellett lennie, hogy be tudja tölteni isteni hivatását. 

Amidőn azon az éjszakán egy ismeretlen hatalommal került szembe, a tusakodásban egyrészt felismerte bûnét, de másrészt Isten jelenlétét is.

Hirtelen minden világossá lett elõtte. Isten jelenléte mindig olyan, mint a tiszta és finom tükör, amelyben a legkisebb szeplõ is azonnal meglátszik és nem rejthetõ el.

Az a szorongás, ami ebben az éjszakai tusakodásban elfogta õt, a bûn miatt való szorongás volt. 

Hóseás azt mondja róla, hogy „sírt". Egész mélységében átérezte engedetlenségét és akaratosságát.

Megalázta magát. Már elõzõleg is volt egy ilyen érzése: „kisebb vagyok minden te jótéteményednél, melyet szolgáddal cselekedtél" - most azonban egészen összetört. Bûne ellene tett bizonyságot. 

Könyörögni és fohászkodni kezdett.