Az engedelmesség megőrzi a békességet

"Vajha figyeltél volna parancsolataimra, olyan volna békességed, mint a folyóvíz és igazságod, mint a tenger habjai. " - (Ézsaiás 48, 18) 

Isten nem kényszeríti rá az emberre akaratát. Szeretné, ha az ember megnyílna őelőtte. 

Adott neki döntési szabadságot, ezért nem kelletlenül, hanem készségesen alávetheti magát Isten akaratának. A szeretet vágya, óhaja ez Istenben, mikor így szól: "Bár figyeltél volna parancsolataimra!" Sürgetve biztatja az embert, hogy adja neki a szívét. Várakozva nyújtja ki kezét egész nap engedetlen teremtményei felé, de nem alkalmaz velük szemben erőszakot. Mi se akarjunk kényszeríteni senkit hitéletre, kegyességre. Különösen a fiatalságot ne. Lelki területen minden kényszer ellenállást szül. Beszéljünk szívükre, lelkiismeretükre, sürgetve, de nem erőszakoskodva. Ne akarjuk az embereket odacibálni Istenhez. A világ gyermekei erőszakosak és hallgatóikra rá akarják erőltetni nézeteiket.

De mi hívogassuk és biztatgassuk őket. Mindenekelőtt rajtunk kell megérezniök, milyen nagyszerű és jó dolog Isten gyermekének lenni és hogy olyan boldogságban lesz részük, amit a világ soha nem adhat.

"Olyan lesz a békességed mint a folyóvíz." A békesség mély, belső jólét, igazi lelki boldogság.

Külső jólét mellett is lehet belsőleg boldogtalan vagy elégedetlen az ember. 

Aki megnyerte Isten békességét, az mindig jól van. Különösen akkor ízleli meg Isten szeretetét, ha külsőleg rossz dolga van. A békesség, mint a folyóvíz, mély, nem zavarodik fel.

Ki ne kívánná ezt a drága kincset? Mégis, csak azok kapják meg, akik teljesítik a feltételt: szakítanak a bűnnel és megtérnek Istenhez. Sokan nem akarnak lemondani önállóságukról, nem akarják fejüket Jézus igájába hajtani. Tetszésük szerint akarják berendezni az életüket. 

Senki sem térne meg, ha lelkiismerete nem ébredne fel, nem fordulna könnyelműsége ellen és nem tenne bizonyságot bűnös voltáról. 

A lelkiismeret Isten oldalára áll, legyőzi természetünk gonosz ellenállását s egyben felébred az Isten utáni vágy is. Ez vonja el az embert a világ szeretetétől. 

Tisztán kegyelmi ajándékként kapjuk meg Isten békességét, bűneink bocsánata alapján. 

A megfeszített Megváltó a mi békességünk. 

Ezt a kegyelemből való békességet Ő megerősíti, táplálja és megőrzi, ha Isten kegyelme és szeretete erőt vesz rajtunk és alávetjük magunkat az Ő akaratának.

A MEGTÖRT LÉLEK ISTEN KEZÉBEN❣️

"💞Sírva jönnek és imádkozva hozom őket; így vezetem őket a vizek folyásai mellett egyenes úton."   (Jeremiás 31, 9) 

Az Úr a nyomorultakat jól vezeti és megtanítja őket az Ő útjára. 

Kik a nyomorultak? A megalázott, megtört lelkek. Az elbizakodott embereket nem lehet vezetni. 

Csak a belsőleg megalázott, összetört embereket vezetheti az Úr; azokat, akik így kiáltanak fel: "Megvertél engem és megverettettem, mint a tanulatlan tulok" (18. vers). 

Felismerik önfejűségüket, hogy olyanok, mint a féktelen fiatal állat. Amikor a külső és belső fenyítések megtörik az ember merev gondolkozását, fájdalommal ismeri fel engedetlen magatartását. 

Ugyanekkor meglátja Istenének végtelen türelmét és hosszútűrését is, és ekkor megerednek a könnyei. 

Ekkor kezdődik az igazi imádkozás is. Előzőleg saját magát imádja az ember. 

Most már nem vár semmit önmagától, hanem mindent az Úrtól. Szíve legmélyéről jön ekkor a kérő kiáltás: "Fogd két kezem kezedbe s vezess, Uram! Egy lépést sem tehetek tenélküled ..." 

Isten "vizek folyásaihoz" akar vezetni. Saját téves útjaink a pusztába visznek; kifáradunk, eltikkadunk bolyongásunkban. 

De az Úr vezetése alatt járva, nehéz útakon is felüdülünk és bőséges vigasztalást veszünk. 

Igen, Ő az, aki egyenetlen, göröngyös utakat is egyenessé, simává tesz, mert csak a saját önfejűségünk teszi nehézzé és göröngyössé útjainkat. Azt gondoljuk, hogy ennek mások az oka, ők szereznek annyi bosszúságot nekünk, meg a körülmények is nehezek, nyomasztóak, pedig mi vagyunk a bűnösök. 

Vagy hallod-e egyáltalán, hogy Jézus igazi követője így panaszkodik: "

Ó, milyen nehéz utam van. Semmi sem sikerül, mindenütt csak akadályók vannak! 

Mintha minden összeesküdött volna ellenem"? - 

Nem, azok, akik Jézusnak átadták magukat, csak azzal dicsekesznek, hogy ó csodálatosan átviszi őket mindenen és úgy alakítja életútjukat, ahogy az az ő számukra helyes és jó. 

Nem csoda, hogy az önszeretet uralma alatt élő ember mindig panaszkodik. 

Azt gondolja, hogy másnak olyannak kellene lenni, mint ő szeretné és a körülményeknek is úgy kell alakulniok, amint ő eltervezte. 

Temészetünk engedetlensége kimeríthetetlen súrlódásokba, hányattatásokba, nehézségekbe vezeti az embert. Boldog az az ember, aki belsőleg összetörve, imádkozva jön és engedi, hogy a Megváltó kezénél fogva vezesse. 

Az Úr mindig talál utat, ott is, ahol mi már semmit sem remélünk. 

Ő biztosan célhoz vezet.