DICSŐSÉGES HALÁL❣️

,,Íme, látom a megnyílt eget és az Ember Fiát Isten jobbja felõl állni.,, (Cselekedetek 7, 56)

Dicsõ halál! István Szentlélekkel telve és a reá váró kibeszélhetetlen boldogság és dicsõség elõízével lép át a halál küszöbén, mert látta a megnyílt eget és Jézust. 

Nem ülve látta Õt a maga fenséges nyugalmában, hanem állva. 

Ilyen tiszteletadással fogadja elsõ vértanúját az Úr. Egyben azt is mutatja ez, hogy Õ kész segítségül és védelmül odaállni gyülekezete mellé. István nem is látta ellenségei dühtõl égõ arcát, mert felfelé tekintett. Így ajándékba kapta, hogy láthatta Isten dicsõségét és a Megváltót, aki készen állt fogadására. 

Aki így hal meg, jól hal meg.

Persze, külsõleg borzalmas és nem kellemes dolog volt ez a halál. 

Gyûlölettõl izzó ellenségei rárohannak; mint valami gazembert végighurcolják az utcákon és mint egy kutyát agyonkövezik. 

Mégis boldog és derûsen szép halál ez, mert megnyílt felette az ég, mialatt lent a pokol dühöngött. - Jézus engesztelõ halála az övéi halálát szelíd elalvássá és boldog elköltözéssé változtatta. 

Aki így hal meg Jézusban, jól hal meg; akár emberek bestiális durvasággal kínozzák halálra, akár más nehéz halállal hal meg. 

Gyakran hallja az ember, amint némelyek dicsekedve beszélnek arról, ha valaki csendesen elaludt, mintha az már a boldog vég bizonyítéka volna. 

Csak az hal meg boldogan, aki Jézusé és a hit és a szeretet bensõséges kapcsolata köti vele össze.

Néha még a hívõk is nehéz harcokat vívnak a halál elõtt. 

A Sátán okozza ezeket a belsõ viharokat és tusákat. 

Még egyszer átmennek egy megítéltetésen, hogy így odakerüljön egész életük Isten szent arcának világossága elé. Ott minden saját munkájuk megsemmisül, csak azért, hogy Jézus legyen minden. 

Hittel elmondhatják: „Látom a megnyílt eget!" 

Nem ritka eset, hogy valaki nehéz órák után megkapja a menny e boldog elõízét és elköltözése elõtt bepillanthat a mennyei világba. 

Ez elveszi a halál keserûségét. A hívõ ember szívesen hagyja itt a földet. 

Nem elszakítás lesz ez, hanem futás a Megváltó felé. Bárcsak a mi utolsó óránk is olyan lenne, mint Jézus barátaié és a menny polgáraié.

„Uram, ó add, ha vándorutam majd véget ér itt a borúban, 

Elérjek hozzád, s te fényes orcád meglássam én. - Ott álljunk üdvbe öltözötten, én és szeretteim köröttem! Uram tehozzád, hol fénylik orcád, vágyódom én!"

A MEGDICSŐÜLÉS KÜSZÖBÉN❣️

,,Mindnyájan olyannak látták az arcát, mint egy angyalét.,, (Cselekedetek 6, 15)

A dicsőség Lelkének milyen csodálatos ereje nyugodott meg Istvánon (1 Pét 4, 14).

Arcának ezzel a ragyogásával arra mutat a Szentlélek, hogy Jézusnak ez a bizonyságtevője nem keseredett meg és nem háborodott fel a hamis vádakon, hanem nagy belső örömmel állt a főtanács előtt.

 Ez az öröm sugárzott arcáról. Isten ezzel világosan és érthetően bizonyította be az ellenségnek hűséges szolgája ártatlanságát. Milyen mély benyomást kelthetett ez a főtanács embereiben! Jézusnak a Tábor hegyi megdicsőülésére emlékeztet ez a ragyogás. A belső világosság kisugárzása mutatta, hogy Istvánt a kegyelem ragyogása töltötte be. Megérett a mennyre, fiatal volt és már érett kalász! 

Nem az öregség érlel meg az örökkévalóságra! Ellenkezőleg, aki nem indult el a menny irányába, az mindig mélyebben gyökerezik a földbe. Akit Isten Lelke nem ébresztett fel, az mindig tompább, közönyösebb, hidegebb lesz és mint valami gép, a megszokás vágányain mozog. - István teljesen az Úr Jézus tanítványává érett és tökéletes bizonyságot tett az igazságról.

Az idős kor bölcsessége és a fiatalság tüze együtt volt benne. Szabad volt minden ember- és halálfélelemtől, szabad a világtól, és ezért kész arra, hogy belépjen a mennyei világba.
Csodálatos dolog Jézus igazi tanítványának lenni! Erős, bárkivel felveheti a harcot, mégis készségesen megadja magát. Bölcs, senki nem szólhat ellene, mégis szó nélkül elviseli a gonosz gyalázásokat. Senki nem veheti el tőle a belső, boldog, Istenben való békességet. Ez a szent boldogság tölti be és ragyog belőle.
Mennyire megkötözi a természeti embert a mások vélekedése!
Kapaszkodik az életbe, fél a haláltól. István csak Istent félte, ezért beszélt félelem nélkül a tanács előtt. Védekezése vádbeszéd lett a legfelsőbb hatóság ellen.
Amikor látta fenyegető magatartásukat és azt, hogy már nem akarják meghallgatni, a legerőteljesebb és legfájdalmasabb igazságokat is megmondta még nekik, azok mint pörölyütések hullottak rájuk.
Ez legyen a példánk! Kötnek még földi meggondolások?
Attól függ a döntésed, hogy mit mondanak az emberek?
Gyűlölni és üldözni fognak? Talán az életed is kockán forog?
Amíg az emberek és földi életünknek rabjai vagyunk, nem vagyunk még érettek az örökkévalóságra. Ezért szakadj el mindentől, ami a látható világhoz köt!