"Elbuktál álnokságod miatt" - mondja a próféta Izrael népének. Többféle okot is lehetett találni arra a gyászos katasztrófára, mely a népre rászakadt. Többek között arra az ellenséges túlerőre lehetett rámutatni, mellyel Izrael szembekerült.
De a bukás legmélyebb oka mégiscsak a nép álnoksága volt.
Az Istenhez vezető út még nem zárult le.
"Térj vissza hát Izrael az Úrhoz, a te Istenedhez!"
Az Isten. még mindig Izrael Istene volt, készen arra, hogy könyörüljön rajtuk a szövetség vére miatt (2 Móz 24,8.
Egy népet sohasem a szabadságszerető felfogása vagy a munka terén tett erőfeszítései emelnek fel, hanem egyedül és kizárólag a visszafordulás ahhoz, akitől elhajlott.
Ez az út oly egyszerű és mégis olyan kevéssé járt.
Nem arról van szó, hogy levezekeljük vagy jóvátegyük a bűnt; nyílt megvallásra van szükség.
"Végy el minden álnokságot!"
De milyen sokáig tart az, míg egy ember belátja: bajomnak magam vagyok az oka és csak azt kapom, amit tetteimmel megérdemeltem. Különös, hogy Isten először csak vallomást, azaz csupán szavakat kíván tőlünk.
Azoknak azonban szívből kell jönniök. Istent nem lehet üres szavakkal kifizetni.
A szív mélyéből kell előtörni: vétkeztem, bocsáss meg! - szószerint: "Végy el minden álnokságot!"
Ez az elvenni szó valami teherre utal, mely súlyos és lenyom. Ha ilyen tehernek látjuk a bűnt, akkor kérhetjük elvételét.
"Fogadd el azt, ami jó" tulajdonképpen azt a kérést fejezi ki, hogy "légy jó hozzánk".
Nem azt kérjük tehát, hogy jó dolgunk legyen, hanem azt, hogy Isten jó legyen hozzánk.
A valódi bűnbánat ismertetőjele az, hogy a lélek Isten kegyelme után vágyakozik.
Többé nem azt kívánjuk, hogy Isten jósága földi áldásokban és adományokban jelentkezzék, hanem őt magát akarjuk, amint Luther mondta egyszer:
"A kegyelmes Istent akarom megtalálni."
Annak a számára azonban, aki Istent eltaszította magától, a bűnnek elviselhetetlenné kell válnia.
Csak akkor tud ismét Istenhez közeledni. - "Ajkaink tulkaival áldozunk neked."
A kegyelemből ajándékképpen kapott megbocsátást buzgó hálaadással kell viszonoznunk.
- A mi áldozatunk ajkaink dicsérete.
De a bukás legmélyebb oka mégiscsak a nép álnoksága volt.
Az Istenhez vezető út még nem zárult le.
"Térj vissza hát Izrael az Úrhoz, a te Istenedhez!"
Az Isten. még mindig Izrael Istene volt, készen arra, hogy könyörüljön rajtuk a szövetség vére miatt (2 Móz 24,8.
Egy népet sohasem a szabadságszerető felfogása vagy a munka terén tett erőfeszítései emelnek fel, hanem egyedül és kizárólag a visszafordulás ahhoz, akitől elhajlott.
Ez az út oly egyszerű és mégis olyan kevéssé járt.
Nem arról van szó, hogy levezekeljük vagy jóvátegyük a bűnt; nyílt megvallásra van szükség.
"Végy el minden álnokságot!"
De milyen sokáig tart az, míg egy ember belátja: bajomnak magam vagyok az oka és csak azt kapom, amit tetteimmel megérdemeltem. Különös, hogy Isten először csak vallomást, azaz csupán szavakat kíván tőlünk.
Azoknak azonban szívből kell jönniök. Istent nem lehet üres szavakkal kifizetni.
A szív mélyéből kell előtörni: vétkeztem, bocsáss meg! - szószerint: "Végy el minden álnokságot!"
Ez az elvenni szó valami teherre utal, mely súlyos és lenyom. Ha ilyen tehernek látjuk a bűnt, akkor kérhetjük elvételét.
"Fogadd el azt, ami jó" tulajdonképpen azt a kérést fejezi ki, hogy "légy jó hozzánk".
Nem azt kérjük tehát, hogy jó dolgunk legyen, hanem azt, hogy Isten jó legyen hozzánk.
A valódi bűnbánat ismertetőjele az, hogy a lélek Isten kegyelme után vágyakozik.
Többé nem azt kívánjuk, hogy Isten jósága földi áldásokban és adományokban jelentkezzék, hanem őt magát akarjuk, amint Luther mondta egyszer:
"A kegyelmes Istent akarom megtalálni."
Annak a számára azonban, aki Istent eltaszította magától, a bűnnek elviselhetetlenné kell válnia.
Csak akkor tud ismét Istenhez közeledni. - "Ajkaink tulkaival áldozunk neked."
A kegyelemből ajándékképpen kapott megbocsátást buzgó hálaadással kell viszonoznunk.
- A mi áldozatunk ajkaink dicsérete.
