Antiokhiában a zsidó-keresztyének mellett pogányokból lett keresztyének is voltak.
A törvényhez szigorúan ragaszkodó zsidók nem ettek együtt - még ma sem! - a nem zsidókkal.
Még a jeruzsálemi zsidó-keresztyének között is voltak ilyenek; nem vállaltak asztalközösséget a pogány-keresztyénekkel.
Egyáltalán nem tekintették õket igazi keresztyéneknek, ha nem metélkedtek körül (Csel 15, 1).
Péter nem így gondolkodott.
Külön kijelentéssel gyõzte õt meg az Úr arról, hogy a pogányoké is a Megváltó, anélkül, hogy be kellene olvadni nekik a zsidóságba.
Az Úr világosan megmutatta neki ezt Kornélius századossal kapcsolatban (Csel 10, 28).
Ezért teljes belsõ meggyõzõdéssel evett együtt Antiokhiában a pogányokból lett testvérekkel, nem ragaszkodott a zsidó étkezési törvényekhez, hiszen maga az Úr mondta:
„Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami a száján bemegy" (Máté 15, 11.
Lásd 1 Tim 4, 4-et is!).
De amikor Jeruzsálembõl néhány szûkkeblû zsidó-keresztyén jött, akik Jakabnál, a vezetõjüknél, szélsõségesebbek voltak, akkor Péter visszavonult. Jakab egy értelemben volt Pállal a pogány-keresztyének egyenjogúságát illetõen. De a többiek válaszfalat akartak húzni és Péter, emberfélelembõl, engedett nekik. Ez képmutatás volt. Saját meggyõzõdését tagadta meg és ezzel elítélte saját magát.
Ez a nem õszinte magatartás fájt Pálnak, mert a többi zsidó-keresztyén is követte példáját és még maga Barnabás is belesodródott. Pál nem tudta ezt elhallgatni.
Nyilvánosan megfeddte Pétert a gyülekezet elõtt, mert nyilvános botránkozást keltett és megzavarta a pogányokból lett keresztyéneket. Péter azonban elfogadta a feddést; - ez alázatosság volt!
A képmutatás, a nem õszinte magatartás kísértése igen nagy.
A képmutatás, a nem õszinte magatartás kísértése igen nagy.
Képmutatás ott van, ahol a külsõ fellépés és magatartás nem egyezik meg a szív szerinti gondolkozással. Még élenjáró keresztyének is abban a veszélyben foroghatnak, hogy emberfélelembõl - vagy hogy el ne veszítsék tekintélyüket - hûtlenek lesznek meggyõzõdésükhöz.
Akkor egyenes és képmutatás nélküli az utunk, ha egyedül csak az Úrra nézünk és nem az emberek megbecsülésére vagy megszégyenítésére.
Amint Jézus mindig egyformán ugyanaz volt, úgy az Õ igazi tanítványai is õszintén és egyenesen járnak, minden kétszínûség nélkül (Jn 7, 18).
