Ez volt Isten igaz szolgájának, Jézusnak a jelszava.
Tántoríthatatlanul haladt elõre, semmi sem tartóztathatta fel, még Péter szava sem: „Mentsen Isten, Uram, nem eshetik ez meg veled!" Utolsó jeruzsálemi útja elõtt arcát egyenesen Jeruzsálem felé fordította; „eltökélte magát".
Pedig tudta, hogy borzalmak várnak rá ott.
De nem fordult el, nem állt meg, ment egyenesen elõre.
„Hátra nem fordulok!" - ez legyen a mi jelszavunk is, ha már elindultunk a mennyei cél felé.
A régi braunschweigi címeren egy futó paripa van ezzel a felirattal: Nunquam retrorsum! (soha se visszafelé).
Nem lehet megállnunk, a megállás visszacsúszás.
Az emberi lélek szüntelen mozgásban van; ha nem Isten felé, akkor menekülõben elõle.
A Szentlélek szüntelenül elõre és felfelé vonz minket.
Ha nem engedünk neki, visszaesünk és lezuhanunk.
„Jól futottatok, kicsoda gátolt meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak?"
A galáciaiak eltértek attól, aki elhívta õket. Hogyan?
Az elsõ öröm és leírhatatlan boldogság után, amit Jézusban találtak, apály állt be náluk.
A boldog érzés helyébe nyomott hangulat lépett.
Tévtanítókat fogadtak be, akik a kegyelem útjáról a törvény útjára irányították õket, azt állítva, hogy nem elég a Jézusban való hit, szükség van a körülmetélkedésre és a többi zsidó törvény megtartására is.
Ma is jönnek tévtanítók a felébredt lelkekhez és kötelezõvé akarják tenni például a szombat megszentelését.
Azt állítgatják, hogy az egyház minden hanyatlása onnan származik, hogy a szombat helyett vasárnapot ünnepel.
Mások szerint az ún. „Szentlélekkel való keresztség" hiánya az oka a keresztyének rossz belsõ állapotának.
Mások mást hoznak elõ. Céljuk mindig az, hogy valamivel segítsük elõ a megváltást, nem elég csak a Megváltóra hagyatkozni és vele mind mélyebb közösségbe jutni.
Elõbbre akarnak jutni és visszaesnek.
Ne engedjük feltartóztatni magunkat, tartsunk ki õvele, a Fõvel és növekedjünk benne.
Haladjunk elõre azokon a nyomokon, amelyekbe Isten kegyelme elõször állított bele (Fil 3, 16)
Tántoríthatatlanul haladt elõre, semmi sem tartóztathatta fel, még Péter szava sem: „Mentsen Isten, Uram, nem eshetik ez meg veled!" Utolsó jeruzsálemi útja elõtt arcát egyenesen Jeruzsálem felé fordította; „eltökélte magát".
Pedig tudta, hogy borzalmak várnak rá ott.
De nem fordult el, nem állt meg, ment egyenesen elõre.
„Hátra nem fordulok!" - ez legyen a mi jelszavunk is, ha már elindultunk a mennyei cél felé.
A régi braunschweigi címeren egy futó paripa van ezzel a felirattal: Nunquam retrorsum! (soha se visszafelé).
Nem lehet megállnunk, a megállás visszacsúszás.
Az emberi lélek szüntelen mozgásban van; ha nem Isten felé, akkor menekülõben elõle.
A Szentlélek szüntelenül elõre és felfelé vonz minket.
Ha nem engedünk neki, visszaesünk és lezuhanunk.
„Jól futottatok, kicsoda gátolt meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak?"
A galáciaiak eltértek attól, aki elhívta õket. Hogyan?
Az elsõ öröm és leírhatatlan boldogság után, amit Jézusban találtak, apály állt be náluk.
A boldog érzés helyébe nyomott hangulat lépett.
Tévtanítókat fogadtak be, akik a kegyelem útjáról a törvény útjára irányították õket, azt állítva, hogy nem elég a Jézusban való hit, szükség van a körülmetélkedésre és a többi zsidó törvény megtartására is.
Ma is jönnek tévtanítók a felébredt lelkekhez és kötelezõvé akarják tenni például a szombat megszentelését.
Azt állítgatják, hogy az egyház minden hanyatlása onnan származik, hogy a szombat helyett vasárnapot ünnepel.
Mások szerint az ún. „Szentlélekkel való keresztség" hiánya az oka a keresztyének rossz belsõ állapotának.
Mások mást hoznak elõ. Céljuk mindig az, hogy valamivel segítsük elõ a megváltást, nem elég csak a Megváltóra hagyatkozni és vele mind mélyebb közösségbe jutni.
Elõbbre akarnak jutni és visszaesnek.
Ne engedjük feltartóztatni magunkat, tartsunk ki õvele, a Fõvel és növekedjünk benne.
Haladjunk elõre azokon a nyomokon, amelyekbe Isten kegyelme elõször állított bele (Fil 3, 16)
