"Nem mintha ezt már elnyertem volna, vagy hogy már tökéletes volnék, hanem igyekezem, hogy el is érjem ... " (Fil 3, 12)
Pontosan lefordítva: "Nem mintha már befejezett volnék."Az apostol a tökéletesek közé számítja magát (Fil 3, 15), de még nem nyert a munka befejezést benne, még nem ért célba. Még fut és harcban van.
Próbák várnak még rá, mindenekelőtt a legnagyobb próba: élete vége, ami számára a mártírhalált jelentette.
Még van tanulnivaló az ő számára is (2 Kor 1, 9).
Tökéletesnek kell lennünk, de nem vagyunk készek addig, amíg ebben a testben élünk.
Gyakran találkozunk keresztyénekkel, akik úgy viselkednek, mint akik már "készek."
Az embernek az a benyomása, amikor hallgatja őket, mintha már minden nehézségen túljutottak volna. Ez nem az érettség jele, hanem az éretlenségé.
A kegyelem elnyerésének első napjaiban az ember valóban szinte átugrik a kísértéseken és akadályokon.
Könnyen túl sokat képzel aztán magáról. Idővel a régi rossz hajlamok és szenvedélyek sokszor még erősebben jelentkeznek, mint megtérésünk előtt.
Akkor fájdalmasan ébredünk rá, hogy még messze vagyunk a céltól és benne vagyunk a harc hevében. Valaki, aki mély belső sötétségbe került, elmondta, hogy megtérése után azt gondolta, hogy most már felesleges is imádkoznia.
Éppen ez lett az oka a belső sötétségnek, ami rászakadt.
Akit Jézus megragadott, annak mindig újabb és mélyebb megtapasztalásai vannak az Ő élő hatalmáról, de a saját halott állapotáról is. Az apostol szüntelenül azon fáradozott, hogy Krisztusban maradjon. Jézus feltámadásának az erejét és a szenvedéseiben való részesülést kívánta mindig jobban megismerni, hogy az óember végleges elhalása révén hasonlóvá legyen az Ő halálához.
Hit által igazak, tiszták és szentek vagyunk Krisztusban. Mindenünk van őbenne, de még távolról sem látjuk át teljesen, mit jelent ez a mi számunkra. Még kevésbé használjuk fel mindazt, amit benne kaptunk.
Lépésről lépésre kell előrejutnunk.
Az igazi keresztyénség sajátságos módon kapcsolja egymásba a nyugalmat és a mozgást.
A hívő ember pihen a kegyelemben és az új élet, a fiúság bizonyosságában, de ugyanakkor folyton előre halad, soha nem teszi ölbe a kezét és a kegyelmet nem használja nyugvópárnának.
Aki lelkileg nyugalomba vonul, az elszegényedik.
Ha kitartóan ellenállunk a bűnnek, még meghódításra vár a szeretet óriási területe.
