A fenti Ige alapján azt gondolhatnánk, mintha a megszentelõdés a mi munkánk lenne. De nem így van, különben Péter apostol ellentmondana önmagának, mert utána rögtön így folytatja: „megváltattatok hiábavaló életetekbõl". A hiábavaló élet üres, hiányzik belõle minden mélyebb erkölcsi és isteni tartalom. Ebbõl a tisztátalan, bûnös életbõl váltott meg minket a Bárány drága vére. Amint hittel megragadjátok a vér erejét, már szabadok vagytok és megszenteltettek Isten szolgálatára. Most tehát úgy viselkedjetek, mint szentek, amivé Isten kegyelme által lettetek! A szent Isten szent életû gyermekeket akar.
Rendkívül fontos, hogy ez a drága igazság áthasson bennünket és abbahagyjuk a megszentelõdéssel kapcsolatos minden igyekezetünket; rá kell álljunk a hit és kegyelem talajára. Krisztus Jézusban megszenteltek vagyunk (1 Kor 1, 2), Õ szentségünkké lett nekünk. Amint hittel megragadjuk Õt, nagy változás történik: Õbenne már nem vagyunk tisztátalanok, hanem tiszták. - De hát nem talál-e az ember a hívõkben is sok hibát? És mégha mások nem is látják, nem érzik-e õk maguk, hányszor vesz erõt rajtuk a régi, tisztátalan természet? Mégis szentek õk, amíg minden tisztátalanságot engednek magukban megítélni, bûnbánatban meghajolnak és Megváltójukat újra meg újra megragadják. Már nincsenek a tisztátalanság uralma alatt, a bûn többé már nem életelemük; nem élnek benne úgy, mint a hal a vízben. A Szentlélek befolyása alatt állnak; aki Jézusban hisz, mind elnyeri a Szentlelket. Szívük mélyén elszakadtak a bûntõl, az a vágyuk, hogy tisztán és szentül éljenek. Minden hibájuk, bûnük és beszennyezõdésük ellenére is szenteknek nevezhetik magukat. A korinthusiakban még nagyon sok kifogásolni való volt, mégis szenteknek nevezi õket az apostol.
De ha valaki Isten kegyelme által szentté lett, az járjon is úgy és engedje, hogy a Szentlélek határozza meg gondolkodását, beszédét, cselekedetét. A szentség adománya feladattá lesz: amivé lényünk mélyén lettünk, az mutatkozzon meg életünkben és magatartásunkban! „Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk" (Gal 5, 25). Az új természet és az új irány, amit kaptunk, életünk minden megnyilvánulásában érvényesüljön. Minden tettünkben, kapcsolatunkban, beszélgetésünkben, rejtett belsõ döntéseinkben és lelki elõhaládasunkban ez a szentség mutatkozzék meg!
Rendkívül fontos, hogy ez a drága igazság áthasson bennünket és abbahagyjuk a megszentelõdéssel kapcsolatos minden igyekezetünket; rá kell álljunk a hit és kegyelem talajára. Krisztus Jézusban megszenteltek vagyunk (1 Kor 1, 2), Õ szentségünkké lett nekünk. Amint hittel megragadjuk Õt, nagy változás történik: Õbenne már nem vagyunk tisztátalanok, hanem tiszták. - De hát nem talál-e az ember a hívõkben is sok hibát? És mégha mások nem is látják, nem érzik-e õk maguk, hányszor vesz erõt rajtuk a régi, tisztátalan természet? Mégis szentek õk, amíg minden tisztátalanságot engednek magukban megítélni, bûnbánatban meghajolnak és Megváltójukat újra meg újra megragadják. Már nincsenek a tisztátalanság uralma alatt, a bûn többé már nem életelemük; nem élnek benne úgy, mint a hal a vízben. A Szentlélek befolyása alatt állnak; aki Jézusban hisz, mind elnyeri a Szentlelket. Szívük mélyén elszakadtak a bûntõl, az a vágyuk, hogy tisztán és szentül éljenek. Minden hibájuk, bûnük és beszennyezõdésük ellenére is szenteknek nevezhetik magukat. A korinthusiakban még nagyon sok kifogásolni való volt, mégis szenteknek nevezi õket az apostol.
De ha valaki Isten kegyelme által szentté lett, az járjon is úgy és engedje, hogy a Szentlélek határozza meg gondolkodását, beszédét, cselekedetét. A szentség adománya feladattá lesz: amivé lényünk mélyén lettünk, az mutatkozzon meg életünkben és magatartásunkban! „Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk" (Gal 5, 25). Az új természet és az új irány, amit kaptunk, életünk minden megnyilvánulásában érvényesüljön. Minden tettünkben, kapcsolatunkban, beszélgetésünkben, rejtett belsõ döntéseinkben és lelki elõhaládasunkban ez a szentség mutatkozzék meg!
