AZ ÖNIGAZULTNAK NEM KELL AZ ATYA SZERETETE❣️

"💞Ekkor (a nagyobbik fiú) megharagudott és nem akart bemenni. " (Luk 15, 28)

"Meghallotta a zenét és a táncot." A szeretet öröméneke volt ez: 

"Ez az én fiam halott volt és megelevenedett; elveszett és megtaláltatott."

A nagyobbik fiút már az is lehangolta, hogy távollétében került sor az ünneplésre.
Ráadásul a szolgák egyike mintegy olajat öntött bosszúságának gonosz tüzére.
A sekélyes gondolkodású ember tipikus képe ez, aki izgat és uszít ahelyett, hogy lecsendesítene.

Az elsőszülött fiú megrontja a szépen induló ünnepség hangulatát. 

Jól ismerjük az ilyen zavarkeltéseket.
Amikor az Úr irgalmas szívvel a bűnösök és vámszedők felé fordult, a farizeusok között zúgolódás támadt. 

Amikor a mélyre jutott bűnös asszony Jézus lábait könnyeivel öntözi, Simon farizeus megdöbbenésének ad kifejezést, hogy Jézus egy ilyen nővel szóba állt.
Amikor pedig Mária Jézus lábainál ült hallgatva tanítását, Márta az, aki zavart kelt. 

(Lásd még Luk 19, 7; Máté 21, 15).

A nagyobbik fiú látszólag egészen közel van az Atyához, de szívében mégis olyan távol.
Öccsének visszatérése teszi egészen világossá, hogy gondolkodása mennyire elüt az atyáétól.
Hiányzik belőle a szeretet.

Az örömnek még a nyoma sincs nála, hogy visszatért az elveszett testvér, sőt keserű szemrehányásokat tesz atyjának. Saját személye állt gondolkodása középpontjában.
Rögtön úgy érezte, hogy mellőzték őt. Mindazok, akik elsősorban önmagukat szeretik,
igen érzékenyen reagálnak mindenre. Könnyen lehangolódnak vagy feldühödnek.

Ez a nagyobbik fiú tele volt igényekkel. Nem szeretetből és hálából szolgálta atyját.

Ilyen gondolatok forrhattak benne: igazán csak örülhetne nekem.
Nem becsül meg igazán, mert különben több elismeréssel lenne irányomban és jól megérdemelt jutalomban részesítene. Az önigazult ember rendkívül igényes.

Ugyanakkor semmibe sem veszi azokat a jótéteményeket, melyeket Istentől kap.
Ha azonban Isten olyasmit bocsát rá, ami kellemetlen vagy nehéz, mindjárt azt kérdezi:
"Miért éppen velem esik meg ilyesmi? Hiszen olyan állhatatosan imádkoztam, egy istentiszteletet sem mulasztottam s most mégis így jártam!"
Itt mutatkozik meg a teljes belső idegenség, sőt az Istennel való ellenségeskedés.

Az Atya őt is meg akarja nyerni: "Atyja azért kimenve, kérlelte őt: fiam, te mindenkor velem vagy és mindenem a tied. " (Luk 15, 28. 31)

Mennyi gonoszság tört elő az idősebb fiúból pillanatokon belül!
Megsérti atyját, amidőn igazságtalansággal vádolja és megvetőleg nyilatkozik testvéréről.

Az utóbbit még csak nevén sem nevezi. "Ez a te fiad" - mondja megvetőleg és hidegen.
Valóban, külsőleg kegyesek lehetünk, és a szívünk mégis távol, nagyon távol van Istentől.
Ez az Istentől való eltávolodottság a tékozló fiú esetében napvilágra jött, de a nagyobbik fiúnál rejtve maradt. Az, aki nagyon meg van elégedve önmagával és cselekedeteivel, az semmit sem tud a meg nem érdemelt kegyelemről.

Mivel az Írás azt mondja: "Mindnyájan elhajlottak, együttesen haszontalanokká lettek, nincs aki jót cselekedjék, nincs egyetlenegy sem" - ezért még a kegyes és külsőleg feddhetetlen embereknek is meg kell térniök.

Persze a megtérés éppen nekik sokkal nehezebb, mint a tékozló fiaknak, hiszen ez nem emeli tekintélyüket a világ előtt. Belső, szívbeli megfordulás ez, melyet a távol állók sokszor észre sem vesznek, de a közel levők, különösen a családtagok előtt nem marad elrejtve. 

Megérzik a változást; aki előzőleg könyörtelenül ragaszkodott saját igazához, most irgalmas szívű.
A kegyelem csodája az, amikor valaki szabadulást talál a bűn mélységeiből. 

De nem kisebb csoda az sem, amikor a külsőleg kegyes és makulátlan ember keménységét meglágyítja vagy összetöri az isteni kegyelem. Isten az önigazultakat is szívére akarja vonni.

 "Fiam!" - mondja szeretetteljesen a felindult és megkeseredett embernek.
Azt is biztosítja szeretetéről, aki abból kizárta magát; szeretetlenségét nem kárhoztatva, hanem szelíden és rábeszélőleg tárja elé. Milyen nagy az Úr jósága! Oly nagy, hogy a szeretetlen emberi szív alig foghatja fel.

Már a tékozló fiú iránt is túláradó és megindító volt az atyai szeretet, de még sokkal inkább az a nagyobbik fiú felé. A fiatalabb szeretetre vágyva és megtörten jött vissza. 

Odasimult az atyához és hálás volt minden szerető pillantásért. 

A nagyobbik fiú eltaszította magától az atya szeretetét, amikor az befelé hívogatta a házba. 

Szavaiból gyűlölet áradt és szörnyű dacosság. 

És mégsem engedte őt az atya továbbmenni, hanem teljes szelídséggel igyekezett őt tévedéséről meggyőzni.

Ilyen az isteni szeretet. Meddig védekezel még ellene és nem engeded, hogy a te szívedet is rabul ejtse?