-(2 Krónika 15, 2)
Isten engedi, hogy megtaláljuk őt. Micsoda vigasztalás ez! Az eredménytelen keresés megbénít, nyomasztólag hat, elbátortalanít. Viszont mennyi mindent elér az ember, ha buzgón, törekvő módon keres. Hány ember szeretne valamire jutni földi vonatkozásban és soha nem ér célt. De aki keresi Istent, az megtalálja őt. Persze e keresésnek teljes komolysággal kell történnie. Vannak ugyanis istenkeresők, akik soha nem jutnak előre, mindig csak keringenek, mert nem komoly náluk a dolog, inkább csak játék. Értelmük kételkedik és egyik kételyből a másikba esnek. Lehet, hogy tényleg Istent keresik, de vagy nem akarnak alázatosan meghajolni, vagy valamiféle bűnükkel nem akarnak szakítani.
Istent mindenekelőtt ott és olyan úton kell keresnünk, ahol megtalálható, azaz Igéjében és Fiában, Jézus Krisztusban. Isten a Fiúban lépett hozzánk közel, úgyannyira, hogy testünket is felvette. Mihelyt Jézust mint Szabadítódat hitben megragadod, megtalálod az Istent. A legnagyobb nyomorúság az Istentől való elhagyatottság érzése, mint ahogy minden boldogság teljessége az, mikor Isten szeretete vesz minket körül. Az ember azonnal ellenségei hatalmába kerül, mihelyt elhagyja őt az Isten. Izrael népéről olvassuk, hogy Isten "átadta őket ellenségeik kezébe" (Neh 9, 28). Isten minden lelket, mely elhagyja őt, ellenség kezére ad, azaz kiszolgáltatia őket sötét szenvedélyeknek és gonosz hajlamoknak. Mihelyt kezét leveszi valakiről, annak lelkén az ellenség vesz erőt és feltartózhatatlanul levonja őt a mélybe. A vége mindig súlyos bukás. Isten olyan értelemben is elhagyhat valakit, hogy elveszi a bizonyságtevőket és helyükbe a hazugságot hirdetők, vak őrállók kerülnek. Kérjük tehát az Urat, hogy ne vegye le rólunk a kezét, mert az minden csapásnál, még a halálnál is súlyosabb ítélet. De bármennyire is rettenetesen hangzik ez, hogy "ha őt elhagyjátok, ő is elhagy titeket" - még ebben is van rejtett vigasztalás. Isten nem ejt el senkit csak úgy, minden ok nélkül, mint valami szeszélyes zsarnok. Nem ötletszerűen jár el, hanem szent törvényszerűséggel. - És abban is vigasztalás van, hogy nem örökre hagyja el az embert. Izraelt, az ő népét is csak egy időre hagyta el. Azért tette, hogy a bajok súlya alatt hozzá térjenek, ismét őt keressék és szívükben vágy támadjon az igazi békesség után.
Isten engedi, hogy megtaláljuk őt. Micsoda vigasztalás ez! Az eredménytelen keresés megbénít, nyomasztólag hat, elbátortalanít. Viszont mennyi mindent elér az ember, ha buzgón, törekvő módon keres. Hány ember szeretne valamire jutni földi vonatkozásban és soha nem ér célt. De aki keresi Istent, az megtalálja őt. Persze e keresésnek teljes komolysággal kell történnie. Vannak ugyanis istenkeresők, akik soha nem jutnak előre, mindig csak keringenek, mert nem komoly náluk a dolog, inkább csak játék. Értelmük kételkedik és egyik kételyből a másikba esnek. Lehet, hogy tényleg Istent keresik, de vagy nem akarnak alázatosan meghajolni, vagy valamiféle bűnükkel nem akarnak szakítani.
Istent mindenekelőtt ott és olyan úton kell keresnünk, ahol megtalálható, azaz Igéjében és Fiában, Jézus Krisztusban. Isten a Fiúban lépett hozzánk közel, úgyannyira, hogy testünket is felvette. Mihelyt Jézust mint Szabadítódat hitben megragadod, megtalálod az Istent. A legnagyobb nyomorúság az Istentől való elhagyatottság érzése, mint ahogy minden boldogság teljessége az, mikor Isten szeretete vesz minket körül. Az ember azonnal ellenségei hatalmába kerül, mihelyt elhagyja őt az Isten. Izrael népéről olvassuk, hogy Isten "átadta őket ellenségeik kezébe" (Neh 9, 28). Isten minden lelket, mely elhagyja őt, ellenség kezére ad, azaz kiszolgáltatia őket sötét szenvedélyeknek és gonosz hajlamoknak. Mihelyt kezét leveszi valakiről, annak lelkén az ellenség vesz erőt és feltartózhatatlanul levonja őt a mélybe. A vége mindig súlyos bukás. Isten olyan értelemben is elhagyhat valakit, hogy elveszi a bizonyságtevőket és helyükbe a hazugságot hirdetők, vak őrállók kerülnek. Kérjük tehát az Urat, hogy ne vegye le rólunk a kezét, mert az minden csapásnál, még a halálnál is súlyosabb ítélet. De bármennyire is rettenetesen hangzik ez, hogy "ha őt elhagyjátok, ő is elhagy titeket" - még ebben is van rejtett vigasztalás. Isten nem ejt el senkit csak úgy, minden ok nélkül, mint valami szeszélyes zsarnok. Nem ötletszerűen jár el, hanem szent törvényszerűséggel. - És abban is vigasztalás van, hogy nem örökre hagyja el az embert. Izraelt, az ő népét is csak egy időre hagyta el. Azért tette, hogy a bajok súlya alatt hozzá térjenek, ismét őt keressék és szívükben vágy támadjon az igazi békesség után.
