Természetünk szerint zsákmánylesõ lelkület él bennünk. A bûneset révén jutott el hozzánk.
Elõtte már egy angyalfejedelem rablóvá lett; a teremtett világra vágyott, ami eredeti, Istentõl alkotott pompájában állott szemei elõtt. Zsákmányként akarta azt magához ragadni, úrrá lenni felette.
Ez okozta bukását. Önmagát akarta felemelni, ezért zuhant alá. Még most is fejedelem azért és van hatalma, sõt õ „e világ istene". De csak a sötétségen uralkodhat, ameddig a bûn elér. Csak annyiban van hatalma, amennyiben a világ a bûnben él. Hatalma van a halálon, de nem az életen.
Ez az õsrabló mindnyájunk gondolkozását megfertõzte. „Olyanok lesztek, mint az Isten" - suttogta az elsõ embernek, az pedig magához ragadta azt, amit Isten kilátásba helyezett a számára.
Ez az õsrabló mindnyájunk gondolkozását megfertõzte. „Olyanok lesztek, mint az Isten" - suttogta az elsõ embernek, az pedig magához ragadta azt, amit Isten kilátásba helyezett a számára.
Isteni természet részese lett volna az ember, de csak alázatos engedelmesség útján érhette volna el ezt a célt. Ajándékba kellett volna kapnia ezt a szép méltóságot, nem pedig önkényesen, zsákmányként elrabolni. Sajnos, azóta ilyen az ember jelleme: amit szeret, azt magához akarja ragadni.
Mindent magának - a mások kárára is. Felfelé törekszik, másokat lehetõleg letiporva.
Az emberiség egész története során állandóan megfigyelhetjük ezt az ellentétet az elnyomók és az elnyomottak között.
Az újabb korban a gazdaságilag erõsek akarják mindig leigázni és kizsákmányolni a gyengét. Az ember azt gondolja, ha azok kerülnek felülre, akik addig alul voltak, akkor jobb lesz.
Nagy tévedés! Nem emberek-e azok is, akik eddig elnyomottak voltak?
Nem ugyanaz az õ törekvésük is, hogy eddigi elnyomóiknak a nyakára hágjanak?
A zsarnoki gondolkozás öröklött természetünk alapvetõ hibája.
A zsarnoki gondolkozás öröklött természetünk alapvetõ hibája.
Nem akarjuk elengedni azt, amit megnyertünk, hanem görcsösen fogjuk; ami pedig nem a mienk, azt minden eszközzel meg akarjuk nyerni. Némelyik nem riad vissza az igazságtalanságtól sem.
Nincs tekintettel másra, ellöki és letapossa, ami útjában áll.
Ez olyan mélyen él bennük, hogy másként el sem tudják képzelni az életüket.
Amikor a Megváltó a kereszten függött, ezt kiáltották: „Segíts magadon, szállj le a keresztrõl!"
Ezeknek az embereknek sejtelmük sem volt az engedelmességbõl való önkéntes lemondásról.
Mennyire más példát adott nekünk életével az Úr Jézus!
