(Róma 6, 3)
"Jézus halálára keresztelkedtetek meg."
A megkeresztelendő személy tehát tényleges kapcsolatba került Krisztussal, beleplántálódott.
Részese lett Krisztus halálának, ővele együtt meghalt.
Ezzel zárul le a régi élet. Annak, aki Jézusra keresztelkedik meg, háta mögött marad a világ, mint Egyiptom, és útja most Kánaán felé vezet (1 Kor 10, 1-2).
Erre utal a keresztelési parancs is. Szó szerint ezt mondja: "Belekeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevébe!"
- A nevet pedig sohasem szabad a személytől elválasztanunk. Tehát a keresztség által lényeges kapcsolat jön létre.
"Mert akik Krisztusra keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel" (Gal 3, 27).
A keresztség tehát egyrészt Krisztussal egyesít, másrészt a megkeresztelteket egy testté kapcsolja össze.
Szilárdan és elválaszthatatlanul összeforrnak az "egy Lélek által" (1 Kor 12, 13).
A keresztség továbbá jelképe is a megtisztulásnak, sőt több, magával hozza azt. Méghozzá az Igén, mint eszközön keresztül.
És az Ige alatt itt nem csupán a keresztelés szereztetési Igéjét értjük.
Sokkal inkább arról van szó, hogy Krisztus, aki a keresztségnél láthatatlanul jelen van és működik, valami olyasmit mond ki, mint egykor a bélpoklos meggyógyításánál: tisztulj meg és az tiszta lett (Ef 5, 26).
Mint ahogy nyilván Krisztus beszél, amikor mi az Igét hirdetjük - különben csak szegényes emberi szó maradna -, így a keresztséget is alapjában véve ő hajtja végre.
Ezért tulajdonít Péter a keresztségnek megtartó erőt
(1 Pét 3, 21). Tehát nem csupán külső és testi megtisztulást jelent, hanem a bűn szennyétől való szabadulást.
Aki aláveti magát ennek, az arról tesz bizonyságot, hogy jó lelkiismeret után vágyakozik (1 Pét 3, 21).
A keresztségnek ezt a mély és csodálatos értelmezését nem lehet minden további nélkül a gyermekkeresztségre alkalmazni. Az apostoloknak munkájuk során elsősorban felnőtt megkeresztelendőkkel volt dolguk.
Főleg olyanokat kereszteltek, akik ezt a Jézus mellett való személyes döntésük alapján kérték; mint ahogy ma a misszionáriusok teszik. Kiskorú gyermekekről nem lehet elmondanunk, hogy Krisztust öltözték fel.
Nem azzal a vágyakozással lépnek Isten elé, hogy jó lelkiismeretet nyerjenék.
De Jézus tulajdonává válhatnak s kell is, hogy azzá legyenek.
"Jézus halálára keresztelkedtetek meg."
A megkeresztelendő személy tehát tényleges kapcsolatba került Krisztussal, beleplántálódott.
Részese lett Krisztus halálának, ővele együtt meghalt.
Ezzel zárul le a régi élet. Annak, aki Jézusra keresztelkedik meg, háta mögött marad a világ, mint Egyiptom, és útja most Kánaán felé vezet (1 Kor 10, 1-2).
Erre utal a keresztelési parancs is. Szó szerint ezt mondja: "Belekeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevébe!"
- A nevet pedig sohasem szabad a személytől elválasztanunk. Tehát a keresztség által lényeges kapcsolat jön létre.
"Mert akik Krisztusra keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel" (Gal 3, 27).
A keresztség tehát egyrészt Krisztussal egyesít, másrészt a megkeresztelteket egy testté kapcsolja össze.
Szilárdan és elválaszthatatlanul összeforrnak az "egy Lélek által" (1 Kor 12, 13).
A keresztség továbbá jelképe is a megtisztulásnak, sőt több, magával hozza azt. Méghozzá az Igén, mint eszközön keresztül.
És az Ige alatt itt nem csupán a keresztelés szereztetési Igéjét értjük.
Sokkal inkább arról van szó, hogy Krisztus, aki a keresztségnél láthatatlanul jelen van és működik, valami olyasmit mond ki, mint egykor a bélpoklos meggyógyításánál: tisztulj meg és az tiszta lett (Ef 5, 26).
Mint ahogy nyilván Krisztus beszél, amikor mi az Igét hirdetjük - különben csak szegényes emberi szó maradna -, így a keresztséget is alapjában véve ő hajtja végre.
Ezért tulajdonít Péter a keresztségnek megtartó erőt
(1 Pét 3, 21). Tehát nem csupán külső és testi megtisztulást jelent, hanem a bűn szennyétől való szabadulást.
Aki aláveti magát ennek, az arról tesz bizonyságot, hogy jó lelkiismeret után vágyakozik (1 Pét 3, 21).
A keresztségnek ezt a mély és csodálatos értelmezését nem lehet minden további nélkül a gyermekkeresztségre alkalmazni. Az apostoloknak munkájuk során elsősorban felnőtt megkeresztelendőkkel volt dolguk.
Főleg olyanokat kereszteltek, akik ezt a Jézus mellett való személyes döntésük alapján kérték; mint ahogy ma a misszionáriusok teszik. Kiskorú gyermekekről nem lehet elmondanunk, hogy Krisztust öltözték fel.
Nem azzal a vágyakozással lépnek Isten elé, hogy jó lelkiismeretet nyerjenék.
De Jézus tulajdonává válhatnak s kell is, hogy azzá legyenek.
