2020. április 13., hétfő

Egy gonosztevő kegyelmet talál (III.)

(I.)

"Mi ugyan méltán, mert cselekedetünk méltó büntetését vesszük, ez azonban semmi gonoszt nem cselekedett. "
(Luk 23, 41)

A két gonosztevő, akik között Jézust megfeszítették, találó képe az egész emberiségnek. Mindketten egyaránt közel vannak a Megváltóhoz, ugyanazt látják és hallják. Mégis közülük csak az egyik jut hitre. A másik Jézus közelsége ellenére is az örök kárhozatba hull, ahonnan nincs visszatérés. Így oszlanak meg az emberi szívek és utak is. A belsőleg kemény és dacos, még a bitófán is gőgös embert semmi sem fordítja meg. Gúnyolódása is szellemi gőgjéből ered. A gúnyolódó ember mindig fölényben érzi magát a kigúnyolttal szemben. Ezért még gonosztevő társának rendreutasítása és őszinte bűnvallása is hatástalanul pattan le szívéről. Csak egy vágy élteti: kiszabadulni kínos helyzetéből. Magasabb rendű igénye nincs. Milyen sokan vannak hozzá hasonlók, akik soha nem maguk miatt, hanem szomorú körülményeik miatt szomorodnak meg, s nem kegyelmet keresnek bűneikre, hanem csak kimenekülést a testi bajokból. Ezért fülük süket a keresztről jövő szóra.

Eleinte a bűnbánó gonosztevő is hasonló módon gondolkozott. Amint Máté feljegyzi, a másikkal együtt ő is gúnyt űzött Jézusból. De sokan teszik ugyanazt, amit mások és kiáltozzák ugyanazt, mint a többiek (Csel 19, 32)! Ez a gonosztevő azonban egyszerre csak elcsendesedett és gondolkodni kezdett. Jézusnak a kínzóiért a kereszten mondott imája s még inkább magatartása mély benyomást gyakorolt rá. Világosság gyulladt fel benne bűneit illetően. Lelkiismereti nyomorúsága egyszerre nagyobb lett, mint szörnyű fájdalmai. Felismeri, hogy nem érdemel jobbat és kegyelemért könyörög.

Az ember azt hinné, hogy ez tulajdonképpen magától értetődő egy olyan valakinél, akinek bűnös voltát törvényszékileg is megállapították. És mégis csodával állunk szemközt. Mert sokszor éppen a legnagyobb bűnösöknek van a legkisebb bűntudatuk. Szerintük mindenki más hibás, az emberek, a körülmények, sőt még maga az Isten is, csak ők nem. Az, akit külsőleg elítélnek, még nem biztos, hogy lelkiismeretében elítéli önmagát. Ez már Isten műve. És az valami nagy dolog, amikor ember el tudja mondani: "cselekedetünk méltó büntetését vesszük". Még hívő emberek körében is kevesen vannak, akik vétküket fenntartás nélkül elismerik.

2 rész -
"Uram, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz a te királyságodba. "- (Luk 23, 42)

Csodálatos ennek a gonosztevőnek a megfordulása is és a hite is. Szilárdan hiszi, hogy az a Jézus, aki most ott haldoklik a kereszten, visszajő majd királyi dicsőségben. "Akkor gondolj majd rám - kéri őt - és engedd meg, hogy részt vegyek az igazak feltámadásában."

"Jézus, a zsidók királya" - ezt íratta Pilátus gúnyból Jézus keresztjére. És ez vezette el a gonosztevőt a helyes ösvényre. Azoknak a lelkeknek, akiket Isten meg akar menteni, minden javukra szolgál, még maga a gúny is. De ezért a gonosztevő hite még mindig nagy csoda marad. Jézusban csak a tehetetlenséget látja, egy hasonlóképpen halálra ítélt gonosztevőnek gondolja, és mégis elhiszi, hogy népének ő a megígért királya, aki visszatér majd a halálból. Ezzel a hitével még az apostolokat is túlszárnyalja, akiket ezekben az órákban a Jézus Messiás voltáról való elképzelésük tévútra vezetett. Ez a mélyre süllyedt gonosztevő oly szilárd volt a maga hitében, hogy még népe szellemi vezetőinek, a főpapoknak és írástudóknak ítéletével sem törődött. Az igazi hit nem igazodik mások ítéletéhez, még ha azok tanultak is. Maga az igazság vonzza őket (Ján 4, 42). Így volt ez a vakon születettel is. Az előzőleg teljesen tudatlan embert a tanultak ellenvetései sem tudták megingatni (Ján 9, 30-34). Az egyre növekedő istentelenség korszakában nekünk is ilyen hitre van szükségünk.

A gonosztevő kérése igen szerényen hangzik: "emlékezzél meg rólam". Az ilyen alázatos lelkek mindig többet kapnak, mint amennyit várnak. "Ma!" - így válaszol a Megváltó. Tehát nem majd egyszer, a távoli jövőben, hanem már most magához veszi azt az embert. Általában a Megváltó nem ismer halogatást. Most akar megmenteni, csak te légy készen arra, hogy elfogadd az üdvösséget. "Velem" - Jézus tehát a legelesettebb bűnössel is közösséget vállal. Nem szégyenli őt, sőt úgy tekinti, mint valami nagy értéket. Mindent megoszt velünk: igazságát, békéjét, királyi székét. - "A Paradicsomban" leszel majd velem. Az átoknak tekintett bitófáról egyenesen a Paradicsomba. Micsoda óriási lépés ez! A golgotai gonosztevő helyet kap Isten bűntelen Fia mellett. Odakerülése nem fokozatosan történik, hanem egyszerre. Amint a bűnös hitben megragadja a kegyelmet, máris Isten gyermeke.

3 rész
"Bizony mondom neked: ma velem leszel a paradicsomban. "

(Luk 23, 43)


Jézus világos ígéretet tesz neki s mintegy pecsétül a "bizony" szóval erősíti meg azt. Most már a gonosztevő egészen bizonyos abban, hogy Isten őt elfogadta. Teste még a kínok poklában gyötrődik, de lelke már az üdvösségben van. Szenvedni vigasz nélkül rettenetes. Az Isten szeretetének vigasztalásában szenvedni nem elviselhetetlen. Mindenesetre a gonosztevő üdvbizonyosságát még néhány dolog próbára tette; például Jézusnak ez a kiáltása: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" Hogyan? Hát még ezt a Jézust is elhagyhatja Isten? Mi lesz akkor velem? De Jézusnak a kereszten mondott két utolsó szava ismét vigasztalást nyújtott neki. Akkor azonban egy újabb próba jött, az Úr Jézus kiszenvedett. Most már egyedül maradt és Jézus látható jelenléte nem tudta többé erősíteni. Hite most már csak azokra a szavakra támaszkodhatott, melyeket az Úr mondott neki.

A hitnek mindig az ígéretnek soha meg nem ingó szavára kell támaszkodnia. Tulajdonképpen az a teljes hit, melynek nincs egyéb támasztéka, csak az Ige. S ekkor jött a legutolsó próba. Neki és társának a katonák szétzúzták végtagjaikat. Ez aztán minden egyéb volt, csak nem csendes befejezés. És mégis tudta: ma a Paradicsomba jutok. Nem mindenkinek jut a békés meghalás. Gyakran éppen Isten gyermekei a végén még súlyos szenvedéseken mennek keresztül, de a fő dolog a küszöbönálló boldog hazatérésről való szilárd meggyőződésük. Oda pedig éppen úgy eljuthatunk, mint a gonosztevő. Vállalod-e, hogy hajszállal sem vagy különb, mint ő volt? Tudsz-e te is kizárólag arra a kegyelemre építeni, mely a bűnöst saját érdeme nélkül is üdvözíti?

E gonosztevő kegyelemre jutása régóta nagy vigasztalás azoknak, akik úgyszólván életük végén ismerik meg a Megváltót. Valóban igaz az, hogy soha nincs késő az őszinte bűnbánatra. 
Persze a gonosztevő példája könnyen félre is magyarázható. Óvakodjunk attól a gondolattól, hogy van még idő, elég ha a halál kapuja előtt ragadjuk meg a kegyelmet. Ne feledjük el, hogy ez a gonosztevő ott a Golgotán találkozott első ízben Jézussal és már az első találkozáson átadta magát neki. 
Milyen gyakran lépett már Jézus a közelünkbe! Aki a megtérést halogatja, az a hozzávezető utat is lassan elrekeszti.