Vajon lehet-e parancsolni az örömet? Urai vagyunk-e érzéseinknek?
EI tudjuk-e hessegetni magunktól a szomorúságot?
Ha egy eladósodott embernek, akit igen szorongatnak a hitelezői, azt mondom: "Csak légy jókedvű!" - akkor az ilyen felszólítás lepattan róla.
Vagy ha egy betegnek azt mondom: "Ugyan hagyd már abba a panaszkodást, sóhajtozást!" - akkor az joggal válaszol így: "Te könnyen beszélsz, de az én helyzetemben nem lehet az ember vidám."
Ellenben ha azt az örömhírt viheted, hogy "adósságod ki van fizetve, szabad vagy!" és a betegnek azt mondhatod: "egész biztos, hogy ismét egészséges leszel!" - akkor van okod arra, hogy így szólj hozzá: örülj!
Ebben a helyzetben van a hívő keresztyén. Van Megváltója, aki minden adósságát eltörölte.
Orvost talált benne, aki minden baját meggyógyítja, aki a megkötözötteket megszabadítja és a foglyoknak a börtön ajtaját megnyitja.
"Az Úrban" örüljetek mindenkor! És ez lehetséges, mert Ő nem változik meg.
Életünk minden nyomorúságában velünk van; akkor is szeret minket.
Ebben a helyzetben van a hívő keresztyén. Van Megváltója, aki minden adósságát eltörölte.
Orvost talált benne, aki minden baját meggyógyítja, aki a megkötözötteket megszabadítja és a foglyoknak a börtön ajtaját megnyitja.
"Az Úrban" örüljetek mindenkor! És ez lehetséges, mert Ő nem változik meg.
Életünk minden nyomorúságában velünk van; akkor is szeret minket.
Belekiáltja sötétségünkbe: "Ne félj, mert én veled vagyok!" - És mivel ilyen nagy érték vagyunk szemében és meg akar dicsőíteni minket, azért rendez el mindent úgy, hogy ezt a célt elérjük. Benne rejtve vagyunk, Ő gondoskodik rólunk.
Ez pedig örömre és nem gyászra ad okot. Amikor Luther Márton eljutott a Jézus Krisztusban való hitre, arra szólított fel minden hívő keresztyént, hogy vele együtt örvendezzenek.
Ez pedig örömre és nem gyászra ad okot. Amikor Luther Márton eljutott a Jézus Krisztusban való hitre, arra szólított fel minden hívő keresztyént, hogy vele együtt örvendezzenek.
"Aki pedig nem akar örülni - tette hozzá -, az csak jajveszékeljen magában."
Rendkívül fontos, hogy naponta újra meg újra örvendezésre serkentsük magunkat, szemünk elé állítva mindazt, amit Jézusban kaptunk s hogy milyen gazdagon megáldott minket!
Akkor majd szégyenkezünk, hogy milyen gyakran lenyomtak minket a földi és múló szenvedések.
Hiszen minden nyomorúság és bánat "ideigvaló" és ezért könnyű.
A kísértések csak valameddig tartanak, összehasonlítva az örökkévaló dicsőséggel.
Rendkívül fontos, hogy naponta újra meg újra örvendezésre serkentsük magunkat, szemünk elé állítva mindazt, amit Jézusban kaptunk s hogy milyen gazdagon megáldott minket!
Akkor majd szégyenkezünk, hogy milyen gyakran lenyomtak minket a földi és múló szenvedések.
Hiszen minden nyomorúság és bánat "ideigvaló" és ezért könnyű.
A kísértések csak valameddig tartanak, összehasonlítva az örökkévaló dicsőséggel.
Emlékezzünk vissza mindarra a jóra is, amit már elvettünk és mindarra a segítségre, melyben részünk volt az Úr jóvoltából. És azt se feledjük el, hogy minden nehézségünk ellenére még mennyi jóban van részünk. A legjobb pedig az, hogy Ő a mienk!
