Ismételten ezt olvashatjuk Jézussal kapcsolatban. Mindent az Atyától várt s mindent ajándékképpen felülrõl vett. Így tekintett fel akkor is, amikor 5000 éhes ember táborozott körülötte és csak öt kenyér és két kis hal állt rendelkezésére.
Mégsem e készlet kicsinységét nézte, hanem Atyjának gazdagságával számolt.
Lázár sírjánál ugyancsak feltekintett. Nem a halál reménytelenségét látta, hanem Atyjának életadó dicsõségét. Így tekintett fel akkor is az égre, amikor a süketnéma állt elõtte.
Tekintetét nem az emberi nyomorúság kötötte le, hanem Isten felülmúlhatatlan ereje.
Jó annak, aki felfelé tud tekinteni. Isten gyermekeinek lehet és szabad ezt tenniök. „Szemeim mindenkor az Úrra néznek" - mondja Dávid (Zsolt 25, 15).
Jó annak, aki felfelé tud tekinteni. Isten gyermekeinek lehet és szabad ezt tenniök. „Szemeim mindenkor az Úrra néznek" - mondja Dávid (Zsolt 25, 15).
Neki is megvolt ez a hitbeli látása. Itt lent sokszor csak bajt, szenvedést, nehézségeket és akadályokat Iát az ember, és aki nem tud felfelé tekinteni, az kedvetlenül, komoran és szomorúan nézi mindezt.
De „akik õrá néznek, azok felvidulnak" (Zsolt 34, 6).
Amikor Anna, Sámuel édesanyja, kitárta szívét Isten elõtt, még a tekintetét is elfordította életének megalázó, elszomorító és nyomasztó körülményeirõl és nem látszott többé szomorúnak.
Amikor Anna, Sámuel édesanyja, kitárta szívét Isten elõtt, még a tekintetét is elfordította életének megalázó, elszomorító és nyomasztó körülményeirõl és nem látszott többé szomorúnak.
A gondteli tekintet eltûnik, ha az ember valóban fel tud nézni arra, aki minden nehézségnek véget vet és segíteni tud. Gyakran kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor az ember még a kezeit sem tudja összekulcsolni s nem telik tõle még egy egyszerû imádság sem.
Így történt Nehemiással is, amikor Artaxerxes király elõtt állt s az megkérdezte tõle, hogy miért olyan szomorú.
Nehemiás szívét bánat marta szeretett Jeruzsáleme miatt. Akkor még romokban hevert a város.
De félt mindezt elmondani a királynak, hiszen annak kegyeibõl nyerte el a fõpohárnoki tisztséget.
Attól kellett tartania, hogy a király esetleg rossz néven veszi tõle Jeruzsálemhez való ragaszkodását, amikor olyan ragyogó állással ruházta fel.
De végül mégis nyíltan elõállt bajával és a király megkérdezte tõle, hogy mit kíván.
Nehemiás legszívesebben hosszabb szabadságot kért volna, hogy azalatt Jeruzsálembe utazzék.
De belül tépelõdött: szabad-e ezt kérnem? Nem esem-e ki a király kegyeibõl?
„Ekkor könyörögtem a menny Istenéhez."
Csendes, de sürgetõ tekintetet vetett felfelé s íme, minden nagyszerûen elintézõdött. Boldog ember az, aki fel tud tekinteni.
