...és amikor látta, hogy nem vehet rajta erõt, megilleté csípöjének forgócsontját és kiméne helyébõl Jákób csípõjének forgócsontja a vele való tusakodás közben. -(1 Móz 32, 25)
Hogy értendõ ez, hogy Isten nem tudott rajta erõt venni? Hát erõsebb volt Jákób, mint Isten? A mindenható Isten szét tudná zúzni az embert, de az emberi akaraton nem akar hatalommal erõt venni. Magának az embernek kell azt önként kiszolgáltatnia. Isten nem kényszeríti az embert erõszakkal a megadásra. Belülrõl kell annak jönnie. Az ember a lelkiismeretét el is tudja hallgattatni! De amikor lelkiismeretének szavára hallgat, az belülrõl gyõzi meg õt. Nem tehet mást, kénytelen Istennek igazat adni. Tehát az igazságnak az ereje az, amin keresztül meggyõzi Isten az embert.
Van azonban egy másik erõ is, amivel Isten meg tud gyõzni. Ez az õ szeretetének hatalma, mely által szívünket meglágyítja, önzésünket megtöri s térdre kényszerít bennünket. Persze Isten szeretete elõl is el tud zárkózni az ember, de mégis az igazsággal együtt ez az az erõ, mely önátadásra kényszerítheti. Az igazság önmagában véve ezt még nem végzi el. A szereteté a döntõ szó.
Istennek azonban sok más egyéb eszköze is van, hogy megtörjön minket. Valamikor Jákóbnál a csípõjének a forgócsontját ficamította ki. A régiek gondolkodása szerint a csípõben összpontosult az erõ. Isten tehát mintegy az õ természeti erõit bénította meg s rakott rájuk minden idõkre szóló féket. Így vett rajta erõt Isten. Megéreztette Jákóbbal haragját, megrettentette lelkét.
Haragja azonban tulajdonképpen nem Jákób ellen irányult, hanem bûne ellen, régi gonosz énje ellen. Tehát Isten nem ellenségünk. Mi vagyunk vele ellenségeskedõ, ellenszegülõ viszonyban.
Amikor az ember igazi ismeretre jut el, megnyílik a szeme és felfedezi, hogy nem Isten az õ ellensége, hanem õ ellenségeskedik Istennel. Így Jákób lelkében is világossá lett abban az órában: hiszen Isten jót akar velem! Már húsz éve, hogy állandóan szeretetével közelít felém.
- Már akkor, amikor a menekülés magános útját járta, a sötét éjszakában õ jött felé, de nem fenyegetõlég és büntetõlég.
Szeretetét és jóságát ízleltette meg vele és ezt a vigasztaló biztatást nyújtotta: Én veled vagyok. Isten tehát szeretõ módon közelített Jákóbhoz s ez a felismerés mélyen megalázta õt. Isten erõt vett rajta és gyõzött.
