,,Ha az Urat keresitek, megtaláljátok, de ha õt elhagyjátok, õ is elhagy titeket.,,- (2 Krónika 15, 2)
Istent mindenekelõtt ott és olyan úton kell keresnünk, ahol megtalálható, azaz Igéjében és Fiában, Jézus Krisztusban. Isten a Fiúban lépett hozzánk közel, úgyannyira, hogy testünket is felvette. Mihelyt Jézust mint Szabadítódat hitben megragadod, megtalálod az Istent. A legnagyobb nyomorúság az Istentõl való elhagyatottság érzése, mint ahogy minden boldogság teljessége az, mikor Isten szeretete vesz minket körül. Az ember azonnal ellenségei hatalmába kerül, mihelyt elhagyja õt az Isten. Izrael népérõl olvassuk, hogy Isten „átadta õket ellenségeik kezébe" (Neh 9, 28). Isten minden lelket, mely elhagyja õt, ellenség kezére ad, azaz kiszolgáltatia õket sötét szenvedélyeknek és gonosz hajlamoknak. Mihelyt kezét leveszi valakirõl, annak lelkén az ellenség vesz erõt és feltartózhatatlanul levonja õt a mélybe. A vége mindig súlyos bukás. Isten olyan értelemben is elhagyhat valakit, hogy elveszi a bizonyságtevõket és helyükbe a hazugságot hirdetõk, vak õrállók kerülnek. Kérjük tehát az Urat, hogy ne vegye le rólunk a kezét, mert az minden csapásnál, még a halálnál is súlyosabb ítélet. De bármennyire is rettenetesen hangzik ez, hogy „ha õt elhagyjátok, õ is elhagy titeket" - még ebben is van rejtett vigasztalás. Isten nem ejt el senkit csak úgy, minden ok nélkül, mint valami szeszélyes zsarnok. Nem ötletszerûen jár el, hanem szent törvényszerûséggel. - És abban is vigasztalás van, hogy nem örökre hagyja el az embert. Izraelt, az õ népét is csak egy idõre hagyta el. Azért tette, hogy a bajok súlya alatt hozzá térjenek, ismét õt keressék és szívükben vágy támadjon az igazi békesség után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése