János és András, e két istenkereső ember előzőleg Keresztelő Jánoshoz csatlakoztak s most Jézus felé fordulnak. Keresztelő János bizonyságtétele: "Íme, az Isten Báránya!" adta ehhez az indíttatást.
Az a prédikáció, mely a lelkeket nem indítja keresésre s a keresőket nem segíti abban, hogy találjanak, teljesen értéktelen, még ha szépen hangzó és érdekes is.
Átütő ereje igazán csak Jézusról, az Isten Bárányáról való bizonyságtételnek van, aki magára vette s ezzel elvette a világ bűnét.
Az Isten Bárányáról való bizonyságtétel annyira mélyen belevésődött annakidején János apostol szívébe, hogy később evangéliumában és a Jelenések könyvében főleg Jézusnak ezt a képét állítja elénk.
Jézus megfordult. Érezte, hogy két kereső lélek közelít hozzá. Tulajdonképpen ő kereste azokat.
Meg akarta őket nyerni. Komoly, lelkiismeretbe vágó kérdést tesz fel nekik: "Mit kerestek?"
- A világban az emberek mindent megtesznek, ha kell erőszakoskodnak is, csakhogy másokat megnyerjenek valamiféle ügynek, irányzatnak. Az Isten országa esetében másként van ez.
Soha sem szabad a lelkeket rábeszéléssel "lerohanni". Ki-ki előtt váljék világossá, hogy valóban vágyik-e Isten és a mennyei javák után.
Te mit keresel Jézusnál? Talán inkább külső segítséget testi szükségeidre? Akkor csalódás ér majd. Külső emberünk nem talál jólétet Jézusnál, sokkal inkább szomorúságot és szenvedést; tisztesség helyett gyalázatot. Nehéz ezt megérteni. Jézus korában a zsidók is inkább csak a római uralom alól szerettek volna megszabadulni s nem a bűn uralma alól.
De aki ezzel az égető kérdéssel jön: "ó, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem...?" - annak Jézus azt mondja: "jöjj és lásd meg!" És vele is az történik majd, mint a két tanítvánnyal: "elmentek... meglátták... nála maradtak." Nem hagyták el többé Jézust. Lelkük legmélyebb vágyakozását lecsillapította. Felejthetetlen maradt számukra az az óra, mikor Jézus szemébe nézhettek.
"Körülbelül tíz óra volt" (délután négy óra) - írta le János vagy 60 évvel később evangéliumában.
Az Isten Bárányáról való bizonyságtétel annyira mélyen belevésődött annakidején János apostol szívébe, hogy később evangéliumában és a Jelenések könyvében főleg Jézusnak ezt a képét állítja elénk.
Jézus megfordult. Érezte, hogy két kereső lélek közelít hozzá. Tulajdonképpen ő kereste azokat.
Meg akarta őket nyerni. Komoly, lelkiismeretbe vágó kérdést tesz fel nekik: "Mit kerestek?"
- A világban az emberek mindent megtesznek, ha kell erőszakoskodnak is, csakhogy másokat megnyerjenek valamiféle ügynek, irányzatnak. Az Isten országa esetében másként van ez.
Soha sem szabad a lelkeket rábeszéléssel "lerohanni". Ki-ki előtt váljék világossá, hogy valóban vágyik-e Isten és a mennyei javák után.
Te mit keresel Jézusnál? Talán inkább külső segítséget testi szükségeidre? Akkor csalódás ér majd. Külső emberünk nem talál jólétet Jézusnál, sokkal inkább szomorúságot és szenvedést; tisztesség helyett gyalázatot. Nehéz ezt megérteni. Jézus korában a zsidók is inkább csak a római uralom alól szerettek volna megszabadulni s nem a bűn uralma alól.
De aki ezzel az égető kérdéssel jön: "ó, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem...?" - annak Jézus azt mondja: "jöjj és lásd meg!" És vele is az történik majd, mint a két tanítvánnyal: "elmentek... meglátták... nála maradtak." Nem hagyták el többé Jézust. Lelkük legmélyebb vágyakozását lecsillapította. Felejthetetlen maradt számukra az az óra, mikor Jézus szemébe nézhettek.
"Körülbelül tíz óra volt" (délután négy óra) - írta le János vagy 60 évvel később evangéliumában.
S e hosszú időszak alatt Jézus mindig csak nagyobb és nélkülözhetetlenebb lett számára.
Az igazi keresésből megtalálás, majd újabb keresés és még teljesebb megtalálás lesz.
Az igazi keresésből megtalálás, majd újabb keresés és még teljesebb megtalálás lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése