HORDOZÓ SZERETET❣️ I - II.rész

,,💞Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.,, (Gal 6, 2)

Hordozzuk a terhet és ne panaszkodjunk miatta, könnyítsük meg és ne nehezítsük mások életét - ez a mi feladatunk. Jézus Krisztus törvénye a szeretet, és ez hordozóképessé és hordozásra késszé tesz. 

Az önzés lehetõleg kihúzza magát a teher alól és inkább másra teszi azt. Van, aki összeroskad terhe alatt, mert senki nem segít neki. Ha valakit megterhelten látsz, közeledj hozzá részvéttel, érdeklõdj gondja iránt, kérdezd meg, mi nyomja. A megterhelt szívnek könnyebbséget jelent, ha megértõ ember elõtt kibeszélheti magát. Vedd szívedre az õ ügyét. Megosztott fájdalom csak fél fájdalom. 

Állj oda imádkozásodban a testvéredért! A másért mondott imádság csak akkor eredményes, ha az õ terhe téged is nyom. Talán könnyíthetsz a másik helyzetén. 

Hiába mondod neki: „Isten segítsen meg, adjon neked tanácsot!" - ha te is tudnál segíteni rajta, de nem teszed. Isten talán éppen általad akar segíteni. Sokszor a jó tanács is sokat segít.

A teher felvételéhez meg kell hajolnunk. Elbizakodott, öntelt emberek nem alkalmasak a teherhordozásra. A szeretet lehajol és nem vet meg semmi szolgálatot, bármilyen megalázó is az. 

Kész a másiknak a lábát is megmosni, beteget ápolni: ez Krisztus törvényének a betöltése. 

Õ hordozta betegségeinket. Gyógyításai nemcsak látványos csódák voltak, Õ belsõleg is magára vette a másik nyomorúságát. Ezért sóhajtott a süketnéma meggyógyításánál és sírt Lázár sírjánál. 

Az emberi nyomorúság és a halál fájdalmasan nehezedett lelkére. - „Jaj nektek, akik itt nevettek" - akik könnyûvé teszitek az életeteket. Boldogok, akik szenvedést hordoznak, akik nemcsak a saját, hanem a mások fájdalmát is készek magukra venni és a szomorú lelkeket azzal a vigasztalással vigasztalják, amellyel Isten vigasztalta õket. Ha viszont õk jutnak bajba, testvérekre találnak, akik õket imádsággal és tettekkel segítik.
Sokféle teher van, de a legnehezebb a bûn terhe. 

Igénk összefüggésben van az elsõ verssel, ahol Pál olyan emberekrõl beszél, akiket utolért a bûn. 

Ne nézzük öntetszelgéssel mások hibáját, vagy azokat, akik a Sátán tõrébe estek (Luk 10, 31). 

Hajoljunk meg a másik terhe alatt, kiáltsunk kegyelemért, szabadulásért. Ehhez nyitott szemre, könyörülõ szívre és segítõ kézre van szükség. Az irgalmas samaritánusban mindhárom megvolt.

,,💞Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképen ti is.,, (Kol 3, 13)

Mindannyiunknak hordoznunk kell egymást. Vannak emberek, akik csak terhet jelentenek a másiknak. 

Az ilyeneket is hordozzuk, ha Isten mellénk állította õket.
Alkalmat adnak a türelemre, és így csiszolókövek õk, akiknek keménysége lényünkbõl sok szögletességet lecsiszol. Jézus három éven át hordozta Júdást, akinek sötét, tisztátalan, titkolózó lénye súlyos teherként nehezedett szívére. Teljesen csendben hordozta, nem könnyített magán senki elõtt.
Milyen érthetõ lett volna, ha valamelyik bizalmas tanítványának beszélt volna róla! 

Nem tette ezt meg az utolsó estéig. Õ volt a nagy teherhordozó. Az egész világ bûnét viselte. Tanítványaiban is sokat kellett elhordoznia. Isten megváltott gyermekei sem üdítik fel Õt, hanem csak megterhelik újabb és újabb tévelygéseikkel, kishitûségükkel, földi gondolkodásukkal és szeretetlenségükkel.
Jézus magára vette bûneinket. Ézsaiás 53-ban errõl olvasunk: „Sokak bûnét hordozta".

Természetünk szerint összeférhetetlenek vagyunk, mert többnyire csak mások hibáit látjuk és nem a magunkét. 

Milyen sokszor segíthetnénk elõbbre egy-egy megtévedt embert, ha valamit mi is vállalnánk a teherbõl. 

De hordozás helyett tiltakozunk, hallgatás helyett szemrehányásokat teszünk. 

Ahelyett, hogy szelíd szóval szólnánk a másik lelkiismeretéhez, hogy meggyõzzük igazságtalanságáról, haragunknak, nemtetszésünknek adunk kifejezést és ezzel dacba, megkeményedésbe sodorjuk õt. 

Ha azt akarjuk, hogy megszabaduljon bûneitõl, nem szabad visszahúzodnunk tõle, ha látjuk, hogy vétkezett. Meg kell tanulnunk, hogy csendben várva imádkozzunk; maradjon meg a szeretet. 

A Megváltó tûrte, hogy az emberek bûne ránehezedjék. 

Nekünk is vállalnunk kell valamit, sõt sokat és végül is mindent! 

Ha lelkiismeretünknél fogva Istenért elhordozzuk a gonoszt és elszenvedjük az igazságtalanságot, és ha talán éppen a jó miatt kell szenvednünk, mint Jézusnak, akkor lehetõség van arra, hogy a gonoszokat megnyerjük és a bûnösök megtérjenek. 

A hordozó türelem és szeretet már sok makacs szívet legyõzátt és erre a vallomásra bírt: 

„Te jobb vagy nálam! Szeretnék olyan lenni mint te!"

 Ilyen lelkületûvé formál minket a fáradhatatlan és teherhordozó Jézus.

HORDOZÓ SZERETET I.rész💞

"💞Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét. "(Gal 6, 2) 

Hordozzuk a terhet és ne panaszkodjunk miatta, könnyítsük meg és ne nehezítsük mások életét - ez a mi feladatunk. Jézus Krisztus törvénye a szeretet, és ez hordozóképessé és hordozásra késszé tesz. 

Az önzés lehetőleg kihúzza magát a teher alól és inkább másra teszi azt. 

Van, aki összeroskad terhe alatt, mert senki nem segít neki. 

Ha valakit megterhelten látsz, közeledj hozzá részvéttel, érdeklődj gondja iránt, kérdezd meg, mi nyomja. 

A megterhelt szívnek könnyebbséget jelent, ha megértő ember előtt kibeszélheti magát. 

Vedd szívedre az ő ügyét. Megosztott fájdalom csak fél fájdalom. 

Állj oda imádkozásodban a testvéredért! 

A másért mondott imádság csak akkor eredményes, ha az ő terhe téged is nyom. 

Talán könnyíthetsz a másik helyzetén. 

Hiába mondod neki: "Isten segítsen meg, adjon neked tanácsot!" - ha te is tudnál segíteni rajta, de nem teszed. Isten talán éppen általad akar segíteni. Sokszor a jó tanács is sokat segít.

A teher felvételéhez meg kell hajolnunk. Elbizakodott, öntelt emberek nem alkalmasak a teherhordozásra. A szeretet lehajol és nem vet meg semmi szolgálatot, bármilyen megalázó is az. 

Kész a másiknak a lábát is megmosni, beteget ápolni: ez Krisztus törvényének a betöltése. 

Ő hordozta betegségeinket. Gyógyításai nemcsak látványos csódák voltak, 

Ő belsőleg is magára vette a másik nyomorúságát. Ezért sóhajtott a süketnéma meggyógyításánál és sírt Lázár sírjánál.

Az emberi nyomorúság és a halál fájdalmasan nehezedett lelkére. - "Jaj nektek, akik itt nevettek" - akik könnyűvé teszitek az életeteket. 

Boldogok, akik szenvedést hordoznak, akik nemcsak a saját, hanem a mások fájdalmát is készek magukra venni és a szomorú lelkeket azzal a vigasztalással vigasztalják, amellyel Isten vigasztalta őket. 

Ha viszont ők jutnak bajba, testvérekre találnak, akik őket imádsággal és tettekkel segítik.

Sokféle teher van, de a legnehezebb a bűn terhe. Igénk összefüggésben van az első verssel, ahol Pál olyan emberekről beszél, akiket utolért a bűn. Ne nézzük öntetszelgéssel mások hibáját, vagy azokat, akik a Sátán tőrébe estek (Luk 10, 31). 

Hajoljunk meg a másik terhe alatt, kiáltsunk kegyelemért, szabadulásért.
Ehhez nyitott szemre, könyörülő szívre és segítő kézre van szükség. 

Az irgalmas samaritánusban mindhárom megvolt.

 

ZAVARÓ ÁRNYAK❣️

"💞De mit számít ez? Az a fő, hogy minden módon, akár színből, akár szívből, Krisztust hirdetik. És ennek örülök. " (Fil 1, 18)

Pál szavaiból a lélek derűje csendül ki. Az egész levélen ez vonul végig. 

Pedig külső helyzete nem volt kellemes. Már negyedik éve börtönben volt. 

Szabad volt ugyan kijárnia Rómába, de csak őrző katonájához láncoltan. 

Aki látta, gonosztevőnek tartotta. 

Végre most tárgyalni kezdik ügyét. Filippiben aggódnak érte. 

Pál maga a nyilvános kihallgatásban csak alkalmat lát az örvendezésre, hiszen most kiderül, hogy az evangélium nem törvény- vagy államellenes dolog. 

Azzal vádolták, hogy igehirdetése zavarja a közrendet és mindenütt viszályt teremt. 

Most majd kiderül a tárgyalásnál, hogy Jézus üzenete nem a politikai vagy társadalmi életre, hanem csak az óemberre veszélyes. 

Sok római testvér még nagyobb bizalommal mer előállni Krisztus evangéliumával, mert az apostol pere kedvező fordulatot vett. - Pál mindent az evangéliumért tesz. Saját személyes jóléte nem lényeges.

Az evangélium jóindulatú bizonyságtevői mellett voltak Rómában olyanok is, akik az apostolnak rosszat akartak. Becsvágyó, tisztességtelen zsidó-keresztyének, akik igyekeztek a megtérteket maguk köré gyűjteni, az apostol nélkül. 

Azt gondolták, hogy Pál főleg pogányokból akar gyülekezetet alakítani és bántja majd, ha ezen kívül más gyülekezetek is alakulnak, melyek nem az ő munkájába kapcsolódnak be. 

Pál nem nézi kedvetlenül a versengők munkáját. 

Örül, ha Krisztust hirdetik, mégha az indítóokok nem is helyesek, hanem irigy, versengő gondolkozásból származnak. 

Ő szabad volt önmagától, ezért volt elpusztíthatatlan a derűje és rendíthetetlen a békessége.

A saját énjüktől megszállott és megkötözött emberek magukban hordozzák a rosszkedv és harag forrását. 

Mindent saját személyükre vonatkoztatnak és háttérbe szorítva érzik magukat ott is, ahol senki sem akarja bántani őket. 

Tele vannak irigységgel és keserűséggel, ha mások is munkálkodnak. 

Hosszabb ideig senkit sem tudnak elviselni, vitatkozók, de maguk is boldogtalanok és másoknak terhet jelentenek. Szegények! 

Mindenütt okot látnak az érzékenykedésre és mindenkiben találnak kifogásolni valót, csak önmagukban nem. 

Boldog ember az, aki szabad önmagától, mert énjét elvesztette már Jézus Krisztusban!

AZ EGYSÉG ISTENI ALAPJAI❣️

"💞Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség; egy az Isten és mindeneknek Atyja. " (Ef 4, 5-6)

Az emberek között levő különbözőségekből, a népek, fajok, társadalmi osztályok, a műveltség, vagyon és tehetség különbözőségéből ellentétek keletkeznek a bűn miatt. 

A mennyben azonban Isten megteremtette az egység alapját és mindenki számára rendelt egy Urat, egy Főt: Krisztust.

Egyetlen mentőeszköz áll mindenki rendelkezésére: a hit. Mindnyájan Isten előtt állnak, egyformán bűnösök és egyformán elveszettek. Az emberek különbséget tesznek a "rendesek" és haszontalanok, a tisztességesek és elzüllöttek, erkölcsösek és romlottak között. 

De Isten előtt nincs különbség: mindnyájan vétkeztek. 

Nincs aki jót cselekedjék, nincs egy igaz sem. Mindannyian elhajlottak, alkalmatlanná lettek. És mindenki ingyen és kegyelemből igazul meg, csakis hit által. Egy az életük alapja, tartalma és egyetlen az életcéljuk, egy a reménységük a jövőre nézve. 

Egy Isten van felettük, aki őket eszközként használja és a Szentlélek által bennük lakik. Így kiegyenlítődnek, eltűnnek és háttérbe szorulnak a különbözőségek a nagy egység előtt, amely áthidalja az ellentéteket. 

Mindannak, ami szét akar választani, el kell tűnnie.

LÉLEKMENTÉS SZERETET NÉLKÜL❣️

"💞Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt áttérítsetek! "  (Máté 23, 15)

Ezek az emberek valóban nem kíméltek költséget és fáradságot, hogy lelkeket nyerjenek meg ügyüknek. Messzi vidékeket beutaztak, örültek, ha csak egy pogányt is megnyerhettek. 

Mégis, csak a poklot gazdagították és a Sátánt kötelezték hálára. Intő példa ez minden időre!

Nagy különbség van abban, hogy hogyan nyerünk meg lelkeket. 

Van térítő buzgóság, amely nagyon hasonlít a farizeusokéhoz. 

Saját pártjának, szektájának akar az ilyen buzgó ember követőket szerezni és sok időt, költséget fordít rá. 

Azt állítja, hogy az Úrnak szolgál, de igazában csak a maga becsvágyát elégíti ki. 

Az ember dicsekszik a számokkal, büszke, ha a saját munkája nő, és mivel alapjában véve nem az Úrért dolgozik, így nem is az Úrban, hanem saját eszközeivel munkálkodik. 

"Elvégre minden eszköz jó, ha célt érnek el vele" - mondják. 

Az ember ügyes fogásokat, csalogató eszközöket alkalmaz, és kész a pillanatnyi siker. 

A siker azonban még nem gyümölcs; arany, ezüst, drágakő helyett csak fa, fű és pozdorja. 

Üzletszerű foglalkozás ez, ahol csak üres jelszavakkal és sablonos eszközökkel dolgoznak.

Mindenki, aki már kegyelmet kapott, el van kötelezve arra, hogy másokat Jézushoz vezessen.

De ne felejtsük el, a tevékenység soha nem állhat az első helyen! Ott az imádat és mély megalázkodás legyen, Istennek a Krisztusban adott nagy irgalmasságáért. 

Az imádás lelkületéből kell fakadnia minden cselekedetünknek, az imádkozásnak is, különben nem kedves Istennek. 

Enélkül csak saját buzgólkodás, sürgés-forgás minden, és csak az öntetszelgés, önszeretet, becsvágy és irigység ékteleníti. 

Szíved mélyére legyen belevésve a Miatyánk első kérése: "Szenteltessék meg a te neved!" 

Akkor eltűnik a sietség és nyugtalanság, mindenféle hajszoltság és erőszakoskodás, ami a lelki munkában nem hozhat jó gyümölcsöt. 

Pál kettőt hangsúlyoz: Szolgálok az evangéliummal lelkem szerint - tehát legbensőbb, személyes részvétellel, nem hidegen, kötelességszerűen vagy üzletszerűen. 

Másodszor: papi módon viszi Isten evangéliumát, tehát mindig Isten felé fordulva.

A lényeg nála nem a siker, hanem Isten szolgálata. 

Ebben az értelemben segítsünk, szolgáljunk mi is a lelki munkában!

EBBEN a VILÁGBAN, de NEM e VILÁGBÓL❣️

"💞Menjetek ki közülük és szakadjatok el tőlük, azt mondja az Úr. " (2 Kor 6, 17)

Sokszor nehéz teljesen szakítanunk hitetlen és istenellenes környezetünkkel. 

Belehasít lelkünkbe, ha még legközelebbi hozzátartozóink útját sem tudjuk mindig vállalni. 

Azok is haragusznak, felháborodnak és bántó szavakkal fájdalmat okoznak nekünk. 

Valahogy elszenvedné a világ Isten gyermekeit, hacsak legalább bizonyos mértékig igazodnának hozzá és járnának vele; azt azonban nem tudják elviselni, hogy azok kimennek közülük és elkülönülnek. - "Attól még igazán komolyan vehetik hitüket, ha nem is élezik ki az ellentéteket, a különbségeket viselkedésükkel, amivel elrontják mások jókedvét és örömét." 

Aki így beszél, az elfelejti, hogy a világiasan gondolkodó ember is eléggé egyértelmű a magatartásával, azaz nem csupán a szívével szereti a világot, hanem cselekedeteivel is benne él. 

Azon az úton járnak, azokat a helyeket keresik fel, ahol nyereséget vagy élvezetet találhatnak. 

Elveikből tettek lesznek.

Ha az Úr Jézus útjára tértünk, egész életünkkel igyekszünk az Ő akaratát követni, különben csak félemberek vagyunk és egyik oldalon sem leszünk állhatatosak. 

A Megváltó felfelé vonz, környezetünk pedig lefelé, és ha mindkét, ellentétes irányból jövő vonzásnak engednénk, akkor lelkileg zilálttá, meghasonlottá válnánk. 

Természetesen nem mehetünk ki a világból. 

Hivatásunk talán kifejezetten világi emberek közé, Isten ellenségei közé állít.

A munkahelyünkön, az utcai közlekedésben többnyire hitetlen, idegen lelkületű emberek között vagyunk. 

Ezt nem tudjuk és ne is akarjuk kikerülni. Az Úr akarata, hogy ez elfordult és elvetemedett nemzetségben fényeskedjünk mint a csillagok. 

De könnyelmű beszédmodorukban, kétértelmű tréfálkozásaikban ne vegyünk részt, hanem hallgatásunkkal vagy szóval tegyünk ellene bizonyságot. 

A szabad időben, de még inkább az ünnepnapokon válnak szét igazán az utak: ezek elcsendesedést keresnek, amazok szórakozást.

A fentiek alapján sokan elkerülhetetlennek tartják, hogy az elvilágiasodott keresztyénségre vonatkozólag is alkalmazzák a felhívást: "Menjetek ki közülük!" 

De a mi feladatunk sokkal inkább az, hogy mindenütt bizonyságot tegyünk az igazságról és aszerint is éljünk. 

Amíg ebben nem akadályoznak meg minket, ott kell maradnunk mindenütt mint só és világosság.

A TESTVÉRI SZERETET BIZONYÍTÉKA❣️

"💞Ha valaki köztetek eltévelyedik az igazságtól és megtéríti őt valaki, tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelkét megmenti a haláltól és sok bűnt elfedez. "(Jakab 5, 19-20)

Aki maga megmenekült, köteles másokat is megmenteni. 

Különösen, ha valaki a testvéri körből rossz útra kerül, tegyünk meg mindent, hogy helyreigazítsuk őt. 

Ügyeljünk egymásra és ne mondjuk Kainnal: "Avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?" 

Ha egy tévelygő testvér megmentésén fáradozunk, az érte való komoly könyörgés a fő dolog.
"Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnnel, könyörögjön és Isten életet ad annak" (1 Ján 5, 16).

János apostolnak ez a szava világosan megmutatja, hogy a mentés munkájában az imádság a legfontosabb, mert egyedül Isten tudja hazahozni az eltévedtet, mi nem vagyunk erre képesek.
Mégis, mi csak akkor hagyjuk abba egy lélekért a fáradozásunkat, ha meggyőződtünk róla, hogy az az ember megkeményíti magát az igazsággal szemben úgy, hogy semmit sem lehet neki megmondani, sem négyszemközt, sem két-három tanú előtt, sem az egész gyülekezet előtt.

Minden bűn halálos bűnné lehet, ha az ember elzárkózik a bűnbánat elől. 

Az ilyen megtérni nem akaró embert Istenre kell bíznunk. 

Ő nehéz ítéletekkel mégis célhoz juthat vele. Más esetekben azonban szívből könyörögnünk kell a megtévedt vagy elbukott testvérért.

Aki bűnöst térít meg, az a saját lelkét menti meg a haláltól. 

Furcsán hangzik ez, de megegyezik Jézus Igéjével. Csak aki más lelkek megmentésén munkálkodik, menti meg a saját lelkét is. 

Aki másokkal nem törődik, a saját belső életét is elsorvasztja. 

Aki mások iránt nem irgalmas, attól Isten is megvonja irgalmát (Luk 6, 36-37)

Ha nem inted meg testvéredet, a te kezedből kéri számon Isten az ő vérét, vagyis lelkét. 

Csak akkor találsz új kegyelemre, ha te is a kegyelemhez vezetsz másokat.
Bűneid egész sorát befedezi, ha másokat Krisztus vérének védelme alá segítesz. 

Sok szeretet és türelem kell ahhoz, hogy valakit visszatérítsünk a bűn útjáról, hiszen ő rendszerint azt véli, hogy neki van igaza.

Félrelépése következtében látása is meghomályosodott, mert a bűn elsötétíti a lélek szemét.
Egyedül a Szentlélek győzheti őt meg eltévelyedéséről.
Azonban hálás munka az ilyenek megmentése.
Gazdag jutalma van nemcsak a megmentettre, hanem saját magunkra nézve is.
Ügyeljünk hát egymásra, szálljunk síkra a testvérünkért.

A TESTVÉRI SZERETET BIZONYÍTÉKA❣️

"💞Ha valaki köztetek eltévelyedik az igazságtól és megtéríti őt valaki, tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelkét megmenti a haláltól és sok bűnt elfedez. " (Jakab 5, 19-20)

Aki maga megmenekült, köteles másokat is megmenteni. 

Különösen, ha valaki a testvéri körből rossz útra kerül, tegyünk meg mindent, hogy helyreigazítsuk őt.
Ügyeljünk egymásra és ne mondjuk Kainnal: "Avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?"
Ha egy tévelygő testvér megmentésén fáradozunk, az érte való komoly könyörgés a fő dolog.
"Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnnel, könyörögjön és Isten életet ad annak" (1 Ján 5, 16).
János apostolnak ez a szava világosan megmutatja, hogy a mentés munkájában az imádság a legfontosabb, mert egyedül Isten tudja hazahozni az eltévedtet, mi nem vagyunk erre képesek.
Mégis, mi csak akkor hagyjuk abba egy lélekért a fáradozásunkat, ha meggyőződtünk róla, hogy az az ember megkeményíti magát az igazsággal szemben úgy, hogy semmit sem lehet neki megmondani, sem négyszemközt, sem két-három tanú előtt, sem az egész gyülekezet előtt.
Minden bűn halálos bűnné lehet, ha az ember elzárkózik a bűnbánat elől.
Az ilyen megtérni nem akaró embert Istenre kell bíznunk.
Ő nehéz ítéletekkel mégis célhoz juthat vele.
Más esetekben azonban szívből könyörögnünk kell a megtévedt vagy elbukott testvérért.
Aki bűnöst térít meg, az a saját lelkét menti meg a haláltól.
Furcsán hangzik ez, de megegyezik Jézus Igéjével. Csak aki más lelkek megmentésén munkálkodik, menti meg a saját lelkét is.
Aki másokkal nem törődik, a saját belső életét is elsorvasztja.
Aki mások iránt nem irgalmas, attól Isten is megvonja irgalmát (Luk 6, 36-37).
Ha nem inted meg testvéredet, a te kezedből kéri számon Isten az ő vérét, vagyis lelkét.
Csak akkor találsz új kegyelemre, ha te is a kegyelemhez vezetsz másokat.
Bűneid egész sorát befedezi, ha másokat Krisztus vérének védelme alá segítesz.
Sok szeretet és türelem kell ahhoz, hogy valakit visszatérítsünk a bűn útjáról, hiszen ő rendszerint azt véli, hogy neki van igaza.
Félrelépése következtében látása is meghomályosodott, mert a bűn elsötétíti a lélek szemét.
Egyedül a Szentlélek győzheti őt meg eltévelyedéséről.
Azonban hálás munka az ilyenek megmentése.
Gazdag jutalma van nemcsak a megmentettre, hanem saját magunkra nézve is.
Ügyeljünk hát egymásra, szálljunk síkra a testvérünkért.

TESTVÉRI SZERETET❣️

"Epafroditus ... nyugtalankodott amiatt, hogy értesültetek betegségéről. "

(Fil 2, 26) 

Epafroditusról keveset tudunk, de ez a kevés is az önzetlen, gyengéd szeretet szépségének fényében mutatja be őt. Ilyen csak Jézus tanítványa lehet. Filippiből származott, abból a gyülekezetből, amely mindenáron, ismételten szeretetadományokat küldött az apostolnak, bár többnyire szegény emberek voltak. Epafroditus ajánlkozott, hogy a gyülekezet levelével együtt elviszi az apostolnak Rómába ezt az ajándékot. Hosszú, fárasztó, sőt életveszélyes utat vállalt magára. 

Róma valamikor, bizonyos évszakokban, veszedelmes lázas betegség színhelye volt és Epafroditus valóban halálos beteg lett. 

Mi volt a legnagyobb gondja a betegágyon? Az a gondolat, hogy a filippibeli hívők aggódnak miatta, mert hallottak súlyos betegségéről. Gyengéd szeretet mutatkozik meg ebben!

Amíg valaki önző, inkább az esik neki jól, ha mások aggódnak érte és lehangolt lelkiállapotba jutnak. De az ilyen beteg teher a környezetének. Nem örül, hogy mások egészségesek és vidámak. 

Sokszor az emberek betegebbnek mutatják magukat, hogy részvétet ébresszenek másokban. Jajgatnak és megterhelik a körülöttük élőket szenvedéseik gyakori, kimerítő emlegetésével. 

Igénylik, hogy mindenki mélyen együtt érezzen velük és belemélyedjen nyomorúságuk megértésébe. Milyen másként viselkedett Epafroditus!

Isten emberei nem terhelnek másokat, inkább tehermentesíteni akarják a hozzájuk tartozókat.

Ilyen volt az egyik híres lelki vezető, aki hosszadalmas és rendkívül fájdalmas betegségében gyakran kérte az övéit, hogy menjenek ki a betegszobából. 

Nem akarta, hogy fájdalmait végig kelljen nézniök.

Az ilyen gondolkozást többnyire nem sokan értékelik, még hívő körökben is többre becsülik azokat, akik öntudatosan lépnek fel és valakinek tartják magukat. 

Ezért írja Pál: "Becsüljétek és fogadjátok szeretettel az ilyeneket." 

A filippibeliek ugyanis azt kívánták, hogy Epafroditus tovább maradjon Rómában és könnyítsen a fogoly apostol helyzetén. Ugyanilyen gyengéd szeretettel hangsúlyozza Pál, hogy Epafroditus nem saját elhatározásából tér haza, hanem ő küldi vissza.

Közben "testvérének, segítőjének, harcos társának" nevezi őt. 

A szeretetlen szív másokat szívesen lekicsinyel, a szeretet azonban inkább felemel. 

Különösen az olyanokat, akik nem kapnak megérdemelt elismerést.

A HÍVŐK EGYSÉGE MINT CÉL❣️

,,💞Azzal tegyétek teljessé az én örömömet, hogy egyetértõk legyetek és ugyanazt a szeretetet tanúsítsátok, egy érzésben és ugyanabban a gondolkodásban.,, (Fil 2, 2)

Természetes, hogyha a hívõ keresztyének magánosan, egymástól elszigetelõdve élnek, nem kerülnek szorosabb kapcsolatba egymással, akkor nem keletkezik egyenetlenség vagy széthúzás köztük. Hiányzik az érintkezési felület, tehát nincsenek súrlódások sem. 

De ha együtt élünk, könnyen összekülönbözünk. 

Vétkezhetünk a szeretet ellen, elidegenedések, sõt gyûlölködések állhatnak elõ. 

Ez nem is csoda, hiszen természete szerint mindegyikünk makacs, a maga feje szerint jár. 

Ahányféle ember, annyiféle elgondolás. 

Ki-ki a maga jogaihoz ragaszkodik és nem akar engedni, nehogy mások elnyomják és sarokba szorítsák. Mindegyik azt igényli, hogy õt mások figyelembe vegyék, illõ tiszteletben tartsák, hálásak legyenek neki. És ha ennek valaki nem tesz eleget, keserûség és kedvetlenség tölt be minket. 

Természetünk szerint mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy magunkat túlértékeljük és sokra tartsuk. Ebbõl érzékenykedés, ingerültség és viszály keletkezik. 

Hát még mennyi keserûség származik a nyereségvágyból és haszonlesésbõl!

Ha ki-ki csak magára gondol és magának gyûjt, akkor kitör az ellenségeskedés, mindenki harca mindenki ellen. Ezt látjuk az életben. 

Ha a külsõ háborúk véget érnek is, a belsõ harcok a népek életében csak tovább folytatódnak. 

Isten kegyelmének legnagyobb csodája, ha a különbözõ természetû emberek valóban egységre jutnak. 

Az apostol örül, ha a hívõk egyetértésben vannak és fájdalom tölti el, ha nem segítik és hordozzák egymást szeretetben. 

A mi Urunknak, Krisztusnak is öröme telik abban, ha tagjai szeretetben és egyetértésben vannak együtt. Földi élete utolsó estéjén bensõségesen könyörgött az Atyához, hogy mindannyian egyek legyenek. Viszály és gyûlölködés által saját magunknak is ártunk, kölcsönösen is megkárosítjuk egymást, megszomorítjuk a Szentlelket és Jézus Krisztust. 

Isten népe szétszakadottságának és egymással való szembenállásának fõ oka az Úrtól való eltávolodás. És mint ahogyan egy körben két pont annál közelebb van egymáshoz, minél közelebb van a kör középpontjához, így van ez Isten népe közösségében is. 

Minél közelebb állnak a Megváltóhoz, minél hasonlóbbak õhozzá, annál jobban szeretik egymást.

ISTEN GYERMEKEINEK EGYSÉGE❣️

"💞Nemcsak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem. " (János 17, 20-21)

Mennyire szívén viselte a Megváltó halála előtt az övéi egységét! 

Mennyire megszomorítja Őt a viszály és a vitatkozás! 

A hívők egységében mutatkozik meg, hogy az Úr Jézus ereje hathatós-e bennük. 

A lelki élet fokmérője és próbaköve az egyetértés. 

Ha az egy háztartásban élők tartósan, szívből egyetértenek, ez mutatja, hogy hívő emberek. 

Amikor a kegyelem teljességében állsz, könnyen túlteszed magad a nehézségeken és akadályokon. 

Ha szegény vagy a kegyelem dolgában, akkor a kicsiségekbe is belebotlasz, de ha olyan a békességed, mint a folyóvíz, nem könnyű megzavarni azt. 

Kicsi patakban minden kő akadály, amit beledobnak és felzavarja a vizet, de a nagy folyam zavartalanul, fenségesen hömpölyög tovább, bármilyen nagy követ dobunk is hullámaiba.

Aki gazdag Krisztusban, nem háborodik fel, ha hátrány éri valamiben.

A mennyei Király gyermekei a földi javakat "egy marék homoknak" tekintik. 

Pál kárnak és szemétnek ítélt minden mást ahhoz képest, amit Megváltójában kapott. 

Az első szeretet idején zavartalan egység uralkodik, de ha lelki életünk elapad, nem látjuk már olyan hatalmasnak a Megváltót. 

Előtérbe kerülnek a hétköznapi élet apróságai s alkalmat adnak az elégedetlenkedésre és viszálykodásra. Néha a szúnyogból elefántot csinálunk.

Az első gyülekezetben eleinte mindnyájan egy szív, egy lélek voltak. 

Kicsit később a görögök méltatlankodni kezdtek a héberek ellen, hogy özvegyeiket mellőzik a szolgálatban. 

Ha érzed, hogy ingerültség és rosszkedv vesz erőt rajtad, fordulj ismét a kegyelemhez. 

Lásd meg az isteni irgalmat és egyszeriben eltűnik elégedetlenséged. 

Nem leszel többé békerontó, hanem békességszerző. Isten gyermekeinek az egysége vonz másokat legjobban a Megváltóhoz. 

Bennük, róluk ismeri meg a világ, amely kételkedve és elutasítóan áll velük szemben, hogy van hatalma ennek a Jézusnak; a lehetetlent is véghezviszi. 

A tanítványok szeretetközössége vonzza az embereket Jézushoz. 

Viszálykodásukkal azonban hitelét veszti az Ő ügye és taszítótag hat a távolállókra. 

Milyen áldás a világnak a hívők szeretetben való egysége és milyen súlyos azoknak a felelőssége, akik békétlenséget és hasadásokat okoznak!

A hitből kimondott "mégis" (I.)

"De én mindenkor veled vagyok. "  (Zsoltár 73, 23) 

Sok mindent nehéz összeegyeztetni Isten szeretetével. Itt lesz nyilvánvalóvá, hogy kiben mi lakik. Egy orvosnak meghalt a felesége és két kiskorú gyermeket hagyott hátra. "Mindeddig bizonytalan voltam benne, hogy van-e Isten, de most már biztosan tudom, hogy nincs. Ha volna, nem követne el ilyen kegyetlenséget" - mondta. - Egy asszony hírt kapott, hogy a férje eltűnt. Évek múltak és nem hallott róla semmit. Elhatározta: "Addig nem megyek templomba, míg a férjem haza nem jön." A háború borzalmait átélő emberek közül sokan eldobták hitüket. Ha volna Isten, nem tűrné az ilyet" - mondják. Ilyenkor derül ki, hogy nem is volt Istennel semmi kapcsolatuk azelőtt sem. Alapjában véve idegenül és bizalmatlanul álltak vele szemben. Csak magukra gondoltak és azt hitték, Isten azért van, hogy kívánságaikat teljesítse és elképzelt boldogságukat megadja. Az ilyen ember elfelejti, hogy a teremtménynek elkötelezettségei vannak Teremtőjévél szemben. Az a véleménye, hogy Isten köteles számára megnyugtató körülményeket teremteni.

Isten hívő gyermekei azonban nem vesztik el bizalmukat akkor sem, ha várakozásuk és kívánságuk ellenére történnek is a dolgok. Nem hagyják abba a neki való szolgálatukat, mégha látszólag keményen és kegyetlenül bánik is velük. Isten szeretetét a lelkük megmentésében tapasztalták meg. Isten Jézusban nekik adta a szívét és ők is odaadták a magukét. Úgy néznek reá, mint gyermek az atyjára. Tudják, hogy Isten a javukat akarja, mégha nem is értik Őt meg mindjárt. Nem állnak igényekkel Isten elé. Tudják, hogy csak irgalmából tartja meg őket és hogy a súlyos dolgokat is megérdemelten kapják. Felülről nyernek világosságot és bepillantanak Isten szeretetének szentségébe. Ezért tudják, hogy a nehéz utak hasznos és üdvös megalázásukat és nevelésüket szolgálják. És ha életük sötét óráiban talán kétségek támadnak is bennük, mint Aszáfban, a 73. zsoltár írójában, mégsem szakadnak el Istentől, hiszen nélküle nem élhetnének. Ellenkezőleg: a sötétben még szorosabban fogódznak bele. Szorongó kételyeiket a hit "mégis" szavával győzik le. Belső nyomorúságaikkal az imádság szentélyébe mennek és ezt mondják az Úrnak: De én mégis, mindenkor veled maradok!

A hitből kimondott "mégis" (II.)

"De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet. " (Zsoltár 73, 23) 

Miért marad Isten mindig velem és miért nem hátrál meg? Azért, mert én fogom Őt? Nem, hanem mert Ő fogja az én jobb kezemet. Erősen tartja, erősebben, mint én. Mielőtt megragadtam, Ő már megragadott engem. Isten vonta és ragadta meg a lelkemet Krisztusban és személyes kapcsolatba hozott Fiával. Most már nem enged el.

Isten biztosan vezet, mint apa a gyermekét a sötét éjszakában, veszélyes szakadékokon át. Mégha meg is indul a talaj lábod alatt, megtart, mintegy lebegve a mélységek felett. Úgy őriz, hogy a koráramlatok nem sodornak magukkal, és a tévtanítók sem vonnak befolyásuk alá. Megtart ama "gonosz napon" is, amikor az ellenség minden hatalmával ellened támad. Talán ingadozni, tántorogni kezdesz és végül el is esel, de Ő megtart, újra felállít, ha nem engeded el a kezét. Milyen kedvesen, bizakodóan írja a 63. zsoltárban Dávid is: "A te jobbod megtámogat engem."

Az apa és a gyermek keze szorosan egymásba fonódik; először az apa nyújtja neki a jobbját, azután a gyermek teszi bele a kezét. Ez a hit! Hála neki, Ő erősebb, mint mi. Isten erős keze őriz meg az üdvösségre is, de nekünk bizalomteljesen és engedelmesen kell odaadni a kezünket, engedve, hogy ő vezessen. Néha a gyermek makacs és dacos, nem akarja sehogyan sem odaadni a kezét, nem engedi magát vezetni. Önállóan akar járni, nem tűri, hogy előírják neki az utat. Hát akkor hadd menjen! Legyen akarata szerint. Egyszer csak elesik, már a földön fekszik és sír. Most aztán örül a segítő kéznek, amit az előbb eltaszított magától.

Lelkileg ez a mi képünk. Természetünk szerint gyengék vagyunk, nem tudunk egyedül járni, még egyetlen lépést sem tehetünk. De az is igaz, hogy mindaddig nagyon dacosak és elbizakodottak vagyunk, amíg a megalázó vereségek meg nem tanítanak az engedelmességre. Akkor azután örülünk és hálásak vagyunk, hogy az irgalmas Isten kinyújtja kezét a magasságból, kiemel a szennyből, megtisztít és el sem enged többé.

CSODÁLATOS VEZETÉS❣️

"Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé választott az Úr. " (Zsoltár 4, 4)

 
Mintegy csudává lettem sokaknak - mondja az egyik zsoltár írója. Istennek néha különös útjai vannak az övéivel. Dávid életében is ezt láthatjuk.
Ez az Isten szíve szerint való ember trónjától megfosztottan, szinte Istentől is elvetetten állt egyszer.
Még környezetéből is teljesen kishitű hangok törtek elő.
Mintha Isten levette volna róla a kezét és elhagyta volna őt.
Dávidot azonban ez nem téveszti meg; bizonyos abban, hogy ő Isten kiválasztottja s hogy Isten csodálatosan vezeti az övéit.
Tudja: ha mélyre is vezet az út és nem látok semmit, Isten újra felhozhat, magához emel.

Át kell esnünk megszégyenüléseken és felmagasztalásokon, elhangozhatnak felőlünk gonosz rágalmak és jó vélemények. A világ Isten szolgáit sokszor még ámítóknak is bélyegzi. 

Sokan félreismerik őket, de azok, akik szeretik az igazságot, felismerik és értékelik őszinteségüket. Nemegyszer sok bajon és nagy félelmeken kell átmenniök, néha úgy tűnik, hogy reménytelenül ki vannak szolgáltatva a halálnak, de újra meg újra megélednek. 

Fenyítés alatt vannak, de nem némulnak el. Zavarba jutnak, nincs kiút, mégsem kell elcsüggedniök. "Utam bár nem tudom, tudod Te azt" - éneklik. Üldöztetnek, de az Úr nem szolgáltatja ki őket az ellenségnek. Elesnek, de ismét felállnak.

Isten útja az övéivel olyan, mint egy csodálatos színmű. 

Az apostolok, az Ő szolgái, a világ szemetjévé lesznek. Személyes oltalma alatt állnak, de a világ előtt olyanok, mint áldozati vágó juhok.

Miért teszi ezt Isten? Az övéi nevelésére, hitük kipróbálására s hogy dicsőségét és hatalmát megbizonyítsa. Teljes tehetetlenségükben lesz hatalma nyilvánvaló. 

Ha minden támasz összeomlott, kinyújtja karját feléjük. Ahol teljes a sötétség, ott ragyog fel az Ő arca. 

Ezért hát ne döbbenj meg és ne ütközz meg, ha először különösnek látszik ez az út. 

Isten néha az ellenkezőjét mutatja, mint ami a szívében van. 

Bízzál az Ő csodálatos útjában, melynek a vége mindig szeretet és áldás. 

Csak Ő legyen veled! Ne csüggedj, hanem várj! Végül is az Ő ügye győz.

A HITBŐL KIMONDOTT ,,MÉGIS,, (I.-II.)❣️

,,💞De én mindenkor veled vagyok.,, (Zsoltár 73, 23)

Sok mindent nehéz összeegyeztetni Isten szeretetével.
Itt lesz nyilvánvalóvá, hogy kiben mi lakik.
Egy orvosnak meghalt a felesége és két kiskorú gyermeket hagyott hátra.
„Mindeddig bizonytalan voltam benne, hogy van-e Isten, de most már biztosan tudom, hogy nincs. 

Ha volna, nem követne el ilyen kegyetlenséget" - mondta. - Egy asszony hírt kapott, hogy a férje eltûnt. Évek múltak és nem hallott róla semmit.

Elhatározta: „Addig nem megyek templomba, míg a férjem haza nem jön." 

A háború borzalmait átélõ emberek közül sokan eldobták hitüket. 

Ha volna Isten, nem tûrné az ilyet" - mondják. Ilyenkor derül ki, hogy nem is volt Istennel semmi kapcsolatuk azelõtt sem. 

Alapjában véve idegenül és bizalmatlanul álltak vele szemben. 

Csak magukra gondoltak és azt hitték, Isten azért van, hogy kívánságaikat teljesítse és elképzelt boldogságukat megadja. 

Az ilyen ember elfelejti, hogy a teremtménynek elkötelezettségei vannak Teremtõjévél szemben. 

Az a véleménye, hogy Isten köteles számára megnyugtató körülményeket teremteni.

Isten hívõ gyermekei azonban nem vesztik el bizalmukat akkor sem, ha várakozásuk és kívánságuk ellenére történnek is a dolgok. Nem hagyják abba a neki való szolgálatukat, mégha látszólag keményen és kegyetlenül bánik is velük. Isten szeretetét a lelkük megmentésében tapasztalták meg. 

Isten Jézusban nekik adta a szívét és õk is odaadták a magukét. 

Úgy néznek reá, mint gyermek az atyjára.

Tudják, hogy Isten a javukat akarja, mégha nem is értik Õt meg mindjárt. 

Nem állnak igényekkel Isten elé.
Tudják, hogy csak irgalmából tartja meg õket és hogy a súlyos dolgokat is megérdemelten kapják.
Felülrõl nyernek világosságot és bepillantanak Isten szeretetének szentségébe. 

Ezért tudják, hogy a nehéz utak hasznos és üdvös megalázásukat és nevelésüket szolgálják.
És ha életük sötét óráiban talán kétségek támadnak is bennük, mint Aszáfban, a 73. zsoltár írójában, mégsem szakadnak el Istentõl, hiszen nélküle nem élhetnének. 

Ellenkezõleg: a sötétben még szorosabban fogódznak bele. Szorongó kételyeiket a hit „mégis" szavával gyõzik le.

Belsõ nyomorúságaikkal az imádság szentélyébe mennek és ezt mondják az Úrnak: 

De én mégis, mindenkor veled maradok!

A hitből kimondott "mégis" (II.)❣️

"💞De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet. " (Zsoltár 73, 23)

Miért marad Isten mindig velem és miért nem hátrál meg? Azért, mert én fogom Őt? 

Nem, hanem mert Ő fogja az én jobb kezemet. Erősen tartja, erősebben, mint én.
Mielőtt megragadtam, Ő már megragadott engem. Isten vonta és ragadta meg a lelkemet Krisztusban és személyes kapcsolatba hozott Fiával. Most már nem enged el.

Isten biztosan vezet, mint apa a gyermekét a sötét éjszakában, veszélyes szakadékokon át.
Mégha meg is indul a talaj lábod alatt, megtart, mintegy lebegve a mélységek felett. 

Úgy őriz, hogy a koráramlatok nem sodornak magukkal, és a tévtanítók sem vonnak befolyásuk alá. Megtart ama "gonosz napon" is, amikor az ellenség minden hatalmával ellened támad.
Talán ingadozni, tántorogni kezdesz és végül el is esel, de Ő megtart, újra felállít, ha nem engeded el a kezét.

Milyen kedvesen, bizakodóan írja a 63. zsoltárban Dávid is: "A te jobbod megtámogat engem."

Az apa és a gyermek keze szorosan egymásba fonódik; először az apa nyújtja neki a jobbját, azután a gyermek teszi bele a kezét. Ez a hit! Hála neki, Ő erősebb, mint mi.
Isten erős keze őriz meg az üdvösségre is, de nekünk bizalomteljesen és engedelmesen kell odaadni a kezünket, engedve, hogy ő vezessen. 

Néha a gyermek makacs és dacos, nem akarja sehogyan sem odaadni a kezét, nem engedi magát vezetni. Önállóan akar járni, nem tűri, hogy előírják neki az utat. Hát akkor hadd menjen!
Legyen akarata szerint. Egyszer csak elesik, már a földön fekszik és sír. 

Most aztán örül a segítő kéznek, amit az előbb eltaszított magától.

Lelkileg ez a mi képünk. Természetünk szerint gyengék vagyunk, nem tudunk egyedül járni, még egyetlen lépést sem tehetünk. 

De az is igaz, hogy mindaddig nagyon dacosak és elbizakodottak vagyunk, amíg a megalázó vereségek meg nem tanítanak az engedelmességre.
Akkor azután örülünk és hálásak vagyunk, hogy az irgalmas Isten kinyújtja kezét a magasságból, kiemel a szennyből, megtisztít és el sem enged többé.

ÜGYELJ az ALKALMAKRA❣️

"💞A jó igyekezetben ne legyetek restek! "  (Róma 12, 11)

Könnyen megtörténik velünk, hogy egyik végletből a másikba esünk.

Hol késedelmeskedünk és kedvetlenek vagyunk, hol meg túlbuzgóságba esünk és szeretnénk mindent villámgyorsan elintézni.

A buzgóság nagyon jó, ha Isten Lelke gyújtja lángra. 

De vigyázzatok az Isten által megadott időpontra! 

Ne erőszakkal rontsatok be az ajtón; ügyeljetek az Isten által kínált alkalomra. 

A testi túlbuzgóság csak port ver fel, de kevésre jutunk vele; túlságosan előre szaladunk és nekirontunk a dolgoknak.

Isten órájához kell igazítanunk óránkat. Az bizonyos, hogy ahol megtérésről van szó, ott soha nem szabad várnunk. 

Megtérésedet Isten nem holnap akarja, se nem valamikor később, hanem ma. 

Most kell megragadnod az üdvösséget! 

Ezen a ponton nem mondhatod, hogy még nincs itt az ideje, nekem még előbb ezt, meg azt meg kell csinálnom. 

A megtérés mindig sürgős. "Siess, mentsd meg a lelkedet!" 

Ellenben ha más, külső tevékenységről van szó, ott vigyáznunk kell a körülményekre, s mielőtt valamibe kezdünk, várjunk Isten jeladására. 

Túl gyors nekibuzdulással és nekirohanással többet árthatunk, mint használunk. 

A Megváltó azt mondja meg-nem-tért testvéreinek: "Az én időm még nincs itt, a ti időtök pedig mindig készen van." Az Úr Jézus egészen pontosan Atyja jelzéséhez igazodott, ezért nála minden a maga idejében történt. Soha nem futott hiába.

Ha saját fejünk és akaratunk szerint indulunk, ha mi vagyunk időnk urai, akkor fájdalmas csalódásokban sem lesz hiány. Van kegyes önfejűség is, amit Isten - minden imádkozás ellenére - nem igazol. Pál apostolban lángolt a buzgóság, hogy az egész világot betöltse az evangéliummal. 

Amikor Keleten befejezte feladatát, ellenállhatatlan erő vonzotta Nyugat felé, egészen Rómáig és Spanyolországig. 

Mindjárt harmadik missziói útja után meg akarta valósítani ezt a tervét. 

De Isten elrekesztette útját és kétéves várakozási időt rendelt neki Cezáreában. 

Mégsem olvassuk, hogy Pált nyugtalanság emésztette volna. 

Alkalmazkodott Isten időmeghatározásához. Végül mégis elérte kívánt célját, csak másként, mint gondolta. 

Isten sokszor nem siet úgy, mint mi. Buzgólkodásunkat előbb megtisztítja. 

Csak azután adhat teljes sikert. Ha a helyes időpontban cselekszünk, Isten a szövetségesünk - és amit Ő cselekszik, az sikerül.

ISTEN BÖLCS VEZETÉSE!

"Tanácsoddal igazgatsz engem és azután dicsőségbe fogadsz be engem. " 

(Zsoltár 73, 24) 

Aszáf, ennek a zsoltárnak az írója, csak súlyos harcok után jutott a hitnek erre a bizonyosságára. Először nem tudott tájékozódni Isten útjain. 

Azt látta, hogy az istentelenek tervei sikerülnek, jól megy dolguk, előrejutnak, győznek. 

Ezzel szemben a kegyeseknek nehéz a soruk, gyötrődnek minden nap. 

Egyik baj a másikat éri náluk. 

Az egész élet a véletlen értelmetlen játékának tűnik s mint sötét rejtély nehezedik lelkére. 

Aszáf már majdnem megingott hitében, míg be nem ment a szentélybe és ki nem öntötte szívét Isten előtte. Ekkor fénysugár hullott lelke sötétségébe. 

Az a lényeges, ami a végén történik; meglátta világosan, hogy Isten örök végzése igazgatja sorsomat. 

Ő mindent bölcsen intéz. Elkészítette tervét felőlem, célja a dicsőség. 

Ez lett előtte hitben bizonyossá és ez így is van.

Isten gyermekei mennyei Atyjuk leggondosabb vezetése alatt állnak. 

Ő mindent jól kigondolt és bölcsen elrendezett. Néha értelmetlennek tűnik sok minden, úgy látszik, mintha Isten gyermekei szívtelen emberek erőszakoskodásának lennének kiszolgáltatva, mintha vak természeti erők labdája és a kegyetlen sors áldozatai lennének. 

De ez csak látszat. Őrizkedjünk attól, hogy előre hangos véleményt formáljunk és beleszóljunk az Ő vezetésébe. Isten nem kér tőlünk tanácsot és ez jó.  

Talán mi magunk szereztünk bajt magunknak. Ha, mint a tékozló fiú, a magunk útjain járunk, ne csodálkozzunk, ha nyomorúságba jutunk. Ne írjuk ezt Istenünk rovására, mert "a magad bűne fenyít meg téged és engedetlenséged miatt bűnhődöl." 

Ekkor csak arra van szükségünk, hogy magunkba szálljunk és megforduljunk, így újra Isten kegyelmes keze alá juthatunk, aki mindent jól végez.

Egy asszony évekig ágyhoz volt kötve. Nem sok szellemi adottsággal bírt. 

De egyet biztosan tudott: "Ez az út számomra a legjobb. 

Ha Isten valami mást, könyebbet talált volna számomra, akkor azt adta volna nekem." 

Ez a bizonyosság megőrizte a keserűségtől és zúgolódástól.

Derűsen és bátran hordozta betegségét. - Ne homályosítsuk el Isten végzéseit saját értelmetlenségünkkel, mint egykor Jób a nehéz kísértés óráiban. Higgyünk és várjunk Őrá! 

Isten célja az övéivel a dicsőség.

Figyeljünk az út végére, mert ott dől el minden: "... azután dicsőségbe fogadsz be engem."

AZ IGE SZAKADATLAN KUTATÁSA❣️

"💞A bereabeliek nemesebb lelkűek voltak ... az Igét teljes készséggel fogadták, naponta tudakozva az írásokat, hogy úgy vannak-e ezek. " (Cselekedetek 17, 11) 

Ritkán találunk biliaolvasó keresztyénekre, és nem máról holnapra lesz azzá az ember. 

Olvass, kutass, elmélkedj az Igén, végy ehhez időt magadnak. Üres mentség, hogy nincs idő! 

Használd ki jobban az időt! Aki zsebbibliáját mindenhová magával viszi, mindig talál rá alkalmat, hogy belenézzen. 

A világ embere világi gondolataival törődik, Isten gyermekeinek az Ő gondolataival kell foglalkozniok. Jézus már 12 éves korában Atyja dolgaiban foglalatoskodott.

Az autók és repülőgépek világában élünk, minden nagyon gyorsan megy végbe. 

A csendes érlelődésre, formálódásra, növekedésre kevesen szánják oda magukat. 

Sokan alighogy megtérnek, máris munkába kezdenek az Úrért. Isten Igéjéről mernek beszélni, mielőtt elmélyedtek volna abban. 

Az Úr Jézus 30 éves koráig csak csendben kutatta és magába fogadta az Igét. 

Elmélyedt az Ószövetségbe. Aki olyan vállalkozásba kezd, amit nem tanult meg alaposan, az kontár. 

És aki Isten Igéjéről beszél anélkül, hogy elmerült volna az Ige lényegébe, az fecseg. 

"Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra." 

A halláshoz ebben az esetben az olvasás is odatartozik. 

A Biblián élő keresztyének nem lesznek egyoldalú, felszínes, érzelmi emberek. 

Az érzelmek olyanok, mint a szikrák, de amit a Szentlélek az Igéből ajándékoz nekünk, az állandóan világító fény.

A bibliai alapokon gondolkodó hívők ismeretük és bölcsességük kincseiből másoknak is tudnak adni, mivel megtanulták, hogy a maguk részére vegyenek. 

Milyen nagy szükség van napjainkban a bibliai igazságban szilárdan megalapozott hívő keresztyénekre, akiket nem vakít el és nem ragad magával akármilyen új, feltűnő jelenség, hanem akik meg is vizsgálják azokat és csak azt tartják meg, ami az egész Biblia tanításának megfelel. 

Sok gyorsan kész emberünk van, akik többnek látszanak, mint amit érnek. 

Egy cipészlegény megtérése után mindjárt arra kérte Istent, adjon neki elmélyülő lelkületet. 

Isten meghallgatta kérését. 

Mélyen magába fogadta az Igét, így másoknak is tudott adni. 

Amikor hitmélyítő órán beszélt, többnyire visszamaradtak egy páran, akik még négy szem között is akartak vele az Igéről beszélni.

ISTEN AKARATÁNAK FELISMERÉSE❣️

"💞Vizsgáljátok meg, hogy mi az, ami kedves az Úrnak! "  (Ef 5, 10)

Az Úr akaratát nem mindig könnyű felismerni. 

"Ne legyetek esztelenek, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata" (Ef 5, 17). 

Bizony, Istentől megvilágosodott értelem kell ehhez! 

Amíg értelmetlenségünkben élünk, hiányzik a képességünk ennek megvizsgálására. 

"Formálódjatok át a ti elmétek megújulásával, hogy megítélhessétek mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata" (Róma 12, 2)  - különben könnyen Isten szavának tartjuk a saját szívünk hangját. 

Ismételten meg kell tagadnunk önző lényünket; gondolkozásunkat és akaratunkat legmélyebb gyökeréig Isten világosságába kell állítanunk és engednünk, hogy Ő újítson meg. 

Ekkor Isten válaszolni fog, elsősorban Igéje által.

Persze a Biblia nem valami polgári törvénykönyv, amely minden lehetséges esetre nézve rendelkezéseket és előírásokat tartalmaz. 

Egyáltalán lehetetlen egy ember életét a törvény paragrafusaival isteni módon szabályozni. 

Ha külsőleg ugyanazok az esetek fordulnak is elő, mégsem azonosak, a körülmények és a személyek különbözők. 

Csak a megvilágosított és megszentelt értelem képes az Igét helyesen alkalmazni egy-egy meghatározott esetre. 

Az Úr Jézus földi életében főként az írott Ige vezetése alatt állt, és mert teljesen Isten világosságában élt, helyesen is alkalmazta. 

Az Ószövetségnek két ellentmondó próféciája van az eljövendő Megváltóról. 

Ézsaiás 9. része királyi dicsőségben állítja elénk a Dávid trónján, az 50. és 53. rész pedig leírhatatlan szenvedések formájában, mint Isten szolgáját. 

A zsidók és a tanítványok is a Messiás ragyogó királyságát várták. 

Jézus azonban az alázatosság útját ismerte fel írásszerűnek a maga számára, mielőtt a dicsőségbe juthatott. Természete megborzadt ugyan ettől a szörnyű úttól, de nem hunyta be szemét ezeknél az igéknél.

A mi óemberünk ravasz és csaló; szívesen magáévá teszi azokat az igéket, amelyek kívánságainak és hajlamainak megfelelnek. 

Figyelj Istennek bizonyos körülményekben adott intéseire is, hogy eligazodhass. 

Istennek olyan világos látású embereitől is kérhetünk tanácsot, akik nem a saját szívünk szerint, hanem Jézus szerint tanácsolnak minket. 

Legyünk nagyon elővigyázatosak belső meglátásainkkal! 

Nálunk még sok minden zavaros és ez a rajongás táptalaja. 

Sok imádkozással és a saját kívánságaink elvetése mellett vizsgáljuk meg, mi kedves az Úrnak.

 

ISTEN IGÉJÉNEK VEZETÉSE❣️

"💞A te bizonyságaid az én tanácsadóim. " (Zsoltár 119, 24)

A Biblia minden helyzetben tud tanácsot adni, ahol mi tanácstalanul állunk. 

Nem teszi ezt gépiesen. Némelyek úgy próbálkoznak vele, hogy felütik a Bibliát és várják, hogy olyan helyre esik tekintetük, ami a kívánt feleletet adja. Vagy sorshúzással kérnek Igét. 

Ha szívből jövő imádság után osztanak így Igéket, ezt nem vetjük el; Isten ilyen úton már sokszor adott egyszerű lelkeknek vezetést, de ne csináljunk rendszert belőle. 

A Biblia nem jóskönyv, ne használjuk gépiesen. 

A Szentírás nagyszerű szempontokat és irányításokat ad. Bele kell merülnünk, szellemébe hatolnunk, hogy igazsága áthasson minket. Így tanuljuk meg, hogy mindent a Biblia szellemében ítéljünk meg.

A bibliai történeteket a mi tanulságunkra írták meg. 

Nem régi elbeszélések ezek csupán, amelyeknek ma már nincs jelentőségük. 

Problémáik ma is folytonosan ismétlődnek, de csak a Szentlélek alkalmazhatja őket a jelenre és adhat világosságot, hogy a magunk helyzetére és körülményeire értsük. 

Ehhez vizsgálódásra és elmélyülésre van szükség. Minden meg van írva a Bibliában, de csak a Szentlélek közvetítheti úgy, hogy alkalmazni tudjuk a jelenre. Csupán a betű nem segít rajtunk.

Ne vegyük könnyedén és felületesen, hanem figyeljünk az Igére; zárjuk szívünkbe éjjel és nappal. 

Nem hagy majd cserben, amikor jó tanácsra van szükségünk. 

Bibliai irányvonalak szerint járunk majd és a Lélek megőriz minket a tévutaktól.

Ha még nem értjük eléggé a Szentírást, kérjünk tanácsot olyan emberektől, akikben már jobban él a teljes Ige. Sohasem szabad egyes, az összefüggésekből kiragadott Igék nyomán elindulnunk. 

A Sátán így akarta alkalmazni az Igét Megváltónkra a negyvennapos kísértés napjaiban. 

Jézus azonban így szólt: "Meg van írva!" A tévtanítók is az Írásra hivatkoznak, de egyoldalúan ragadnak ki belőle egyes helyeket, melyek szemléletükhöz illenek, s a többit figyelmen kívül hagyják. 

Ezért olyanoktól kérj tanácsot, akik a teljes Igét tartják szem előtt. 

Gonosz tanácsadók, akiknek az élén a Sátán jár, tanácsaikkal a velünk született bűnös hajlamainkhoz igazodnak, de a jó tanácsadók, akik Isten Igéje szerint tanácsolnak, lelkiismeretünkhöz és igazságérzetünkhöz szólnak.

A LEGJOBB TANÁCSADÓ❣️

"💞Áldom az Urat, aki tanácsot adott nekem." (Zsoltár 16, 7)

Sok tanácsadó tolong körülöttünk, de csak egy ad valóban jó tanácsot. Az Úr. 

Ő csodálatos tanácsadó (Ézs 9, 6). Azért tud olyan jó tanácsot adni, mert nemcsak a legtisztább szeretettel keresi javunkat, hanem ismeri jól a körülményeket is, jobban, mint mi magunk. 

 Mit tanácsolt egykor Dávidnak? 

Azt, hogy Őt válassza örökségül. Jobbat nem választhatott volna és Dávid nem tud eléggé hálás lenni ezért a tanácsért. Kaphatunk hasznos és értelmes tanácsokat emberektől is, de Isten tanácsa mindent felülmúl.

A Biblia elején olvasunk a Sátánról, aki gonosz tanácsával az első embert pusztulásba döntötte. 

Akkor a kígyó volt az eszköze, most pedig az a megszámlálhatatlanul sok ember, akiken keresztül szórja a maga romboló tanácsait. 

Egykor Ádám megfogadta tanácsát és a mi bűnös, balga szívünkben még most is ez talál igazán visszhangra. 

Akkor azt tanácsolta, hogy a tiltott gyümölcsből egyenek és akkor majd megnyílnak szemeik és csodálatos tudásra jutnak: "Olyanok lesztek, mint az Isten." 

Ugyan ki ne szeretne isteni magasságokra eljutni? Évát megvesztegette ez a nagyszerű kilátás, férjének is adott a csábító gyümölcsből. 

A gonosz becsapta őket, vesztettek, ahelyett hogy nyertek volna. Halált ettek maguknak.

Így van ez mind a mai napig. A dőre tanács mindig jobban tetszik természetünknek. 

Gondoljunk páldául Roboámra, Salamon fiára. Uralkodása elején kérte őt a nép, hogy könnyítsen nehéz igájukon, amit apja tett rájuk. Először tapasztalt vénekkel tanácskozott; ezek azt tanácsolták, teljesítse a nép kérését. Ez nem tetszett büszkeségének. Az ifjakkal, a vele egykorúakkal is tanácskozott. 

Ők az ellenkezőjét tanácsolták: súlyosbítsa még jobban az igát. Uralkodási vágyának, erőszakos gondolkozásának ez a tanács tetszett. És mi lett a következménye? Tíz törzs elszakadt tőle. 

A Sátán így mindig a mi fonák gondolkozásunknak megfelelően tanácsol. 

Hízeleg hajlamainknak és a szenvedéstől való - velünk született - félelmünknek. 

"Mentsen Isten, Uram, nem eshetik ez meg veled!" - mondta Péter, de Jézus azonnal felismerte a Sátánt a látszólag jó tanács mögött, amely a szenvedést akarta elkerültetni vele. 

Ha Jézus ezt a tanácsot követi, engedetlenné vált volna Atyja akaratával szemben és az emberiséget nem váltotta volna meg. 

Adjon Isten nekünk olyan tanácsadókat mindenkor, akik az Ő Igéje szerint tanácsolnak minket!

AZ EMBER MAGA OKOZTA VESZTÉT❣️

"Bizony igazak az Úrnak útjai és az igazak járnak azokon, az istentelenek pedig elesnek rajtuk. " (Hóseás 14, 10) 

Hóseás próféta eme utolsó szavai mélyértelműek és messzehatók. 
Isten útjai egyenesen vezetnek, kerülők és elhajlások nélkül visznek a nagy cél felé. 

Ez pedig Isten dicsőítése és a mi üdvösségünk. Ha ezek az utak mégis görbének és ferdének látszanak, ez a mi balgaságunk következménye.

Isten útjai sokszor tövisesek és göröngyösek.

Néha a halál árnyékának völgyén vezetnek át (Zsolt 23, 4), de mindig helyesek. Isten őszintén jót akar teremtményeinek. Sajnos sokan félreismerik és hátat fordítanak neki. Isten egyszerűen nem cselekedhet a bűnös ember dőre vágyai szerint. Ő nem igazodik a mi bűnös gondolkozásunkhoz. 

Nekünk kell őhozzá alkalmazkodnunk, az Ő útjára térnünk.

Az igazak, akik Isten útaihoz igazodnak, azokon is járnak. Mindenben egyetértenek Istenükkel. 

Szeretik az igazságot akkor is, ha fájdalmas, ragaszkodnak a jóhoz, mégha az nyomorúságot és veszteséget is jelent nekik. Ha másokat látszólag könnyebb úton vezet Isten, nem éreznek magukban irigységet. Meghajolnak az Ő akarata előtt és készségesen alárendelik magukat. 

Nem akarnak okosabbak lenni Istennél. Ha látszólag kerülő utakon vezeti őket, tudják, ez azért van, mert nincs rövidebb út. 

Bárcsak több ember lenne bölcs, hogy megértenék Istent és tudnák, hogy az Ő útjai mindig helyesek.

Azok, akik áthágják parancsait, akik jobban szeretik a sötétséget, mint a világosságot, elesnek az Úr útjain. Nem akarnak meghajolni, megalázkodni, ezért beleütköznek Isten vezetésébe, ami által meg akarja őket alázni, megtérésre szeretné őket segíteni. 

Különösen azon az úton botránkoznak meg, amit Isten az emberiség megmentésére szerzett. 

A golgotai kereszt botránkozás és bolondság nekik. 

A kötelesség emberei, akik kifogástalan magatartásukkal dicsekednek, alapjában véve pedig áthágják Isten szent parancsait, önigazságuk miatt megbotránkoznak azon, hogy ők erényeik és jó cselekedeteik mellett halálra méltó bűnösök. Ezt büszkeségük el nem hordozhatja. 

A világ szerint boldog emberek gyűlölik, kigúnyolják a keresztet, mert az halálos ítéletet mond a világiasság felett, pedig nekik a világ jelenti a mennyet. 

De mindazoknak, akik az igazság és Isten után vágyakoznak, az Ő ereje és bölcsessége a kereszt.

ÖNFEJÜSÉG a KEGYES ÁLARC MÖGÖTT❣️

"Könyörögj érettünk az Úrnak, a te Istenednek ... és jelentse meg nekünk az Úr, a te Istened az utat, amelyen járjunk és a dolgot, amit cselekedjünk,, (Jeremiás 42, 2-3)

Amikor Nabukodonozor a legtekintélyesebb zsidókat elhurcolta Babilonba, a visszamaradottak nehéz helyzetbe jutottak.
A jóérzésű helytartót, Gedáliást, elvetemülten meggyilkolták.
Emiatt féltek a hatalmas uralkodó haragjától és Egyiptomba akartak menekülni.
De előbb mégis arra kérték Jeremiást, forduljon tanácsért Istenhez.
Nagy hangon ígérgették, hogy engedelmeskedni fognak, bármi lesz is a felelet.
Jeremiás Isten elé vitte az ügyet imádságában.
Nem kapott mindjárt választ. Az emberek aggódtak és nyugtalankodtak. Isten akarata tehát egyelőre az volt, hogy várjanak. De milyen nehéz ez a türelmetlen embernek!

Saját szíve sietve vinné véghez elgondolását.
Kapkodva, gyorsan, mielőbb célhoz akar érni. Isten azonban alkalmat ad az embernek, hogy túlbuzgóságát lehűtse, elcsendesedjen és megértse Isten szavát.
Azonban a várakozási idő sajnos csak fokozta nyugtalanságukat.
Minden késlekedés csak növeli az ember lázas sietségét, ahelyett hogy csendben várna Isten jeladására.
A tizedik napon végre felelt Isten:
"Maradjatok, ne menjetek Egyiptomba."

Ez teljesen értelmetlennek tűnt nekik. Ugyanazok, akik esküdöztek, hogy engedelmeskedni fognak, rátámadtak a prófétára: Hazudsz, felbiztattak ellenünk, szerencsétlenségbe akarsz dönteni minket!
Nem engedelmeskedtek, hanem Egyiptomba menekültek s így saját pusztulásukba rohantak.
Ilyen az ember, ha még nem tört meg az akarata.
Követni akarja Istent, de csak akkor, ha Isten enged az ő kívánságainak.
Amint azonban Isten ítélete kedve ellen való, az ember Isten Igéjét tartja házugságnak.
Olyan tanácsadókat keres, akik igazat adnak neki elgondolásaiban. 

Ellenségnek tekinti, aki másként tanácsol. Milyen balgaság!

Mit segítenek rajtunk azok az emberek, akik mindent csak helyeselnek és úgy beszélnek, ahogyan mi kívánjuk?
Csak balgaságunkban erősítenek meg, ahelyett hogy kiigazítanának.
Ne utasítsuk el azt a tanácsot, amely kívánságainkat és kedvenc terveinket áthúzza.
Sokszor éppen az a helyes és jó út, ami ellenedre van.
Isten többnyire azt akarja, ami hajlamunk és természetünk ellenére van.
Őszintén kérdezzük meg: "Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?"
S ha Isten válaszol, akkor engedelmeskedjünk!

Az engedelmesség megőrzi a békességet

"Vajha figyeltél volna parancsolataimra, olyan volna békességed, mint a folyóvíz és igazságod, mint a tenger habjai. " - (Ézsaiás 48, 18) 

Isten nem kényszeríti rá az emberre akaratát. Szeretné, ha az ember megnyílna őelőtte. 

Adott neki döntési szabadságot, ezért nem kelletlenül, hanem készségesen alávetheti magát Isten akaratának. A szeretet vágya, óhaja ez Istenben, mikor így szól: "Bár figyeltél volna parancsolataimra!" Sürgetve biztatja az embert, hogy adja neki a szívét. Várakozva nyújtja ki kezét egész nap engedetlen teremtményei felé, de nem alkalmaz velük szemben erőszakot. Mi se akarjunk kényszeríteni senkit hitéletre, kegyességre. Különösen a fiatalságot ne. Lelki területen minden kényszer ellenállást szül. Beszéljünk szívükre, lelkiismeretükre, sürgetve, de nem erőszakoskodva. Ne akarjuk az embereket odacibálni Istenhez. A világ gyermekei erőszakosak és hallgatóikra rá akarják erőltetni nézeteiket.

De mi hívogassuk és biztatgassuk őket. Mindenekelőtt rajtunk kell megérezniök, milyen nagyszerű és jó dolog Isten gyermekének lenni és hogy olyan boldogságban lesz részük, amit a világ soha nem adhat.

"Olyan lesz a békességed mint a folyóvíz." A békesség mély, belső jólét, igazi lelki boldogság.

Külső jólét mellett is lehet belsőleg boldogtalan vagy elégedetlen az ember. 

Aki megnyerte Isten békességét, az mindig jól van. Különösen akkor ízleli meg Isten szeretetét, ha külsőleg rossz dolga van. A békesség, mint a folyóvíz, mély, nem zavarodik fel.

Ki ne kívánná ezt a drága kincset? Mégis, csak azok kapják meg, akik teljesítik a feltételt: szakítanak a bűnnel és megtérnek Istenhez. Sokan nem akarnak lemondani önállóságukról, nem akarják fejüket Jézus igájába hajtani. Tetszésük szerint akarják berendezni az életüket. 

Senki sem térne meg, ha lelkiismerete nem ébredne fel, nem fordulna könnyelműsége ellen és nem tenne bizonyságot bűnös voltáról. 

A lelkiismeret Isten oldalára áll, legyőzi természetünk gonosz ellenállását s egyben felébred az Isten utáni vágy is. Ez vonja el az embert a világ szeretetétől. 

Tisztán kegyelmi ajándékként kapjuk meg Isten békességét, bűneink bocsánata alapján. 

A megfeszített Megváltó a mi békességünk. 

Ezt a kegyelemből való békességet Ő megerősíti, táplálja és megőrzi, ha Isten kegyelme és szeretete erőt vesz rajtunk és alávetjük magunkat az Ő akaratának.

A MEGTÖRT LÉLEK ISTEN KEZÉBEN❣️

"💞Sírva jönnek és imádkozva hozom őket; így vezetem őket a vizek folyásai mellett egyenes úton."   (Jeremiás 31, 9) 

Az Úr a nyomorultakat jól vezeti és megtanítja őket az Ő útjára. 

Kik a nyomorultak? A megalázott, megtört lelkek. Az elbizakodott embereket nem lehet vezetni. 

Csak a belsőleg megalázott, összetört embereket vezetheti az Úr; azokat, akik így kiáltanak fel: "Megvertél engem és megverettettem, mint a tanulatlan tulok" (18. vers). 

Felismerik önfejűségüket, hogy olyanok, mint a féktelen fiatal állat. Amikor a külső és belső fenyítések megtörik az ember merev gondolkozását, fájdalommal ismeri fel engedetlen magatartását. 

Ugyanekkor meglátja Istenének végtelen türelmét és hosszútűrését is, és ekkor megerednek a könnyei. 

Ekkor kezdődik az igazi imádkozás is. Előzőleg saját magát imádja az ember. 

Most már nem vár semmit önmagától, hanem mindent az Úrtól. Szíve legmélyéről jön ekkor a kérő kiáltás: "Fogd két kezem kezedbe s vezess, Uram! Egy lépést sem tehetek tenélküled ..." 

Isten "vizek folyásaihoz" akar vezetni. Saját téves útjaink a pusztába visznek; kifáradunk, eltikkadunk bolyongásunkban. 

De az Úr vezetése alatt járva, nehéz útakon is felüdülünk és bőséges vigasztalást veszünk. 

Igen, Ő az, aki egyenetlen, göröngyös utakat is egyenessé, simává tesz, mert csak a saját önfejűségünk teszi nehézzé és göröngyössé útjainkat. Azt gondoljuk, hogy ennek mások az oka, ők szereznek annyi bosszúságot nekünk, meg a körülmények is nehezek, nyomasztóak, pedig mi vagyunk a bűnösök. 

Vagy hallod-e egyáltalán, hogy Jézus igazi követője így panaszkodik: "

Ó, milyen nehéz utam van. Semmi sem sikerül, mindenütt csak akadályók vannak! 

Mintha minden összeesküdött volna ellenem"? - 

Nem, azok, akik Jézusnak átadták magukat, csak azzal dicsekesznek, hogy ó csodálatosan átviszi őket mindenen és úgy alakítja életútjukat, ahogy az az ő számukra helyes és jó. 

Nem csoda, hogy az önszeretet uralma alatt élő ember mindig panaszkodik. 

Azt gondolja, hogy másnak olyannak kellene lenni, mint ő szeretné és a körülményeknek is úgy kell alakulniok, amint ő eltervezte. 

Temészetünk engedetlensége kimeríthetetlen súrlódásokba, hányattatásokba, nehézségekbe vezeti az embert. Boldog az az ember, aki belsőleg összetörve, imádkozva jön és engedi, hogy a Megváltó kezénél fogva vezesse. 

Az Úr mindig talál utat, ott is, ahol mi már semmit sem remélünk. 

Ő biztosan célhoz vezet. 

AZ ENGEDELMESSÉG MEGŐRZI a BÉKESSÉGET❣️

"💞Vajha figyeltél volna parancsolataimra, olyan volna békességed, mint a folyóvíz és igazságod, mint a tenger habjai. " - (Ézsaiás 48, 18)

Isten nem kényszeríti rá az emberre akaratát. Szeretné, ha az ember megnyílna őelőtte. 

Adott neki döntési szabadságot, ezért nem kelletlenül, hanem készségesen alávetheti magát Isten akaratának. 

A szeretet vágya, óhaja ez Istenben, mikor így szól: "Bár figyeltél volna parancsolataimra!" 

Sürgetve biztatja az embert, hogy adja neki a szívét. Várakozva nyújtja ki kezét egész nap engedetlen teremtményei felé, de nem alkalmaz velük szemben erőszakot. 

Mi se akarjunk kényszeríteni senkit hitéletre, kegyességre. Különösen a fiatalságot ne. 

Lelki területen minden kényszer ellenállást szül. Beszéljünk szívükre, lelkiismeretükre, sürgetve, de nem erőszakoskodva. Ne akarjuk az embereket odacibálni Istenhez. 

A világ gyermekei erőszakosak és hallgatóikra rá akarják erőltetni nézeteiket.
De mi hívogassuk és biztatgassuk őket. Mindenekelőtt rajtunk kell megérezniök, milyen nagyszerű és jó dolog Isten gyermekének lenni és hogy olyan boldogságban lesz részük, amit a világ soha nem adhat.

"Olyan lesz a békességed mint a folyóvíz." A békesség mély, belső jólét, igazi lelki boldogság.
Külső jólét mellett is lehet belsőleg boldogtalan vagy elégedetlen az ember. 

Aki megnyerte Isten békességét, az mindig jól van. 

Különösen akkor ízleli meg Isten szeretetét, ha külsőleg rossz dolga van. A békesség, mint a folyóvíz, mély, nem zavarodik fel.

Ki ne kívánná ezt a drága kincset? Mégis, csak azok kapják meg, akik teljesítik a feltételt: szakítanak a bűnnel és megtérnek Istenhez. Sokan nem akarnak lemondani önállóságukról, nem akarják fejüket Jézus igájába hajtani. Tetszésük szerint akarják berendezni az életüket. 

Senki sem térne meg, ha lelkiismerete nem ébredne fel, nem fordulna könnyelműsége ellen és nem tenne bizonyságot bűnös voltáról. 

A lelkiismeret Isten oldalára áll, legyőzi természetünk gonosz ellenállását s egyben felébred az Isten utáni vágy is. Ez vonja el az embert a világ szeretetétől.
Tisztán kegyelmi ajándékként kapjuk meg Isten békességét, bűneink bocsánata alapján. 

A megfeszített Megváltó a mi békességünk.
Ezt a kegyelemből való békességet Ő megerősíti, táplálja és megőrzi, ha Isten kegyelme és szeretete erőt vesz rajtunk és alávetjük magunkat az Ő akaratának.

Tízparancsolat -
https://hu.wikipedia.org/wiki/Tízparancsolat

ENGEDELMESSÉGBŐL BÉKESSÉG SZÁRMAZIK❣️

"💞Nyugalmat találtok a lelketeknek, mert az én igám jó és az én terhem könnyű. "

(Máté 11,29-30) 

A Megváltó felüdíti a fáradt, megterhelt lelket. Így megújulva kész arra, hogy felvegye igáját és az Ő iskolájába járjon, s ezen az úton új felüdülésre és mély, belső nyugalomra talál. 

A szív békessége a bűnbocsánat kegyelmén nyugszik. 

Ezt megtartanunk azonban csak engedelmesség és a bűn mind teljesebb legyőzése révén lehet. 

Amint engedünk a gonosznak, megzavarja békességünket, és azt csak újabb összetörés és Jézus vére erejének új megtapasztalása által lehet ismét elnyerni.
De addig nem tökéletes a békességünk, amíg Isten akaratával belsőleg nem vagyunk teljesen egyek. Például valamit nem akarunk elfogadni, ami terhes, bensőnk ellenkezik, fellázad. 

Mi ennek a következménye? Belső nyugtalanság, békétlenség. 

Egy darab poklot hordozunk magunkban.
A menny viszont Isten akaratával való harmónia. Minél jobban előre haladunk Jézus iskolájában, annál mélyebb békesség lesz úrrá bennünk.

Mindaddig, amíg nem tanultuk meg énünket igényeivel és jogaival együtt félreállítani, könnyen ingerültek és érzékenyek vagyunk, magunknak és másoknak sok gyötrelmet és nyugtalanságot szerzünk. 

Lelkünk nyugalma olyan mértékben nő, amilyen mértékben megtanulunk elfeledkezni önmagunkról.