2022. szeptember 24., szombat

A TESTVÉRI SZERETET BIZONYÍTÉKA❣️

"💞Ha valaki köztetek eltévelyedik az igazságtól és megtéríti őt valaki, tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelkét megmenti a haláltól és sok bűnt elfedez. "(Jakab 5, 19-20)


Aki maga megmenekült, köteles másokat is megmenteni. 
Különösen, ha valaki a testvéri körből rossz útra kerül, tegyünk meg mindent, hogy helyreigazítsuk őt. 
Ügyeljünk egymásra és ne mondjuk Kainnal: "Avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?" 

Ha egy tévelygő testvér megmentésén fáradozunk, az érte való komoly könyörgés a fő dolog.
"Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnnel, könyörögjön és Isten életet ad annak" (1 Ján 5, 16).

János apostolnak ez a szava világosan megmutatja, hogy a mentés munkájában az imádság a legfontosabb, mert egyedül Isten tudja hazahozni az eltévedtet, mi nem vagyunk erre képesek.
Mégis, mi csak akkor hagyjuk abba egy lélekért a fáradozásunkat, ha meggyőződtünk róla, hogy az az ember megkeményíti magát az igazsággal szemben úgy, hogy semmit sem lehet neki megmondani, sem négyszemközt, sem két-három tanú előtt, sem az egész gyülekezet előtt.

Minden bűn halálos bűnné lehet, ha az ember elzárkózik a bűnbánat elől. 
Az ilyen megtérni nem akaró embert Istenre kell bíznunk. 
Ő nehéz ítéletekkel mégis célhoz juthat vele. Más esetekben azonban szívből könyörögnünk kell a megtévedt vagy elbukott testvérért.

Aki bűnöst térít meg, az a saját lelkét menti meg a haláltól. 
Furcsán hangzik ez, de megegyezik Jézus Igéjével. Csak aki más lelkek megmentésén munkálkodik, menti meg a saját lelkét is. 
Aki másokkal nem törődik, a saját belső életét is elsorvasztja. 
Aki mások iránt nem irgalmas, attól Isten is megvonja irgalmát (Luk 6, 36-37)

Ha nem inted meg testvéredet, a te kezedből kéri számon Isten az ő vérét, vagyis lelkét. 
Csak akkor találsz új kegyelemre, ha te is a kegyelemhez vezetsz másokat.
Bűneid egész sorát befedezi, ha másokat Krisztus vérének védelme alá segítesz. 
Sok szeretet és türelem kell ahhoz, hogy valakit visszatérítsünk a bűn útjáról, hiszen ő rendszerint azt véli, hogy neki van igaza.

Félrelépése következtében látása is meghomályosodott, mert a bűn elsötétíti a lélek szemét.
Egyedül a Szentlélek győzheti őt meg eltévelyedéséről.
Azonban hálás munka az ilyenek megmentése.
Gazdag jutalma van nemcsak a megmentettre, hanem saját magunkra nézve is.
Ügyeljünk hát egymásra, szálljunk síkra a testvérünkért.