Izrael, vagy: éjszakából világosságra❣️ (III.)

,,...és amikor látta, hogy nem vehet rajta erõt, megilleté csípöjének forgócsontját és kiméne helyébõl Jákób csípõjének forgócsontja a vele való tusakodás közben.,,

 (1 Móz 32, 25)

Hogy értendõ ez, hogy Isten nem tudott rajta erõt venni? Hát erõsebb volt Jákób, mint Isten?
A mindenható Isten szét tudná zúzni az embert, de az emberi akaraton nem akar hatalommal erõt venni. Magának az embernek kell azt önként kiszolgáltatnia. Isten nem kényszeríti az embert erõszakkal a megadásra. Belülrõl kell annak jönnie. Az ember a lelkiismeretét el is tudja hallgattatni!
De amikor lelkiismeretének szavára hallgat, az belülrõl gyõzi meg õt.
Nem tehet mást, kénytelen Istennek igazat adni. Tehát az igazságnak az ereje az, amin keresztül meggyõzi Isten az embert.

Van azonban egy másik erõ is, amivel Isten meg tud gyõzni. Ez az õ szeretetének hatalma, mely által szívünket meglágyítja, önzésünket megtöri s térdre kényszerít bennünket. 

Persze Isten szeretete elõl is el tud zárkózni az ember, de mégis az igazsággal együtt ez az az erõ, 

mely önátadásra kényszerítheti.
Az igazság önmagában véve ezt még nem végzi el. A szereteté a döntõ szó.

Istennek azonban sok más egyéb eszköze is van, hogy megtörjön minket. 

Valamikor Jákóbnál a csípõjének a forgócsontját ficamította ki. A régiek gondolkodása szerint a csípõben összpontosult az erõ. Isten tehát mintegy az õ természeti erõit bénította meg s rakott rájuk minden idõkre szóló féket. 

Így vett rajta erõt Isten. Megéreztette Jákóbbal haragját, megrettentette lelkét.

Haragja azonban tulajdonképpen nem Jákób ellen irányult, hanem bûne ellen, régi gonosz énje ellen. 

Tehát Isten nem ellenségünk. Mi vagyunk vele ellenségeskedõ, ellenszegülõ viszonyban.
Amikor az ember igazi ismeretre jut el, megnyílik a szeme és felfedezi, hogy nem Isten az õ ellensége, hanem õ ellenségeskedik Istennel. Így Jákób lelkében is világossá lett abban az órában: hiszen Isten jót akar velem! Már húsz éve, hogy állandóan szeretetével közelít felém.

- Már akkor, amikor a menekülés magános útját járta, a sötét éjszakában õ jött felé, de nem fenyegetõlég és büntetõlég. 

Szeretetét és jóságát ízleltette meg vele és ezt a vigasztaló biztatást nyújtotta: 

Én veled vagyok. Isten tehát szeretõ módon közelített Jákóbhoz s ez a felismerés mélyen megalázta õt. Isten erõt vett rajta és gyõzött.

Izrael, vagy: éjszakából világosságra❣️ (II.)

Egy férfiú tusakodott vele egész a hajnal feljöveteléig. (1 Mózes 32, 24)

Jákóbnak úgy kellett megtapasztalnia Istent, mint ellenfelet. Hiszen Istennek még oly sok ellenvetése volt vele szemben. Igaz, hogy Ézsaúnak is sok kifogása volt Jákóbbal kapcsolatban, de az semmi sem volt ahhoz képest, ami Istennek volt irányában. Ott volt például az a hazugság, amit valamikor atyjával szemben elkövetett. 

Azután ahogyan kiravaszkodta magának az elsõszülöttségi áldást. 

Micsoda álnokság volt benne, amivel mindent saját elõnyére igyekezett fordítani.

 - Milyen különös az, ahogy Jákób, Izrael népének õsatyja magán viseli a mindenkori ember jellemvonásait. 

Persze nemes vonás is akadt benne; valami magasztosabbra, nagyobbra vágyott. 

Ebben a tekintetben egészen más volt, mint Ézsaú, akirõl az Írás azt mondja, hogy istentelen volt, azaz földhözragadt gondolkodású, szentségtelen ember, aki egy tál lencséért oly könnyelmûen lemondott örökségérõl. 

De Jákóbban még sok hiábavaló, nemtelen vonás is volt. Nem véletlen a neve sem. 

A Jákób név több mindent is jelent: valakinek a sarkát fogó, ravasz és alattomos. 

Emellett tele volt energiával; szívós volt és kitartó.

Ez az embernek a természeti alkata, mindig szeretne elöl lenni, vezetõszerepet vinni. ű

Ravaszsággal és álnok hazugságokkal elõnyökre próbál szert tenni; becsvágy és pénzsóvárság uralják. 

Istennek kell itt belenyúlnia, midõn az embert elviszi egészen Penielig s ott megkóstoltatja vele a bûn felett kimondott isteni ítéletet és az arra kiszabott büntetést.

Jákóbnak is le kellett vetnie régi énjét. Izraellé kellett lennie, hogy be tudja tölteni isteni hivatását. 

Amidőn azon az éjszakán egy ismeretlen hatalommal került szembe, a tusakodásban egyrészt felismerte bûnét, de másrészt Isten jelenlétét is.

Hirtelen minden világossá lett elõtte. Isten jelenléte mindig olyan, mint a tiszta és finom tükör, amelyben a legkisebb szeplõ is azonnal meglátszik és nem rejthetõ el.

Az a szorongás, ami ebben az éjszakai tusakodásban elfogta õt, a bûn miatt való szorongás volt. 

Hóseás azt mondja róla, hogy „sírt". Egész mélységében átérezte engedetlenségét és akaratosságát.

Megalázta magát. Már elõzõleg is volt egy ilyen érzése: „kisebb vagyok minden te jótéteményednél, melyet szolgáddal cselekedtél" - most azonban egészen összetört. Bûne ellene tett bizonyságot. 

Könyörögni és fohászkodni kezdett.

Izrael, vagy: éjszakából világosságra❣️ (I.)

Jákób pedig egyedül maradt... (1 Mózes 32, 24)

Izrael népe történelmének elején olvasunk a késõbbi névadó õsatyának éjszakai tusakodásáról. 

Örök idõkre szóló tanítást rejt ez magában. 

Lelki harc volt, de ugyanakkor testi tusakodásban is kifejezésre jutott. A külsõ harc a belsõnek tükörképe volt. 

Jákób rögtön gyanította, hogy emberfeletti lénnyel van dolga, aki a késõ éjszakai órákban elé állott. 

De hogy maga Jahve volt az, ez csak késõbb lett elõtte világossá. 

Hóseás próféta pedig azt mondja nekünk, hogy egy angyal volt, akinek képében maga Isten jelent meg. 

A Biblia gyakran beszél arról, hogy angyal képében jelenik és szólal meg az Isten. 

A csodálatos ebben a harcban az, hogy voltaképpen mindkét fél gyõzött, Isten csakúgy, mint Jákób.

Isten most vette teljesen kezébe Jákóbot. Rátalált; Jákób pedig Istenre. 

Végre igazán megtört és elnyerte a teljes áldást. Itt-ott Isten már jelét adta annak, hogy Jákóbot szereti, de még sok mindent el kellett hordoznia vele kapcsolatban, ami nem volt rendjén. 

Isten azonban tud várni. 

Húsz éven keresztül végtelen nagy türelemmel mennyi testi és vétkes dolgot viselt el Jákóbbal kapcsolatban. 

Most azonban ütött az óra, hogy törésre vigye vele a dolgot és célba juttassa. És ez pontosan a legmegfelelõbb idõpontban történt. 

Jákób ugyanis szorult helyzetbe jutott. Maga mögött felégette a hidakat Lábán felé, elõtte pedig Ézsaú állt négyszáz fegyveres emberrel. Úgyszólván sem elõre, sem hátra nem tudott mozdulni. 

Mindentõl el volt vágva. Valósággal odakényszerült tehát Istenhez.

Úgy érezte, hogy egyedül kell maradnia. Éjszaka volt. Lelkében már derengett, hogy mi is következik s õ készen állt már az Istennel való nagy találkozásra.

Nappalaink zajában olyan nehezen halljuk meg Isten hangját. 

Aki fél a magánosságtól, soha nem tapasztalja majd meg a hívõ élet mélyebb igazságait. 

Hiszen még a szemünk is tisztábban és élesebben lát sokszor éjszaka, mint nappal. 

Az elcsendesedés percei vagy órái nélkül ellaposodik életünk. 

Amilyen áldásos lehet a másokkal való közösség, annyira nélkülözhetetlen a csendesség belsõ életünk számára. Ott, a Jabbók révénél a késõ éjszakai órákban Istennek komoly beszéde volt Jákóbbal. Szószerint és mélyebb értelemben is éjszaka volt. 

A lélek tusakodásának éjszakájából egy egész életre szóló áldás születhet meg a te számodra is.

A CÉLRATÖRŐ HIT❣️

"💞 Ötször vagy hatszor kellett volna lőnöd, akkor megverted volna a szíriabelieket  a megsemmisülésig. " (2 Királyok 13, 19)

Gyakran nagy hiba, hogy hitünkből hiányzik a buzgóság és a tettrekészség.
Igaz ugyan, hogy felülről megadatott a győzelem, de ennek kiaknázásában nem megyünk el végig, hanem félúton elakadunk. Nem semmisül meg teljesen az ellenség. 

- Miután Jóás király a győzelem nyilát kilőtte, Elizeus próféta azt parancsolta neki, hogy a megmaradt nyilakat lőjje a földbe. Ez itt az alapvető gondolat, hogy az ellenség már elterült, de teljesen ártalmatlanná kell még tenni.Jóás mindössze három nyilat lőtt a földbe s azután abbahagyta. Elizeus szent haragra gerjedt a király hanyagsága miatt. 

Milyen gyakran megismétlődik ez a lazaság! Izrael népének is kezébe adta Isten Kánaán népeit és Józsué vezetése alatt le is győzték azokat. De a lendületes kezdet után a nép abbahagyta a harcot.

Ahelyett, hogy felszámolta volna ezeket a népeket, hagyta, hogy maradványaik letelepedjenek, sőt szövetséget kötött velük.
Később ezek a kánaániták vesztükre lettek és bevonták Izraelt a maguk bálványimádó és romlott életmódjukba.
Milyen fontos tehát, hogy a nekünk ajándékozott győzelmet a végsőkig kiaknázzuk. 

Ha nem számoljuk fel az ellenséget, az később ismét felülkerekedik.
Ha ezzel vagy azzal a bűnünkkel továbbra is titkos kapcsolatban és szövetségben maradunk, hamarosan a rövidebbet húzzuk.
Szakadj el teljesen és ragaszkodj Krisztushoz! Anániás és Szafira is megtűrték még a kapzsiság maradványait szívükben és nem szolgáltatták ki maradéktalanul Krisztusnak.
Micsoda szörnyű következményei lettek ennek.
- Jakab apostol is erre szólít fel minket: "Vessetek el - még pontosabban: vessetek el maradéktalanul - minden undokságot és gonoszságot!" 

Nem tudjuk elég maradéktalanul felszámolni a bűnöket.
Pedig minden hanyagság a lelki életünkben előbb-utóbb megbosszulja magát.
Még gonoszabb helyzet is keletkezhet, mint előzőleg volt.
Igaza lesz ennek az ítéletes Igének:
"jobb lett volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy azt megismerve, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól."

A HIT ELŐRETEKINTÉSE❣️

"És monda Elizeus (Jóás királynak): végy kézívet és nyilakat, nyisd ki az ablakot és lőjj. És lőtt. Ekkor monda: az Úrnak győzedelmes nyila ez a szíriabeliek ellen." (2 Kir.13, 15-17)

Elizeus próféta halálos ágyán volt. Jóás király lement hozzá és arcra borulva sírva fakadt: atyánkat veszítjük el, olyan férfi távozik tőlünk, aki Izrael számára harciszekerekkel és lovagokkal ért fel.
- Egy hűséges imádkozó sokszor egy egész hadsereggel ér fel. 

Persze Jóás sokkal jobban ragaszkodott a próféta személyéhez, mint az Úrhoz magához. 

Isten emberét azonban a királynak ez a fájdalma nem befolyásolta. 

Nem hatódott meg tőle. Szívében szikrája sem volt az önszeretetnek és sajnálkozásnak. 

Izrael népének a sorsa foglalkoztatta őt, akiket akkoriban a szíriaiak erősen szorongattak. 

A haldokló Elizeus még egyszer lehetővé tette népe számára az ellenség felett való győzelmet.
Megparancsolta a királynak, hogy vegyen kézívet és nyilakat s miközben az Úrhoz fohászkodott, kezét a király kezére téve megparancsolta, hogy a kelet felé kinyitott ablakon keresztül lőjjön ki. 

Az a nyílvessző, mely áthasított a levegőn, az Úr győzelmének és üdvösségének a nyila volt.
A haldokló prófétának ebben a csendes órájában, ott, abban a kis szobában eldőlt a szír háború és győzelem kérdése.

Ugyanez történt a kereszten is, abban a pillanatban, mikor Jézus így kiáltott: "Elvégeztetett!" 

Ott akkor véglegesen eldőlt a győzelem kérdése, de senkinek még csak sejtelme sem volt róla.
A szíriaiak is, mielőtt még Izrael egyáltalán táborba szállt volna, már levert ellenség számba mentek.
Ugyenez történt Kánaán népeivel is, akik felett kimondatott a megsemmisítésükről szóló ítélet, mielőtt még Izrael népe Kánaánba benyomult volna. 

Gedeonnak ismételten azt mondja az Úr: "kezeidbe adom Midiánt".

Hinni annyit jelent, mint a Jézusban tökéletesen elvégzett üdvösséget, győzelmet gondolkodás nélkül elfogadni.
Némelyik ember így panaszkodik: rajtam úgy sem lehet segíteni, elveszett ember vagyok! 

Honnan jön az ilyen panasz? Hitetlenségbál. A győzelem számodra is már régen eldöntött kérdés.
Készen áll a segítség. Ha valóban szabadulni vágyol a bűn hatalmából, akkor tudd meg, hogy üdvösséged elvégezett tény! 

Tombolhat még az ellenség ellened, ahogy csak akar, már elveszítette a csatát.
A Megváltó önmagára vállalta azt a bűnt, amivel még téged vádolni próbál, bűneid láncait már széttépte. Higgy és a győzelem a tied!

TELJES GYŐZELEM JÉZUSBAN❣️

"💞Nincs tehát immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak. "
(Róma 8, 1)

Nem állnak többé kényszer alatt, akik Jézus Krisztusban vannak. Sem a bűn, sem pedig a Sátán, aki a bűn mögött áll, nem tarthat igényt többé rájuk. E két szövetséges, a bűn és a gonosz, nem tarthat minket többé leigázva és fogságban.
Aki hittel az Úrra tekint és hitben van, megoldást kapott erre a kínzó talányra: ki szabadít meg engem, nyomorult embert? Jézus Krisztusban eldőlt a csata sorsa. És mégis, mindezzel még a belső hasadtság nem nyert végleges elintézést.
Nem kerülünk egy csapásra a Római levél 8. fejezetének áldott talajára. 

Visszaesések és hanyatlások jönnek még.
A hitbeli látás elhomályosulhat. Régi életünk sötét hatalmai ismét uralomra juthatnak és máris elbukunk. Ilyenkor új bűnbánatra, az üdvösség újból való megragadására van szükség.
Az Isten törvénye, a lelki törvény még nem tudott egyszeriben mindent teljesen bevilágítani. 

A lélek életében még vannak fel nem derített részletek. 

Az ember azt hiszi, hogy már mindenen túljutott, öröméneket zeng, mert még nem ismeri fel a maga mindent átható romlottságát. 

Idő kell hozzá, míg lassan mindenre fény derül. Rájövünk, itt-ott még nincsenek rendben a dolgok, ettől vagy attól a bűntől még nem vagyok szabad. Új harc keletkezik s lehet, hogy csak hosszas ingadozás után tapasztalunk újabb győzelmeket Krisztusban. Bizonyos kedvenc bűnök még mindig gonosz játékot űznek velünk s a harag, türelmetlenség, meggondolatlan beszéd újra előfognak minket.
Ezzel ismét visszakerülünk a Róma 7-ben leírt állapotba.

Egyéb súlyos próbák is előjöhetnek, például a szenvedés. Igaz, hogy belső emberünk szerint elfogadjuk megnyugvással Isten akaratát, de mégsem tudunk könnyen beleilleszkedni abba. 

Itt is csak Jézusban arathatunk győzelmet.
Ez azonban nem megy rögtön. Gonosz szellemi erők vesznek körül és legyőznek minket. 

Kedvetlenség, ellenszenv vagy gyűlölet lesz úrrá felettünk.

 Ilyenkor elítéljük önmagunkat és legszívesebben kifutnánk Isten iskolájából.
- Az legyen a célunk, hogy a Róma 8-ban leírt állapotban maradiunk állandóan és teljesen s ne csak a bűnbocsánatnak örüljünk, hanem mindenekben győztesek is legyünk.
A cél az, hogy Jézusban járjunk és mindenben az ő Lelke vezessen minket a győzelmes életben.

JÉZUSBAN MEGSZELENTELŐDVE❣️

"💞Akik megszenteltettek a bennem való hit által." (Cselekedetek 26,18)

A "szent" jelző Isten gyermeke számára megtiszteltetés, jóllehet a világ csúfondároskodásra használja. 

A hitetlenek úgy gondolják, hogy a hívők csak szenteskednek s az egész csupán látszat náluk. 

Persze nincs betekintésük a kegyelem csodájába, mely a bűnöst szentté teszi.
A világ gyermekei nem nyugszanak, amíg valami hibát és gyengeséget fel nem fedeznek s azután úgy tekintik a hívőket, mint képmutatókat és szenteskedőket. 

Nem tudják, hogy minden őszinte megtért lélek alapjában véve megtisztult a bűntől és Istennek van szentelve. 

Az, hogy valaki megigazult és megszentelődött, ugyanazt fejezi ki. A megigazulás felől nézve a bűn vétek, hiba, adósság; a megszentelődés szempontjából pedig tisztátalanság és lényünk romlottsága. 

A megszentelődés tehát azt jelenti, hogy az ember megtisztulást nyer ennek a világnak a szennyétől és el van különítve Isten számára. Igazában csak Isten számára létezik, neki áll rendelkezésére és szolgálatára.
Isten végzi el megszenteltetésünket is, és éppen olyan egyszeriben, mint megigazulásunkat. 

Nem apránként igazulunk és szentelődünk meg, hanem egyszeriben, midőn hitben megragadjuk az Úr Jézus Krisztust. Isten ajándéka, hogy megigazultunk, viszont az már a mi feladatunk, hogy igazán éljük, amit hiszünk és az elnyert megigazulást belső és külső életünkben kifejezésre juttassuk. 

Ha megszentelődtünk, akkor már tudunk "szentül" élni. Persze ez sok ingadozás és törés közepette megy végbe. De azért mégis szentek vagyunk, akiket Jézus vére megtisztított és megszentelt minden tisztátalanságtól. Lényünk legmélyén már tiszták vagyunk Isten előtt. 

Ezért mondta Jézus tanítványainak utolsó együttlétük alkalmából: "Ti már tiszták vagytok."
Pedig még utána milyen sok hibát követtek el, sőt akkor hagyták őt cserben.
A megszentelődés, mint Isten cselekedete, egy pillanat alatt megy végbe, másrészt azonban egy egész életen át tart a megvalósulása. Mennyi csetlés-botláson, elsötétedésen át vezet az út.
A Jézus Krisztusban ajándékozott szentséget nem őrizzük eléggé gondosan, néha helyet adunk a bűnnek, ahelyett, hogy ellene állapánk. 

- Tehát nem bűntelenül, de mégis megigazulva, nem szeplő nélkül, de mégis Jézusban megszentelődve, a felszínen gyakran meghomályosodva, de a szív mélyén mégis tisztán - ez az Isten gyermekeinek a titka.