"Álljatok meg tehát, körülövezve derekatokat igazlelkűséggel! " (Ef 6, 14)
Ne felejtsük el, hogy minden lelki fegyverzet Istené! Tőle való, nem mi gyártjuk.
El kell fogadnunk és kérnünk kell tőle. Az "igazság" tehát nem a mi személyes igazunk, hanem a felülről ajándékozott igazság bennünk. Isten Igéje, mindenekelőtt az evangélium: "az igazság".
A Szentlélek árasztja ezt a szívünkbe, így lesz személyes tulajdonunkká. Ez őriz meg a tévedéstől.
A világ tele van csaló nézetekkel, amelyek igazságnak adják ki magukat.
Az idők vége felé a Sátán mindent kockára tesz, hogy az embereket elfordítsa az igazságtól és csalóka gondolatainak hálójába vonja őket.
Isten igazsága szabadít meg a tévedésektől, hamis látszatoktól. Ha Isten gazdagsága és teljessége árad reánk, akkor leszünk a legmélyebb értelemben igazzá és lépünk ki a hazug látszatok világából.
Amíg ebben mozgunk, szavunk és magatartásunk nem viseli magán a teljes igazság pecsétjét; mindaddig nem Isten előtt állunk, hanem emberek előtt. Gondunk van a szép külső megőrzésére, hogy kellemes benyomást tegyünk. Szerepet játszunk, színészkedünk. A külső nem egyezik meg a belsővel.
Bosszankodunk, de nem akarjuk mutatni. Uralkodunk magunkon, de belül mar és forr bennünk a harag. Lenyeljük azt, de nem győzzük le. Tehát látszat az egész! - Gőgből nem mutatjuk gyengeségünket; összeszedjük magunkat. Erős magatartást mutatunk, míg egyszer törés áll be és megmutatja bensőnk igazi képét.
Isten előtt is valaminek látszani akarunk: jónak, adakozónak, kegyesnek, de szívünket hideg önzés, fösvénység, világi gondolkozás tölti be. Csak ha ezt a látszat-lényünket felismerjük és a kífogásokkal, görbe utakkal, külszínnel palástolt valódi magatartásunkat Isten előtt szégyenkezve elismerjük, jöhet Jézus Szentlelke, aki maga az igazság, hogy magáévá tegyen.
Akkor letehetjük végre a hazugságot. Belülről kell igaznak lennünk, mielőtt igazak lennénk magatartásunkban külsőleg is.
Az apostol övnek mondja áz igazságot, amivel a hosszú, bő ruhát össze lehet fogni, hogy ne akadályozzon a járásban. Azok, akiket az igazság szabadokká tett, felszabadultan élnek.
A nem tiszta, színlelt magatartás gátol a szabad mozgásban. Ha nem vagyunk őszinték, önmagunkat kötözzük meg.
Az igazság emberei egyenességben járnak.
Fegyverzetünk (II.)
"Álljatok meg tehát ... felöltözve a megigazultság páncéljába! "(Ef 6, 14)
A fegyverzet második darabja a megigazultság páncélja. Ezt is csak Isten adhatja ajándékba. Imádkozva hozzuk elő ezeket a fegyvereket Istenünk fegyvertárából. Az Ő ajándékait mindig újra kell kapnunk. Nem hasonlítanak földi kincsekhez, amelyek egyszer s mindenkorra megvannak és szépen őrizgetjük őket az ékszerdobozban. Ha egyszer megkaptuk az igazság övét és a megigazultság páncélját, akkor minden nap újra fel kell vennünk őket.
Isten maga készítette el a megigazulást Fia keresztjén! Minden bűntől, hamisságtól megtisztít és megszabadít a Bárány vére. Ezt hasonlítja az Ige a páncélhoz.
A páncél befedi a mellkast, ahol a szív dobog. Az az ember, akit Isten megigazít, védett helyzetben van. Bátor lehet akkor is, ha mindenféle vádaskodást és támadást indítanak ellene. "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?
... Kicsoda vádolja az Isten választottait? Hiszen Isten az, aki megigazít" (Róma 8, 31. 33).
Akkor is bizakodunk, ha a Sátán, ez a vádló, nyugtalanítani akar. Valóban erősen állhatunk, bukás nélkül. Sokan a saját igazságuk páncéljába öltöznek. Büszkélkednek, hogy ők milyen jók és kötelességtudók, magatartásuk kifogástalan és semmi gonosz nem terheli őket. Úgy vélik, egykor nyugodtan nézhetnek majd a Bíró szemébe. De ez a páncél nagyon törékeny, szúette, korhadt fából készült.
Ha valaki egy ilyen erkölcsös, a saját szemében kifogástalan embert kérdőre von, az felháborodik és elveszti önuralmát. Ha azonban Isten kegyelme által bizonyosságra jutottunk, nyugodtak lehetünk. Felindulás és felháborodás azt bizonyítja, hogy mégsem vagyunk olyan biztosak a dolgunkban.
Saját igazságunk mindig rossz fedezék. Ha felülről megújult a lelkiismeretünk, minden ilyen bizodalmunk szánalmas véget ér, de ha egyedül arra a megigazultságra hagyatkozunk, amit Isten a hitnek ajándékoz, akkor igazán szilárdan állunk.
Isten megigazított gyermekeinek az életéből valóban nem hiányoznak a támadások, árulások, gyalázások. Mindezek azonban nem verik le őt. Nem találja el az ellenséges fegyver.
Szíve sértetlen és erős marad, annál inkább örvendezik Istentől kapott megigazultságának.
Akik kifogástalanságukkal büszkélkednek, könnyen elesnek, de aki egyedül a kegyelemből való igazságban bízik, nem szégyenül meg, erősen áll a kísértések között is.
Fegyverzetünk (III.)
"Felsaruzva lábatokat a békesség evangéliumának hirdetésére való készséggel. "(Ef 6, 15)
A fegyverzet harmadik darabja: készség az evangélium hirdetésére.
Hát erre nemcsak az igehirdetőknek van elhívásuk? Sajnos, sok gyülekezetben megszokták, hogy hallgatnak és ráhagyják a lelkészre az evangélium képviseletét.
Jézus és az apostolok véleménye szerint azonban minden keresztyén, aki békességre jutott, elhívatott, hogy a békesség követe legyen; az a feladata, hogy szóljon, bizonyságot téve Jézusról, aki egyedül ad nekünk békességet.
Természetesen nem mindenki van elhíva a nyilvános igehirdetésre, de minden hivő keresztyén tegyen vallást Megváltójáról; ez az Ő akarata. Képessége azért van erre, mert maga már békességre jutott Jézusban. A készséget viszont mindig újra felülről kell kapnia.
Kegyelem, ha szabadon és bátran tehetünk bizonyságot az evangélium erejéről.
Az ilyen tanú bátran és biztosan léphet fel, mint az a harcos, aki jól fel van saruzva.
Akinek Isten ajándékba adja, hogy örömmel szóljon, az ne húzódjék zavartan és szégyenlősen félre, hiszen Isten gyermekének van valamije, ami a világnak nincs: a drága békesség.
Bármennyi pénze, hatalma, becsülete van is a világ gyermekeinek, békességük nincs.
Olyanok, mint a nyugtalan tenger, amelynek hullámai iszapot és sárt hánynak ki. Igen nagy szüksége lenne a világnak arra, hogy megmutassák neki a békesség útját.
"Mily szépek az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond" (Ézs 52, 7).
Lépéseik könnyűek és mégis határozottak.
Igaz, semmibe veszik őket, lemosolyogják és kigúnyolják őket, de mégsincs okuk rá, hogy félénken visszahúzódjanak a sarokba. Ha megkapták a bizonyságtételhez a bátorságot és határozottságot, akkor még gyenge asszonyok, tanulatlan, egyszerű emberek is olyan bátran szólnak, hogy elképed a világ. Csel 4, 13-ban olvassuk: "Amikor látták az apostolok hitvalló bátorságát és megértették, hogy tanulatlan, egyszerű emberek, csodálkoztak."
Mennyivel gyorsabban száguldaná be a világot az örömhír, ha a keresztyének nem lennének olyan félénkek és némák! Vigyázz, nehogy valaki vádoljon majd, akivel gyakran találkoztál, hogy soha nem beszéltél neki Jézusról! De egész lényünkből a békességnek kell áradni, hogy még szavak nélkül is ezt érezzék meg az emberek. Akkor áldott lesz a bizonyságtételünk.
Fegyverzetünk (IV.)
"Mindezekhez vegyétek fel a hit pajzsát, amellyel a gonosznak minden tüzes nyilát kiolthatjátok. "- (Ef 6, 16)
A fából készült, bőrrel bevont pajzs az egész embert, fejétől a lábáig fedezte. Ez a hit képe.
Voltak tüzes nyilak, amelyekkel meg akarták gyújtani a pajzsot; ekkor a harcos védtelenné vált. Ősi ellenségünk mindenekelőtt a hitet akarja elvenni, mert akkor nyert ügye van.
Csak a hit őrizhet meg és tehet ellenállóvá a Sátán tüzes nyilaival szemben.
A kétségek, sötét gondolatok, sőt Isten elleni káromlások ezek, amelyeket nyílként dob a lélekbe.
Különösen a nyomorúság és szenvedés idején jön ezzel: Hol van a te Istened? Mit segít rajtad minden imádságod? Ha Isten igazságos és a szeretet Istene, hogyan győzedelmeskedhet az igazságtalanság, hogyan lehetnek a gyermekei elhagyottak?
A jelen idők sok alkalmat adnak ilyen gondolatokra, amelyek elnyeléssel fenyegetik a hitet.
Az Úr Jézus előre megmondta, hogy az utolsó időkben súlyos próbák alá kerül hitünk.
Sokakat elhitetnek majd a Sátán követei és elbuknak. "Az Embernek Fia, mikor eljön, vajon talál-e hitet a földön?" Sokan hűtlenül elhagyják majd a "zászlót" és hitüket is eldobják.
A hit pajzsát is újra meg újra kell kapnunk. Csak az Isten Lelke által belénk plántált hit áll meg.
Nem a könyvből tanult "hit", hanem a szív élő hite vezet győzelemre. Maga Isten erősít meg.
A kételkedésnek a hit ellen intézett támadásait ismételten vissza kell vernünk a hit "mégis" szavával.
Es ha úgy tűnik, hogy minden ígéret semmivé válik, annál erősebben kell ragaszkodnunk Hozzá és a mindig szavahihető Igéhez, még a legnagyobb sötétségben is.
Jób erősítő példa. Megingott a hite, de nem szenvedett hajótörést. Kételkedett Isten szeretetében, Isten kegyetlen ellenségnek tűnt fel előtte, de mégsem engedte el Őt.
Megrázó, hogy kisiklásai ellenére mégis mindig őbelé kapaszkodik: "Szemem könnyezik Isten felé." - "Az én tanúm az égben van." - "Tudom, hogy az én Megváltóm él."
A hitnek ezekkel a szavaival védekezik, amikor az ellenség a hitetlenség szakadékába szeretné taszítani őt. "Istenem, a te utad szentséges" - mondja súlyos hitpróba idején a zsoltáríró.
Úgy látszik, mintha vége lenne az ígéretnek (Zsolt 77, 9), de ő nem veti el bizalmát.
Bár nem érti Isten homályos útjait, mégis "szentnek" látja azokat.
Isten soha nem olyan, mint a szeszélyes emberek. Megtartja szavát, hű marad.
Fegyverzetünk (V.)
"Vegyétek fel az üdvösség sisakját is és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. "(Ef 6, 17)
Az üdvösség sisakját más helyen a reménység sisakjának nevezi az Ige (1 Thess 5, 8).
Itt tehát az eljövendő üdvösségről van szó, amely Urunk visszajövetelével lesz nyilvánvaló.
Ezt a reménységet sisakhoz hasonlítja, amely megvédi a fejet az ellenséges ütésektől. Isten gyermekei számára is nehéz sorscsapások jönnek, de az eljövendő reménység dicsősége erőt ad nekik a kitartásra. Mindez most csak rövid átmenet, bármilyen fájdalmas is. A végén öröm int felénk.
"Vegyétek fel a sisakot!" Ez kétféleképpen történhet.
Először: Emlékezzetek reménységetekre, mélyedjetek el benne, kutassatok szorgalmasan utána! Mélyedjetek el mindenekelőtt a reménység nagy könyvében, János Jelenéseiben. Itt bontakozik ki reménységünk egész gazdagsága.
A jelen sötétségében erősítő látásokat kapunk, így derűsek leszünk a nyomorúságban és erősek a tűrésben.
Másodszor: Reménységünket újra meg újra fentről kell kérnünk, mert sokszor minden szürke körülöttünk.
Mit ér a legszebb kilátás, ha ködben van a táj? Istennek kell szétoszlatnia a homályt, hogy szemünk csodálkozva lássa, mit készített Ő nekünk. Akkor elfelejtjük a meredek kapaszkodó fáradságát és veszélyeit.
A keresztyének nemcsak védekezésre vannak elhíva, hanem támadásra is. Le kell sújtaniok, ütéseket kell adniok, de nem testi fegyverekkel, nem a gúny és szidalom szavaival, hanem a Lélek kardjával, amely Istennek valamelyik Szava. Az ilyen Igét felülről kell kérnünk. - A felülről ajándékozott szó átütő erejű, hatalma van és villámként hat. Jézus így kapta meg minden szavát az Atyától.
Talán mi sem vagyunk szónokok és nincs természetes beszédkészségünk, de Isten a gyermekek és csecsemők szája által erősíti meg hatalmát ellenségei miatt (Zsolt 8, 3).
Hányszor megszégyenítette már az okosok hitetlenségét így! Szívesen veszi, ha gyenge és tanulatlan emberek megdicsőítik Őt.
Péternek a Lélek erejével tett bizonyságára a nagytanács is elhallgat, meg Simon mágus is (Csel 8, 22; 23, 9).
Ellenségei nem állhattak ellene a bölcsességnek és a Léleknek, ahogyan István beszélt (Csel 6, 10).
De a legdicsőségesebb az, amikor az ellenséget nemcsak elhallgattatja, hanem elvezeti az igazság megismerésére. Ez a legszebb győzelem, aminek az angyalok is örülnek a mennyben.
