Elveszett és megtaláltatott❣️(III.)

,,Mikor pedig még távol volt, meglátta õt az atyja, megesett rajta a szíve, odafutott, a nyakába borult és megcsókolgatta õt. ,,- (Luk 15, 20)

Bár a tékozló fiú méltatlannak érezte magát, mégis élt benne a bizalomnak egy szikrája, hogy atyja nem taszítja majd el õt. Ez a hite nem csalta meg. Sõt, az események minden várakozását felülmúlták. 

Az atya, aki maga a szeretet, felismeri az õszinte bûnbánat jeleit. 

A gõgösöket és elbizakodottakat éppen úgy felismeri „távolról", mint a bûnbánókat. 

Eléje jön a bûnösnek. Az embert éppen oly kevéssé fordítja meg erõszakkal, mint amilyen kevéssé tartóztatja õt erõszakkal magánál. 

De ugyanakkor mindent felkínál neki, hogy visszatérésre bírja és kezeit kinyújtja felé. Igaz ugyan, hogy néha úgy látszik, mintha nem akarná meghallgatni a kegyelemért való esedezést, de ez nem így van; csak gyakran igen soká tart, amíg egy ember eljut teljes belsõ csõdjéig, ahol nem csupán felismeri vétkét, hanem fenntartás nélkül és alázatosan be is ismeri azt. Akkor az Úr kegyelmét kínálja.

„Megesett rajta a szíve." Nem úgy kezeli a tékozló fiút, mint valami megvetésre méltó, hálátlan és engedetlen embert, akivel jogosan történik meg minden, hanem mint egy sajnálatra méltó személyt, aki elvakultságában maga rohan a veszedelembe. 

Az embereknek ilyen irgalmas megítélése lenne a mi életfeladatunk is. 

Õ megbocsátott és mindent elfelejtett. 

Mi megbocsátunk és mégis felhánytorgatjuk alkalmilag a másik eljárását. 

Az elfajult fiú egyebet sem tud hozni, mint rongyait és vétke becsületes bevallását, az atya mégis szeretettel és gyöngédséggel veszi õt körül. 

A piszkos rongyok helyett a „legszebb ruhát" kapja meg. Isten a bûnöst a megigazulás drága köntösébe öltözteti, melyet Krisztus szerzett számunkra. 

Az ujjára húzott gyûrû tulajdonképpen pecsétgyûrû, mely minden szabad embert megillet, ellentétben a rabszolgákkal. Isten minden gyermeke teljesen szabad és senkitõl sem függ, csak az Atyától. 

A lábakra húzott saru azt a szilárdságot és bizonyosságot jelzi, amivel felléphetünk. 

Ha Isten egy emberen megkönyörült, lehet, hogy még az emberek szemére vetik annak korábbi életét, mint ahogy az idõsebb fiú tette. 

Azután az atya válogatott ételekbõl készült lakomát készíttet a számára. 

A bûn nyomorúságában elsenyvedt lélek felelevenedik és életre kel. 

S ahol élet van, ott öröm is van.

ELVESZETT és MEGTALÁLTATOTT❣️II.rész

,,💞Mikor azután magába szállt, ezt mondta: felkelek, elmegyek atyámhoz és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.,,-  (Luk 15, 17-18)

Az atya meg se próbálta, hogy visszatartsa fiát, mikor az el akart menni hazulról. 

Magának kellett meggyõzõdnie arról, hogy hol jobb, az atyai házban vagy idegenben. 

Így hagyja Isten az embert a maga útján járni; sokszor egész népeket is. 

Hadd lássák meg maguk, mire jutnak Isten nélkül. 

A maguk urai akarnak lenni, de észre kell venniök, hogy vágyaik és szenvedélyeik uralma álá vagy emberi szolgaságba kerülnek (2 Krón 12, 8). 

A példázat nagy éhségrõl beszél, ami a tékozló fiú nyomorúságos helyzetét még jobban kiélezte. 

Isten sokszor engedi, hogy engedetlen teremtményei megtapasztalják, milyen fájdalommal és nyomorúsággal jár az, ha õt elhagyják és nem félik. 

Az éhség és a szeretetlen bánásmód lényegesen hozzájárultak a tékozló fiú elhatározásához a hazatérést illetõen. Mily gyakran válik a baj és szomorúság tanítómesterré a Jézus Krisztussal való viszonyunkban.

„Magába szállt." Ez volt a nagy fordulópont. Elõzõleg csak botorkált. 

Amíg az ember Istentõl elszakadt állapotban van, nem Iát tisztán és nem gondolkodik helyesen. 

A sátán beköti áldozatainak szemét, hogy azok kacagva és tréfálkozva rohanjanak vesztükbe. 

A tékózló fiú is igazán az elhagyatottságban eszmélt magára. 

Szemei megnyíltak önmaga látására. Rájött arra, hogy akkor kezdõdött a baj, amikor legjobb barátjának - atyjának - hátat fordított és olyan barátokkal adta össze magát, akik õt bajában nyomorultul cserben hagyták. „Felkelek, elmegyek atyámhoz." Nem volt könnyû elhatározás ez! 

Hiszen ezzel a világ elõtt annak adta bizonyságát, hogy rossz útra tévedt és szégyenletes állapotba került.

Minden megforduláshoz nagy elhatározás kell. 

Nem szabad figyelembe vennünk az emberek ítéletét és vélekedéseit. 

Ismert dolog, hogy a világban jellemtelenségnek számít, ha valaki nézeteit vagy magatartását teljesen megváltoztatja s még inkább, 

ha azok bocsánatát kéri, akiket gõgjében és dacosságában megbántott. 

Vétkeztem Isten és az emberek ellen - az ilyen vallomás nehezen jön ki ajkunkon; mintha torkunkat szorongatná valaki. 

A példázatbeli tékozló fiú ráébred méltatlan voltára s arra, hogy apját megbántotta, viszont éppen ez szorítja arra, hogy önmagát megalázva fenntartás nélkül elismerje bûnös voltát.

ELVESZETT ÉS MEGTALÁLTATOTT❣️ I.rész

,,💞Atyám, add ki a vagyonból rámesõ részt.,, (Luk 15, 12)

A tékozló fiú szomorú bukása ott kezdõdött el, amikor eltökélte, hogy függetleníti és az atya ellenõrzése alól kivonja magát. Ezáltal belsõleg elszakadt apjától. 

Az ilyen szabadságra való törekvésekben már ott van a bukás csírája. De tekintsünk csak Jézusra. 

Egy lépést sem tudott és akart az Atya megkérdezése nélkül tenni. 

Nem volt egy szava, amit ne az Atyától kapott volna ajándékba és csak azt tette, amire az Atya õt indította (János 5, 19-20). A legteljesebb függõ viszonyban volt az Atyával.

A bûn lényegéhez hozzátartozik, hogy az ember nem akar Istentõl függni, hanem a saját maga ura kíván lenni. Közben azokat az ajándékokat és erõket, azokat a képességeket, amiket Istentõl nyert s amiket neki köszönhet, a bûnös ember a maga tulajdonába veszi.

 Úgy érzi, hogy azok õt illetik s õ akar azok felett rendelkezni ahelyett, hogy Isten állandó felügyelete alatt sáfárkodna velük. 

Ez az önállóságra való törekvés különösen az ifjúságban jelentkezik igen erõsen. 

Saját belátásuk és akaratuk szerint akarnak cselekedni. És mivel az ember szíve gonosz, a sötét gondolatok is hamarosan felbukkannak és a gonosz tanácsok és az akarat is hamarosan megmozdul azok megvalósításra. Elõször a gonosz vágyak csíráznak ki szívében, azután szavakba is foglalja õket s végül tettre kerül a sor.

A tékozló fiú összeszedett mindent és elhagyta az atyai házat, hogy szabaduljon a terhes felügyelettõl. Hamarosan lekerült életérõl minden szép és elpocsékolt mindent. 

A tékozló fiú nem akart függeni atyjától, aki pedig szerette õt és csak a javát kereste, most azután függõ viszonyba került vadidegen és szeretetlen emberekkel, akik még a disznóknak szánt moslékot is sajnálták tõle. 

„Elszegõdött annak a tartománynak egyik polgárához." 

Kérni és könyörögni kellett valami nyomorúságos szállásért és a legalacsonyabbrendû munkáért is. 

Annak elõtte a legínycsiklandozóbb falatokkal traktálta magát, most pedig szívesen megtöltötte volna gyomrát olyan eledellel, mely azelõtt csak utálattal töltötte volna el. 

Régebben alig tudott eleget tenni a sok társasági meghívásnak, most pedig teljes és szomorú magányba került. Az egykor boldognak tartott, fékevesztett életbõl csak boldogtalanság lett. 

Helyzetét, amibe került, bizonyára irtózatos szerencsétlenségnek fogta fel, pedig az elõkészítõje volt a késõbbi boldogságnak.

Vágy az üdvösség után❣️ (IV.)

,,💞Jézus így felelt neki: ma lett üdvössége ennek a háznak!,,- (Luk 19, 9)

A családfő révén az egész háznak üdvössége lett. Tehát nemcsak Zákeus szívében, hanem egész háznépében döntõ változás ment végbe. 

Elõzõleg sötét, szomorú hajlék volt, most pedig megtelt fénnyel és békességgel. 

Mert ott, ahol minden a pénz körül forog, valami belsõ sivárság és üresség uralkodik. 

Lehet, hogy egy hajlék tele van javakkal és a legszebben van berendezve, mégis, ha Jézus nincs benne, milyen nyomorúságos, szegény és üres az. 

Tiszta és nemes örömökre nincs idõ, nem is szólva arról, hogy Isten Igéje számára sincs alkalom. 

S ha el is hangzik idõnként egy-egy asztali vagy esti imádság puszta megszokásból - nincs abban szív és áldás.

Még a gyermekek is másképpen nõnek fel ilyen helyen. Érzi az ember, hogy bensõleg mennyire ápolatlanok. Kedélyük nem tud kibontakozni, nem ismerik a derût, hiányzik a felülrõl való napfény. 

A szülõknek nem jut semmi idejük a gyermekekre, és a fejlõdõ gyermeki lélek nem telik meg derûs benyomásokkal. Már korán belekerülnek õk is a földi javakért folytatott hajszába és nem csoda, hogy szüleik pontos tükörképévé válnak. Mennyire megérzik a gyermekek, amikor a szülõknél valami döntõ változás történik és talán mind az apa, mind az anya befogadják az Urat. 

Ha azonban a gyermekek idõközben már felnõttek és elindultak a világ útjain, már nem ilyen egyszerû a dolog. 

Õk maguk ellenszegülnek és berzenkednek az új ellen, ami a házban megindult. 

Milyen megalázó ilyenkor a szülõkre nézve, amikor saját mulasztásaik keserû gyümölcsét kell enniök. 

Ha azonban a gyermekek még kiskorúak, kilátás van arra, hogy helyt adjanak a jónak és az Úr örömére növekedjenek.

Jézus és az apostolok nagy súlyt helyeztek arra, hogy a ház, ill. a család az imádság hajlékává legyen. Az Úr gyülekezete hívõ családokra épül elsõsorban s nem csupán egyes hitrejutott személyekre. 

A hívõ édesanya vagy édesapa révén lesz a kisgyermekeknek is részük az üdvösségben, még akkor is, ha kiskorúságuk miatt még nem világos életükben az Úr mellett való személyes döntés. 

Ezért olyan fontos, hogy a családanyát vagy családapát, vagy mindkettõt az Úr iránti szeretet hassa át. Kiszámíthatatlan áldások származnak ebbõl az egész család számára.

Vágy az üdvösség után❣️ (III.)

,,💞Zákeus pedig elõállva, így szólt az Úrhoz: Uram, íme vagyonom felét a szegényeknek adom és ha bárkitõl valamit zsarolással elvettem, négyannyit adok a helyébe.,, 
(Luk 19, 8)

A sokaság szemében Zákeus nagyobb bûnös volt, mint sokan mások. 

Isten elõtt azonban megigazulva állt ott, mint ama példázatbeli vámszedõ. Befogadta a Megváltót. 

„Mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek." 

Micsoda vigasztalás és öröm volt ez Zákeus számára.

Szívét megtöltötte az Úr iránti szeretet és bizonyos volt abban, hogy bûneire bocsánatot nyert. 

Ezek után ugyan mit számít az, ha akár az egész világ ellene van? „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?"

Zákeus valószínûleg már elõzõleg is szabadulni vágyott a pénz hatalmából. 

Felismerte, hogy a mammon gonosz úr, aki szolgálatában feltétlen engedelmességet kíván. 

De csak most lett igazán szabaddá, amikor Jézus úrrá lett élete felett. 

Így szólítja meg: „Uram!" Vagyonának felét adja most már a szegényeknek és nem csupán az elõírt tizedet. Elõzõleg az volt a jelszava, hogy „venni", most pedig „adni". 

Rájött arra, hogy valóban jobb adni, mint kapni. A kõszívû pénzember a szegények jótevõjévé vált. 

Ilyen változást csak Jézus hozhat létre. Zákeus szíve a pénz gondolatával volt eltelve és akörül forgott egész élete. „Ahol a kincsetek, ott lesz a szívetek is." Vannak, akik megtérésük alkalmával sok mindent odaadnak, de megtérésük nem érinti a pénztárcájukat. Pedig mit ér, ha egy fának a gyökereit átvágják, de a fõgyökér megmarad. Zákeus erre a gyökérre irányította a fejszét.

„Ha bárkitõl valamit zsarolással elvettem, négyannyit adok a helyébe." 

- Ha valaki elõzõleg zsarolással és csalással vádolta volna, bizonyára törvényre megy vele. 

Most azonban õ maga minõsíti magát zsarolónak és csalónak. 

Nemcsak a szívét, hanem a házát is igyekezett megtisztítani. 

Mennyi hûtlenség és csalás történik üzletben, mûhelyben, a piacon, az irodában vagy éppen az egyházban. Milyen szükség van arra, hogy az ember lelkiismeretét megtisztítsa minden gonoszságtól. 

Ez nagy elhatározást követel. Annak azonban, aki Jézusnak, ennek a páratlan igazgyöngynek a birtokába akar jutni, el kell szakadnia mindattól, ami az Úrtól elválasztja. 

De itt is érvényes az, hogy „gyorsan" tedd meg, amit akarsz, különben nem lesz belõle semmi és elvész az üdvösség.

Vágy az üdvösség után❣️ (II.)

,,💞És mikor Jézus arra a helyre ért, feltekintett és ezt mondta neki: Zákeus, gyorsan szállj le, mert ma nekem a te házadnál kell maradnom.,, (Luk 19, 5)

„Jézus feltekintett." Meglátta, hogy van ott egy lélek, akinek õreá van szüksége. 

Ezzel máris kapcsolat jött létre Zákeus és közötte. Tudja, hogy milyen harc van annak lelkében. 

Nevén szólítja õt, noha még soha nem találkoztak.
A Megváltó figyelmét soha nem kerüli el, amikor egy egyébként öntelt és önigazult ember szívében éhség támad az igazság után. A lélek vágyakozása az élet és békesség után valóságos vonzóerõt gyakorol rá, aminek nem tud ellenállni.
- Zákeus sokkal többet kapott, mint amit remélt. Arra vágyott, hogy Jézust megpillantsa, 

s most íme Jézus mentõ szeretettõl sugárzó tekintete nyugszik meg rajta.
De Jézus nemcsak rátekint, hanem meg is szólítja õt és be akar térni házába.

„Gyorsan szállj le!" - Amikor egy lélek megmentésérõl van szó, ott nagyon is indokolt a sietség. Közömbös dolgok esetében olyan mindegy, hogy az ember ma cselekszik-e vagy holnap, 

vagy éppen soha.
Azonban ott, ahol a lélek üdvössége forog kockán, nincs helye a halogatásnak. 

Aki ilyen esetben mulasztást követ el, mindent tönkre tehet. 

Amikor testi életünk tûzben vagy árban veszélybe kerül, egy pillanatot sem vesztegetünk el. 

Hát nem több a lélek, mint a test?
Valóban felelõtlenség, ha valaki ilyen fontos ügyben habozik és vár.

Az Úr Jézus kockázatot is vállalt a maga részérõl, amikor betért a vámszedõ házába. 

„Mindnyájan zúgolódtak" - akik ezt látták.
Hiszen hány becsületes ember van Jerikóban, miért éppen ebbe a hírhedt házba tér be Jézus? 

Jézus azonban nem kér senkitõl tanácsot, hanem azt teszi, amire õt az Atya elhívta. 

A mentõ szeretet kényszeríti õt erre. 

Nincs tekintettel semmire, amikor az igazságot kell megmondani, vagy szeretetét nyilvánvalóva tenni
(Luk 14, 1-4). - „Ma nekem a te házadnál kell maradnom."
E szent kényszerûség érzete tölti el Jézust s ez élt benne már 12 éves korában, amikor felismerte, 

hogy neki az õ Atyjának dolgaival kell foglalkoznia.
Külsõ nyomás, kényszer vagy fenyegetés azonban a legkisebb mértékben sem tudták befolyásolni õt, hogy akár csak egy nappal is elõbb fejezze be küldetését (Luk 13, 31-33).
Az Úrnál mindig a „ma" számít. Ma és most kész a megmentésre. 

Ha tehát késik ez a segítség, a felelõsség ezért rajtunk van.

Vágy az üdvösség után❣️ (I.)

,,💞(Zákeus) igyekezett látni Jézust. -(Luk 19, 3)

Keresõ lélek volt ez a fõvámszedõ. Elõzõleg egészen más vágy uralta: gazdag akart lenni. 

Lelkét a pénzsóvárság töltötte el. A mammon hallatlanul nagy vonzóerõt jelentett számára. 

A pénzért lelkiismeretét is áruba bocsátotta és nem volt olyan becstelenség, amitõl visszariadt volna. Istenre nem volt gondja.
Mikor imádkozott, vagy szombaton a zsinagógában volt, lelkileg érintetlen maradt. 

A mammon szolgálatában szíve kõvé vált. Milyen szegények is a pénz rabjai!

Zákeusnál azonban valami változás történt, amit elõször talán maga sem vett észre. 

Isten vonzásába került s ez hozta õt Jézushoz.
Lelkiismerete nyugtalankodni kezdett. A pénz elvesztette varázserejét. Nem volt a régi. 

Lehet, hogy a környezete is észrevett ebbõl valamit, amint gyakran ott ült gondolataiba mélyedten, 

mint aki nehéz súlyokat cipel. Jézusról hallott már.
De a sokak által magasztalt Mesterrel kapcsolatos hírek sokáig hidegen hagyták. 

Azután egyszerre csak azt érezte, hogy Jézus vonzásától nem tudott szabadulni. 

Különösen amikor azt hallotta, hogy milyen szeretettel fogadja a vámszedõket és egyéb bûnösöket. 

„Ez az az ember, akire szükségem van! Lelkem vágyakozását õ tudná kielégíteni s az engem kínzó kérdéseket is meg tudná oldani."
- Egy napon az Úr keresztülment Jerikón. „Látnom kell õt" - szólalt meg egy hang Zákeus szívében. Nem a szokásos kíváncsiság volt ez, hanem az üdvösség után való vágyakozás.
Ez annyira fokozódott benne, hogy minden akadályt áttört. 

Mivel kistermetû ember volt, felmászott egy eperfára. Ezzel persze gúny és nevetség tárgyává vált. Sokan ujjal mutogattak rá, de õ nem törõdött ezzel. Tekintete feszülten rátapadt arra az egyre, az Úrra.

Aki Jézushoz akar jönni, az semmi másra nem lehet tekintettel. 

Nekünk természettõl fogva éppen az a bajunk, hogy oly sok mindenre tekintettel vagyunk: emberekre, hivatásbeli, üzleti és társadalmi kapcsolatokra és sokan meg is rekednek itt. 

Nem tudnak ezektõl a láncoktól szabadulnni. 

Zákeus mindent félretolt. Úgy érezte, hogy látnia kell Jézust, most vagy soha! 

És valóban, ez volt az egyetlen és utolsó lehetõség Jézus meglátására. 

Földi életében Jézus utoljára haladt át Jerikón. Útban volt Jeruzsálembe, ment a halál felé. -

 Hányan gyötrõdnek majd az örökkévalóságban az elmulasztott alkalmak miatt!