Isten kegyelmes útja Izraellel❣️ (III.)

,,💞Olyanná leszek Izraelnek, mint a harmat. Virágozni fog mint a liliom és gyökeret ver, mint a Libanon ,, (Hós 14, 6)

Isten szeretetének hatására mi emberek valósággal feléledünk, megifjodunk. 

Még öregségünkben is ez tart frissen. Nélküle csak zúgolódunk, rossz hangulatban vagyunk és mindenben hibát találunk. Ha azonban Isten harmata hullik reánk, mi magunk is harmatként hatunk másokra. Isten népe olyan, „mint az Úrtól való harmat" a sok nép között (Mikeás 5, 7). 

- És Isten gyermekei úgy virágzanak, mint a liliom. 

Micsoda pompás kép ez. A liliom fehérsége úgy él a köztudatban ma is, mint annak a tisztaságnak és igazságnak a jelképe, amivel Isten az övéit ékesíti.

Isten gyermekeiben a finomság mindig erõvel párosul. Ezért nemcsak a liliom tulajdonságaival rendelkeznek, hanem az olajfáéval is, mely az életerõ és szilárdság jelképe, ellentétben a Jónás könyvében emlegetett tökkel, mely éjszaka kisarjadt és felnõtt, de hajnalra ismét elszáradt. 

Isten gyermekei olyan szilárdak, mint Libanon, mert gyökereiket szent talajba bocsátják, ahonnan senki nem tépheti ki õket. Az Ige még azt is megemlíti, hogy „illata, mint a Libanoné".

 - „Krisztus jó illatja vagyunk"- mondja az apostol (2 Kor 2, 15), azaz Istentõl nyert új életet hordunk magunkban. 

Ezzel szemben az istentelenekrõl azt mondja az Ige, hogy torkuk olyan, mint egy nyitott sír. 

Beszédük belsõ rothadtságot árul el, mely mérgezõleg hat környezetükre. 

Isten gyermekeinek jó illata beszédükben és életükben jelentkezik. 

Mihelyt az ember belsõ viszonya rendezõdik, külsõ körülményei is megváltoznak. 

Isten belülrõl kifelé munkálkodik bennünk. 

Elõször a szívet újítja meg, azután a nyomorúságos külsõ körülményeket is el tudja rendezni, hiszen ez már kis dolog a számára.

„Én meghallgatom és figyelek rá." Az élõ Isten meghallgatja az imádságot és figyel ránk, azaz vezet minket. „Olyan vagyok, mint a zöldelõ ciprusfa." Isten hûségének a képe ez. 

Nem változtatja színét, mindig ugyanaz marad. - S végül a legjobb: „tõlem származik a te gyümölcsöd". Isten gyermekei életének a gyümölcsei attól az Úrtól származnak, akivel hitük összeköti õket s akivel eggyé lettek. Tehát nem önmagunkból kell valami jót elõhoznunk, hiszen nem támaszkodhatunk többé önerõnkre és saját cselekedeteinkre. 

Az Úrnak engedtük át a cselekvést. „Aki bennem marad - így szól Jézus -, az terem sok gyümölcsöt."

Isten kegyelmes útja Izraellel❣️ (II.)

,,...lóra sem ülünk és nem mondjuk többé kezeink csinálmányának: Istenünk! Mert nálad talál kegyelmet az árva. Kigyógyítom õket hûtlenségükbõl, szeretem õket ingyen kegyelembõl. ,, (Hós 14, 4-5)

A bûnbánat nem csupán az eddig elkövetett bûnök töredelmes és nyílt bevallásából áll, hanem tényleges elhagyásukból is. A hitetlen ember ismertetõjele a teljes önbizalom és a láthatókra való hagyatkozás. „Nem ülünk többé lóra", azaz teljesen lemondunk arról, hogy magunkválasztotta eszközökkel segítsünk önmagunkon. Izrael belátja, hogy a lovak sem segítenek többé, de kezeik csinálmánya, a bálványok sem és le kell mondaniok az önistenítésrõl is. Dacos erejük megtört. 

Olyanokká lettek, mint a kiskorú gyermek, aki kezét nyújtja és hagyja magát vezetni. 

Nem tudnak mást felmutatni Isten elõtt, csak tehetetlenségüket és gyengeségüket. 

Egyébre sem hivatkozhatnak többé, csak szegény és árva voltukra.

A teljes megtérést teljes összetörés elõzi meg. Öndicsõségünk s az az igyekezetünk, hogy majd mi mindent elintézünk, oda van. Pedig milyen mélyen gyökerezik mindez az emberben! 

Mindent megragad, ami a keze ügyébe kerül és semmi fáradságot nem kímél (Ézs 57, 10). 

Az Úr csak akkor tud munkálkodni, ha saját erõnk végéhez érkeztünk, s akkor mutatja meg igazán hatalmát.

Az isteni válasz mindig nagyvonalú. Összezúz, de be is kötöz; megöl, de megelevenít. 

A bûnokozta károk kétségtelenül súlyosak és a sebek gyógyíthatatlanok. 

De õ meg tudja gyógyítani azokat is. Páratlan orvos a maga nemében. 

Az általa felkínált gyógyszer: Fiának a vére. 

Az õ sebeivel gyógyulunk meg. A bûnös megigazulása egyszersmind gyógyulás is. 

A bûnbocsánat megelevenedést hoz magával. - Isten lényege a szeretet; nehezére esik haragot tartani. 

Az van kedvére, ha szerethet és áldhat. Mihelyt egy valóban töredelmes szívre talál, mely õszintén kitárul feléje, nem tud mást tenni, mint lehajol ahhoz és megeleveníti. 

„Kénytelen vagyok könyörülni rajta" - ez a belsõ kényszer szorongatja Istent. 

Nem szívesen „mutatja magát idegennek" és szól hozzánk „kemény beszédekkel" (1 Móz 42, 7). Mihelyt az ember megalázkodik, Isten azonnal szeretetével veszi körül. 

Tehát nincs okunk panaszkodni, hogy Isten nem szeret minket. 

Csak bennünk van a hiba, ha szeretete nem járt még át minket. Isten szeretete minden szívet eláraszt, amely megnyílik elõtte.

Isten kegyelmes útja Izraellel❣️(I.)

,,Térj vissza hát Izrael az Úrhoz, a te Istenedhez, mert elbuktál álnokságod miatt! 

Vegyétek magatokhoz e beszédeket és mondjátok neki: végy el minden álnokságot és fogadd el azt, ami jó, és ajkaink tulkaival áldozunk neked.,, (Hós 14, 2-3)

„Elbuktál álnokságod miatt" - mondja a próféta Izrael népének. 

Többféle okot is lehetett találni arra a gyászos katasztrófára, mely a népre rászakadt. 

Többek között arra az ellenséges túlerõre lehetett rámutatni, mellyel Izrael szembekerült. 

De a bukás legmélyebb oka mégiscsak a nép álnoksága volt. 

Az Istenhez vezetõ út még nem zárult le. „Térj vissza hát Izrael az Úrhoz, a te Istenedhez!"

 Az Isten még mindig Izrael Istene volt, készen arra, hogy könyörüljön rajtuk a szövetség vére miatt (2 Móz 24, 8)

Egy népet sohasem a szabadságszeretõ felfogása vagy a munka terén tett erõfeszítései emelnek fel, hanem egyedül és kizárólag a visszafordulás ahhoz, akitõl elhajlott. Ez az út oly egyszerû és mégis olyan kevéssé járt. Nem arról van szó, hogy levezekeljük vagy jóvátegyük a bûnt; nyílt megvallásra van szükség. „Végy el minden álnokságot!" De milyen sokáig tart az, míg egy ember belátja: bajomnak magam vagyok az oka és csak azt kapom, amit tetteimmel megérdemeltem. 

Különös, hogy Isten elõször csak vallomást, azaz csupán szavakat kíván tõlünk. 

Azoknak azonban szívbõl kell jönniök. Istent nem lehet üres szavakkal kifizetni. 

A szív mélyébõl kell elõtörni: vétkeztem, bocsáss meg! - szószerint: „Végy el minden álnokságot!" 

Ez az elvenni szó valami teherre utal, mely súlyos és lenyom. Ha ilyen tehernek látjuk a bûnt, akkor kérhetjük elvételét.

„Fogadd el azt, ami jó" tulajdonképpen azt a kérést fejezi ki, hogy „légy jó hozzánk". 

Nem azt kérjük tehát, hogy jó dolgunk legyen, hanem azt, hogy Isten jó legyen hozzánk. 

A valódi bûnbánat ismertetõjele az, hogy a lélek Isten kegyelme után vágyakozik. 

Többé nem azt kívánjuk, hogy Isten jósága földi áldásokban és adományokban jelentkezzék, hanem õt magát akarjuk, amint Luther mondta egyszer: „A kegyelmes Istent akarom megtalálni." 

Annak a számára azonban, aki Istent eltaszította magától, a bûnnek elviselhetetlenné kell válnia. 

Csak akkor tud ismét Istenhez közeledni. -„Ajkaink tulkaival áldozunk neked." 

A kegyelembõl ajándékképpen kapott megbocsátást buzgó hálaadással kell viszonoznunk. 

- A mi áldozatunk ajkaink dicsérete.

Isten kegyelmes útja Izraellel (I.)

"Térj vissza hát Izrael az Úrhoz, a te Istenedhez, mert elbuktál álnokságod miatt! Vegyétek magatokhoz e beszédeket és mondjátok neki: végy el minden álnokságot és fogadd el azt, ami jó, és ajkaink tulkaival áldozunk neked. " (Hós 14, 2-3)

"Elbuktál álnokságod miatt" - mondja a próféta Izrael népének. Többféle okot is lehetett találni arra a gyászos katasztrófára, mely a népre rászakadt. Többek között arra az ellenséges túlerőre lehetett rámutatni, mellyel Izrael szembekerült.
De a bukás legmélyebb oka mégiscsak a nép álnoksága volt.
Az Istenhez vezető út még nem zárult le.

"Térj vissza hát Izrael az Úrhoz, a te Istenedhez!"
Az Isten. még mindig Izrael Istene volt, készen arra, hogy könyörüljön rajtuk a szövetség vére miatt (2 Móz 24,8.

Egy népet sohasem a szabadságszerető felfogása vagy a munka terén tett erőfeszítései emelnek fel, hanem egyedül és kizárólag a visszafordulás ahhoz, akitől elhajlott.
Ez az út oly egyszerű és mégis olyan kevéssé járt.
Nem arról van szó, hogy levezekeljük vagy jóvátegyük a bűnt; nyílt megvallásra van szükség.
"Végy el minden álnokságot!"
De milyen sokáig tart az, míg egy ember belátja: bajomnak magam vagyok az oka és csak azt kapom, amit tetteimmel megérdemeltem. Különös, hogy Isten először csak vallomást, azaz csupán szavakat kíván tőlünk.
Azoknak azonban szívből kell jönniök. Istent nem lehet üres szavakkal kifizetni.
A szív mélyéből kell előtörni: vétkeztem, bocsáss meg! - szószerint: "Végy el minden álnokságot!"
Ez az elvenni szó valami teherre utal, mely súlyos és lenyom. Ha ilyen tehernek látjuk a bűnt, akkor kérhetjük elvételét.
"Fogadd el azt, ami jó" tulajdonképpen azt a kérést fejezi ki, hogy "légy jó hozzánk".
Nem azt kérjük tehát, hogy jó dolgunk legyen, hanem azt, hogy Isten jó legyen hozzánk.
A valódi bűnbánat ismertetőjele az, hogy a lélek Isten kegyelme után vágyakozik.
Többé nem azt kívánjuk, hogy Isten jósága földi áldásokban és adományokban jelentkezzék, hanem őt magát akarjuk, amint Luther mondta egyszer:
"A kegyelmes Istent akarom megtalálni."

Annak a számára azonban, aki Istent eltaszította magától, a bűnnek elviselhetetlenné kell válnia.
Csak akkor tud ismét Istenhez közeledni. - "Ajkaink tulkaival áldozunk neked."
A kegyelemből ajándékképpen kapott megbocsátást buzgó hálaadással kell viszonoznunk.
- A mi áldozatunk ajkaink dicsérete.

NAÁMÁN ÉS KÍSÉRETE

Fordulópont ez ebben a történetben.

Naámán nemcsak a bélpoklosságból tisztult meg, hanem eljutott az igaz Isten megismerésére is, s amikor hazatért, többé nem a pogányok képzelt világosságában, hanem az igazság fényében járt.

Naámán számára egy lelki alászállást is jelentett ez.
Elõzõleg még túl magasan volt. Ezért haragudott meg, hogy Elizeus látszólag olyan kevéssé törõdött vele és mások által üzente, hogy fürödjék meg hétszer a Jordánban. Több megbecsülést és valami egészen más gyógymódot várt volna. Gõgje ágaskodott az olyan eljárás ellen, mely nevetségesnek és gyerekesnek látszott elõtte. De éppen ebbõl a gõgbõl kellett elõször kigyógyulnia.
Ezért is bocsátotta rá Isten a bélpoklosság megalázó szenvedését, mely utálattá tette õt még környezete felé is. Gõgje miatt rendel ki Isten egy fiatal rabszolgaleányt útmutatóul, s ezért van az, hogy Elizeus sem hajlongva jön eléje, hanem egy megalázónak tûnõ gyógymódra utasítja.

Nekünk is le kell szállnunk a magas lóról, ha meg akarunk tisztulni és gyógyulni a bûn bélpolklosságától. Le kell szállnunk arról a magas lóról, melyre állásunk, kiválóságunk, pénzünk vagy más egyéb következtében kerültünk; arról a magas lóról, melyre ügyességünk, teljesítményeink, bátorságunk vagy makulátlan voltunk lendített fel minket. Le kell szállnunk tanultságunk, éles elméjûségünk, valódi vagy képzelt adottságaink magas lováról. Az önigazult embernek szegény bûnössé kell lennie, a magasból lekerül a vádlottak padjára és önnön szemében sem lehet más, mint elveszett, elkárhozott ember. A dacos fejnek meg kell hajolnia, mert különben soha nem tapasztalhatja meg az irgalmasságot. Amint Naámán szemében a felajánlott gyógymód igen megvetett volt, így a nekünk felajánlott megváltás és a bûnbõl való szabadulás útja is annak látszik.
A kereszt, mint a gyógyulás és a Krisztus vérével való meghintés eszköze a mûvelt görögök szemében bolondság volt, az erényeikre büszke és önigazult zsidóknak pedig botránkozás. 

Így van ez ma is. Isten Fiának a gonosztevõkre kimért kereszthalála csak azoknak lesz örömmel fogadott gyógyulás, akik önmagukat gonosztevõknek s a keresztre méltónak tekintik.
Csak az alázatosak és összetörtek azok, akik vágyva nyúlnak utána és gyógyulnak meg az õ sebei által.

Naámán nemcsak a bélpoklosságból tisztult meg, hanem eljutott az igaz Isten megismerésére is, s amikor hazatért, többé nem a pogányok képzelt világosságában, hanem az igazság fényében járt.

Naámán és kísérete leszállnak a lovakról és szerekerekrõl❣️

💞Fordulópont ez ebben a történetben.
Naámán nemcsak a bélpoklosságból tisztult meg, hanem eljutott az igaz Isten megismerésére is, s amikor hazatért, többé nem a pogányok képzelt világosságában, hanem az igazság fényében járt.

Naámán számára egy lelki alászállást is jelentett ez. Elõzõleg még túl magasan volt. 

Ezért haragudott meg, hogy Elizeus látszólag olyan kevéssé törõdött vele és mások által üzente, hogy fürödjék meg hétszer a Jordánban. Több megbecsülést és valami egészen más gyógymódot várt volna. Gõgje ágaskodott az olyan eljárás ellen, mely nevetségesnek és gyerekesnek látszott elõtte. 

De éppen ebbõl a gõgbõl kellett elõször kigyógyulnia. 

Ezért is bocsátotta rá Isten a bélpoklosság megalázó szenvedését, mely utálattá tette õt még környezete felé is. 

Gõgje miatt rendel ki Isten egy fiatal rabszolgaleányt útmutatóul, s ezért van az, hogy Elizeus sem hajlongva jön eléje, hanem egy megalázónak tûnõ gyógymódra utasítja.

Nekünk is le kell szállnunk a magas lóról, ha meg akarunk tisztulni és gyógyulni a bûn bélpolklosságától. Le kell szállnunk arról a magas lóról, melyre állásunk, kiválóságunk, pénzünk vagy más egyéb következtében kerültünk; arról a magas lóról, melyre ügyességünk, teljesítményeink, bátorságunk vagy makulátlan voltunk lendített fel minket. 

Le kell szállnunk tanultságunk, éles elméjûségünk, valódi vagy képzelt adottságaink magas lováról. 

Az önigazult embernek szegény bûnössé kell lennie, a magasból lekerül a vádlottak padjára és önnön szemében sem lehet más, mint elveszett, elkárhozott ember. 

A dacos fejnek meg kell hajolnia, mert különben soha nem tapasztalhatja meg az irgalmasságot. 

Amint Naámán szemében a felajánlott gyógymód igen megvetett volt, így a nekünk felajánlott megváltás és a bûnbõl való szabadulás útja is annak látszik. 

A kereszt, mint a gyógyulás és a Krisztus vérével való meghintés eszköze a mûvelt görögök szemében bolondság volt, az erényeikre büszke és önigazult zsidóknak pedig botránkozás. 

Így van ez ma is!

Isten Fiának a gonosztevõkre kimért kereszthalála csak azoknak lesz örömmel fogadott gyógyulás, akik önmagukat gonosztevõknek s a keresztre méltónak tekintik. 

Csak az alázatosak és összetörtek azok, akik vágyva nyúlnak utána és gyógyulnak meg az õ sebei által.

Naámán nemcsak a bélpoklosságból tisztult meg, hanem eljutott az igaz Isten megismerésére is, s amikor hazatért, többé nem a pogányok képzelt világosságában, hanem az igazság fényében járt.

Izrael, vagy: éjszakából világosságra (VI.)

,,És megkérdé Jákób és monda: Mondd meg kérlek a te nevedet. Az pedig monda: ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá õt ott.,, (1 Móz 32, 29)

Jákób most végre áldást nyert, amit valamikor csalárd módon próbált magának biztosítani. 

Ugyan mibõl állt ez az áldás? Nem szavakból. Isten mindig valósággal és tettekben áld meg minket. Ebben az órában Jákób elõtt felragyogott Isten kegyelmes arca. 

Megkapta bûneinek teljes bocsánatát. Isten önmagát ajándékozta neki. Szívét és szeretetét nyitotta meg elõtte.

Jákób ugyancsak sok áldást tapasztalt meg már. Õ maga tesz vallomást arról: „kisebb vagyok minden te jótéteményednél". Most végre igazán elnyeri az áldást. 

Nem gondol többet még arra a veszélyre sem, mely Ézsaú részérõl fenyegette. Csak egy dolog töltötte be szívét, hogy kegyelmet találjon Istennél. 

És ezt meg is találta. - Istennek sok földi ajándéka tulajdonképpen áldásának a jele. 

Jákób most végre beletekinthetett Isten irgalmasságtól sugárzó tekintetébe. 

Mikor elnyerte az áldást, egész lénye áradt a világosságtól és a szeretettõl. S midõn Jákób késõbb összetalálkozott Ézsaúval, igazán elmondhatta: „mindenem van nekem" (1 Móz 33, 11), míg Ézsaú csak annyit mondhatott: „van nekem elég". 

Miért volt meg Jákóbnak mindene? Mivel rátalált az Úrra.

Jákób azt kérdezi, „mi a te neved?" Ez a kérdés felesleges volt. 

Annak, aki Isten kegyelmét és békéjét elnyerte, Istenrõl személyes megtapasztalása lett. 

Sok mindent el lehet mondani vagy tanítani Istennel kapcsolatban. 

De igazán a személyes megtapasztalás útján ismerhetjük meg Õt. 

Úgy van ez a bûnnel is. Sokféle magyarázatot lehet adni arról, hogy mi a bûn, de csak az tudja igazán, akinek lelkiismerete felébredt s megtapasztalta, mit jelent Isten ítélete alatt állni. 

És hogy kicsoda Isten, azt csak az tudja igazán, aki elnyerte, amit senki emberfia nem adhat nekünk: a bûnbocsánat bizonyosságát és a szív békességét. 

Most már Isten nem a megismerhetetlen és kikutathatatlan nagyság elõtted, hanem könyörülõ Istened, aki szeret téged.

Jákób ezt a helyet Penielnek nevezte, ami magyarul azt jelenti: Isten orcája. 

Ott lett elõtte ugyanis nyilvánvalóvá Isten orcája, azaz legbensõbb lénye, az õ kegyelme. Isten keze a hatalmát fejezi ki, Isten orcája azonban az õ szeretetét sugározza.