A FELÜLRŐL VALÓ MEGSZOMORODÁS❣️

"💞Az Isten szerint való szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre. "(2 Kor 7, 10)

Mint minden, ami felülről jön, az Isten által munkált szomorúság is áldott dolog. 

Van meddő szomorúság is.
A világ szerint való megszomorodás halált szerez, ahogy Igénk mondja. Az ilyenfajta szomorúságnál az ember nem szabadul meg nyomorúságától. Csak tépelődik s közben egyre mélyebbre fúrja magát a szomorúságba.
Állandóan csak önmaga körül forog.
"Bárcsak ezt vagy azt tettem volna..." - mondogatja folyton.
Az ilyesfajta szomorúság tébolyba vagy kétségbeesésbe vezet. Valami bekerült a lélekbe, ami ott bomlasztólag hat; valamiféle kedvetlenség vagy keserűség, ami egész bensőnket emészti s az embert használhatatlanná teszi.
Mennyivel más az a fajta szomorúság, melyet Isten Lelke kelt fel a lélekben. 

Először is az ember nem a bűn káros és kellemetlen következményei miatt szomorkodik, hanem a bűn miatt, amely azokat előidézte. Nem is emberek előtt szégyeljük magunkat, hanem Isten előtt.
Nem annyira az ideig való javak elvesztését sajnáljuk, mint a belső javaknak - békesség, tisztaság - eljátszását.
És ha az embernek meg is van mindene, amit csak szíve kíván, mégis mélységesen kielégületlennek érzi magát akkor, mikor ez a felülről való megszomorodás lelkében elkezdődik. 

Igen, az ilyen ember szívesen vesz magára még bajokat és szenvedéseket is, csakhogy a lelkiismeretét nyomó tehertől és a szívére nehezedő búskomorságtól megszabadujon.
- Előttem van például valaki, aki a háború folyamán házasságtörés bűnébe került. 

Hazatért és egy idő múlva felébredt lelkiismerete. Kínozta, gyötörte őt.
Nem talált nyugalmat, amíg feleségének be nem vallotta hűtlenségét.
Az szörnyű szemrehányásokat tett neki. A férfi nyugodtan tűrt mindent. 

Most, hogy szíve megkönnyebült, végre meg tudja ragadni a bűnbocsánat nagy kegyelmi ajándékát.
Meg is mondja, hogy most már azzal sem törődne, ha a városban mindenki megtudná a dolgot és gúnyolódnának rajta. Egy asszony többéves szolgálat után kénytelen bevallani főnökének kisebb hűtlen kezeléseit.
Közben világi fogalmak szerint mindig igen hűséges tisztviselő volt. 

Miután megtért, hajlandó volt mégis jóhírét is odadobni, csakhogy könnyítsen lelkiismeretén.
Valóban csodálatos erő van az Isten szerint való megszomorodásban.

 

ÉBRESZTÉS A HALÁLBÓL❣️

"💞Támadj fel a halálból és felragyog neked a Krisztus. " (Ef 5, 14)

A meg nem tért ember számára az alvás mindig halálos alvás. E kettő, az alvás és a halál úgyszólván testvérek.
A halott megszűnik eddigi környezete számára létezni, nincs többé. 

A lelkileg halott ember nem létezik Isten számára és neki sem jelent Isten semmit. 

És ahogy a halott nem ad ki egy hangot sem többé, a lelki halottól sem hallasz bizonyságtételt a Megváltóról. A lelki halottak mindig némák.
Nincs mondanivalójuk. Egész kegyességük csak holt szokásokból, formális cselekedetekből áll.
"Támadj fel a halálból." Ha a felülről jövő ébresztő szó lelki hallószervedig hatolt, az első életjel éppen az lesz, hogy felismered bensőd halott voltát. Abban, aki nyugtalan lesz lelki állapota miatt és megriad, már meg is indult valamiféle élettevékenység. Már megmozdult benne az élet, kezdi Istent keresni és kérdezősködik utána.
- De még mindig nagy különbség van a megelevenedés és a halálból való feltámadás között.
"Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe" (1 Jn 3, 14) - mondja az apostol.
Ha azonban az ember nem jut végleges döntésre és nem szakad el egyszeriben a bűn és halál világától, a lelkében megfogant élet ismét elhalhat. Más szóval: sokan ébrednek fel és mégsem jutnak mind életre. Sokakat még az emberek ítélete s a tőlük való félelem is visszatart.
Mindaddig, amíg valaki a halottak között fekve marad, az avatatlanok nem sejthetik, hogy itt valami újfajta élet van már indulóban. Ha azonban valaki mint új életre támadt ember előjön, határozottan fellép, az már mindenkinek feltűnik, sőt sokaknak döntő indíttatást adhat.
Tehát - ezt mondja Igénk -légy bátor, kelj fel, azaz támadj fel és így világosít meg téged Krisztus, 

vagy ahogy egy más fordítás olyan szépen mondja: ő ragyog majd feletted.
A Bibliában a világosság és az élet szinte azonos fogalmak. Tehát Krisztus téged a maga életével itat át. S ezt ő mindig szívesen teszi. Vágyakozva vár arra, hogy életed halálos sötétségét a maga világosságával eloszlassa.
Íme, közel van világosságod! Ne félj attól és ne szégyeld, hogy így sötétséged is nyivánvalóvá válik.
Hajolj meg és szégyenkezz elsősorban Isten előtt, de ha kell, emberek előtt is. 

De tudd meg, hogy éppen sötétséged nyilvánvalóvá tétele hozza meg neked a világosságot.

ÉBRESZTŐ KIÁLTÁS❣️

"💞Serkenj fel, aki aluszol! " (Ef 5, 14)

A lélek mindaddig alvó állapotban van, míg felülről el nem éri őt az ébresztő szó.
Semmit sem hall, Iát vagy érez abból, ami körülötte végbemegy. 

Fogalma sincs a veszélyekről, melyek fenyegetik. 

Ha tűz üt ki a házban, az alvó semmit sem vesz észre mindaddig, míg a füst be nem tölti a szobát, 

vagy már lángok veszik őt körül. Tolvaj hatol a házba: az alvó mit sem tud róla. 

Rablógyilkos lép az ágyához, hogy halálos csapást mérjen rá, de ő nyugodtan alszik tovább. 

Ilyen annak az embernek is a képe, aki még mindig távol él Istentől.

Közömbösen, nemtörődöm módon tölti napjait s nem gondol a veszéllyel, melyben lelke van. 

Nem gondol az előtte álló romlásra sem, míg végül is már túl késő.

Az alvó ember álmodik is, akárcsak az alvó lélek. 

Ez utóbbi arról álmodik, hogy nem is áll ő olyan rosszul, a helyes úton halad és végül is jó helyre visz útja. Magáról azt gondolja az ember, hogy rendes, jószívű és nem is sejti, mennyire romlott, mennyire gonosz a szíve.

 
Vannak azután olyan emberek is, akik szándékosan altatgatják a lelkeket. 

Nyugtatgatják a bűnöst, ahelyett hogy ébresztgetnék.
Hamis reményekkel áltatják, megerősítik önszeretetében, önigazságában vagy könnyelműségében.

Szájaíze szerint beszélnek hozzá és ha megmozduló, ébredező lelkiismeretében nyugtalanság támad, igyekeznek azt elhallgattatni. A lelki alvók egymást kölcsönösen erősítgetik a rosszban.

"Serkenj fel, aki aluszol!" - ez az Igének ébresztő kiáltása.
Az élőhitű keresztyén, az igazság élő tanúja, aki nevén meri nevezni a bűnt s annak szörnyű következményeit nem hallgatja el, felébreszti az alvókat.
A szívben egyszerre csak vágyakozás támad a békesség után és a lelkiismeret ébredezni kezd. 

De nyugtalan is.

Hiszen még az sem kellemes, ha valakit hirtelen testi álmából riasztanak fel, de ha veszély van, 

az alvó mégiscsak hálás ezért és gyorsan összeszedi magát.
Amikor egy lelket felébresztünk a bűn álmából, először talán még fel is háborodik és dühös lesz arra, aki őt a hamis biztonságból felrázta. Kényelmesebb tovább aludni. 

Szegény, elkábított bolondok, akik kitartóan csak tovább alszanak, jóllehet az ébresztő kiáltás lelkiismeretükig hatolt.
Viszont áldott az, aki hagyja magát ébreszteni és szemét kinyitja a valóság meglátására.

A SZÍV SÁNCAI és BÁSTYÁI❣️

"💞A mi hadakozásunk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Isten szolgálatában, erősségek lerontására. "(2 Kor 10, 4)

Az ember szíve olyan, mint egy erődítmény, melyet végső fokon csak Isten tud meghódítani.

A hozzávaló fegyverzet is az ő adománya, a Lélek által élővé tett Ige.
Egy szívet sem lehet megnyerni testi fegyverekkel, sürgető vagy támadó módon.
Nekünk Isten fegyvertárából kell ellátnunk magunkat fegyverekkel. Lelke átütő erejű Igéjének ajándékára van szükségünk és az elsáncolt szíveket imádságainkkal kell körülzárnunk.
- Ilyen hódító módszerrel dolgozott a lelki élet területén Keresztelő János.
Nagyon jól ismerte azokat a sáncokat és bástyákat, amik mögött korának emberei fedezéket kerestek.
"Ábrahám gyermekei vagyunk" - azaz Isten népéhez tartozunk, mondogatták egykor.
Ma meg így szólnak: Mi meg vagyunk keresztelve, konfirmálva, hallgatjuk Isten Igéjét. 

Minek kell annyit a megtérést emlegetni?

Pál apostol nem úgy fogta fel a keresztséget, mint valami nyugtatószert, inkább annak elkötelező voltára mutat rá:
"Nem tudjátok, hogy akik megkeresztelkedtünk a Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg?" (Rm 6, 3).

Tehát aki megkeresztelkedett, úgy éljen, mint aki meghalt a bűn és a világ számára! 

Különben semmit sem ér a keresztsége!
Izrael népe is akkor nyerte el a keresztséget, amikor odahagyva Egyiptomot, átvonult a Veres-tengeren.
Az úrvacsorát pedig akkor, amikor a pusztában csodálatos módon jutottak ételhez és italhoz 

(1 Kor 10, 2-5).

Minden megkeresztelt voltuk és úrvacsorázásuk ellenére is elvesznek azok, akik lépteiket a nagy megfordulás után nem a mennyei "ígéret földje" felé irányítják.
Az Isten Lelkétől áthatott bizonyságtétel szolgálata a félszívűek felé ez: "Lerontunk okoskodásokat (azaz minden kifogást, mellébeszélést, hamis vigasztalódást és elképzelést) és foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék Krisztusnak" (2 Kor 10, 5).

Vajon a mi okoskodásaink és "szellemi magaslataink" lerontattak-e már vagy még mindig tart az ellenállásunk? Meddig nem akarjuk megadni magunkat?
Vagy arra akarjuk Istent kényszeríteni, hogy Igéjén kívül más, súlyosabb fegyvereket is alkalmazzon?
Mert ilyenek is vannak az ő fegyvertárában!

KEMÉNY, DE JÓ AKARATÚ DORGÁLÁS❣️

"💞Mérges kígyók fajzatai, ki figyelmeztetett titeket, hogy a bekövetkező harag elől meneküljetek? " (Lukács 3, 7)

Túlságosan kemények, szinte taszítók Keresztelő János fenti szavai. 

De nem szidalom volt az, amikor Keresztelő János még népének kegyeseit is viperafajzatoknak nevezi.
Ez felelt meg a valóságos tényeknek. A mérges vipera kis, jelentéktelen és ártalmatlannak tűnő lény.
De méregfoga van, amin keresztül a halálos méreg egy cseppje belejut a sebbe. 

Ez igazolódott be nagy mértékben a farizeusoknál, törvénytudóknál, papoknál és főpapoknál. 

Ezeket a lelki vezetőket, a kegyesség e vélt példaképeit valóságos sátáni gyűlölet töltötte el az Úr iránt.
Addig nem nyugodtak, míg halálra nem adták őt.
A külsőképpen kegyes ember, aki valójában azonban nem akar megtérni, rosszabb a világ gyermekeinél.
Lelke mélyéig gonosz. Ezt látjuk az áruló Júdás esetében is.
Keresztelő János idejében ezek a kegyesek igen magabiztosak voltak. 

Sokan azt gondolták róluk, hogy nekik sikerült megtalálniok azt az utat, melyen védve vannak az eljövendő ítélet elől.
"Ki mutatta meg nektek ezt az utat?" - kérdezte a Keresztelő. Senki! És mégis, a legkisebb aggodalmat sem érezték a jövő miatt. Ilyen az elvakult ember mindaddig, míg meg nem tér. 

Azok a kegyesek, akik valóban megtértek és életük gyökeresen megújult, soha nem olyan biztosak dolgukban, mint a meg nem tért ember. Néha még aggodalom is elfogja őket, vajon megállhatnak-e majd az elkövetkező ítéletben.
A bűneit meg nem bánt ember viszont olyan nyugodtan halad a maga útján, mintha számára a menny már teljesen biztosítva lenne. János komor, súlyos szavakkal tárta e magabiztos emberek elé a rájuk váró szörnyű jövőt, azaz az elkövetkező isteni ítélet és harag tüzét.
Ugyanekkor elvett tőlük minden olyan hamis vigasztalást, amivel a meg nem tért ember olyan szívesen nyugtatgatja magát: "Hiszen mi nem vagyunk pogányok!
A választott néphez tartozunk!" Tény, hogy Ábrahámtól származtak, de nem voltak az ő lelki gyermekei, hitének örökösei.
Azt hitték pedig, hogy úgyszólván nélkülözhetetlenek Isten számára. 

Isten azonban a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak.
Nem azok az igazi jó barátok, akik kellemesen és finoman közelednek hozzánk. 

Sokkal inkább azok, akik pillanatnyilag talán még fájdalmat is okoznak, de ugyanakkor megóvnak attól, hogy örök halál legyen a részünk.

A LÉLEK GYÓGYULÁST KERES❣️

"💞Akarsz-e meggyógyulni? " (János 5, 6)

A bethesdai beteg már 38 éve ágyhoz volt kötve.
Nem is gondolt már komolyan arra, hogy egyszer még másként is lehetne. 

Megszokta nyomorúságos állapotát. De az Úr felrázta őt eltompultságából. 

Életének sötét, sivár magánosságába reménysugár hull: számodra is van még segítség, van még remény. Akarod?

Sajnos a legtöbben egyáltalán nem vágynak arra, hogy a bűn sokkal végzetesebb nyomorúságából megszabaduljanak. Megszokták istentelen állapotukat. Mást már el sem tudnak képzelni.
A lélek egyáltalán nem érzi, hogy beteg. 

Sőt, szenvedélyesen hódol olyan dolgoknak, amikről tudja, hogy romlására vannak s talán még testileg is csak tönkreteszik.
- A testi betegségek sok esetben a lélek sérüléseit, fogyatkozásait és sebeit tükrözik.
A kapzsiság például belső megkeményedést hoz magával, kéregként veszi körül a lelket és megkövesíti azt.

A testi gyönyöröknek és szenvedélyeknek belső ziláltság, felbomlás, szétesés a következménye.
Minden bűn megbénítja, gúzsba köti a lelket, akárcsak valami bénító betegség, úgy, hogy nem tud többé szabadon mozogni, Isten felé lendülni. 

Elszakad Istentől, akinél egyedül találhatna gyógyulást. 

Sorvadásnak, halálnak van kiszolgáltatva.
A bűn egyik legsúlyosabb következménye a lelkiismeret szörnyű megsebesülése. 

Minden vétek elsősorban a lelkiismeret sérülését vonja maga után, amely éppen olyan érzékeny, mint a szemünk. Amíg fájdalmas érzékenység van benne, amit Isten Igéje is kiválthat, a lelkiismeret még nem egészen halott.

Akarsz-e meggyógyulni? Jézus ezzel a kérdéssál olyan emberhez közelít, akiben még van érzékenység a maga belső baja, nyavalyája iránt. Akarsz-e meggyógyulni?
Lehet, hogy időközben vannak olyan pillanataid, amikor akarsz, de azután ismét régi lényed kerekedik felül. Mentegeted, kisebbítgeted vétkeidet.
Az olyan betegen, aki nem vállalja azt, hogy beteg, nem lehet segíteni. 

Ha egyszer átérzed a magad szomorú belső helyzetét és minden áron meg akarsz gyógyulni, a lelkek nagy orvosa téged is kezelésébe vehet.

És még ha kétségbeejtően nagy is már a kár, gyógyíthatatlannak látszanak a sebek, ő meg tud és meg akar gyógyítani. Sebei hozzák gyógyulásunkat.
Vére az az orvosság, mely helyreállítja a halálra sebesült és beteg lelket. 

Csak bizalommal fordulj hozzá. Nála nincs reménytelen eset.

ELEGENDŐ A HALLGATÁS CSUPÁN?

"💞És mindenki, aki hallja ezeket az én beszédeimet és nem cselekszi azokat, hasonló lesz ahhoz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát. "

(Máté 7, 26)

Sokan vannak, akik nem hajlandók megtenni a döntő lépést.
Eljutnak ugyan a megtérésig, de nem akarnak bemenni a szoros kapun; magatartásukat, életüket nem akarják Isten Igéjéhez igazítani.
Ez pedig éppen olyan nagy bolondság, mint amikor valaki házát futóhomokra építi. 

Nincs alapja, vihar és fergeteg hamarosan összedöntik.
Persze, hogy könnyebb és kényelmesebb alapos fundamentum nélkül építeni. 

Mélyre ásni és szilárd alapot vetni, ez komoly munkát igényel.
Még földi vonatkozásban is megbosszulja magát a lompos munka és a gondatlanság, a keresztyén életben pedig egyenesen rettenetes következményei vannak a nemtörődömségnek.
Sokan azt hiszik egy életen át, hogy ők jó keresztyének, hiszen istentiszteleteken vagy összejöveteleken Isten Igéjét hallgatják, de az ítélet napja mindazt, ami nem mély és nem szilárdan megalapozott, elsepri, mint a pelyvát.
Egy háznak az a rendeltetése, hogy hajlék és menedék legyen.
Ezt a védelmet és elrejtettséget Istenben keresi a hivő ember. Így lesz ő "erős várunk".
De az Istennel való közösség csak azoknak nyújt ilyen hajlékot, akik teljes szívvel hozzá térnek. 

Ha valaki olcsón ki akarja fizetni Istent azzal, hogy meghallgatja ugyan Igéjét, de nem engedelmeskedik annak, csak játékot űz belőle.
Az ilyen ember a bajok idején, amikor viharok és csapások jönnek, magára marad, nincs vigasztalása, elveszti a fejét, tele lesz aggodalommal és kétellyel, minden összezavarodik előtte.
A ház fövényre épült. Az a fajta gyatra keresztyénség mond teljes csődöt, mely nélkülözi az alapvető megtérést.
De az is kegyelem, ha ez a látszatépület a súlyos próbák terhe alatt összeroppan.
Az ember legalább fölébred az önáltatásból és igazi bűnbánatot gyakorolva új és megbízhatóbb alapokat rakhat le. Mert jaj nekünk, ha csak ama napon derül majd ki, hogy nem volt semmiféle fundamentum!
Akkor már nem lehet a kárt helyrehozni. Az ember örökre hajléktalan marad.
Ezért: "Serkenj fel, aki aluszol és támadj fel a halálból és felragyog neked a Krisztus."

Legyen bátorságod a benned levő sötétség és elbizakodottság feltárására, hogy világosságra juss és hogy Krisztusra, mint szilárd fundamentumra építhess.