AZ ALAPVETŐ HIBA❣️

"💞Nincs istenfélelem szemük előtt. " (Róma 3, 18)

Az apostol ezzel fejezi be a meg nem tért ember szomorú képének megrajzolását. 

Minden erkölcsi eltévelyedés gyökerét az istenfélelem hiányában látja.
Az istenfélelem olyan, mint valami gát.
Ha megroppan és enged, a zavaros vizek akadály nélkül átcsapnak rajta, elpusztítva mindent.
- Ahol nincs istenfélelem, ott a lelkiismeretnek is vége.

 
Ha az erkölcsi törvények többé nem isten törvényei, megszűnik kötelező erejük is.
Ha a házasságban az ember nem Isten szent rendjét látja, bátran megtöri a hűséget. 

Amikor az ember elszakad Istentől, minden egyéb tekintély is összeomlik. 

Nem hajlandó többé semmiféle felsőbbséget elismerni. Ahol Istent nem félik, ott a szülőket sem. 

Az ember fölébe helyezi magát a törvénynek s hidegen vesz mindent.

Ahol egy nép nem féli többé Istent, ott csak felbomlás jöhet. 

Az erkölcsi fogalmak elmosódnak s nem marad egyéb, mint a puszta önzés, mely kíméletlenül tör céljára. Az istenfélelemmel együtt elenyészik a jog és igazság is.
Az ember úgy látja, nem az a helyes, amit Isten kíván, hanem amit saját érdekei követelnek meg és az a jogtalan, ami az önző kívánságoknak és vágyaknak "megállj"-t parancsol.
Az ilyen emberek előtt a lelkiismeretesség korlátoltság.
A becsületességet ostobaságnak tartják.

Ahol az istenfélelemnek nincs többé helye, ott az emberek csak a büntetéstől és a szégyentől félnek. 

Nem azt kérdezik cselekedeteik előtt: mit szól hozzá majd Isten, hanem azt, hogy mit mondanak majd az emberek? 

Félelem nélkül cselekszik a gonoszt, csak ki ne derüljön. 

Valóban igaza van az Igének, mikor az Istentől való elszakadást tartja a bajok gyökerének, amiből minden más gonosz is ered.
"Elvész az én népem, mivelhogy tudomány (ismeret) nélkül való" - kiáltja Hóseás.
Ésaiás pedig Istennek ezzel a szívbemarkoló panaszával kezdi könyvét:

 "Fiakat neveltem... és ők elpártoltak tőlem... Elhagyták az Urat, megutálták Izrael Szentjét és elfordultak tőle..."

 
- S végül, ahol nincs istenfélelem, ott a hit alapvető feltétele is hiányzik. 

Teljes hitetlenség lesz úrrá az emberen.
Ahogyan a hit a lélek helyes viszonyulása Istenhez, úgy a hitetlenség ennek pontosan az ellenkezője.
- Így mutat rá a Biblia e két dologra: az ember dicsőségének és méltóságának, valamint elfajulásának és nyomorúságának titkára.

A BŰN LÉNYEGE ❣️

"💞Mindenki, aki a bűnt cselekszi, az Isten törvényét is megszegi; a bűn pedig a törvény megszegése." (1 János 3, 4)

Az apostol bepillantást nyújt itt a bűn lényegébe.
A bűn Isten törvényének semmibevevése, sőt nyílt lázadás személye ellen. Milyen sekélyes és felületes az emberi elképzelés a bűnt illetően! Csak gyengeségnek látja azt. Bűn helyett inkább hibákat emlegetünk, melyek megbocsáthatók s amiket az ember maga is könnyen el tud intézni. Szívesen hárítjuk a bűnt a szülőkre is és megnyugtatjuk magunkat, hogy "öröklött terheltség". 

Sokan mentegetik vétkeiket természetes hajlamaikkal:
én már ilyen vagyok, tehetek én róla?
Mások egyáltalán még csak hallani sem akarnak a bűnről. Mi volt az oka annak, hogy egész nemzetek buktak el a történelem folyamán? Az, hogy sokan nem tudták többé, mi a bűn. 

Elveszítették az Istennel való kapcsolatot és lelkiismeretük elnémult.
A bűn nemcsak félrelépés, eltévelyedés, vagy egymással szemben elkövetett jogtalanság; hanem végső fokon Isten szent igazságának megsértése, felségsértés. Isten nem olyan, mint aféle "jószívű" ember, aki szemet húny a bűn fölött. Ő szent, igaz s ezért a bűn összeegyeztethetetlen a személyével. 

A bűn elviselhetetlen ellentmondás Isten lénye ellen. Nem nyugodhat bele minden további nélkül, különben hűtlen lenne önmagához.
Aki egyszer valóban megtapasztalta a bűn hatalmát, az nemcsak szégyenli önmaga előtt is, hogy ennyire megfeledkezett magáról és engedte magát sodortatni, hanem azt mondja a zsoltáríróval:
"Egyedül te ellened vétkeztem és cselekedtem azt, ami gonosz a te szemed előtt" (Zsolt 51, 6).
Ha valaki bűnösnek ismeri fel magát, az nem emberi ítélőszék előtt áll, hanem Isten előtt, akit megbántott és akinek büntető ítéletét magára vonta.
Ha valaki gonoszt cselekszik, úgy érzi, hogy útjában áll Isten és ez nyugtalanítja őt.
Annak örülne legjobban, ha Isten egyáltalán nem lenne. Ezért lesz a bűnösből végül is istentagadó.
Az Isten ellen való gyűlölet, mely ott rejtőzik minden bűn mélyén, egyre inkább előtérbe kerül, végül is Istennel szemben való lázadássá válik és a szent dolgok felett való arcátlan gúnyolódásban lesz nyilvánvalóvá.
Csak ha felismerjük a bűn szörnyű voltát, értjük meg a Fiú kereszthalálát és magasztaljuk Istent, hogy Jézus a kereszten az igazságnak is teljesen eleget tett, de bűneinket is teljesen eltörölte.

BOLOND MÓDON ELTÉKOZOLT ÉLET❣️

"💞Az Isten azonban így szólt neki: Bolond, még az éjjel visszakérik tőled a te lelkedet! "
(Lukács 12, 20)

Bolond mindaz, aki Isten nélkül él és nem hallgat lelkiismerete szavára. 

A földi vagyonában bizakodó gazdag ember képében ezt a bolondságot rajzolja meg Jézus.
Az az ember jól tudott számolni, mégis elszámította magát, mert a legfőbb tényezőt, a mindent elrendelő Istent kihagyta számításából s így a végeredmény hibás lett.
Számolt készleteivel, az előtte álló esztendökkel, csak azzal az eggyel nem, aki az egész számítást egyetlen vonással keresztülhúzhatja.
- "Még az éjjel visszakérik lelkedet!"
Azt a lelket, melyről olyan rosszul gondoskodott, oda kellett adnia. -
"Én lelkem... pihenj, egyél-igyál, örvendezzél!"
De az emberi léleknek másra is szüksége van, nemcsak földi pihenésre és kényelemre. 

Igazán csak Istenben tud megnyugodni. Földi örömök, élvezetek nem elégítik ki.
Az Úrban való örömre vágyik.
A földi javak sohasem elegendők. Az ember vagy Istenben gazdag, vagy becsapja önmagát. 

A világi megbecsülés, tisztségek sem elégítik ki a lélek mély vágyakozását.
Mindaz, amit a világ adhat, üres, nem kielégítő, mert mulandó.
A lélek pedig örökkévalóra vágyik, azaz magára Istenre.
Teljes elszegényedés elé néz, amikor utolsó útjára indul; semmit sem vihet magával, csak azt, ami benne el van rejtve.
Ekkor lesz bolond volta egészen nyilvánvalóvá.
A gazdag ember úgy nézte földi javait, mint kizárólagos tulajdonát. Igen jellemző, amikor így beszél: az én termésem, az én csűreim, az én gabonám, az én javaim...
Ő a tulajdonos, magának akar mindent s maga akarja élvezni is azokat. 

Micsoda ostoba rövidlátás! Jézus tanítványai csak a földi javak sáfárainak, megbízottainak tekintik önmagukat és az Úr útmutatása szerint akarnak gazdálkodni azokkal.
A pénz nem magántulajdonuk, hanem rájuk bízott idegen érték, amivel hűségesen kell sáfárkodniuk, hogy azután részük lehessen az igazi jóban, az örök életben, melyre Isten teremtette őket.
A földi javak mindig csak látszólagosak és lényegtelenek.
Jó annak, aki azt látja lényegesnek és valóságosnak, amit a halálba is magával vihet! Ez az igazi bölcsesség.
Így bátran és nyugodtan mehet a lélek az örökkévalóságba.

TÉVELYEGVE, ELVESZVE❣️

"💞Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, ki-ki az ő útára tértünk. " (Ézs 53, 6)

Úgy hangzik ez az Ige, mint valami gyónás.
Mindnyájan elmondhatjuk, hiszen mindnyájan, kívétel nélkül utat tévesztettünk. 

S nem kell valamiféle súlyos eltévelyedésekre gondolnunk. Elég vétek már a valamennyiünkben megbúvó önzés is. 

Ki-ki a maga útját nézi. Benne van ez már a természetünkben.

Az ember elsősorban mindig önmagára gondol, a maga szívének gondolatait és terveit dédelgeti s mindenekelőtt a maga előnyét keresi.
Még a legrendesebb, legderekabb embereknek is be kell vallaniok, ha lelki látásra jutnak, hogy az önzés legsötétebb útjait járták.
Természettől fogva önmagunknak és legszűkebb családi körünknek élünk.
"Ti pedig siettetek, ki-ki a maga házához" (Agg 1, 9)

Kedveseink felé mégcsak van szeretet bennünk, de másokat már nem igen veszünk észre, vagy csak önzésünk szemüvegén keresztül látjuk őket.
Nem azt kérdezzük, mit tehetnénk másokért, hanem hogy mit várhatunk mi tőlük. 

Ha valaki természet szerint rokonszenves előttünk, szívesen közeledünk feléje. 

De ha nem kellemes egyéniség, távol tartjuk magunkat tőle.
Mivel saját énünk ennyire hatalmában tart minket, önszeretetünk valóságos betegségként nehezedik reánk.

Azonnal ingerlékenyek és kedvetlenek leszünk, amint valaki énünket érinti. 

Önzésünk annyira megfertőzte lényünket, hogy szinte lehetetlen tőle megszabadulnunk.
Az önszeretettől csakis az Úr iránt való szeretet tehet szabaddá.
Saját énünktől csak úgy szabadulunk meg, ha átadjuk magunkat Neki.
Így is mondhatnánk, hogy énünktől csak a halál révén van szabadulás. 

Önmagunkat kellene állandóan öldökölnünk, ami elég fájdalmas és kilátástalan dolog!

De mikor kiszolgáltatjuk magunkat az Úrnak, ő a maga életébe és halálába von bele minket. 

Elfoglalja énünk helyét és mi ismét önmagunkra találunk őbenne.
Nem tévelygünk többé, mert az ő útját járjuk.
Neki élünk, aki értünk meghalt és feltámadott. Most már az ő szeretete szorongat és hajt minket.
Minden emberben azt a lelket látjuk, akiért Megváltónk a vérét adta.

Bárcsak valamennyiünknél valósággá válna ez az Ige: "olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez" (1 Pét 2, 25).

ELMERÜLVE A VILÁGBA❣️

"💞Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek... adtak, vettek, ültettek, építettek..." 

(Lukács 17, 27-28)

Ezekben a földi foglalatosságokban merült ki az emberek élete az özönvíz előtt csakúgy, 

mint később, Sodomában és Gomorrában. Istent nem keresték. 

Eközben olyan biztonságban érezték magukat, mintha másképp nem is folyhatna az élet, 

míg azután jött a katasztrófa és valamennyiüket elsodorta. 

Az Istent nem ismerő ember e világba kapaszkodik. 

Ha a láthatatlanokkal és örökkévalókkal nincs kapcsolata, a láthatókba és ideigvalókba merül el.
Így volt ez, így van most is és így lesz, különösen az idők végén. 

Az ideigvalók uralják az ember gondolkodását.
Jézus visszajövetelére senki sem gondol, sőt mosolyog e gondolaton. 

Az Úrnak az a napja teljesen váratlanul éri majd a legtöbb embert.

Isten gyermekei is esznek és isznak.
De náluk nem a gyomruk a döntő s nem a körül forog minden: mit együnk, mit igyunk? 

Őket az foglalkoztatja: elérem-e majd én is a nagy célt és megmenekül-e a lelkem?

Engedik, hogy testi jólétükről a mennyei Atya gondoskodjon, aki nem hagyja gyermekeit elveszni. 

Ők is "házasodnak és férjhez mennek", de nem úgy, mint e világ gyermekei, akiket ebben kizárólag a test ösztönei vezetnek.

Nem akarnak mindenáron házastársra szert tenni, mintha a házasélet lenne a legfőbb jó. 

Isten gyermekei mindent Jézus nevében tesznek; házasságra vonatkozó döntésük is így születik.
Nem lépnek olyan kapcsolatra, melynél a legfőbb dolog, a Megváltóba vetett hit és szeretet egysége hiányzik. - Ők is "adnak és vesznek", de nem a pénzkérdés áll a középpontban.

Nem törekszenek tisztességtelen haszonra s nem ragaszkodnak kétségbeesetten földi javaikhoz.
Ők is "ültetnek és építenek", azaz szorgalommal és hűséggel dolgoznak, de a napi munkát is istentiszteletnek tekintik. Itt a földön nem otthonra, csak hajlékra akarnak szert tenni.
Tudják, hogy otthonuk odafent van és itt csak sáfárok, nem tulajdonosok: zarándokok, 

de nem polgárok.

Nagy dolog, ha valóban szabadok vagyunk a földiektől.
Isten is segít ebben, amikor lemetsz életünkről darabokat, úgy hogy belevérzünk.
Különösen ott vág nagyon mélyre, ahol meg vagyunk kötözve.
Ne jajgassunk és ne berzenkedjünk soha ez ellen! 

Mindenben és mindentől szabadon előre tekinteni, nem pedig hátrafelé; ez Isten gyermekeinek drága kiváltsága.

HALOTT a BŰNBEN❣️

"💞Ez az én fiam halott volt. " (Lukács 15, 24)

Lelkében halott a bűnben és a vétkekben: ez a meg nem tért ember állapota.
A lelkileg halott embernek nincs érzéke Isten iránt.
Teljesen hidegen viselkedik Teremtőjével és Megváltójával szemben. 

Nem fáj neki, hogy Istent megszomorítja és megbántja. 

Nem örül annak, ha Istenről hallhat, sőt Igéjét kellemetlennek és elviselhetetlennek találja. 

Viszont a lelki élet egyik jele, hogy az ember érzékennyé válik fölfelé. 

Minél tisztább és egészségesebb az élet, annál érzékenyebb a lélek a legcsekélyebb homályra is, mely Isten arcának ragyogását eltakarhatja előle. 

A bűn tompává és érzéketlenné tesz a felülről jövő érintésekre.
Ahol élet van, ott mozgás van. A lelkileg holtak meg sem moccannak Isten felé. 

Számukra Isten nem valóság. Ha imádkoznak is, csupán az ajkak mozognak, de nem a szívek. 

Az ilyenek semmit sem tesznek Istenért vagy az ő ügyéért.
Csak a saját maguk érdekében tevékenykednek.
A halállal megáll a testben az anyagcsere. Ahol élet van, ott állandó a körforgás. 

Az ember igényli a táplálékot s abból energiák lesznek.
Betegség esetén elmúlik az étvágy. Így van ez akkor is, ha a lelki élet sorvadásnak indul.
Nem éhezzük többé az Igét, sem a testvéri közösséget.
A lélek nem igényel többé mennyei eledelt és ha olykor fel is vesz valamennyit, az megemésztetlen marad, nem kerül be a belső élet anyagcsere-forgásába és nem alakul át energiává.
A lelki élet egyik legmegbízhatóbb mértéke az Isten Igéje után való éhség. "Emlékezzél meg azért - mondja Jézus a lelkileg halott szárdisi gyülekezetnek - hogyan vetted", milyen buzgósággal fogadtad az Igét és "hogyan hallottad", milyen nagy vágyakozással. S most ez a teljes igénytelenség, közöny!
Ha az ember nem ébred fel ebből a lelki halálból, örökre elvész.
Csak az tudja, mit nyert Jézusban, aki belekóstolt valamikor az elveszettség állapotába; a halálból egyedül Ő hívhat minket életre.
Amilyen bizonyos, hogy Megváltónk az Atya hatalma révén kijött a sírból, éppoly bizonyos, hogy mindazok életre jutnak, akik hit által egyek lettek Jézus Krisztussal. 

Persze akaratunknak sem lényegtelen a szerepe.
Sokan nem is hagyiák magukat ébreszteni.
Ezért az intés, hogy "támadj fel a halálból", mihelyt szívedig ér az ébresztő szó (Ef 5, 14)

SZOMORÚ, TÖNKREMENT KÉP❣️

"💞Régente mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, kivánságoknak és különféle élvezeteknek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, gyűlöltek és egymást gyűlölők." (Titus 3, 3)

Milyen mélyre süllyedt az ember, a legnemesebb teremtmény!
Nem szép az a kép, amit az apostol megrajzol itt, de pontosan megfelel a valóságnak.
Esztelen az ember, míg távol van Istentől. Nincs világossága az ő akarata felől.
Földi dolgokban lehet okos, éleselméjű, erkölcsi értékelése és felfogása mégis eltompult abban a tekintetben, hogy mi a helyes Isten előtt.
A bölcsesség kezdete az istenfélelem és ahol ez hiányzik, ott az ember a maga mértéke és elgondolásai alapján cselekszik.
Nem azt kérdezi, mit kíván Isten, hanem hogy pillanatnyilag mi hasznos és előnyös. 

Isten irányítását sem érti.
Mindenben csak véletlent lát és megkeseredik, elégedetlenkedik, ha valami nem úgy történik, amint elgondolta vagy ahogy szeretné.
Mivel nincs önismerete, nem érti meg a szenvedés és a bűn között levő rejtett összefüggést. 

Az erkölcsi tudatlanság teljes elsötétedéshez vezethet. 

Az ember gondolkodása kificamodik, a gonoszt jónak tartja, a jót pedig rossznak.
Mindaddig, míg az ember nem engedi magát Isten Igéje és akarata által irányítani, tévelyeg.
Ha nem rendeli magát Jézus Krisztus, az egyetlen igazi vezető alá, félrevezetők kezébe kerül, akik hamisan irányítják.