ELMERÜLVE A VILÁGBA❣️

"💞Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek... adtak, vettek, ültettek, építettek..." 

(Lukács 17, 27-28)

Ezekben a földi foglalatosságokban merült ki az emberek élete az özönvíz előtt csakúgy, 

mint később, Sodomában és Gomorrában. Istent nem keresték. 

Eközben olyan biztonságban érezték magukat, mintha másképp nem is folyhatna az élet, 

míg azután jött a katasztrófa és valamennyiüket elsodorta. 

Az Istent nem ismerő ember e világba kapaszkodik. 

Ha a láthatatlanokkal és örökkévalókkal nincs kapcsolata, a láthatókba és ideigvalókba merül el.
Így volt ez, így van most is és így lesz, különösen az idők végén. 

Az ideigvalók uralják az ember gondolkodását.
Jézus visszajövetelére senki sem gondol, sőt mosolyog e gondolaton. 

Az Úrnak az a napja teljesen váratlanul éri majd a legtöbb embert.

Isten gyermekei is esznek és isznak.
De náluk nem a gyomruk a döntő s nem a körül forog minden: mit együnk, mit igyunk? 

Őket az foglalkoztatja: elérem-e majd én is a nagy célt és megmenekül-e a lelkem?

Engedik, hogy testi jólétükről a mennyei Atya gondoskodjon, aki nem hagyja gyermekeit elveszni. 

Ők is "házasodnak és férjhez mennek", de nem úgy, mint e világ gyermekei, akiket ebben kizárólag a test ösztönei vezetnek.

Nem akarnak mindenáron házastársra szert tenni, mintha a házasélet lenne a legfőbb jó. 

Isten gyermekei mindent Jézus nevében tesznek; házasságra vonatkozó döntésük is így születik.
Nem lépnek olyan kapcsolatra, melynél a legfőbb dolog, a Megváltóba vetett hit és szeretet egysége hiányzik. - Ők is "adnak és vesznek", de nem a pénzkérdés áll a középpontban.

Nem törekszenek tisztességtelen haszonra s nem ragaszkodnak kétségbeesetten földi javaikhoz.
Ők is "ültetnek és építenek", azaz szorgalommal és hűséggel dolgoznak, de a napi munkát is istentiszteletnek tekintik. Itt a földön nem otthonra, csak hajlékra akarnak szert tenni.
Tudják, hogy otthonuk odafent van és itt csak sáfárok, nem tulajdonosok: zarándokok, 

de nem polgárok.

Nagy dolog, ha valóban szabadok vagyunk a földiektől.
Isten is segít ebben, amikor lemetsz életünkről darabokat, úgy hogy belevérzünk.
Különösen ott vág nagyon mélyre, ahol meg vagyunk kötözve.
Ne jajgassunk és ne berzenkedjünk soha ez ellen! 

Mindenben és mindentől szabadon előre tekinteni, nem pedig hátrafelé; ez Isten gyermekeinek drága kiváltsága.

HALOTT a BŰNBEN❣️

"💞Ez az én fiam halott volt. " (Lukács 15, 24)

Lelkében halott a bűnben és a vétkekben: ez a meg nem tért ember állapota.
A lelkileg halott embernek nincs érzéke Isten iránt.
Teljesen hidegen viselkedik Teremtőjével és Megváltójával szemben. 

Nem fáj neki, hogy Istent megszomorítja és megbántja. 

Nem örül annak, ha Istenről hallhat, sőt Igéjét kellemetlennek és elviselhetetlennek találja. 

Viszont a lelki élet egyik jele, hogy az ember érzékennyé válik fölfelé. 

Minél tisztább és egészségesebb az élet, annál érzékenyebb a lélek a legcsekélyebb homályra is, mely Isten arcának ragyogását eltakarhatja előle. 

A bűn tompává és érzéketlenné tesz a felülről jövő érintésekre.
Ahol élet van, ott mozgás van. A lelkileg holtak meg sem moccannak Isten felé. 

Számukra Isten nem valóság. Ha imádkoznak is, csupán az ajkak mozognak, de nem a szívek. 

Az ilyenek semmit sem tesznek Istenért vagy az ő ügyéért.
Csak a saját maguk érdekében tevékenykednek.
A halállal megáll a testben az anyagcsere. Ahol élet van, ott állandó a körforgás. 

Az ember igényli a táplálékot s abból energiák lesznek.
Betegség esetén elmúlik az étvágy. Így van ez akkor is, ha a lelki élet sorvadásnak indul.
Nem éhezzük többé az Igét, sem a testvéri közösséget.
A lélek nem igényel többé mennyei eledelt és ha olykor fel is vesz valamennyit, az megemésztetlen marad, nem kerül be a belső élet anyagcsere-forgásába és nem alakul át energiává.
A lelki élet egyik legmegbízhatóbb mértéke az Isten Igéje után való éhség. "Emlékezzél meg azért - mondja Jézus a lelkileg halott szárdisi gyülekezetnek - hogyan vetted", milyen buzgósággal fogadtad az Igét és "hogyan hallottad", milyen nagy vágyakozással. S most ez a teljes igénytelenség, közöny!
Ha az ember nem ébred fel ebből a lelki halálból, örökre elvész.
Csak az tudja, mit nyert Jézusban, aki belekóstolt valamikor az elveszettség állapotába; a halálból egyedül Ő hívhat minket életre.
Amilyen bizonyos, hogy Megváltónk az Atya hatalma révén kijött a sírból, éppoly bizonyos, hogy mindazok életre jutnak, akik hit által egyek lettek Jézus Krisztussal. 

Persze akaratunknak sem lényegtelen a szerepe.
Sokan nem is hagyiák magukat ébreszteni.
Ezért az intés, hogy "támadj fel a halálból", mihelyt szívedig ér az ébresztő szó (Ef 5, 14)

SZOMORÚ, TÖNKREMENT KÉP❣️

"💞Régente mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, kivánságoknak és különféle élvezeteknek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, gyűlöltek és egymást gyűlölők." (Titus 3, 3)

Milyen mélyre süllyedt az ember, a legnemesebb teremtmény!
Nem szép az a kép, amit az apostol megrajzol itt, de pontosan megfelel a valóságnak.
Esztelen az ember, míg távol van Istentől. Nincs világossága az ő akarata felől.
Földi dolgokban lehet okos, éleselméjű, erkölcsi értékelése és felfogása mégis eltompult abban a tekintetben, hogy mi a helyes Isten előtt.
A bölcsesség kezdete az istenfélelem és ahol ez hiányzik, ott az ember a maga mértéke és elgondolásai alapján cselekszik.
Nem azt kérdezi, mit kíván Isten, hanem hogy pillanatnyilag mi hasznos és előnyös. 

Isten irányítását sem érti.
Mindenben csak véletlent lát és megkeseredik, elégedetlenkedik, ha valami nem úgy történik, amint elgondolta vagy ahogy szeretné.
Mivel nincs önismerete, nem érti meg a szenvedés és a bűn között levő rejtett összefüggést. 

Az erkölcsi tudatlanság teljes elsötétedéshez vezethet. 

Az ember gondolkodása kificamodik, a gonoszt jónak tartja, a jót pedig rossznak.
Mindaddig, míg az ember nem engedi magát Isten Igéje és akarata által irányítani, tévelyeg.
Ha nem rendeli magát Jézus Krisztus, az egyetlen igazi vezető alá, félrevezetők kezébe kerül, akik hamisan irányítják.

AZ EMBER CSODÁLATOS VOLTA❣️

"💞Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. " (Zsoltár 139, 14)

A zsoltáríró magasztalja Istent, hogy olyan csodálatos teremtményt alkotott, mint az ember. így azután az sem vak véletlen, ha egy ember születik a világra. Isten könyveibe még a nap is bele van írva, amikor formáltattunk (Zsolt 139, 16).
Isten szeme minden egyes embert már jóelőre lát és felmér.
Milyen vigasztalás ez például házasságon kívül vagy más szomorú körülmények között született embereknek.
Hitre jutva hányan nyugtalankodnak közülük, vajon egyáltalán Isten akarata szerint való-e a létük. Lehetnek születési körülmények, melyek Isten akaratával ellentétesek, de az, hogy valaki egyáltalán a világra jött, nem Isten akaratán kívül történt. Hiszen ő nemcsak a csillagokat ismeri nevükről, hanem minden egyes ember létét is megszabja.
Ő ad lelket neki, így különböztetve meg őt az állatoktól.
Az embert nemcsak sajátos belső élete teszi istenképűvé, hanem már tisztán testileg is csodálatos, Istentől kapott vonásokat hordoz. Egyenes testtartása arra utal, hogy nem csupán lefelé, hanem felfelé is tud tekinteni.
Szabad homloka mögött gondolkodási készsége rejlik.
Az Ige szerint a homlok gyakran az ember jellemét fejezi ki. Így beszél például parázna homlokról

 (Jel 3, 3), de olyanról is, amelyre Isten pecsétie kerül.
Egyszer majd az ő neve ragyog a homlokokon (Jel 7, 3; 22, 4).
Csodálatos isteni ajándék a két kezünk.
Tudunk velük működni, alkotni, dolgozni, Isten hasonlatosságában:
Az ember az egész teremtett világ záróköve. Mint valami gyújtópontba, futnak össze benne Isten hatalmának és teremtői bölcsességének sugarai.
Az embernek viszont Istentől kapott tagjait eszközként kell az ő szolgálatára és dicsőségére használnia, egész testét mint áldozatot neki ajánlva.
Az ótestamentumi főpapok homlokán aranytábla volt, ezzel a felirattal:
"Az Úrnak szenteltetett!"
Ez a mi rendeltetésünk is. De mennyire visszaélünk tagjainkkal, a bűn szolgálatába állítva azokat!
Mennyit vétkezünk kezeinkkel, testünkkel, mások testével!
Ha Isten mindezért lesújtana ránk, megérdemelnénk.
Micsoda nagy dolog, hogy Jézus nemcsak lelkünket, hanem testünket is megváltotta vére árán.
Tehát nemcsak szívünknek és lelkiismeretünknek, hanem testünknek is meg kell szenteltetnie.
Istennek az az akarata, hogy testünk is őt dicsérje és magasztalja.

AZ EMBER - MINT ISTEN KÉPE❣️

,,💞Teremté tehát az Isten az embert az õ képére, Isten képére teremté õt.,, 

(1 Mózes 1, 27)

Ebben a lendületesen megfogalmazott mondatban van valami felemelõ: az a hallatlanul nagy tény, hogy az ember Isten képmása. Micsoda magasztos pillanat volt az, mikor Isten az ember megalkotásával feltette a koronát teremtõi mûvére. Kevéssel tette õt kisebbé önmagánál, ahogy a 8. zsoltárban olvassuk. 

Dicsõséggel és tisztességgel koronázta meg õt. 

Igaz ugyan, hogy a teremtés minden egyéb mûvén is ott van Isten pecsétje, de az ember Isten fenségébõl kapott valamit.

Úrrá tette õt Isten a földön és mindent lábai alá vetett. Ilyen értelemben lett Isten képmása. 

Isten értelemmel és akarattal ajándékozta meg. Nemcsak lelke, hanem szelleme is van. 

Isten szabadságot adott neki.

De az ember istenképûsége, mely lehetõvé teszi, hogy uralma alatt tartsa a világot, kell hogy az Isten iránt való engedelmességben gyökerezzék, mert az ember nem Isten, hanem csak teremtmény és ezért Istentõl függ. Szabadsága annyiból áll, hogy önként, tehát nem kényszerbõl rendeli alá magát Istennek.

Az embernek - mint Isten képének - közösségben kell lennie õsképével. 

Közösség azonban csak hasonló lények között lehetséges. Ember és állat között nincs teljes közösség. 

De az ember
személyiség és ezért képes arra, hogy valóságos kapcsolatban legyen Istennel. 

Teremtésének pillanatától kezdve Isten iránt való vonzalom élt lelkében; nem akart és nem tudott õnélküle meglenni.

Sajnos, az ember eldobta magától koronáját. A bûneset következtében istenképûségét eljátszotta. 

Isten iránt való engedetlensége következtében a teremtett dolgok rabszolgája lett és saját vágyai fogságban tartják. Igaz ugyan, hogy értelme és akarata révén még
mindig uralkodik a természet felett, de már nem isteni értelemben, hanem zsarnoki és kizsákmányoló módon. 

Nem tekinti magát többé Isten szolgájának és sáfárának, nem gondozza szeretõ módon az õ mûveit, hanem mindazt, amit Isten kezébe adott, önzõ módon
kizsákmányolja.

A bûnbeesett ember önmagát keresi és önmagát veszíti el. 

Önmagát ülteti a trónra és önmagát alacsonyítja le. 

Csak akkor lesz ismét ember, ha egészen Istennek veti alá magát és csak amíg Istennek szolgál, uralkodik teljes és isteni értelemben.

AZ EMBER - MINT ISTEN GONDOLATA❣️

,,💞Milyen kedvesek nekem a te gondolataid, ó Isten! Mily nagy azoknak summája!,, 

(Zsoltár 139, 17)

A zsoltáríró a teremtés alkotásaiban Isten testet öltött gondolatait látja.
Minden egyes teremtett dolog Isten egy-egy gondolatának kifejezõje. 

Milyen üres és sivár is e világ a hitetlen ember szeme elõtt. 

A balga ember nem tudja, nem érti Isten gondolatait (Zsolt 92, 7); úgy látja, hogy a vaksors ural mindent és érzéketlenül megy el a teremtés csodái mellett. 

Csak a hivõ ember elõtt nyer mélyebb értelmet minden.

A zsoltárírót különösen az ember, a teremtés e legnagyobb csodája foglalkoztatja. 

Ellentétben a nemekbe és fajokba sorolható állatokkal és növényekkel, minden egyes ember Istennek egy külön, testet öltött gondolata. 

Mint ahogy a sok millió ember közül minden egyesnek sajátos és a másokétól különbözõ arcvonásai vannak, így minden egyes lélek is a Teremtõ külön pecsétjét viseli magán. 

Persze a bûn ezt az isteni pecsétet eltorzítja, letörli. 

Hasonlóvá válunk a sokat forgatott pénzdarabokhoz, melyeken a kép elmosódott és a felirat olvashátatlanná vált. 

A legtöbb ember már csak azért sem õrzi meg eredeti, isteni vonásait, mert másokhoz idomul. 

Így lesznek eredeti egyéniségüket elveszített tucatemberekké.

Sok hiba esik a nevelés és az emberek kölcsönös egymásra való hatása tekintetében is. 

Nem vesszük figyelembe kinek-kinek sajátos jellegét. Szeretünk mindent és mindenkit egy kaptafára húzni. 

Pedig nevelni annyit jelent, hogy Isten gondolatát ragadom meg, ismerem fel a másikban és minden más mellékestõl eltekintek. A lelkét akarom kiszabadítani a bûn romhalmaza alól. 

Minden egyhangúság és egyformaság a bûn következménye.

A Szentlélek mindig valami eredetit alkot. Mindenkivel különleges módon bánik. 

Teljes kibontakozáshoz akarja segíteni az emberben elrejtett isteni gondolatot. 

Isten gyermekeit az Ige drágakövekhez hasonlítja (Zak 9, 16; Jel 21, 19), melyek csiszolás alá kerülnek, hogy sajátos ragyogásuk és színük jobban érvényesüljön. Közben érdességüket és kellemetlen éleiket is elveszítik. 

Így veszi a Szentlélek munkába az embert, kihozva belőle az isteni tervet.

Ki akarja ábrázolni bennünk Isten vonásait, hogy az Ő dicsősége ragyogását sugározzuk. 

Bízzuk magunkat egészen a Mester kezére és ne rontsuk el ellenállásunkkal bennünk végzendő munkáját!

Carl Eichhorn: Isten műhelyében

Ezt a könyvet nem lehet regényként – egy szuszra olvasni. 
A hívő ember az újjászületés után rálép a megszentelődés útjára. 

Minden olvasó kezében és életében ez a könyv Isten hatalmas eszköze lehet!

A szerző, Dr. Carl Eichhorn, egy német evangéliumi mozgalom igehirdetője volt. 
Könyvében mintegy negyven éves szolgálatának tapasztalatait és a Biblia nagy igazságait tárja az olvasó elé.

Carl Eichhorn szívügyének tekintette, hogy a Biblia tanítását ne csak azok felé közvetítse, akik között életében szolgált, hanem hogy a következő Krisztusban hívő nemzedék is olyan bibliahű eligazítást kaphasson, amely segítséget jelent életük legsúlyosabb problémái és terhei közepette. Fontos fogalmakat több napon át is magyaráz, megvilágítva azokat a Bibliából vett példákkal, 

így pl. a bűnös ember megigazulását a szent Isten előtt. - 

Fontos viszont, hogy a napi vezérigéket és a kapcsolódó igehelyeket a Bibliából - azok összefüggésében - olvassul el.

Idézünk az október 29-re szóló áhítatból: "Aki az Igét nem kíváncsiságból, nem kritikusan, 

nem megszokott kötelességteljesítésből, hanem azt mintegy éhezve olvassa, felismeri abban a Megváltót. 

Az ilyen olvasó áldást nyer és közelebb jut hozzá.

 ...Az Ige tükrében az Úr dicsőségét szemléljük, és ugyanarra a képre formáltatunk át dicsőségről dicsőségre (2Kor. 3,18.)." 

Így közvetíthet ez a könyv sok örömöt, áldást és segítséget a hit megéléséhez minden olvasónak.