SZÉP CÉL❣️

"💞Minél inkább megalázom magamat és minél alábbvaló leszek a magam szemei előtt, annál dicséretre méltóbb leszek a szolgálók előtt, akikről te szólasz. " (2 Sámuel 6, 22)

Egyre kisebb - egyre nagyobb. Két ellentétes vonal ez, amelyen az emberek mozognak. 

A világ embere megbecsülést, gazdagságot és jólétet kíván; ideigvaló cél ez és az ember önmagát tartja szem előtt. Saját előnye, saját nagysága, érvényesülése körül forog minden. Isten emberének igazi növekedése a kisebbé tételben van.

 
Pál a korinthusi levélben ezt írja önmagáról: "Én vagyok a legkisebb az apostolok között."

Később az efézusiaknak pedig: "A legkisebb minden szentek között", s végül Timótheusnak írt levelében kijelenti: "Első vagyok a bűnösök között." 

Minél mélyebben lát bele az ember a saját szívébe, ahol annyi gyengeséget, hiányt, mulasztást talál, annál kevesebbre értékeli önmagát. 

Minél inkább behatol valaki Isten szeretetébe, annál mélyebben érzi saját semmiségét, teljes méltatlanságát, lényének sokszor utálatos voltát.

 
Többé senkit nem tart kisebbnek magánál. A legmélyebbre zuhant élettel is egy szinten látja magát.
Dávid a szövetség ládájának ünnepélyes hazahozatalakor a kisemberek közé állt, szent örömének túláradásában velük táncolt, mert szívből szerette Istent, akinek kegyelmére annyira méltatlannak tartotta magát. Nagy dolog volt már az is előtte, hogy Isten rátekintett és népe fejedelmévé tette őt. 

Most azonban teljesen elfeledkezett királyi méltóságáról. - Mikál, a felesége, más volt. 

Gőgösen és hidegen nézte, mennyire megalázza magát a király, nem törődve a rangjával. 

Gúnyos, bántó szavakkal fogadta férjét. Dávid azonban nem gerjedt haragra, hiszen el volt telve Istene kegyelmével.

 
Kész volt még mélyebben megalázkodni a Mikál által megvetett szolgálók előtt is. 

Mikál és minden gőgös lelkű megveti Dávidot, amiért úgy megalázta magát, de ő nem törődik a büszke világ megbecsülésével.

 
Többet ér neki az istenfélők - akik általában kisemberek - megbecsülése.
A gőgös ember szíve hideg, magára marad; az alázatos szívűt pedig mindig értékelik és szeretik.
Semmi sem kívánok lenni, csak törött edény vagyok.
De ha hasznom tudja venni, szent szavára hallgatok.
Így üresen várok rája, míg olajjal tölt meg Ő, Hogy belőlem élet árja s hála törjön majd elő.

AZ IGAZI KEGYESSÉG- ALÁZATOSSÁG💞

"💞Kisebb vagyok minden te jótéteményednél és minden hűségednél, amelyeket a te szolgáddal cselekedtél. " (1 Mózes 32, 10)

Az igazi kegyesség jele a szívbeli alázat, a meghajlás.
Ki vagyok én, hogy ennyire előrevittél? - kiált fel Dávid. Istenének ez a lehajló jósága felfoghatatlan előtte. Isten útja kicsivé akarja tenni az embert. 

Jákóbnak 20 évig kellett az alázatosság iskolájába járni fösvény, szeretetlen nagybátyjánál,

Lábánnál. Ott nem kényeztették, hanem keményen bántak vele és kihasználták.

Ez az ő felfelé törő, becsvágyó lényét lenyomta. Belsőleg gyötrődött, de nem keseredett el. Istenének irgalmassága és hűsége most lett csak igazán naggyá előtte, ellentétben az emberi keménységgel és hűtlenséggel. Isten kegyelme jeleivel árasztotta el és megtartotta szavát.
Ez alázta meg igazán Jákóbot.
A belső szerénység és őszinte alázatosság vonzóvá és szeretetre méltóvá teszik az embert mindenki számára; az elbizakodottság hideggé és taszítóvá tesz. 

Az alázatosságban mindig van valami meleg és megnyerő. "Miért nem szeret engem senki?" - kérdezik sokan keserűen. 

Mert teli vagy igényekkel és azt kívánod, hogy mindenki hozzád igazodjék. 

A szív alázatosságával együtt jár a hála és az imádat Isten kegyelméért. 

"Mivel érdemeltem ezt?" - kérdezi mélyen megindultan az alázatos lélek, amikor valami jóban részesül. Ha pedig nehézség éri, szívében belátja, hogy még rosszabbat is érdemelt volna, ha Isten a bűnei szerint bánt volna vele. 

Más a nem töredelmes szívű ember.

Isten jóságát természetesnek tartja, mintha jogcíme lenne rá. A szenvedések zúgolódást, elégedetlenséget váltanak ki belőle. "Miért érdemeltem én ezt?" - hangzik szívéből, ajkáról a keserű kérdés. De az alázatos szívű meghajlik Isten hatalmas keze alatt és új kegyelmet nyer.

Az irgalmasság új megtapasztalása még jobban a porig alázza. "Szeretnék a föld alá süllyedni, ha végiggondolom mindazt a kegyelmet, amit Istentől kaptam" - mondta egyszer egy súlyos beteg ifjú.
Ha álmatlan éjszakákon gyötörte is a köhögés, szívében boldog volt. 

Mélyen felüdítette az a nyugalom, amit Jézus neki is megígért és megadott.
Maradjunk alázatosak, nehogy úgy járjunk, mint azok a szőlőmunkások, akiket elsőnek fogadtak fel. Igényeik támadtak, megkárosítottnak érezték magukat a későbben jöttekkel szemben és zúgolódtak, követelőztek. Elsőkből utolsók lettek.

AZ IGAZI NAGYSÁG❣️

"Versengés is támadt köztük, hogy ki tekinthető közülük a legnagyobbnak. " 

(Lukács 22, 24)

Ezúttal a tanítványok más kérdést vitatnak meg. Előzőleg arról volt szó, hogy ki a legnagyobb köztük (Luk 9, 46), most pedig, hogy ki tekinthető a legnagyobbnak, ti. az Úr Jézus kit tekint annak.
Az Ő szemében ki ér a legtöbbet? Kié az első hely? 

Eddig úgy látszott, Péteré, hiszen neki mondta az Úr: "Te Péter vagy és én ezen a kősziklán építem fel az én egyházamat." 

Ezen az estén pedig Jánosé volt a kiváltságos hely (Ján 13, 23). 

Bizonyára ez adott okot az újabb vitára. 

Többször volt emiatt viszálykodás a tanítványok között, mert a nagyravágyás sok súrlódásnak az oka nemcsak a világban, hanem keresztyén körökben is. 

Jézus ezt a gondolkodást tanítványainál egy közéjük állított gyermek példájával szégyenítette meg.

 "Míg olyan kicsivé nem lesztek (a saját szemetekben), mint ez a gyermek, nem juthattok be a mennyek országába." 

Még megszégyenítőbb volt, amikor az utolsó este, rangvitájuk után, Jézus megmosta a lábukat. 

Ez különben a rabszolga dolga volt, ha vendégek érkeztek vacsorára. 

Egyik tanítványa sem vállalkozott erre, mielőtt asztalhoz ültek volna ezen az utolsó estén. 

Így hát maga a Mester vállalta. Érzékeny büntetés volt ez gőgösségükért; Péter egész életében nem felejtette el, hogyan vette akkor magára az Úr a rabszolgakötényt.
Ezt látjuk 1 Pét 5, 5-ben is: "Öltsétek fel az alázatosságot" (szó szerint: a rabszolgakötényt) - írja.

Jézus nagysága a szolgálatban. mutatkozott meg. Így kellene lenni az övéinél is. 

A világ királyai uralkodnak, a menny királya szolgál. 

A világ urai sok üres és hízelgő megtiszteltetést kapnak. Jézus tanítványai között a legnagyobb is legyen olyan, mint a legfiatalabb, aki mindenben alárendeli magát másoknak. Isten országában ők a nagyok, de a világ lekicsinyli, az utolsó helyre állítja őket. Magas állásukat a szolgálatban mutatják meg. 

Adni akarnak másoknak, nem föléjük kerekedni. Aki első akar lenni Isten országában, annak szolgálni kell, a "lábmosás szolgálatát" kell végezni. Nemcsak betegágy mellett, elhagyott gyermekek, öregek és szegények között akad rá alkalom. 

Jézus szerint az is lábmosás, ha elviseljük mások szeretetlenségét, visszásságát, szeszélyeit és éles nyelvét, s nem fordítunk nekik hátat, bármennyi kellemetlenséget okoznak is.

 A tanítvány magatartásá az alázat.

ALÁZATOS vagy VITATKOZÓ LELKÜLET❣️

"Semmit se cselekedjetek versengésből, sem hiú dicsőségvágyból, hanem egymást magatoknál különbnek tartsátok! "  (Fil 2, 3) 

A versengés sokszor vitatkozásra, botránkozásra, összeütközésekre vezet. 

Az ember hangoztatja igazát, jogait és nem akar engedni. Mindenből vitát csinál. 

"Ha valaki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsóruhádat, engedd oda neki a felsőt is" (Máté 5, 40). 

Ez véget vet a vitának. "Ha valaki téged egy mérföld útra kényszerít, menj el vele kettőre." 

- Jézus idejében még nem volt rendszeres posta, mint ma. 

A kormányzatok küldöncöket indítottak útnak, nehéz küldeményekkel megrakva. 

Ha az ilyen futár valakit útközben elkapott, kényszeríthette rá, hogy egy darabon segítsen neki cipelni a terhet. 

Ez persze mindenkinek nehezére esett, húzódozott tőle, kimagyarázkodott és próbált mást odatolni maga helyett. Jézus tanítványai ne hárítsák át másra a terhet, ne lázadozzanak és ne panaszkodjanak, ha valami kellemetlenség éri őket. 

Ellenkezőleg, zúgolódás helyett teljesítsék inkább a kétszeresét annak, amit kérnek tőlük. 

Akkor vége a viszálykodásnak. 

Önző emberek mindig perlekednek, nem fogynak ki a panaszkodásból.

A hiábavaló dicsőség keresése az érzékenykedés, a neheztelés és a harag kimeríthetetlen forrása. 

Az alázatosság szabaddá teszi az emberi együttélést a súrlódásoktól és csúnya viszályoktól. 

Az alázatos tanítvány nem tartja magát méltónak a dicséretre, és hálás azért a meg nem érdemelt megbecsülésért, hogy Isten gyermeke lehet. Ehhez képest minden más értéktelen előtte. 

A lélekben megalázkodó emberek mélyen belelátnak a saját bűnös, romlott szívükbe. 

Ismerik magukat és ezért másokat különbnek tartanak maguknál, tisztelettel vannak irántuk. 

Ilyen alázatos, önzetlen, békességkeresők vagyunk-e, akikben a Megváltó báránytermészete uralkodik?

"A tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek!" 

Az az ember dicsősége, hogy Isten képére teremtetett. Ezt kell tisztelnünk a legelesettebb emberben is. Még sokkal inkább kellene tisztelnünk Isten gyermekét, akiben ez az Isten képére teremtettség újra helyreállt. Ha meg is van még benne Ádámnak néhány rút vonása, szemünk ne ezekre szegeződjék, hanem azt lássuk meg, amit Isten Lelke már megvalósított benne.

ORVOSSÁG IRIGYSÉG ELLEN❣️

"Az ember semmit sem szerezhet meg, csak ha a mennyből adatott neki. " (János 3, 27)

Az irigység ártalmas, mérges gomba. Szétrombolja a közösséget. 

Olyan mint a lisztharmat, mindent tönkretesz, ami jót csak kapott a lélek. 

Akiben irigység uralkodik, az tönkremegy.
Isten semmit sem adhat az irigy embernek, sőt azt is elveszi tőle, amije van. 

Az irigy ember másoknak is és önmagának is gyilkosa. 

Megfosztja magát az igazságtól, nem tud már igazságosan, részrehajlás nélkül ítélni. 

Mindent gyanús és visszás fényben lát. 

Mindig valami rosszat tételez fel vetélytársáról.

**Az irigység minden tekintetben borzalmas pusztítást visz véghez, de kitűnő orvosság ellene Keresztelő János kijelentése: "Az ember semmit sem szerezhet meg, csak ha a mennyből adatott neki." **

Rendkívül mély, hathatós szavak ezek.

János nem ad helyet az irigységnek akkor sem, amikor ezt mondják:

 "Jézus keresztel és hozzá megy mindenki."

Kétféle állásfoglalás van: vagy mindent maga akar megszerezni az ember, vagy mindent felülről kér és fogad. Mivel az irigység önzésből fakad, mindazokban ott van, akik maguknak harácsolnak. Szegények! Mégsem érik el soha a kívánt célt! 

- Milyen más, ha felfelé nézek - akkor nem támadhat irigység bennem.
Ha csak a magam érdekét nézem, lelkembe lopakodik, de ha Őreá nézek, akitől jön minden jó adomány, tudom, velem is jót akar, mégha ezt vagy azt meg is vonja tőlem. 

Káromra lenne, ha azt kapnám, ami a másiké.
,,Mindenki annyit kap, amennyit el tud hordozni.,, (Máté 25, 15).
Javamra szolgál, ha mások mögé kerülök a sorban. Ez az alázatosság iskolája.

Az adománnyal együtt a felelősség is nagyobb. Akinek sokat adtak, többet kívánnak tőle.
Ezért ne irigykedj arra, akinek többje van, neki nehezebb dolga lesz a számadáskor. 

Ráadásul az a kicsi, amit te kaptál, éppen úgy meg is szaporítható, ha hűségesen használod. 

Ne légy elégedetlen, és ne ásd el dacból az egy talentumodat, mert akkor mindent elveszítesz.
Ha hűségesen használod azt, amid van, akkor többet kapsz. 

- Milyen nagyszerű mindent felülről venni! A sötét irigység helyett hála és öröm tölt be minket a másoknak jutott ajándékért is.
Még a visszásságokban, kellemetlenségekben is ajándékot lát akkor az ember.
A Megváltó egészében azoké, akik szívből vágyódnak utána.

KÉSZSÉG a BOCSÁNATKÉRÉSRE❣️

"Ha ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy testvérednek valami panasza van ellened, ... békülj meg előbb testvéreddel. " (Máté 5, 23-24) 

"Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!" 

Isten ezzel a szavával minden istentiszteleti ténykedésünket érvénytelennek jelenti ki, ha a felebarátunk iránti szeretet, irgalmasság és békülékenység hiányzik belőlünk.

Sőt, akkor minden kegyességünk egyenesen utálatos az Ő szemében (Ézs 1, 12-17)

Nem szereti a templomba vagy hívő összejövetelekre való járásunkat és imádkozásunkat, ha a szeretet királyi parancsát megsértjük, ha elbizakodottak vagyunk és nem kérünk bocsánatot igazságtalanságunkért vagy bántó beszédünkért. 

Ha más sért meg minket, azt nem felejtjük el, de ha mi vétkezünk a szeretet ellen, azt nem vesszük észre. Nagyon könnyen elfelejtjük.

Ha bármilyen szeretetlenséged eszedbe jut, azt bizonyosan Isten Szentlelke mutatta meg neked. 

Ne késlekedj rendbehozni a dolgot!
Ez mindennél fontosabb. Ha úrvacsorához készülsz, előtte siess és kérj bocsánatot.
Mielőtt imádkozol, menj el, kérj bocsánatot. Különben Isten nem áldhat meg és a menny zárva marad feletted. A halogatás veszélyes. Ki tudja, élsz-e még holnap, vagy él-e még az ellenséged? Isten ma érintette meg szívedet és lelkiismeretedet, holnap talán már nem így érzel, gőg és dac kerekedik felül benned, nem tudsz megalázkodni. Szíved még jobban be lesz zárva, mint eddig.

Milyen elbizakodott is a szív! Milyen nehezen tudjuk kimondani: "Bocsáss meg, hibáztam!", vagy "Bocsáss meg, ha megbántottalak!", vagy "Bocsássunk meg egymásnak és legyünk megint jó barátok!" A meg-nem tört szív nem engedi, hogy nyíltan bevallja valaki a saját bűnét; fél, hogy akkor a másik ember fölébe kerekedik. 

Félre minden ilyen fontolgatással! Tedd, amit Isten kíván, bízd tetted következményeit Őrá! 

Felfelé nyitva az út. Isten meghallgatja imádságodat, felüdít Igéjével, megáldja úrvacsoravételedet, és az ítélet napján egy ellenség sem áll ki ellened, hogy kárhoztató ítéletet kérjen rád.

ŐRIZKEDJÜNK AZ ENGESZTELHETETLENSÉGTŐL❣️

"💞Hányszor vétkezhetik az én testvérem ellenem és hányszor bocsássak meg neki? 

Még hétszer is? Jézus azt mondta neki: Nem mondom neked, hogy hétszer is, hanem hetvenszer hétszer is. " (Máté 18, 21-22)

Amíg a törvényeskedés alapján állunk, számítgatunk.
A szeretet nem számolgat, nem méreget.
Nincsenek szabályai, önmagában hordja törvényét; belső kényszerűség irányítja. 

Így a szeretet egyúttal igazi szabadság.

A kötelesség emberei készen vannak, ha kiszabott teendőjüket teljesítették. 

A szeretet soha nincs készen. Jellemvonása a végtelenség, mint Istennek, aki maga a szeretet. 

Aki önelégülten azt gondolja, hogy megtette kötelességét, abban nincs semmi szeretet.
A szeretet mindig adósnak érzi magát, akkor is, ha megbocsátásról van szó. 

Péter még a tővény alapján állt: "Hányszor kell megbocsátanom?" Úgy gondolta, hogy a legeslegtöbb hétszer.

Utána már mondhatja: "Végeztünk, semmi közünk egymáshoz." 

De a szeretet nem fárad el a megbocsátásban. Hát Krisztus elfárad abban, hogy bűnbocsánatban részesítse az összetört szívű bűnöst? Hányszor bocsát meg nekünk? Naponta csak egyszer?
Meg lehet számolni, hányszor vétkezünk gondolatban és szóval? 

Tudunk-e valaha is olyanok lenni, amilyeneknek Isten akar látni minket? 

Nem kell-e Krisztusnak ismételten esedeznie értünk? 

Ha túl nagynak tűnik előtted a másik vétke, gondolj saját bűneidre Istennel szemben, ami sokkal nagyobb! 

Ha nehezedre esik a megbocsátás, gondolj mulasztásaid tömegére. 

Akkor kisebb lesz a másik bűne, szégyenled engesztelhetetlenségedet és szívből megbocsátasz.
Viszont ha valamit teljesen megbocsátasz, azt el is felejted. 

Ha még titokban felrovod, akkor hazugság azt állítanod, hogy megbocsátottál! 

Ha szívből megbocsátasz, megnyílik előtted a kegyelem ajtaja.
Az engesztelhetetlenséggel falat építünk Isten és a lelkünk közé és összes, előzőleg megbocsátott bűnünk visszazúdul ránk. Ezt mutatja az adós szolga története.
A király elengedi az óriási tartozást az irgalomért könyörgő szolgájának, ez azonban süket szolgatársa hasonló kérésére, aki csak egy csekélyke összeggel tartozik neki.

Az volt a baj, hogy "kiment" urától. Nagylelkű ura jelenlétében, aki olyan jóindulatúan bánt vele, aligha viselkedett volna így, 

- Ha nem maradunk meg a kegyelemben, akkor felülkerekedik szeretetlen, engesztelhetetlen lényünk.