TESTVÉRI SZERETET❣️

"Epafroditus ... nyugtalankodott amiatt, hogy értesültetek betegségéről. "

(Fil 2, 26) 

Epafroditusról keveset tudunk, de ez a kevés is az önzetlen, gyengéd szeretet szépségének fényében mutatja be őt. Ilyen csak Jézus tanítványa lehet. Filippiből származott, abból a gyülekezetből, amely mindenáron, ismételten szeretetadományokat küldött az apostolnak, bár többnyire szegény emberek voltak. Epafroditus ajánlkozott, hogy a gyülekezet levelével együtt elviszi az apostolnak Rómába ezt az ajándékot. Hosszú, fárasztó, sőt életveszélyes utat vállalt magára. 

Róma valamikor, bizonyos évszakokban, veszedelmes lázas betegség színhelye volt és Epafroditus valóban halálos beteg lett. 

Mi volt a legnagyobb gondja a betegágyon? Az a gondolat, hogy a filippibeli hívők aggódnak miatta, mert hallottak súlyos betegségéről. Gyengéd szeretet mutatkozik meg ebben!

Amíg valaki önző, inkább az esik neki jól, ha mások aggódnak érte és lehangolt lelkiállapotba jutnak. De az ilyen beteg teher a környezetének. Nem örül, hogy mások egészségesek és vidámak. 

Sokszor az emberek betegebbnek mutatják magukat, hogy részvétet ébresszenek másokban. Jajgatnak és megterhelik a körülöttük élőket szenvedéseik gyakori, kimerítő emlegetésével. 

Igénylik, hogy mindenki mélyen együtt érezzen velük és belemélyedjen nyomorúságuk megértésébe. Milyen másként viselkedett Epafroditus!

Isten emberei nem terhelnek másokat, inkább tehermentesíteni akarják a hozzájuk tartozókat.

Ilyen volt az egyik híres lelki vezető, aki hosszadalmas és rendkívül fájdalmas betegségében gyakran kérte az övéit, hogy menjenek ki a betegszobából. 

Nem akarta, hogy fájdalmait végig kelljen nézniök.

Az ilyen gondolkozást többnyire nem sokan értékelik, még hívő körökben is többre becsülik azokat, akik öntudatosan lépnek fel és valakinek tartják magukat. 

Ezért írja Pál: "Becsüljétek és fogadjátok szeretettel az ilyeneket." 

A filippibeliek ugyanis azt kívánták, hogy Epafroditus tovább maradjon Rómában és könnyítsen a fogoly apostol helyzetén. Ugyanilyen gyengéd szeretettel hangsúlyozza Pál, hogy Epafroditus nem saját elhatározásából tér haza, hanem ő küldi vissza.

Közben "testvérének, segítőjének, harcos társának" nevezi őt. 

A szeretetlen szív másokat szívesen lekicsinyel, a szeretet azonban inkább felemel. 

Különösen az olyanokat, akik nem kapnak megérdemelt elismerést.

A HÍVŐK EGYSÉGE MINT CÉL❣️

,,💞Azzal tegyétek teljessé az én örömömet, hogy egyetértõk legyetek és ugyanazt a szeretetet tanúsítsátok, egy érzésben és ugyanabban a gondolkodásban.,, (Fil 2, 2)

Természetes, hogyha a hívõ keresztyének magánosan, egymástól elszigetelõdve élnek, nem kerülnek szorosabb kapcsolatba egymással, akkor nem keletkezik egyenetlenség vagy széthúzás köztük. Hiányzik az érintkezési felület, tehát nincsenek súrlódások sem. 

De ha együtt élünk, könnyen összekülönbözünk. 

Vétkezhetünk a szeretet ellen, elidegenedések, sõt gyûlölködések állhatnak elõ. 

Ez nem is csoda, hiszen természete szerint mindegyikünk makacs, a maga feje szerint jár. 

Ahányféle ember, annyiféle elgondolás. 

Ki-ki a maga jogaihoz ragaszkodik és nem akar engedni, nehogy mások elnyomják és sarokba szorítsák. Mindegyik azt igényli, hogy õt mások figyelembe vegyék, illõ tiszteletben tartsák, hálásak legyenek neki. És ha ennek valaki nem tesz eleget, keserûség és kedvetlenség tölt be minket. 

Természetünk szerint mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy magunkat túlértékeljük és sokra tartsuk. Ebbõl érzékenykedés, ingerültség és viszály keletkezik. 

Hát még mennyi keserûség származik a nyereségvágyból és haszonlesésbõl!

Ha ki-ki csak magára gondol és magának gyûjt, akkor kitör az ellenségeskedés, mindenki harca mindenki ellen. Ezt látjuk az életben. 

Ha a külsõ háborúk véget érnek is, a belsõ harcok a népek életében csak tovább folytatódnak. 

Isten kegyelmének legnagyobb csodája, ha a különbözõ természetû emberek valóban egységre jutnak. 

Az apostol örül, ha a hívõk egyetértésben vannak és fájdalom tölti el, ha nem segítik és hordozzák egymást szeretetben. 

A mi Urunknak, Krisztusnak is öröme telik abban, ha tagjai szeretetben és egyetértésben vannak együtt. Földi élete utolsó estéjén bensõségesen könyörgött az Atyához, hogy mindannyian egyek legyenek. Viszály és gyûlölködés által saját magunknak is ártunk, kölcsönösen is megkárosítjuk egymást, megszomorítjuk a Szentlelket és Jézus Krisztust. 

Isten népe szétszakadottságának és egymással való szembenállásának fõ oka az Úrtól való eltávolodás. És mint ahogyan egy körben két pont annál közelebb van egymáshoz, minél közelebb van a kör középpontjához, így van ez Isten népe közösségében is. 

Minél közelebb állnak a Megváltóhoz, minél hasonlóbbak õhozzá, annál jobban szeretik egymást.

ISTEN GYERMEKEINEK EGYSÉGE❣️

"💞Nemcsak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem. " (János 17, 20-21)

Mennyire szívén viselte a Megváltó halála előtt az övéi egységét! 

Mennyire megszomorítja Őt a viszály és a vitatkozás! 

A hívők egységében mutatkozik meg, hogy az Úr Jézus ereje hathatós-e bennük. 

A lelki élet fokmérője és próbaköve az egyetértés. 

Ha az egy háztartásban élők tartósan, szívből egyetértenek, ez mutatja, hogy hívő emberek. 

Amikor a kegyelem teljességében állsz, könnyen túlteszed magad a nehézségeken és akadályokon. 

Ha szegény vagy a kegyelem dolgában, akkor a kicsiségekbe is belebotlasz, de ha olyan a békességed, mint a folyóvíz, nem könnyű megzavarni azt. 

Kicsi patakban minden kő akadály, amit beledobnak és felzavarja a vizet, de a nagy folyam zavartalanul, fenségesen hömpölyög tovább, bármilyen nagy követ dobunk is hullámaiba.

Aki gazdag Krisztusban, nem háborodik fel, ha hátrány éri valamiben.

A mennyei Király gyermekei a földi javakat "egy marék homoknak" tekintik. 

Pál kárnak és szemétnek ítélt minden mást ahhoz képest, amit Megváltójában kapott. 

Az első szeretet idején zavartalan egység uralkodik, de ha lelki életünk elapad, nem látjuk már olyan hatalmasnak a Megváltót. 

Előtérbe kerülnek a hétköznapi élet apróságai s alkalmat adnak az elégedetlenkedésre és viszálykodásra. Néha a szúnyogból elefántot csinálunk.

Az első gyülekezetben eleinte mindnyájan egy szív, egy lélek voltak. 

Kicsit később a görögök méltatlankodni kezdtek a héberek ellen, hogy özvegyeiket mellőzik a szolgálatban. 

Ha érzed, hogy ingerültség és rosszkedv vesz erőt rajtad, fordulj ismét a kegyelemhez. 

Lásd meg az isteni irgalmat és egyszeriben eltűnik elégedetlenséged. 

Nem leszel többé békerontó, hanem békességszerző. Isten gyermekeinek az egysége vonz másokat legjobban a Megváltóhoz. 

Bennük, róluk ismeri meg a világ, amely kételkedve és elutasítóan áll velük szemben, hogy van hatalma ennek a Jézusnak; a lehetetlent is véghezviszi. 

A tanítványok szeretetközössége vonzza az embereket Jézushoz. 

Viszálykodásukkal azonban hitelét veszti az Ő ügye és taszítótag hat a távolállókra. 

Milyen áldás a világnak a hívők szeretetben való egysége és milyen súlyos azoknak a felelőssége, akik békétlenséget és hasadásokat okoznak!

A hitből kimondott "mégis" (I.)

"De én mindenkor veled vagyok. "  (Zsoltár 73, 23) 

Sok mindent nehéz összeegyeztetni Isten szeretetével. Itt lesz nyilvánvalóvá, hogy kiben mi lakik. Egy orvosnak meghalt a felesége és két kiskorú gyermeket hagyott hátra. "Mindeddig bizonytalan voltam benne, hogy van-e Isten, de most már biztosan tudom, hogy nincs. Ha volna, nem követne el ilyen kegyetlenséget" - mondta. - Egy asszony hírt kapott, hogy a férje eltűnt. Évek múltak és nem hallott róla semmit. Elhatározta: "Addig nem megyek templomba, míg a férjem haza nem jön." A háború borzalmait átélő emberek közül sokan eldobták hitüket. Ha volna Isten, nem tűrné az ilyet" - mondják. Ilyenkor derül ki, hogy nem is volt Istennel semmi kapcsolatuk azelőtt sem. Alapjában véve idegenül és bizalmatlanul álltak vele szemben. Csak magukra gondoltak és azt hitték, Isten azért van, hogy kívánságaikat teljesítse és elképzelt boldogságukat megadja. Az ilyen ember elfelejti, hogy a teremtménynek elkötelezettségei vannak Teremtőjévél szemben. Az a véleménye, hogy Isten köteles számára megnyugtató körülményeket teremteni.

Isten hívő gyermekei azonban nem vesztik el bizalmukat akkor sem, ha várakozásuk és kívánságuk ellenére történnek is a dolgok. Nem hagyják abba a neki való szolgálatukat, mégha látszólag keményen és kegyetlenül bánik is velük. Isten szeretetét a lelkük megmentésében tapasztalták meg. Isten Jézusban nekik adta a szívét és ők is odaadták a magukét. Úgy néznek reá, mint gyermek az atyjára. Tudják, hogy Isten a javukat akarja, mégha nem is értik Őt meg mindjárt. Nem állnak igényekkel Isten elé. Tudják, hogy csak irgalmából tartja meg őket és hogy a súlyos dolgokat is megérdemelten kapják. Felülről nyernek világosságot és bepillantanak Isten szeretetének szentségébe. Ezért tudják, hogy a nehéz utak hasznos és üdvös megalázásukat és nevelésüket szolgálják. És ha életük sötét óráiban talán kétségek támadnak is bennük, mint Aszáfban, a 73. zsoltár írójában, mégsem szakadnak el Istentől, hiszen nélküle nem élhetnének. Ellenkezőleg: a sötétben még szorosabban fogódznak bele. Szorongó kételyeiket a hit "mégis" szavával győzik le. Belső nyomorúságaikkal az imádság szentélyébe mennek és ezt mondják az Úrnak: De én mégis, mindenkor veled maradok!

A hitből kimondott "mégis" (II.)

"De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet. " (Zsoltár 73, 23) 

Miért marad Isten mindig velem és miért nem hátrál meg? Azért, mert én fogom Őt? Nem, hanem mert Ő fogja az én jobb kezemet. Erősen tartja, erősebben, mint én. Mielőtt megragadtam, Ő már megragadott engem. Isten vonta és ragadta meg a lelkemet Krisztusban és személyes kapcsolatba hozott Fiával. Most már nem enged el.

Isten biztosan vezet, mint apa a gyermekét a sötét éjszakában, veszélyes szakadékokon át. Mégha meg is indul a talaj lábod alatt, megtart, mintegy lebegve a mélységek felett. Úgy őriz, hogy a koráramlatok nem sodornak magukkal, és a tévtanítók sem vonnak befolyásuk alá. Megtart ama "gonosz napon" is, amikor az ellenség minden hatalmával ellened támad. Talán ingadozni, tántorogni kezdesz és végül el is esel, de Ő megtart, újra felállít, ha nem engeded el a kezét. Milyen kedvesen, bizakodóan írja a 63. zsoltárban Dávid is: "A te jobbod megtámogat engem."

Az apa és a gyermek keze szorosan egymásba fonódik; először az apa nyújtja neki a jobbját, azután a gyermek teszi bele a kezét. Ez a hit! Hála neki, Ő erősebb, mint mi. Isten erős keze őriz meg az üdvösségre is, de nekünk bizalomteljesen és engedelmesen kell odaadni a kezünket, engedve, hogy ő vezessen. Néha a gyermek makacs és dacos, nem akarja sehogyan sem odaadni a kezét, nem engedi magát vezetni. Önállóan akar járni, nem tűri, hogy előírják neki az utat. Hát akkor hadd menjen! Legyen akarata szerint. Egyszer csak elesik, már a földön fekszik és sír. Most aztán örül a segítő kéznek, amit az előbb eltaszított magától.

Lelkileg ez a mi képünk. Természetünk szerint gyengék vagyunk, nem tudunk egyedül járni, még egyetlen lépést sem tehetünk. De az is igaz, hogy mindaddig nagyon dacosak és elbizakodottak vagyunk, amíg a megalázó vereségek meg nem tanítanak az engedelmességre. Akkor azután örülünk és hálásak vagyunk, hogy az irgalmas Isten kinyújtja kezét a magasságból, kiemel a szennyből, megtisztít és el sem enged többé.

CSODÁLATOS VEZETÉS❣️

"Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé választott az Úr. " (Zsoltár 4, 4)

 
Mintegy csudává lettem sokaknak - mondja az egyik zsoltár írója. Istennek néha különös útjai vannak az övéivel. Dávid életében is ezt láthatjuk.
Ez az Isten szíve szerint való ember trónjától megfosztottan, szinte Istentől is elvetetten állt egyszer.
Még környezetéből is teljesen kishitű hangok törtek elő.
Mintha Isten levette volna róla a kezét és elhagyta volna őt.
Dávidot azonban ez nem téveszti meg; bizonyos abban, hogy ő Isten kiválasztottja s hogy Isten csodálatosan vezeti az övéit.
Tudja: ha mélyre is vezet az út és nem látok semmit, Isten újra felhozhat, magához emel.

Át kell esnünk megszégyenüléseken és felmagasztalásokon, elhangozhatnak felőlünk gonosz rágalmak és jó vélemények. A világ Isten szolgáit sokszor még ámítóknak is bélyegzi. 

Sokan félreismerik őket, de azok, akik szeretik az igazságot, felismerik és értékelik őszinteségüket. Nemegyszer sok bajon és nagy félelmeken kell átmenniök, néha úgy tűnik, hogy reménytelenül ki vannak szolgáltatva a halálnak, de újra meg újra megélednek. 

Fenyítés alatt vannak, de nem némulnak el. Zavarba jutnak, nincs kiút, mégsem kell elcsüggedniök. "Utam bár nem tudom, tudod Te azt" - éneklik. Üldöztetnek, de az Úr nem szolgáltatja ki őket az ellenségnek. Elesnek, de ismét felállnak.

Isten útja az övéivel olyan, mint egy csodálatos színmű. 

Az apostolok, az Ő szolgái, a világ szemetjévé lesznek. Személyes oltalma alatt állnak, de a világ előtt olyanok, mint áldozati vágó juhok.

Miért teszi ezt Isten? Az övéi nevelésére, hitük kipróbálására s hogy dicsőségét és hatalmát megbizonyítsa. Teljes tehetetlenségükben lesz hatalma nyilvánvaló. 

Ha minden támasz összeomlott, kinyújtja karját feléjük. Ahol teljes a sötétség, ott ragyog fel az Ő arca. 

Ezért hát ne döbbenj meg és ne ütközz meg, ha először különösnek látszik ez az út. 

Isten néha az ellenkezőjét mutatja, mint ami a szívében van. 

Bízzál az Ő csodálatos útjában, melynek a vége mindig szeretet és áldás. 

Csak Ő legyen veled! Ne csüggedj, hanem várj! Végül is az Ő ügye győz.

A HITBŐL KIMONDOTT ,,MÉGIS,, (I.-II.)❣️

,,💞De én mindenkor veled vagyok.,, (Zsoltár 73, 23)

Sok mindent nehéz összeegyeztetni Isten szeretetével.
Itt lesz nyilvánvalóvá, hogy kiben mi lakik.
Egy orvosnak meghalt a felesége és két kiskorú gyermeket hagyott hátra.
„Mindeddig bizonytalan voltam benne, hogy van-e Isten, de most már biztosan tudom, hogy nincs. 

Ha volna, nem követne el ilyen kegyetlenséget" - mondta. - Egy asszony hírt kapott, hogy a férje eltûnt. Évek múltak és nem hallott róla semmit.

Elhatározta: „Addig nem megyek templomba, míg a férjem haza nem jön." 

A háború borzalmait átélõ emberek közül sokan eldobták hitüket. 

Ha volna Isten, nem tûrné az ilyet" - mondják. Ilyenkor derül ki, hogy nem is volt Istennel semmi kapcsolatuk azelõtt sem. 

Alapjában véve idegenül és bizalmatlanul álltak vele szemben. 

Csak magukra gondoltak és azt hitték, Isten azért van, hogy kívánságaikat teljesítse és elképzelt boldogságukat megadja. 

Az ilyen ember elfelejti, hogy a teremtménynek elkötelezettségei vannak Teremtõjévél szemben. 

Az a véleménye, hogy Isten köteles számára megnyugtató körülményeket teremteni.

Isten hívõ gyermekei azonban nem vesztik el bizalmukat akkor sem, ha várakozásuk és kívánságuk ellenére történnek is a dolgok. Nem hagyják abba a neki való szolgálatukat, mégha látszólag keményen és kegyetlenül bánik is velük. Isten szeretetét a lelkük megmentésében tapasztalták meg. 

Isten Jézusban nekik adta a szívét és õk is odaadták a magukét. 

Úgy néznek reá, mint gyermek az atyjára.

Tudják, hogy Isten a javukat akarja, mégha nem is értik Õt meg mindjárt. 

Nem állnak igényekkel Isten elé.
Tudják, hogy csak irgalmából tartja meg õket és hogy a súlyos dolgokat is megérdemelten kapják.
Felülrõl nyernek világosságot és bepillantanak Isten szeretetének szentségébe. 

Ezért tudják, hogy a nehéz utak hasznos és üdvös megalázásukat és nevelésüket szolgálják.
És ha életük sötét óráiban talán kétségek támadnak is bennük, mint Aszáfban, a 73. zsoltár írójában, mégsem szakadnak el Istentõl, hiszen nélküle nem élhetnének. 

Ellenkezõleg: a sötétben még szorosabban fogódznak bele. Szorongó kételyeiket a hit „mégis" szavával gyõzik le.

Belsõ nyomorúságaikkal az imádság szentélyébe mennek és ezt mondják az Úrnak: 

De én mégis, mindenkor veled maradok!

A hitből kimondott "mégis" (II.)❣️

"💞De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet. " (Zsoltár 73, 23)

Miért marad Isten mindig velem és miért nem hátrál meg? Azért, mert én fogom Őt? 

Nem, hanem mert Ő fogja az én jobb kezemet. Erősen tartja, erősebben, mint én.
Mielőtt megragadtam, Ő már megragadott engem. Isten vonta és ragadta meg a lelkemet Krisztusban és személyes kapcsolatba hozott Fiával. Most már nem enged el.

Isten biztosan vezet, mint apa a gyermekét a sötét éjszakában, veszélyes szakadékokon át.
Mégha meg is indul a talaj lábod alatt, megtart, mintegy lebegve a mélységek felett. 

Úgy őriz, hogy a koráramlatok nem sodornak magukkal, és a tévtanítók sem vonnak befolyásuk alá. Megtart ama "gonosz napon" is, amikor az ellenség minden hatalmával ellened támad.
Talán ingadozni, tántorogni kezdesz és végül el is esel, de Ő megtart, újra felállít, ha nem engeded el a kezét.

Milyen kedvesen, bizakodóan írja a 63. zsoltárban Dávid is: "A te jobbod megtámogat engem."

Az apa és a gyermek keze szorosan egymásba fonódik; először az apa nyújtja neki a jobbját, azután a gyermek teszi bele a kezét. Ez a hit! Hála neki, Ő erősebb, mint mi.
Isten erős keze őriz meg az üdvösségre is, de nekünk bizalomteljesen és engedelmesen kell odaadni a kezünket, engedve, hogy ő vezessen. 

Néha a gyermek makacs és dacos, nem akarja sehogyan sem odaadni a kezét, nem engedi magát vezetni. Önállóan akar járni, nem tűri, hogy előírják neki az utat. Hát akkor hadd menjen!
Legyen akarata szerint. Egyszer csak elesik, már a földön fekszik és sír. 

Most aztán örül a segítő kéznek, amit az előbb eltaszított magától.

Lelkileg ez a mi képünk. Természetünk szerint gyengék vagyunk, nem tudunk egyedül járni, még egyetlen lépést sem tehetünk. 

De az is igaz, hogy mindaddig nagyon dacosak és elbizakodottak vagyunk, amíg a megalázó vereségek meg nem tanítanak az engedelmességre.
Akkor azután örülünk és hálásak vagyunk, hogy az irgalmas Isten kinyújtja kezét a magasságból, kiemel a szennyből, megtisztít és el sem enged többé.