ISTEN GYERMEKEINEK EGYSÉGE❣️

"💞Nemcsak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem. " (János 17, 20-21)

Mennyire szívén viselte a Megváltó halála előtt az övéi egységét! 

Mennyire megszomorítja Őt a viszály és a vitatkozás! 

A hívők egységében mutatkozik meg, hogy az Úr Jézus ereje hathatós-e bennük. 

A lelki élet fokmérője és próbaköve az egyetértés. 

Ha az egy háztartásban élők tartósan, szívből egyetértenek, ez mutatja, hogy hívő emberek. 

Amikor a kegyelem teljességében állsz, könnyen túlteszed magad a nehézségeken és akadályokon. 

Ha szegény vagy a kegyelem dolgában, akkor a kicsiségekbe is belebotlasz, de ha olyan a békességed, mint a folyóvíz, nem könnyű megzavarni azt. 

Kicsi patakban minden kő akadály, amit beledobnak és felzavarja a vizet, de a nagy folyam zavartalanul, fenségesen hömpölyög tovább, bármilyen nagy követ dobunk is hullámaiba.

Aki gazdag Krisztusban, nem háborodik fel, ha hátrány éri valamiben.

A mennyei Király gyermekei a földi javakat "egy marék homoknak" tekintik. 

Pál kárnak és szemétnek ítélt minden mást ahhoz képest, amit Megváltójában kapott. 

Az első szeretet idején zavartalan egység uralkodik, de ha lelki életünk elapad, nem látjuk már olyan hatalmasnak a Megváltót. 

Előtérbe kerülnek a hétköznapi élet apróságai s alkalmat adnak az elégedetlenkedésre és viszálykodásra. Néha a szúnyogból elefántot csinálunk.

Az első gyülekezetben eleinte mindnyájan egy szív, egy lélek voltak. 

Kicsit később a görögök méltatlankodni kezdtek a héberek ellen, hogy özvegyeiket mellőzik a szolgálatban. 

Ha érzed, hogy ingerültség és rosszkedv vesz erőt rajtad, fordulj ismét a kegyelemhez. 

Lásd meg az isteni irgalmat és egyszeriben eltűnik elégedetlenséged. 

Nem leszel többé békerontó, hanem békességszerző. Isten gyermekeinek az egysége vonz másokat legjobban a Megváltóhoz. 

Bennük, róluk ismeri meg a világ, amely kételkedve és elutasítóan áll velük szemben, hogy van hatalma ennek a Jézusnak; a lehetetlent is véghezviszi. 

A tanítványok szeretetközössége vonzza az embereket Jézushoz. 

Viszálykodásukkal azonban hitelét veszti az Ő ügye és taszítótag hat a távolállókra. 

Milyen áldás a világnak a hívők szeretetben való egysége és milyen súlyos azoknak a felelőssége, akik békétlenséget és hasadásokat okoznak!

A hitből kimondott "mégis" (I.)

"De én mindenkor veled vagyok. "  (Zsoltár 73, 23) 

Sok mindent nehéz összeegyeztetni Isten szeretetével. Itt lesz nyilvánvalóvá, hogy kiben mi lakik. Egy orvosnak meghalt a felesége és két kiskorú gyermeket hagyott hátra. "Mindeddig bizonytalan voltam benne, hogy van-e Isten, de most már biztosan tudom, hogy nincs. Ha volna, nem követne el ilyen kegyetlenséget" - mondta. - Egy asszony hírt kapott, hogy a férje eltűnt. Évek múltak és nem hallott róla semmit. Elhatározta: "Addig nem megyek templomba, míg a férjem haza nem jön." A háború borzalmait átélő emberek közül sokan eldobták hitüket. Ha volna Isten, nem tűrné az ilyet" - mondják. Ilyenkor derül ki, hogy nem is volt Istennel semmi kapcsolatuk azelőtt sem. Alapjában véve idegenül és bizalmatlanul álltak vele szemben. Csak magukra gondoltak és azt hitték, Isten azért van, hogy kívánságaikat teljesítse és elképzelt boldogságukat megadja. Az ilyen ember elfelejti, hogy a teremtménynek elkötelezettségei vannak Teremtőjévél szemben. Az a véleménye, hogy Isten köteles számára megnyugtató körülményeket teremteni.

Isten hívő gyermekei azonban nem vesztik el bizalmukat akkor sem, ha várakozásuk és kívánságuk ellenére történnek is a dolgok. Nem hagyják abba a neki való szolgálatukat, mégha látszólag keményen és kegyetlenül bánik is velük. Isten szeretetét a lelkük megmentésében tapasztalták meg. Isten Jézusban nekik adta a szívét és ők is odaadták a magukét. Úgy néznek reá, mint gyermek az atyjára. Tudják, hogy Isten a javukat akarja, mégha nem is értik Őt meg mindjárt. Nem állnak igényekkel Isten elé. Tudják, hogy csak irgalmából tartja meg őket és hogy a súlyos dolgokat is megérdemelten kapják. Felülről nyernek világosságot és bepillantanak Isten szeretetének szentségébe. Ezért tudják, hogy a nehéz utak hasznos és üdvös megalázásukat és nevelésüket szolgálják. És ha életük sötét óráiban talán kétségek támadnak is bennük, mint Aszáfban, a 73. zsoltár írójában, mégsem szakadnak el Istentől, hiszen nélküle nem élhetnének. Ellenkezőleg: a sötétben még szorosabban fogódznak bele. Szorongó kételyeiket a hit "mégis" szavával győzik le. Belső nyomorúságaikkal az imádság szentélyébe mennek és ezt mondják az Úrnak: De én mégis, mindenkor veled maradok!

A hitből kimondott "mégis" (II.)

"De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet. " (Zsoltár 73, 23) 

Miért marad Isten mindig velem és miért nem hátrál meg? Azért, mert én fogom Őt? Nem, hanem mert Ő fogja az én jobb kezemet. Erősen tartja, erősebben, mint én. Mielőtt megragadtam, Ő már megragadott engem. Isten vonta és ragadta meg a lelkemet Krisztusban és személyes kapcsolatba hozott Fiával. Most már nem enged el.

Isten biztosan vezet, mint apa a gyermekét a sötét éjszakában, veszélyes szakadékokon át. Mégha meg is indul a talaj lábod alatt, megtart, mintegy lebegve a mélységek felett. Úgy őriz, hogy a koráramlatok nem sodornak magukkal, és a tévtanítók sem vonnak befolyásuk alá. Megtart ama "gonosz napon" is, amikor az ellenség minden hatalmával ellened támad. Talán ingadozni, tántorogni kezdesz és végül el is esel, de Ő megtart, újra felállít, ha nem engeded el a kezét. Milyen kedvesen, bizakodóan írja a 63. zsoltárban Dávid is: "A te jobbod megtámogat engem."

Az apa és a gyermek keze szorosan egymásba fonódik; először az apa nyújtja neki a jobbját, azután a gyermek teszi bele a kezét. Ez a hit! Hála neki, Ő erősebb, mint mi. Isten erős keze őriz meg az üdvösségre is, de nekünk bizalomteljesen és engedelmesen kell odaadni a kezünket, engedve, hogy ő vezessen. Néha a gyermek makacs és dacos, nem akarja sehogyan sem odaadni a kezét, nem engedi magát vezetni. Önállóan akar járni, nem tűri, hogy előírják neki az utat. Hát akkor hadd menjen! Legyen akarata szerint. Egyszer csak elesik, már a földön fekszik és sír. Most aztán örül a segítő kéznek, amit az előbb eltaszított magától.

Lelkileg ez a mi képünk. Természetünk szerint gyengék vagyunk, nem tudunk egyedül járni, még egyetlen lépést sem tehetünk. De az is igaz, hogy mindaddig nagyon dacosak és elbizakodottak vagyunk, amíg a megalázó vereségek meg nem tanítanak az engedelmességre. Akkor azután örülünk és hálásak vagyunk, hogy az irgalmas Isten kinyújtja kezét a magasságból, kiemel a szennyből, megtisztít és el sem enged többé.

CSODÁLATOS VEZETÉS❣️

"Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé választott az Úr. " (Zsoltár 4, 4)

 
Mintegy csudává lettem sokaknak - mondja az egyik zsoltár írója. Istennek néha különös útjai vannak az övéivel. Dávid életében is ezt láthatjuk.
Ez az Isten szíve szerint való ember trónjától megfosztottan, szinte Istentől is elvetetten állt egyszer.
Még környezetéből is teljesen kishitű hangok törtek elő.
Mintha Isten levette volna róla a kezét és elhagyta volna őt.
Dávidot azonban ez nem téveszti meg; bizonyos abban, hogy ő Isten kiválasztottja s hogy Isten csodálatosan vezeti az övéit.
Tudja: ha mélyre is vezet az út és nem látok semmit, Isten újra felhozhat, magához emel.

Át kell esnünk megszégyenüléseken és felmagasztalásokon, elhangozhatnak felőlünk gonosz rágalmak és jó vélemények. A világ Isten szolgáit sokszor még ámítóknak is bélyegzi. 

Sokan félreismerik őket, de azok, akik szeretik az igazságot, felismerik és értékelik őszinteségüket. Nemegyszer sok bajon és nagy félelmeken kell átmenniök, néha úgy tűnik, hogy reménytelenül ki vannak szolgáltatva a halálnak, de újra meg újra megélednek. 

Fenyítés alatt vannak, de nem némulnak el. Zavarba jutnak, nincs kiút, mégsem kell elcsüggedniök. "Utam bár nem tudom, tudod Te azt" - éneklik. Üldöztetnek, de az Úr nem szolgáltatja ki őket az ellenségnek. Elesnek, de ismét felállnak.

Isten útja az övéivel olyan, mint egy csodálatos színmű. 

Az apostolok, az Ő szolgái, a világ szemetjévé lesznek. Személyes oltalma alatt állnak, de a világ előtt olyanok, mint áldozati vágó juhok.

Miért teszi ezt Isten? Az övéi nevelésére, hitük kipróbálására s hogy dicsőségét és hatalmát megbizonyítsa. Teljes tehetetlenségükben lesz hatalma nyilvánvaló. 

Ha minden támasz összeomlott, kinyújtja karját feléjük. Ahol teljes a sötétség, ott ragyog fel az Ő arca. 

Ezért hát ne döbbenj meg és ne ütközz meg, ha először különösnek látszik ez az út. 

Isten néha az ellenkezőjét mutatja, mint ami a szívében van. 

Bízzál az Ő csodálatos útjában, melynek a vége mindig szeretet és áldás. 

Csak Ő legyen veled! Ne csüggedj, hanem várj! Végül is az Ő ügye győz.

A HITBŐL KIMONDOTT ,,MÉGIS,, (I.-II.)🌟

,,🌟De én mindenkor veled vagyok.,, (Zsoltár 73, 23)

Sok mindent nehéz összeegyeztetni Isten szeretetével.
Itt lesz nyilvánvalóvá, hogy kiben mi lakik.
Egy orvosnak meghalt a felesége és két kiskorú gyermeket hagyott hátra.
„Mindeddig bizonytalan voltam benne, hogy van-e Isten, de most már biztosan tudom, hogy nincs. 

Ha volna, nem követne el ilyen kegyetlenséget" - mondta. - Egy asszony hírt kapott, hogy a férje eltûnt. Évek múltak és nem hallott róla semmit.

Elhatározta: „Addig nem megyek templomba, míg a férjem haza nem jön." 

A háború borzalmait átélõ emberek közül sokan eldobták hitüket. 

Ha volna Isten, nem tûrné az ilyet" - mondják. Ilyenkor derül ki, hogy nem is volt Istennel semmi kapcsolatuk azelõtt sem. 

Alapjában véve idegenül és bizalmatlanul álltak vele szemben. 

Csak magukra gondoltak és azt hitték, Isten azért van, hogy kívánságaikat teljesítse és elképzelt boldogságukat megadja. 

Az ilyen ember elfelejti, hogy a teremtménynek elkötelezettségei vannak Teremtõjévél szemben. 

Az a véleménye, hogy Isten köteles számára megnyugtató körülményeket teremteni.

Isten hívõ gyermekei azonban nem vesztik el bizalmukat akkor sem, ha várakozásuk és kívánságuk ellenére történnek is a dolgok. Nem hagyják abba a neki való szolgálatukat, mégha látszólag keményen és kegyetlenül bánik is velük. Isten szeretetét a lelkük megmentésében tapasztalták meg. 

Isten Jézusban nekik adta a szívét és õk is odaadták a magukét. 

Úgy néznek reá, mint gyermek az atyjára.

Tudják, hogy Isten a javukat akarja, mégha nem is értik Õt meg mindjárt. 

Nem állnak igényekkel Isten elé.
Tudják, hogy csak irgalmából tartja meg õket és hogy a súlyos dolgokat is megérdemelten kapják.
Felülrõl nyernek világosságot és bepillantanak Isten szeretetének szentségébe. 

Ezért tudják, hogy a nehéz utak hasznos és üdvös megalázásukat és nevelésüket szolgálják.
És ha életük sötét óráiban talán kétségek támadnak is bennük, mint Aszáfban, a 73. zsoltár írójában, mégsem szakadnak el Istentõl, hiszen nélküle nem élhetnének. 

Ellenkezõleg: a sötétben még szorosabban fogódznak bele. Szorongó kételyeiket a hit „mégis" szavával gyõzik le.

Belsõ nyomorúságaikkal az imádság szentélyébe mennek és ezt mondják az Úrnak: 

De én mégis, mindenkor veled maradok!

A hitből kimondott "mégis" (II.)❣️

"💞De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet. " (Zsoltár 73, 23)

Miért marad Isten mindig velem és miért nem hátrál meg? Azért, mert én fogom Őt? 

Nem, hanem mert Ő fogja az én jobb kezemet. Erősen tartja, erősebben, mint én.
Mielőtt megragadtam, Ő már megragadott engem. Isten vonta és ragadta meg a lelkemet Krisztusban és személyes kapcsolatba hozott Fiával. Most már nem enged el.

Isten biztosan vezet, mint apa a gyermekét a sötét éjszakában, veszélyes szakadékokon át.
Mégha meg is indul a talaj lábod alatt, megtart, mintegy lebegve a mélységek felett. 

Úgy őriz, hogy a koráramlatok nem sodornak magukkal, és a tévtanítók sem vonnak befolyásuk alá. Megtart ama "gonosz napon" is, amikor az ellenség minden hatalmával ellened támad.
Talán ingadozni, tántorogni kezdesz és végül el is esel, de Ő megtart, újra felállít, ha nem engeded el a kezét.

Milyen kedvesen, bizakodóan írja a 63. zsoltárban Dávid is: "A te jobbod megtámogat engem."

Az apa és a gyermek keze szorosan egymásba fonódik; először az apa nyújtja neki a jobbját, azután a gyermek teszi bele a kezét. Ez a hit! Hála neki, Ő erősebb, mint mi.
Isten erős keze őriz meg az üdvösségre is, de nekünk bizalomteljesen és engedelmesen kell odaadni a kezünket, engedve, hogy ő vezessen. 

Néha a gyermek makacs és dacos, nem akarja sehogyan sem odaadni a kezét, nem engedi magát vezetni. Önállóan akar járni, nem tűri, hogy előírják neki az utat. Hát akkor hadd menjen!
Legyen akarata szerint. Egyszer csak elesik, már a földön fekszik és sír. 

Most aztán örül a segítő kéznek, amit az előbb eltaszított magától.

Lelkileg ez a mi képünk. Természetünk szerint gyengék vagyunk, nem tudunk egyedül járni, még egyetlen lépést sem tehetünk. 

De az is igaz, hogy mindaddig nagyon dacosak és elbizakodottak vagyunk, amíg a megalázó vereségek meg nem tanítanak az engedelmességre.
Akkor azután örülünk és hálásak vagyunk, hogy az irgalmas Isten kinyújtja kezét a magasságból, kiemel a szennyből, megtisztít és el sem enged többé.

ÜGYELJ az ALKALMAKRA🌟

"🌟 A jó igyekezetben ne legyetek restek! "  (Róma 12, 11)

Könnyen megtörténik velünk, hogy egyik végletből a másikba esünk.

Hol késedelmeskedünk és kedvetlenek vagyunk, hol meg túlbuzgóságba esünk és szeretnénk mindent villámgyorsan elintézni.

A buzgóság nagyon jó, ha Isten Lelke gyújtja lángra. 

De vigyázzatok az Isten által megadott időpontra! 

Ne erőszakkal rontsatok be az ajtón; ügyeljetek az Isten által kínált alkalomra. 

A testi túlbuzgóság csak port ver fel, de kevésre jutunk vele; túlságosan előre szaladunk és nekirontunk a dolgoknak.

Isten órájához kell igazítanunk óránkat. Az bizonyos, hogy ahol megtérésről van szó, ott soha nem szabad várnunk. 

Megtérésedet Isten nem holnap akarja, se nem valamikor később, hanem ma. 

Most kell megragadnod az üdvösséget! 

Ezen a ponton nem mondhatod, hogy még nincs itt az ideje, nekem még előbb ezt, meg azt meg kell csinálnom. 

A megtérés mindig sürgős. "Siess, mentsd meg a lelkedet!" 

Ellenben ha más, külső tevékenységről van szó, ott vigyáznunk kell a körülményekre, s mielőtt valamibe kezdünk, várjunk Isten jeladására. 

Túl gyors nekibuzdulással és nekirohanással többet árthatunk, mint használunk. 

A Megváltó azt mondja meg-nem-tért testvéreinek: "Az én időm még nincs itt, a ti időtök pedig mindig készen van." Az Úr Jézus egészen pontosan Atyja jelzéséhez igazodott, ezért nála minden a maga idejében történt. Soha nem futott hiába.

Ha saját fejünk és akaratunk szerint indulunk, ha mi vagyunk időnk urai, akkor fájdalmas csalódásokban sem lesz hiány. Van kegyes önfejűség is, amit Isten - minden imádkozás ellenére - nem igazol. 

Pál apostolban lángolt a buzgóság, hogy az egész világot betöltse az evangéliummal. 

Amikor Keleten befejezte feladatát, ellenállhatatlan erő vonzotta Nyugat felé, egészen Rómáig és Spanyolországig. 

Mindjárt harmadik missziói útja után meg akarta valósítani ezt a tervét. 

De Isten elrekesztette útját és kétéves várakozási időt rendelt neki Cezáreában. 

Mégsem olvassuk, hogy Pált nyugtalanság emésztette volna. 

Alkalmazkodott Isten időmeghatározásához. Végül mégis elérte kívánt célját, csak másként, mint gondolta. 

Isten sokszor nem siet úgy, mint mi. Buzgólkodásunkat előbb megtisztítja. 

Csak azután adhat teljes sikert. Ha a helyes időpontban cselekszünk, Isten a szövetségesünk - és amit Ő cselekszik, az sikerül. 

ISTEN BÖLCS VEZETÉSE!🌟

"🌟Tanácsoddal igazgatsz engem és azután dicsőségbe fogadsz be engem. " (Zsoltár 73, 24)

Aszáf, ennek a zsoltárnak az írója, csak súlyos harcok után jutott a hitnek erre a bizonyosságára. 
Először nem tudott tájékozódni Isten útjain.
Azt látta, hogy az istentelenek tervei sikerülnek, jól megy dolguk, előrejutnak, győznek.
Ezzel szemben a kegyeseknek nehéz a soruk, gyötrődnek minden nap.
Egyik baj a másikat éri náluk.
Az egész élet a véletlen értelmetlen játékának tűnik s mint sötét rejtély nehezedik lelkére.
Aszáf már majdnem megingott hitében, míg be nem ment a szentélybe és ki nem öntötte szívét Isten előtte. Ekkor fénysugár hullott lelke sötétségébe.
Az a lényeges, ami a végén történik; meglátta világosan, hogy Isten örök végzése igazgatja sorsomat.
Ő mindent bölcsen intéz. Elkészítette tervét felőlem, célja a dicsőség.
Ez lett előtte hitben bizonyossá és ez így is van.

Isten gyermekei mennyei Atyjuk leggondosabb vezetése alatt állnak.
Ő mindent jól kigondolt és bölcsen elrendezett. Néha értelmetlennek tűnik sok minden, úgy látszik, mintha Isten gyermekei szívtelen emberek erőszakoskodásának lennének kiszolgáltatva, mintha vak természeti erők labdája és a kegyetlen sors áldozatai lennének.
De ez csak látszat. Őrizkedjünk attól, hogy előre hangos véleményt formáljunk és beleszóljunk az Ő vezetésébe. Isten nem kér tőlünk tanácsot és ez jó.
Talán mi magunk szereztünk bajt magunknak. Ha, mint a tékozló fiú, a magunk útjain járunk, ne csodálkozzunk, ha nyomorúságba jutunk. Ne írjuk ezt Istenünk rovására, mert "a magad bűne fenyít meg téged és engedetlenséged miatt bűnhődöl."
Ekkor csak arra van szükségünk, hogy magunkba szálljunk és megforduljunk, így újra Isten kegyelmes keze alá juthatunk, aki mindent jól végez.

Egy asszony évekig ágyhoz volt kötve. Nem sok szellemi adottsággal bírt.
De egyet biztosan tudott: "Ez az út számomra a legjobb.
Ha Isten valami mást, könyebbet talált volna számomra, akkor azt adta volna nekem."
Ez a bizonyosság megőrizte a keserűségtől és zúgolódástól.

Derűsen és bátran hordozta betegségét. - Ne homályosítsuk el Isten végzéseit saját értelmetlenségünkkel, mint egykor Jób a nehéz kísértés óráiban. Higgyünk és várjunk Őrá!
Isten célja az övéivel a dicsőség.
Figyeljünk az út végére, mert ott dől el minden: "... azután dicsőségbe fogadsz be engem."