HATÁROZOTT KERESZTÉNYEK❣️

,,💞Mert nem félénkség lelkét adta nekünk az Isten, hanem erõnek, szeretetnek és józanságnak lelkét. ,, -(2 Tim 1, 7)

Természetünk szerint mindnyájunkban van emberfélelem. Bátorság kell ahhoz, hogy a kicsiny és megvetett nyájhoz tartozónak valljuk magunkat. Péter Jézus szenvedése elõtti estén bátornak érezte magát, de amikor vallást kellett volna tegyen Megváltójáról, elvesztette bátorságát és - megtagadta Õt. Valóban erõ kell ahhoz, hogy az ár ellen ússzunk. Ezért adja Isten nekünk az erõnek a Lelkét. 

Jézus Lelke által belsõleg megerõsödünk a világiakkal szemben, régi barátainkkal szemben, akik szeretnének visszacsalogatni korábbi, nem tiszta életünkbe, ellentétben minden veszéllyel és szenvedéssel, amelyek Jézus követésébõl adódnak. - Mint ahogyan van félelemnek lelke, miáltal az emberfélelem és a szenvedéstõl való félelem úrrá lehet rajtunk, úgy van az erõnek is Lelke. 

Ez nagy bátorságot, erõt önt belénk, és véghez tudjuk vinni azt is, amire soha nem lettünk volna képesek.

De az Úr a szeretet Lelkét is adja az övéinek. Szeretet nélküli erõ, melegség nélküli határozottság van a világban is. Minden korban voltak hõsök,akiket megcsodáltak. A hívõket azonban elárasztja a szeretet, ezért van bennük valami szeretetre méltó. Az õ erejük nem válik keménységgé. 

A gyengébbeket szeretettel emelik fel magukhoz. Nemcsak az igazság tõre, hanem a vigasztalás balzsama is náluk van.

A szeretet Lelkéhez csatlakozik a fegyelem Lelke is; a kettõ együtt szent szeretet. 

A szeretet fegyelem nélkül csak jóságos gyengeség, ami többet ront, mint használ: Fegyelem ott van, ahol az ember elõször Isten parancsát keresi és az Õ akaratának a korlátai között mozog. 

Természetünk szerint fegyelmezetlen teremtések vagyunk. 

Mindenki csak azt szeretné tenni, amihez hajlama van. - Ma borzalmas fegyelmezetlenség tárul szemünk elé. 

Minden korlátot lerontanak, a tekintélyt kigúnyolják, sárba tapossák az isteni paracsolatokat. 

Ez az Antikrisztus lelke. Jézus Lelke a fegyelem Lelke. 

Bár az ember bizonyos mértékig tudja magát fegyelmezni és uralkodhat magán, a fegyelem Lelke mégis egészen más. 

Ezt a Lelket akkor nyerjük el, ha önfejûségünket, könnyelmûségünket, féktelenségünket és ellenkezésünket fájónak találjuk és magunkra vesszük Jézus igáját. 

Az erõ, a szeretet és a fegyelem teszi az embert igazán keresztyénné.

EGY ŐSZÍNTE, EGYENES EMBER❣️

,,💞Mind e mai napig állok." (Cselekedetek 26, 22)

Sokatmondó Ige ez! Mennyi vihar támadt az apostolra a látható és láthatatlan világból egyaránt.
De semmi nem tudta leteperni. Élete csodálatos láncolata volt Isten megmentõ segítségének. 

Mióta állt ilyen erõsen az apostol? Amióta az Úr Jézus elõtt a földre hullt és összetört elõtte.
„Kelj fel, állj lábadra!" - mondta neki az Úr. 

Senki nem juthat szilárd álláspontra, amíg összetörve nem hever az Úr elõtt.

Amikor Pál még Saul volt, úgy látszott, hogy erõsen áll. Erõsen állt a saját igazsága, a saját szándékai talaján.
Amikor a damaskusi útra készült, ráállt a felhatalmazásra, amit a fõpapoktól kapott, hogy elfogja és börtönbe vesse a keresztyéneket.

Erõsen állt a tévedéseiben és a saját akaratában. „Én bizonyára elvégeztem magamban, 

hogy ama názáreti Jézus nevé ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem."
De amikor fölébe került az Úr Jézus, Saul összeesett.
Az ember minden godolata összetörik, mint a nádszál, amikor Isten Lelke hatalmat vesz rajta. 

És akkor valóban az igazság kõsziklájára vethet alapot.

Így erõsen állhatunk a kegyelemben (Róm 5, 2), a hitben (1 Kor 16, 13), az Úrban (Ef 6, 10). 

Nélküle az ember olyan mint a részeg, mint az ingadozó nádszál vagy szélkakas. 

Azt gondolja, hogy áll, de ez a beképzelt állhatatosság, erény és vélt igazság bukással végzõdik.
A világ emberei kifelé erõsnek, következetesnek mutatkoznak, belül mégis ingatagok.
Akit az Úr állít fel, az úgy áll, mint a cövek.

Magában ugyan gyengének és sokszor teljesen tehetetlennek érzi magát.
De elõbb Krisztusnak kellene elesni, mielõtt elesne az, aki reá épít.
A száraz ágak lehullanak a viharban, a polyvát elfújja a szél.
Aki Jézussal jár, az biztosan megáll és a szenvedések tengere sem nyeli el.
Az ilyen ember az ítélet napján is megállhat majd az Embernek Fia elõtt és nem vetik ki, mint salakot.

Életünket ne alapozzuk se e világ javaira, se a saját erõnkre!
A világ elmúlik és a hatalmunk hamar odavan.
Ne a saját igazságunkra építsünk, mert az korhadt, ne is szívünk érzéseire, mert azok ingadozók; 

s végül emberi gondolatokra vagy véleményekre sem, mert azok olyanok, mint a lidércfény.
Legyen életünk alapállása Jézus Krisztus és az Õ Igéje.
Akkor Pállal együtt így kiálthatunk fel: „Mind e mai napig állok!"

HATÁROZOTT KERESZTÉNY❣️

,,Mert nem félénkség lelkét adta nekünk az Isten, hanem erõnek, szeretetnek és józanságnak lelkét.,, (2 Tim 1, 7)

Természetünk szerint mindnyájunkban van emberfélelem. Bátorság kell ahhoz, hogy a kicsiny és megvetett nyájhoz tartozónak valljuk magunkat.
Péter Jézus szenvedése elõtti estén bátornak érezte magát, de amikor vallást kellett volna tegyen Megváltójáról, elvesztette bátorságát és - megtagadta Õt. 

Valóban erõ kell ahhoz, hogy az ár ellen ússzunk.
Ezért adja Isten nekünk az erõnek a Lelkét. Jézus Lelke által belsõleg megerõsödünk a világiakkal szemben, régi barátainkkal szemben, akik szeretnének visszacsalogatni korábbi, nem tiszta életünkbe, ellentétben minden veszéllyel és szenvedéssel, amelyek Jézus követésébõl adódnak.
- Mint ahogyan van félelemnek lelke, miáltal az emberfélelem és a szenvedéstõl való félelem úrrá lehet rajtunk, úgy van az erõnek is Lelke. Ez nagy bátorságot, erõt önt belénk, és véghez tudjuk vinni azt is, amire soha nem lettünk volna képesek.

De az Úr a szeretet Lelkét is adja az övéinek. Szeretet nélküli erõ, melegség nélküli határozottság van a világban is. Minden korban voltak hõsök,akiket megcsodáltak. 

A hívõket azonban elárasztja a szeretet, ezért van bennük valami szeretetre méltó. 

Az õ erejük nem válik keménységgé.

A gyengébbeket szeretettel emelik fel magukhoz. Nemcsak az igazság tõre, hanem a vigasztalás balzsama is náluk van.

A szeretet Lelkéhez csatlakozik a fegyelem Lelke is; a kettõ együtt szent szeretet.
A szeretet fegyelem nélkül csak jóságos gyengeség, ami többet ront, mint használ: 

Fegyelem ott van, ahol az ember elõször Isten parancsát keresi és az Õ akaratának a korlátai között mozog. 

Természetünk szerint fegyelmezetlen teremtések vagyunk. Mindenki csak azt szeretné tenni, amihez hajlama van.
- Ma borzalmas fegyelmezetlenség tárul szemünk elé. Minden korlátot lerontanak, a tekintélyt kigúnyolják, sárba tapossák az isteni paracsolatokat. Ez az Antikrisztus lelke. 

Jézus Lelke a fegyelem Lelke. Bár az ember bizonyos mértékig tudja magát fegyelmezni és uralkodhat magán, a fegyelem Lelke mégis egészen más.
Ezt a Lelket akkor nyerjük el, ha önfejûségünket, könnyelmûségünket, féktelenségünket és ellenkezésünket fájónak találjuk és magunkra vesszük Jézus igáját. 

Az erõ, a szeretet és a fegyelem teszi az embert igazán keresztyénné.

EMBERFÉLELEMBÕL VERESÉG❣️

,,Péterrel képmutatóskodott a többi zsidó is, úgyhogy képmutatásukba Barnabás is belesodródott.,,- (Gal 2, 13)

Antiokhiában a zsidó-keresztyének mellett pogányokból lett keresztyének is voltak. 

A törvényhez szigorúan ragaszkodó zsidók nem ettek együtt - még ma sem! - a nem zsidókkal. 

Még a jeruzsálemi zsidó-keresztyének között is voltak ilyenek; nem vállaltak asztalközösséget a pogány-keresztyénekkel. 

Egyáltalán nem tekintették õket igazi keresztyéneknek, ha nem metélkedtek körül (Csel 15, 1). 

Péter nem így gondolkodott. 

Külön kijelentéssel gyõzte õt meg az Úr arról, hogy a pogányoké is a Megváltó, anélkül, hogy be kellene olvadni nekik a zsidóságba. 

Az Úr világosan megmutatta neki ezt Kornélius századossal kapcsolatban (Csel 10, 28). 

Ezért teljes belsõ meggyõzõdéssel evett együtt Antiokhiában a pogányokból lett testvérekkel, nem ragaszkodott a zsidó étkezési törvényekhez, hiszen maga az Úr mondta:

 „Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami a száján bemegy" (Máté 15, 11. 

Lásd 1 Tim 4, 4-et is!). 

De amikor Jeruzsálembõl néhány szûkkeblû zsidó-keresztyén jött, akik Jakabnál, a vezetõjüknél, szélsõségesebbek voltak, akkor Péter visszavonult. Jakab egy értelemben volt Pállal a pogány-keresztyének egyenjogúságát illetõen. De a többiek válaszfalat akartak húzni és Péter, emberfélelembõl, engedett nekik. Ez képmutatás volt. Saját meggyõzõdését tagadta meg és ezzel elítélte saját magát. 

Ez a nem õszinte magatartás fájt Pálnak, mert a többi zsidó-keresztyén is követte példáját és még maga Barnabás is belesodródott. Pál nem tudta ezt elhallgatni. 

Nyilvánosan megfeddte Pétert a gyülekezet elõtt, mert nyilvános botránkozást keltett és megzavarta a pogányokból lett keresztyéneket. Péter azonban elfogadta a feddést; - ez alázatosság volt!

A képmutatás, a nem õszinte magatartás kísértése igen nagy. 

Képmutatás ott van, ahol a külsõ fellépés és magatartás nem egyezik meg a szív szerinti gondolkozással. Még élenjáró keresztyének is abban a veszélyben foroghatnak, hogy emberfélelembõl - vagy hogy el ne veszítsék tekintélyüket - hûtlenek lesznek meggyõzõdésükhöz. 

Akkor egyenes és képmutatás nélküli az utunk, ha egyedül csak az Úrra nézünk és nem az emberek megbecsülésére vagy megszégyenítésére. 

Amint Jézus mindig egyformán ugyanaz volt, úgy az Õ igazi tanítványai is õszintén és egyenesen járnak, minden kétszínûség nélkül (Jn 7, 18).

EMBERFÉLELEMBŐL VERESÉG❣️

"💞Péterrel képmutatóskodott a többi zsidó is, úgyhogy képmutatásukba Barnabás is belesodródott. "(Gal 2, 13)

Antiokhiában a zsidó-keresztyének mellett pogányokból lett keresztyének is voltak. 

A törvényhez szigorúan ragaszkodó zsidók nem ettek együtt - még ma sem! - a nem zsidókkal.
Még a jeruzsálemi zsidó-keresztyének között is voltak ilyenek; nem vállaltak asztalközösséget a pogány-keresztyénekkel.
Egyáltalán nem tekintették őket igazi keresztyéneknek, ha nem metélkedtek körül (Csel 15, 1)

Péter nem így gondolkodott. Külön kijelentéssel győzte őt meg az Úr arról, hogy a pogányoké is a Megváltó, anélkül, hogy be kellene olvadni nekik a zsidóságba.
Az Úr világosan megmutatta neki ezt Kornélius századossal kapcsolatban (Csel 10, 28)

Ezért teljes belső meggyőződéssel evett együtt Antiokhiában a pogányokból lett testvérekkel, 

nem ragaszkodott a zsidó étkezési törvényekhez, hiszen maga az Úr mondta:
"Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami a száján bemegy" (Máté 15, 11. Lásd 1 Tim 4, 4-et is!)

De amikor Jeruzsálemből néhány szűkkeblű zsidó-keresztyén jött, akik Jakabnál, a vezetőjüknél, szélsőségesebbek voltak, akkor Péter visszavonult. Jakab egy értelemben volt Pállal a pogány-keresztyének egyenjogúságát illetően.

De a többiek válaszfalat akartak húzni és Péter, emberfélelemből, engedett nekik. 

Ez képmutatás volt.
Saját meggyőződését tagadta meg és ezzel elítélte saját magát.
Ez a nem őszinte magatartás fájt Pálnak, mert a többi zsidó-keresztyén is követte példáját és még maga Barnabás is belesodródott. Pál nem tudta ezt elhallgatni.

Nyilvánosan megfeddte Pétert a gyülekezet előtt, mert nyilvános botránkozást keltett és megzavarta a pogányokból lett keresztyéneket. Péter azonban elfogadta a feddést; - ez alázatosság volt!

A képmutatás, a nem őszinte magatartás kísértése igen nagy. 

Képmutatás ott van, ahol a külső fellépés és magatartás nem egyezik meg a szív szerinti gondolkozással. 

Még élenjáró keresztyének is abban a veszélyben foroghatnak, hogy emberfélelemből - vagy hogy el ne veszítsék tekintélyüket - hűtlenek lesznek meggyőződésükhöz.

Akkor egyenes és képmutatás nélküli az utunk, ha egyedül csak az Úrra nézünk és nem az emberek megbecsülésére vagy megszégyenítésére. 

Amint Jézus mindig egyformán ugyanaz volt, úgy az Ő igazi tanítványai is őszintén és egyenesen járnak, minden kétszínűség nélkül (Jn 7, 18)

NE REJTŐZKÖDJ❣️

"💓Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne jönne és olyan titok, amely ki ne tudódnék. "(Lukács 12, 2)

Jézus azt akarja, hogy tanítványai nyílt bizonyságtevéssel álljanak elő. 

Ragyogtassák világosságukat, vallják meg az Ő nevét mindenki előtt. Amit a Megváltó bizalmasan, szinte a fülükbe súgva mondott nekik, azt a háztetőkről hirdessék.
Az Úr Jézusnak nincsenek titkos tanai. Ő nem volt zúgprédikátor. 

Nyíltan beszélt a templomban, tehát a legnagyobb nyilvánosság előtt. Tanítványainak sem kell elrejtőzködni. Persze ez nem könnyű.

Jézus minden igazi tanítványát ősidőktől fogva gúnyolták, megvetették, üldözték, félvállról kezelték; elmaradottnak vagy túlzónak, egyoldalúnak, betegesnek és rajongónak nyilvánították. 

Ha valaki emberfélelemből megbújik, kockáztatja a felülről kapott lelki javait.
Az a legokosabb, ha az ember nyíltan Jézus tanítványának vallja magát, mert az emberek úgyis észreveszik, ha valaki belsőleg, vagyis lelkileg nem egyezik velük.
"Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne jönne."
Minél óvatosabb, félénkebb és szerényebb valaki, annál merészebben és gonoszabbul fordul ellene a világ.
Ezért tegyünk bizonyságot az Úrról és az igazságról, amikor gonosz beszédet, haszontalan fecsegést és rossz vicceket kell hallgatnunk! Ne legyünk néma ebek, hanem emeljük fel szavunkat és védekezzünk - Urunkért!
Már az is bizonyságtétel, ha nem tartunk velük és nem nevetünk együtt ízléstelen tréfáikon.

A szóval és cselekedettel való bizonyságtétel összetartoznak. 

A kegyes szavak, amelyek nem egyeznek meg életünkkel, csak a világ gúnyólódását váltják ki. 

A nyílt bizonyságtételt a világ is tiszteli. 

Hamar észreveszik, hogy Jézus bátor tanítványát nem tudják befolyásolni, mert minden fáradozásuk, amivel a hit útjáról le akarják téríteni, hiábavaló.

Szép példa az egyre bátrabb vallástételre Nikodémus.
Először éjjel ment Jézushoz. Azután bátorságot vett arra, hogy a tanácsban is mellé álljon.
Rátámadtak: "Te is galileai vagy-e?" De nyílt vallomásával növekedett a bátorsága. 

Közvetlenül Jézus halála után a Megváltóhoz tartozónak vallotta magátt, akit az ő népe gyűlölt és megvetett, és bebalzsamozta Jézus testét.
Ez bátor cselekedet volt, mert az apostolok közül egy sem mert előállni ebben a veszélyes helyzetben. -
Ha bátran Jézus mellé állunk, akkor Ő is egészen mellénk áll.

A KERESZTÉNY HIT NEM MAGÁNÜGY❣️

"Látom köztetek a jó rendet." (Kol 2, 5)
Az apostoli keresztyének Isten ügyének harcosai voltak. Az evangéliumban való hitért harcoltak (Fil 4, 3)

Mennyire elveszett ennek a tudata az évszázadok sorául
A legtöbb ember csak magánkeresztyénséget folytat, a nyilvános életben semmit sem látni belőle.
Természetesen ne keveredjenek a keresztyének a közélet vitáiba, civakodásaiba, ne akarjanak ítélőbírót játszani.
Jézus visszautasította, amikor örökségi ügyben bíróvá akarták tenni - ellentétben olyan keresztyénekkel, akik előszeretettel avatkoznak világi ügyekbe.
De a keresztyén hitnek meg kell mutatkoznia az életben, még a közéletben is. 

Mindent a Biblia mértékével kell lemérnünk. Persze a világ szeretné elhallgattatni a keresztyéneket, azt akarja, hogy húzódjanak egy zúgba és ne vegyék észre őket. Ezzel a keresztyénség holt vágányra kerülne és pusztulásra volna ítélve. A Megváltó azonban kiküldte tanítványait e széles világra. 

Az evangéliumnak mint kovásznak kell áthatni egész életünket. Az Úr Jézus nyilvánosan tanított és az apostolok nem zúgprédikátorok voltak.
- Akkor azonban harc is van. Aki gondosan elrejti hitét, azt nem éri támadás, sértetlenül jut keresztül.
- De hogyan érkezik meg majd odaát?

Az igazi hívőnek harcolnia kell, amint nyíltan előáll.
Először a saját hitéért, nehogy kiforgassák belőle, mert az ellenség minden oldalról támadja; leginkább saját hozzátartozói. De harcolnia kell az evangélium terjedéséért is imádsággal és bizonyságtétellel.
A hívő keresztyén nem maradhat néma, nem vonulhat vissza a négy fal közé, megelégedve az áhítatos könyv olvasásával.

Életének és beszédének bizonyságtevésével kell részt vennie ebben a szent harcban.
Igaz, csendesen - mint ahogyan Jézus hangját sem hallották az utcán, de ha gyáván megbújnak és harctól, szenvedéstől félve visszavonulnak, akkor ez azt jelenti majd egyszer:
"Aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt."

 - Ezért hát fel a szent harcra! Kegyelem, ha szenvedhetünk érte!
(Fil 1, 29).