NE REJTŐZKÖDJ❣️

"💓Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne jönne és olyan titok, amely ki ne tudódnék. "(Lukács 12, 2)

Jézus azt akarja, hogy tanítványai nyílt bizonyságtevéssel álljanak elő. 

Ragyogtassák világosságukat, vallják meg az Ő nevét mindenki előtt. Amit a Megváltó bizalmasan, szinte a fülükbe súgva mondott nekik, azt a háztetőkről hirdessék.
Az Úr Jézusnak nincsenek titkos tanai. Ő nem volt zúgprédikátor. 

Nyíltan beszélt a templomban, tehát a legnagyobb nyilvánosság előtt. Tanítványainak sem kell elrejtőzködni. Persze ez nem könnyű.

Jézus minden igazi tanítványát ősidőktől fogva gúnyolták, megvetették, üldözték, félvállról kezelték; elmaradottnak vagy túlzónak, egyoldalúnak, betegesnek és rajongónak nyilvánították. 

Ha valaki emberfélelemből megbújik, kockáztatja a felülről kapott lelki javait.
Az a legokosabb, ha az ember nyíltan Jézus tanítványának vallja magát, mert az emberek úgyis észreveszik, ha valaki belsőleg, vagyis lelkileg nem egyezik velük.
"Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne jönne."
Minél óvatosabb, félénkebb és szerényebb valaki, annál merészebben és gonoszabbul fordul ellene a világ.
Ezért tegyünk bizonyságot az Úrról és az igazságról, amikor gonosz beszédet, haszontalan fecsegést és rossz vicceket kell hallgatnunk! Ne legyünk néma ebek, hanem emeljük fel szavunkat és védekezzünk - Urunkért!
Már az is bizonyságtétel, ha nem tartunk velük és nem nevetünk együtt ízléstelen tréfáikon.

A szóval és cselekedettel való bizonyságtétel összetartoznak. 

A kegyes szavak, amelyek nem egyeznek meg életünkkel, csak a világ gúnyólódását váltják ki. 

A nyílt bizonyságtételt a világ is tiszteli. 

Hamar észreveszik, hogy Jézus bátor tanítványát nem tudják befolyásolni, mert minden fáradozásuk, amivel a hit útjáról le akarják téríteni, hiábavaló.

Szép példa az egyre bátrabb vallástételre Nikodémus.
Először éjjel ment Jézushoz. Azután bátorságot vett arra, hogy a tanácsban is mellé álljon.
Rátámadtak: "Te is galileai vagy-e?" De nyílt vallomásával növekedett a bátorsága. 

Közvetlenül Jézus halála után a Megváltóhoz tartozónak vallotta magátt, akit az ő népe gyűlölt és megvetett, és bebalzsamozta Jézus testét.
Ez bátor cselekedet volt, mert az apostolok közül egy sem mert előállni ebben a veszélyes helyzetben. -
Ha bátran Jézus mellé állunk, akkor Ő is egészen mellénk áll.

A KERESZTÉNY HIT NEM MAGÁNÜGY❣️

"Látom köztetek a jó rendet." (Kol 2, 5)
Az apostoli keresztyének Isten ügyének harcosai voltak. Az evangéliumban való hitért harcoltak (Fil 4, 3)

Mennyire elveszett ennek a tudata az évszázadok sorául
A legtöbb ember csak magánkeresztyénséget folytat, a nyilvános életben semmit sem látni belőle.
Természetesen ne keveredjenek a keresztyének a közélet vitáiba, civakodásaiba, ne akarjanak ítélőbírót játszani.
Jézus visszautasította, amikor örökségi ügyben bíróvá akarták tenni - ellentétben olyan keresztyénekkel, akik előszeretettel avatkoznak világi ügyekbe.
De a keresztyén hitnek meg kell mutatkoznia az életben, még a közéletben is. 

Mindent a Biblia mértékével kell lemérnünk. Persze a világ szeretné elhallgattatni a keresztyéneket, azt akarja, hogy húzódjanak egy zúgba és ne vegyék észre őket. Ezzel a keresztyénség holt vágányra kerülne és pusztulásra volna ítélve. A Megváltó azonban kiküldte tanítványait e széles világra. 

Az evangéliumnak mint kovásznak kell áthatni egész életünket. Az Úr Jézus nyilvánosan tanított és az apostolok nem zúgprédikátorok voltak.
- Akkor azonban harc is van. Aki gondosan elrejti hitét, azt nem éri támadás, sértetlenül jut keresztül.
- De hogyan érkezik meg majd odaát?

Az igazi hívőnek harcolnia kell, amint nyíltan előáll.
Először a saját hitéért, nehogy kiforgassák belőle, mert az ellenség minden oldalról támadja; leginkább saját hozzátartozói. De harcolnia kell az evangélium terjedéséért is imádsággal és bizonyságtétellel.
A hívő keresztyén nem maradhat néma, nem vonulhat vissza a négy fal közé, megelégedve az áhítatos könyv olvasásával.

Életének és beszédének bizonyságtevésével kell részt vennie ebben a szent harcban.
Igaz, csendesen - mint ahogyan Jézus hangját sem hallották az utcán, de ha gyáván megbújnak és harctól, szenvedéstől félve visszavonulnak, akkor ez azt jelenti majd egyszer:
"Aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt."

 - Ezért hát fel a szent harcra! Kegyelem, ha szenvedhetünk érte!
(Fil 1, 29).

JÉZUS MEGTAGADÁSA❣️

"Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt. " (Máté 10, 33)

Jézus megtagadásának nagy a veszélye és végzetesek a következményei.
Miért vált ki olyan nagy ellentmondást Jézus neve az emberekből?
Miért tapad gyűlölet az Ő nevéhez?
Hát van valami Jézusban, ami joggal hat ilyen visszataszítólag?
Követőinek tényleg okuk van rá, hogy szégyenkezzenek miatta?
- Még soha senki semmiféle jogos szemrehányást, kifogást nem tudott ellene felhozni.

Jézus megkérdezte egyszer ellenfeleit, akik igen éles szemekkel és rosszindulatúan figyelték Őt, hogy tud-e valaki közülük bűnt tulajdonítani neki? Jellemző módon senki nem jelentkezett semmiféle ellene irányuló váddal.
Minden szem előtt mocsoktalanul és tisztán áll a képe.
Még senki nem járt ezen a földön, aki olyan tökéletesen tiszta maradt volna minden földi szennytől, mint Ő.
Hát akkor miért szégyenlik Őt az emberek?

Jézusnak valóban lenne oka arra, hogy szégyelljen minket, nekünk azonban nincs. 

Miért hat az Ő neve mégis sokakra úgy, mint bikára a vörös posztó? Mit tett Ő az emberekkel, hogy olyan gonoszul bántak el vele, amikor a földön járt?

Csak jót! És mivel bántja meg most az embereket, akik annyira ellene vannak? 

Hiszen mindenkit meg akar menteni az örök kárhozattól! - Ennek az idegenkedésnek oka egyrészt a bűn szeretetében van. 

Az ember nem szívesen zavartatja magát a könnyelműség és az élvezetvágy útjain.

Másrészt a gőg és főképpen az elbizakodottság az oka.
Senki sem akar elveszett és kárhozatra méltó bűnösként szerepelni, akin már csak a kegyelem segíthet.
Ez a gőg indította fel valamikor a zsidókat és különösen a kegyes farizeusokat, írástudókat Jézus ellen.

Nem tudták megbocsátani neki, hogy kegyes szavaikat leleplezte és megmutatta igazi mivoltukat.
A gőg számára különösen a megfeszített Megváltó hat taszítótag, mert a Megfeszített előtt úgy állunk, mint gonosztevők, akik joggal megérdemelnénk a bitófát.
És ez felháborít. Aki azonban szabadulását a Megváltónak köszönheti, annak nem szabad szégyenkeznie miatta.

- És kikkel kapcsolatban félünk a kegyvesztéstől?
Jézus "gonosz nemzetségnek" nevezi azokat, paráznáknak, mivel az Isten iránti hűséget és szövetséget megtörték és hátat fordítottak neki.
Az ilyen hitehagyott és gonosz emberekért szégyelljük a mi dicsőséges Megváltónkat?
Elég szégyen ez reánk! Ezért odaát majd Ő tagad meg minket. Ne rejtőzködj! Vállald az igazságot!

BÁTOR BIZONYSÁGTÉTEL❣️

"💞Azért valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt. " (Máté 10, 32)

A Megváltó iránti hálás szeretet nem hallgathat. Minden megfontolást és aggodalmaskodást le kell hogy győzzön. Az a nagy reménység, mely szívünket betölti, egyszersmind bizonyságtételre indít. 

De Jézusról csak az tud bizonyságot tenni, aki valóban jól ismeri Őt és tudja, hogy mit kapott benne. "Istennek legyen hála az Ő kibeszélhetetlen ajándékáért!" - mondotta egyszer az apostol. 

És ez az ajándék Jézus Krisztus. El sem lehet mondani mindazt, amit benne kaptunk. 

Bármilyen sokat beszélünk is róla és magasztaljuk Őt, ennek soha vége nem lehet. 

"Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, ne szóljuk", mondja Péter.

Más oldalról bátortalanság, félénkség van bennünk, nem merünk előhozakodni ezzel a névvel. 

Bizonyos tekintetben botránkozás tapad hozzá. Egy fiatal diakónus mondta el egyszer, hogy mennyire nehezére esett eleinte a betegeivel Jézusról beszélni. 

Úgy érezte, mintha valami összeszorítaná a torkát. Később leküzdötte ezt az érzést. Isten azt akarja, hogy Jézus nevéről szabadon és örömmel tegyünk bizonyságot. Nem szabad hallgatnunk! 

Nemcsak a szószéken, hanem a műhelyben, az irodában, a vasúton, az országúton - mindenütt meg kell szólaljon ez a bizonyságtétel. 

Lelkészekkel kapcsolatban azt gondolja az ember, hogy nekik mindenképpen erről kell beszélniök, hiszen ez a foglalkozásuk, de amikor egészen váratlanul olyan helyen hangzik el a Jézusról szóló beszéd, ahol nem is gondolnánk, ez mint valami tövis fúródik az ember szívébe, lelkiismeretébe. 

Sokaknak nem is kívánatos, hogy erre a névre emlékeztessék őket. Szeretnék a Jézusról való beszédet a templomok falai közé zárni, hogy azon kívül háborítatlanul élhessék életüket. 

De olykor-olykor mégis akad egy-egy lélek, akit a bizonyságtétel Jézushoz vezet.

Nem mindenki kapott a nyilvános igehirdetésre elhívást, de a Jézusról való bizonyságtételre mindannyian el vagyunk kötelezve, akik már megtapasztaltuk az Ő kegyelmét. 

Hányszor megtörtént már az, hogy jelentéktelen asszonyok, vagy a beszédben kevéssé jártas, egyszerű férfiak lelkeket nyertek meg az Úrnak. És a szavakkal való bizonyságtétel még nyomatékosabb akkor, ha az illető egész élete megegyezik azzal. 

Az ilyen bátor és hangos bizonyságtevőkről egyszer majd maga Jézus tesz bizonyságot.

Mária szeretete az Úr iránt❣️ (VI.)

,,💓Bizony mondom nektek, hogy mindenütt, ahol az egész világon hirdetik az evangéliumot, amit ez az asszony cselekedett, azt is hirdetik majd, az õ emlékezetére.,, (Máté 26, 13)

Az igazán jó cselekedetek nem merülnek feledésbe. Isten emlékezetében maradnak, egyszer pedig mindezek napvilágra kerülnek, amikor Isten könyvei megnyittatnak. 

Isten nem feledékeny (Zsid 6, 10). Mindent megjegyez magának, amit tiszta szándékból tesznek. Malakiás prófétánál olvasunk arról, hogy Istennek van egy emlékkönyve, melybe mindazok beíratnak, akik Õt félik és nevérõl emlékeznek. Mindazok a jó cselekedetek, melyeket az Úr dicsõségére tesznek, talán nem kerülnek emberi krónikákba, Istennél azonban fel vannak jegyezve. 

Lehet, hogy amiket itt a földön nagy tettekként ünnepelnek és dicsérnek, azok az örökkévalóságban feledésbe mennek. 

A rejtve, csendben véghezvitt jótetteket azonban Isten nyilvánvalóvá teszi az örökkévalóságban, minden gyermekének nagy örömére. 

Ha valaki körül nagy hûhót csapnak, könnyen lehetséges, hogy ezzel már el is vette jutalmát. 

Kempis Tamás mondotta, hogy „jobb, ha itt ismeretlen maradsz".

Máriának ezt a szeretetszolgálatát már itt sem borítja feledés. 

Lehet, hogy amíg élt, hallgattak róla, de az Úr Jézus gondoskodott arról, hogy késõbb az egész világon ismertté legyen. 

Az Úr iránt való engedelmességbõl az evangélisták hûségesen leírták a megkenetés történetét és így az, ami akkor Bethániában egy egyszerû házban történt, az egész világ tudomására jutott. 

Mindenütt, ahol a Bibliát forgatják és Jézus Krisztust prédikálják, a bethániai megkenetés is újra meg újra szóba kerül.

A szó megszokott értelmében ez nem volt valami hasznot hajtó cselekedet, és mégis végtelenül sok haszon származott belõle. 

Mert mindenütt azt hirdeti, hogy a Jézus iránt való tiszta szeretet az egyetlen dolog, ami Isten jótetszését kiváltja. Az a szeretet, mely ebben a cselekedetben nyilvánvalóvá lett, már több mint 1900 éve illatozik és számtalan szívet hasonló szeretetszolgálatra indít.

A Jézus iránti szeretet a lélek igazi élete. Ahol ez hiányzik, ott csak a halál és gyümölcstelenség uralkodik, az ember pedig megérett a büntetésre.

Mária szeretete az Úr iránt (V.)

,,💞Hiszen jó dolgot cselekedett velem.,,(Máté 26, 10)

Az igazán jó cselekedeteket ez a világ nem sokba veszi. Így történt azzal is, amit Mária tett. 

Csak szeretetlen kritikát és lebecsülést kapott érte.

Egyáltalán mit nevezhetünk jogosan jó cselekedetnek? 

Mindazt, ami a Megváltó iránti szeretetbõl származik, amiben ez a szeretet testet ölt. 

Ami önmagunk szeretésébõl és becsvágyból származik, semmit sem ér, bármennyire ragyogónak látszik is kívülrõl. 

Az Úr iránti szeretet az igazán mérvadó. Isten mérlegén egyszer majd sok minden nagyon kevésnek találtatik, amit a földön sokra tartottak és dicsértek.

Nem azon fordul meg tehát a dolog, hogy külsõképpen valami nagyszerût tegyünk. 

A Jézushoz való viszonyulás a döntõ és az a jó dolog, amit az Úrért teszünk, még akkor is, ha az külsõleg jelentéktelennek látszik. 

Aki szereti a Megváltót, általában nem akar a maga cselekedeteivel tündökölni. Inkább kerüli a nyilvánosságot és szereti az elrejtettséget. 

Ha például egy beteg felé valami szolgálatot teszünk, talán valami nagyon alacsonyrendû szolgálatot, szabad úgy látnunk, hogy ezzel a szolgálattal megkentük Jézus lábait. 

Az üdíti fel Õt, amikor napi foglalatosságainkat és feladatainkat is õreá nézve tesszük. 

Ezekbõl lesznek az igazán jó cselekedetek. 

Ugyanakkor számunkra is hasznossá válik, ha napi munkánkat az Úr Jézus dicsõségére és örömére végezzük. 

Akkor nem zúgolódó rabszolgák módján járunk el és nem érezzük magunkat gépeknek sem. 

Mindazt, amit teszünk, szívesen végezzük, mégha nem is kellemes és kielégítõ a munka. 

Az Úr iránti szeretetben mi magunk és minden tevékenységünk megnemesül.

„Õ ami tõle telt, megtette" (Mk 14, 8). Gyönyörû dicséret Jézus ajkáról! 

Te nem tudsz olyan nagy dolgokat véghezvinni, mint valamikor Pál apostol vagy Luther Márton, de az Úr nem kívánja mindenkitõl ugyanazt. 

Õ csak azt kívánja, hogy tegyük meg azt, amit megtehetünk. 

Te megteszel-e mindent, amit megtehetsz az Úrért? Tedd szívedre a kezedet! 

Valóban nem tudnál többet tenni? 

Nem kell-e beismerned, hogy szereteted és buzgólkodásod nagyon gyakran erõtelen, hogy sokszor a lustaság és kényelemszeretet bénítólag hat rád? 

Minden idõdet és minden erõdet az Úr dicsõségére használod? 

Gondolkozzunk azon, hogy majd egyszer, ha megállunk Isten elõtt, hallhatjuk-e a dicséretet: „ami tõle telt, megtette!"

Mária szeretete az Úr iránt❣️(IV.)

,,💞Jézus így szólt nekik: Miért bántjátok ezt az asszonyt?,, (Máté 26, 10)

Jézusnak ez a megnyilatkozása világossá teszi elõttünk, hogy mennyire túlteszi magát mindenféle emberi érzékenykedésen. Júdás ezt a megkenetést tékozlásnak nevezte. Gonosz és haragos beszéd ez. De Júdásnak Máriára irányított nyila tulajdonképpen Jézust érte. 

Hogyan viszonyul ehhez a Megváltó? 

Úgy, mint minden magatartásában és megnyilatkozásában: páratlan módon és szentül. 

Mindenféle képmutató alázatoskodás, mely a megtiszteltetést látszólag elhárítja magától, idegen volt számára. Neki tetszésére volt ez a tiszteletadás, mert megillette Õt. 

De éppen így távol volt tõle mindenféle érzékenykedés is. 

Az Úr joggal mondhatta volna: „Hogy lenne ez tékozlás? 

Hát nem adtam minden idõmet, erõmet oda nektek és mindezt minden külön jutalmazás nélkül?! 

És most tékozlás lenne az, amikor egy lélek szívbõl jövõ hálaadással valamit nekem szán?" 

- Õ azonban egy szóval sem hivatkozott jótetteire vagy érdemeire.

Az Úr Jézus soha nem tudta a maga személyét kikapcsolni az eseményekbõl, sõt bizonyos értelemben a középpontba állította; mert az Õ személye egyszer s mindenkorra és valamennyiünk számára döntõ. 

A hozzá való viszonyulásunk dönti el itt e földön és az örökkévalóságban is sorsunkat.

Jézus ugyanakkor soha nem volt kedvetlen és keserû. 

Ha személyét megvetették és elutasították Õt - mindig szelíd és higgadt maradt. 

Nem érintette Õt ez a sértés, csak a végén mondta: „... nem leszek mindenkor veletek". 

A tanítványoknak mennyire szívébe hasíthatott az utólagos felismerés, hogy még röviddel a távozása elõtt is ilyen nemtelen magatartással szomorították Õt.

Intõ és helyreigazító szavaink csak akkor érintik meg valakinek a szívét, ha teljesen szabadok vagyunk mindenféle személyes ingerültségtõl. 

Ha el tudunk tekinteni saját személyünktõl és csak a tényekrõl beszélünk, akkor érzi magát a vétkezõ igazán megszégyenültnek. -

Ebben a pillanatban a Megváltót nem a maga személye foglalkoztatta, hanem sokkal inkább Mária. Mintha csak azt mondta volna: ne okozzatok neki nyugtalanságot. 

Melléje áll. Mária pedig hallgat. Nincs szüksége védekezésre. 

Jézus intézi a dolgát. Íme, a mi Megváltónk: „Én szelíd és alázatos szívû vagyok!"